Ilyen lett a CIB csoport 2017-es eredménye

A CIB csoport 2017-ben 24,6 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el, szemben az előző évi 12 milliárd forinttal - közölte a bank az MTI-vel csütörtökön.

Ilyen lett a CIB csoport 2017-es eredménye

A nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) alapján készült konszolidált pénzügyi kimutatások szerint az adózás előtti nyereség 27,1 milliárd forintot ért el tavaly, míg 2016-ban 15,4 milliárd forint volt.
    

A bank mérlegfőösszege tavaly 1683,23 milliárd forintot ért el, 2016 végén 1630 milliárd forint volt.
    

2017-ben lezárult a CIB csoport négyéves stratégiája, melynek fókuszában a nyereséges működés, a piaci részesedés növelése, a nem teljesítő portfólió leépítése és a digitalizáció felgyorsítása állt. A négy év alatt a csoport adózás utáni eredménye jelentős mértékben nőtt - olvasható a közleményben.
   
Mennyi tartalékra van szükségem? - ITT kiszámolhatod!

Kiemelték: a csoport tőkemegfelelési mutatója 23,8 százalék volt 2017-ben, a bankcsoport stabil és erős piaci pozíciókkal rendelkezik.
   
A vállalati hitelezés piacán a kis- és középvállalkozásoknak (a kkv-nak) adott új kihelyezések 11 százalékkal nőttek 2017-ben, a nagyvállalatnak nyújtott új hitelek jelentős mértékben, 147 százalékkal bővültek.
   
Az ügyfeleknek nyújtott hitelek nettó összege tavaly 762,6 milliárd forintot ért el, szerényen nőtt az előző évi 759,8 milliárd forintról. A CIB Bank jelentős eredményeket ért el a személyi hitelek kihelyezésénél, az elmúlt két évben közel kétszeresére növelte piaci részesedését,  és éves átlagban 5,5 százalékot ért el 2017-ben az új folyósításokat tekintve.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 

A hitelportfólió minősége javult, a 90 napon túli késedelemben lévő hitelek aránya 4,7 százalékra mérséklődött.
    

Az ügyfelek által elhelyezett betétek 1191,75 milliárd forintot értek el, szemben a 2016. évi 1167,6 milliárd forinttal.
   
Kiemelték, hogy a CIB csoport stratégiájának megfelelően számos előrelépést valósított meg a digitalizáció területén: még 2016-ban bevezették a legkülönbözőbb funkciókat tartalmazó mobilalkalmazást, melyet 2017 végére 147 000 ügyfél használt. A digitális átállás keretében megújult a társaság internetbankja, és egyre nagyobb szerepet kapott a termékek teljesen online értékesítése.
   
A CIB tulajdonosa, az Intesa Sanpaolo csoport új stratégiát hirdetett meg a következő négy évre, ennek megvalósítása folyamatban van. A tulajdonos változatlanul támogatja a CIB Bankot növekedési céljainak megvalósításában - áll a közleményben.

Hozzászólások

Ingatlanjogi vezető csatlakozott az EY ügyvédi irodájához

Elismert szakértővel bővült dr. Posta Szabolcs személyében a Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda. A széleskörű hazai és nemzetközi tapasztalattal rendelkező ügyvéd az iroda ingatlanjogi csapatát irányítja.
2018. 09. 22. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A CIB Bank bezárja egyik budapesti fiókját

A CIB Bank november 30-án - 2021-ig szóló stratégiai célkitűzéseivel összhangban - bezárja Budapesten a Bécsi úti, valamint a gazdagréti fiókját - tette közzé a hitelintézet pénteken, a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2018. 09. 22. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új bankkártya rendszert vezet be a Budapest Bank

Október végén Európa egyik legmodernebb kártyarendszerére áll át a Budapest Bank. A változással az ügyfelek számára szélesebb körű és innovatívabb kártyaszolgáltatások válnak elérhetővé, a bank pedig felgyorsítja a digitális fejlesztéseit is. A rendszer bevezetése négy napot vesz igénybe, ezalatt több szolgáltatás nem lesz elérhető, valamint október 25-én és 26-án a pénzintézet bankszünnapot tart. A kártyás fizetés és a bankautomatából történő készpénzfelvétel az átállás alatt is elérhető lesz.
2018. 09. 22. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mit üzent valójában a jegybank?

Profin kommunikált szigorítás, ami azonban a gazdaság egészének jót tesz – vélik a Sberbank Magyarország szakértői a jegybank elmúlt napokban közzétett lépéseiről. De mit hoz ez a vállalkozásoknak és a magánszemélyeknek, eladjuk-e például az eurónkat?
2018. 09. 21. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó beszálló lehet a ritkaföldfémekbe a Lynas?

Amikor egy iparág vagy egy nyersanyag kilátásai a piac megítélése szerint jó irányba változnak, akkor azok a pénzügyi eszközök (ETF-ek, részvények stb.), amelyek pozitívan korrelálnak ezzel a folyamattal, jó hosszú távú befektetésnek bizonyulhatnak. Ilyen lehet az ausztrál Lynas Corporation, amelynek részvényei jelenleg 2 AUD körül forognak: a Lynas a ritkaföldfémek területén érdekelt, a feltárástól és a bányászattól kezdve a termelésig. A ritkaföldfémek iránti kereslet pedig éppen most lép egy új és befektetői szempontból is érdekes szakaszába a szemünk előtt zajló energetikai forradalomnak köszönhetően.
2018. 09. 21. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT50 – újabb vállalatok a legsikeresebbek között

A Budapesti Értéktőzsde harmadik alkalommal készítette el partnereivel a BÉT50 – ötven hazai vállalat sikertörténete című kiadványt. A kiadvány célja, hogy konkrét példákon keresztül szemléltesse a hazai vállalkozásokban rejlő potenciált a széles közönség számára. A korábbi évek gyakorlatával összhangban a kiadványt idén is szeptember 20-án, a BÉT50 – középvállalatok csúcstalálkozója konferencián mutatták be, amelyet az egyik vezető tőzsdei nagyvállalat, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor nyitott meg beszédével.
2018. 09. 21. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Együttműködési megállapodást írt alá a BÉT és az SZTNH

Együttműködésre lépett a Budapesti Értéktőzsde és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló eszközeikkel támogassák az innovatív magyar vállalatok megjelenését a Budapesti Értéktőzsdén. A megállapodást ünnepélyes keretek között, a Budapesti Értéktőzsde által szervezett BÉT50 konferencián írta alá dr. Łuszcz Viktor, az SZTNH elnöke és Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde elnök-vezérigazgatója.
2018. 09. 21. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Takarékbank tőkét emelt a BIF

A Cégbíróság bejegyezte a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (Takarékbank) zártkörű tőkeemelését Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt-ben (BIF) - közölte a BIF csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2018. 09. 21. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Törökországba költöztetik a győri Negro-gyárat

A snackgyártó Mondelez International vállalat áthelyezi a Negro cukorkák gyártását a törökországi Gebzében található üzemébe jövő év június végéig, ezzel megszűnik a Győri Keksz Kft. által üzemeltetett cukorkagyár működése Győrben - tájékoztatta a Mondelez Hungária Kft., valamint a Győri Keksz Kft. kommunikációs tanácsadója csütörtökön az MTI-t.
2018. 09. 21. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új bankkártya rendszer a Budapest Banknál

Új bankkártya rendszert vezet be a Budapest Bank, ezért október 25-én csütörtökön, valamint 26-án pénteken könyvelési, pénztári és pénzforgalmi bankszünnapot tart - közölte a hitelintézet az MTI-vel, csütörtökön.
2018. 09. 20. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az OTP idei eredménye történelmi léptékű lesz

Az OTP Bank Nyrt. idei eredménye történelmi léptékű lesz, eléri az 1 milliárd eurót, vagy nagyon közel lesz hozzá; ennél biztosabbat azért nem lehet mondani, mert nem tudni, hogyan alakul majd az euró árfolyama - mondta Csányi Sándor csütörtökön, a BÉT 50 konferencián.
2018. 09. 20. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Öt üzletét korszerűsítette a SPAR

Több mint 2,7 milliárd forintból öt üzletet - három budapesti, egy kaposvári és egy veszprémi egységet - korszerűsített a SPAR - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
2018. 09. 20. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem változtatott a negatív alapkamaton a svájci jegybank

Az általános piaci várakozásoknak megfelelően, a svájci központi bank (SNB) nem változtatott a szakértők szerint ultra-laza monetáris politikáján.
2018. 09. 20. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

7 millió euró értékű beruházással bővít a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft.: duplájára nő a termelőkapacitás

Új üzemcsarnokot és palackozó gépsort avatott Magyarország meghatározó ásványvíz- és üdítőipari társasága szentkirályi telephelyén. A Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. több mint 7 millió euró értékű, önerőből megvalósuló beruházásával megkétszerezi termelő-kapacitását.
2018. 09. 20. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Tiszamenti Regionális Vízművek (TRV) is csatlakozott a Díjnethez

Mától a Tiszamenti Regionális Vízművek (TRV) Zrt. mintegy 250 ezer ügyfele is elérheti a Díjnet e-számlázási szolgáltatásait. Ezzel lezárult az a 2017 végén kezdődött folyamat, amelynek során az öt regionális víziközmű mindegyike a Díjnettel szerződve lehetővé tette az e-számlakezelést és -fizetést, összesen mintegy 1,1 millió háztartás számára.
2018. 09. 19. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Bayer visszavág

A Bayer arra kérte a kaliforniai bíróságot, hogy helyezze hatályon kívül az augusztusban megítélt 289 millió dolláros kártérítést a Johnson vs. Monsanto perben, mert szerinte nincs elég bizonyíték arra, hogy a Monsanto glifozát tartalmú gyomirtó szere, a Roundup rákkeltő hatású.
2018. 09. 19. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ABB és a Nobel Media nemzetközi partnerséget jelentett be

Az ABB és a Nobel Media bejelentette, hogy nemzetközi partneri együttműködésre lépnek. A két tekintélyes szervezet egyaránt elkötelezett az innováció, az oktatás és a tudományos kutatás fejlesztése mellett. A megállapodás nyomán az ABB csatlakozik a Nobel Nemzetközi Partnereinek kiválasztott csoportjához.
2018. 09. 19. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fontos változásokat jelentett be az MNB

Ezúttal sem változott a kamatszint, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa mai ülésén változatlanul hagyta a monetáris kondíciókat, az alapkamat, az egynapos és egyhetes fedezett hitel kamatlába 0,90 százalékon, az egynapos jegybanki betét kamatlába pedig 0,15 százalékon maradt. A megjelent közlemény alapján elmondható, hogy az MNB elmozdult az ultralaza monetáris politikai álláspontról, a legutóbb bevezetett nemkonvencionális eszközök kivezetéséről döntöttek, illetve jelentősen változott a kommunikáció.
2018. 09. 18. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb iparágat végez ki a Google

A Renault, a Nissan és a Mitsubishi Motors is az Alphabet-hez (a Google anyacége) igazol és Android OS rendszert fognak a jövőben használni, egyúttal a navigációt is a Google fogja majd szolgáltatni.
2018. 09. 18. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Átalakítja eszköztárát az MNB

A Magyar Nemzeti Bank felkészült monetáris politikájának óvatos és fokozatos normalizációjára az inflációs cél fenntartható elérése érdekében - közölte az MNB keddi kamatdöntő ülését követően, amelyen szinten tartották az alapkamatot.
2018. 09. 18. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás