Influencer marketinggel kapcsolatos kötelezettségeket kért számon a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy mind a Dukai Regina tulajdonában álló „With Love” Kft., mind a vele szerződő, influencereket közvetítő médiaügynökség, a Red Lemon Media Group Kft. hiányosan teljesítette a közösségi média-megjelenésekkel kapcsolatos, korábban vállalt kötelezettségeit.

Influencer marketinggel kapcsolatos kötelezettségeket kért számon a GVH

A GVH korábban három, kiemelkedő számú követővel rendelkező véleményvezér kommunikációs tevékenységének vizsgálatára indított eljárást. Mindhárom eljárás kötelezettségvállalással zárult, azzal a kiemelt céllal, hogy az érintett piac szereplői iránymutatást kapjanak a közösségi médiában történő reklámozással összefüggő versenyjogi megfelelésről és a kapcsolódó versenyhatósági elvárásokról.

Utóbbiak lényege, hogy egyértelműen, közérthetően és jól észlelhetően kell a fogyasztók tudomására hozni, ha egy posztot egy véleményvezér ellenszolgáltatásért (pénzért, próbatermékért, egyéb kedvezményért stb.) tesz közzé.

Lényeges továbbá, hogy a reklám megjelölésének elmaradásáért felelősséggel tartozik mind a poszt közzétevője, mind az érintett termék értékesítője, így mindkét oldal érdekelt a jogszerű kommunikációban.

A GVH most zárult utóvizsgálata megállapította, hogy Dukai Regina az elvárásoknak megfelelően tüntette fel a „#reklám” jelölést közösségi oldalainak minden fizetett posztjánál. A szintén vállalt tájékoztató posztok ugyanakkor nem az előírt módon jelentek meg, mert elmaradt a GVH útmutatójának feltüntetése, valamint a heti rendszerességű közzététel. A véleményvezér emellett nem módosította a vállaltaknak megfelelően a Red Lemonnal kötött együttműködési megállapodását, valamint nem igazolta teljes körűen kötelezettségvállalásának teljesítését sem.

A vizsgálat eredménye alapján továbbá a Red Lemon Media Group nem módosította szerződéseit és együttműködési megállapodásait a vállalt és így előírt módon, nem hívta fel maradéktalanul ügyfelei figyelmét a jogszabályi előírásokra, és nem igazolta kötelezettségvállalásának teljes körű teljesítését.

A „With Love” Szolgáltató Kft.-vel szemben a hatóság egymillió forint bírságot szabott ki, hiszen mulasztása kisebb hiányosságokból fakadt. A Red Lemon esetében a GVH egyebek mellett azt vette figyelembe, hogy jelentős forgalmú, több hirdetővel és influencerrel szerződésben álló piaci szereplő, amely kötelezettségeit ugyan nagyobb részt teljesítette – így a piaci gyakorlatra vitathatatlanul kedvező hatást gyakorolt –, ám ezt az előírthoz képest minden alkalommal hiányosan tette. A cégnek így hárommillió forint bírságot kell megfizetnie.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Idén 25-30 százalékkal emelkedhet az építőipar termelési értéke

Az építőipar termelési értéke a január-szeptemberi időszakban 28 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, éves szinten az idén 25-30 százalékkal bővülhet - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) évzáró közgyűlésén pénteken Budapesten.
2019. 12. 06. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A 4iG nagy összegű szerződést írt alá az adóhatósággal

A 4iG Nyrt. nagy összegű szerződést kötött a Nemzeti Adó és Vámhivatallal (NAV) pénteken - tette közzé az informatikai társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2019. 12. 06. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Masszív emelkedésben a magyar ipar - lássuk miért!

Októberben 6,1 százalékos növekedést ért el az ipar, tehát tatja a tempót az ágazat. A következő hónapokban derül majd ki, hogy lassulásra kell-e felkészülni.
2019. 12. 06. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra nyári mélypontján az ingatlanpiac

Az erősebb őszi hónapok után nyári mélypontjára esett az ingatlanpiac, az idén novemberben országosan 10 945 ingatlan adásvétele bonyolódott le, szemben az egy évvel korábbi több mint 12 ezerrel - közölte a Duna House.
2019. 12. 06. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint 860 milliós bírság hulladékkezeléssel kapcsolatos közbeszerzési eljárásokban való összejátszásért

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy öt vállalkozás jogsértő magatartást tanúsított a jellemzően uniós támogatású pályázatok keretében hulladékkezelésre szolgáló gyűjtőedények, gépjárművek és berendezések beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárásokban. A GVH a cégekre összesen több mint 860 millió forintnyi bírságot szabott ki.
2019. 12. 06. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább erősödtek a 4G-hálózatok

Tovább erősödött a 4G-hálózatok jelentősége, 2019 második negyedévére a mobilinternet-forgalom több mint 95 százaléka, míg a belföldön indított hívásforgalom 17 százaléka már 4G-hálózaton zajlott, előbbi 1,4 százalékponttal, utóbbi 5 százalékponttal nagyobb a 2018 év végihez képest - derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss mobilpiaci jelentéséből.
2019. 12. 06. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új rendezvény hozza össze a női vállalkozókat

Alig több mint egy hónap, és itt a Női vállalkozók napja! Ez az egész napos, izgalmas előadásokkal és kerekasztal-beszélgetésekkel teli rendezvény az üzleti világban mozgó, vagy abban még csak eligazodni vágyó nők számára nyújt hatékony útmutatást. A szervezők rendhagyó kapcsolatépítő programmal is készülnek, a sokszínű előadói gárdában pedig olyan ismert nevektől tanulhatunk, mint Jakupcsek Gabriella vagy épp Lakatos Márk.
2019. 12. 06. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

6 százalékkal nőtt az ipari termelés októberben

Októberben az ipari termelés volumene 6,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 6,4 százalékkal emelkedett - jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző hónaphoz viszonyítva 0,4 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás.
2019. 12. 06. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős sikerrel zárult a Baromfi-Coop kötvénykibocsátása

A Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramjának (NKP) keretében került sor novemberben a Baromfi-Coop kötvénykibocsátására. A tranzakció több szempontból is kiemelkedő az NKP eddigi történetében: a program keretében elsőként került sor feldolgozóipari cég sikeres kötvényaukciójára, a jegyzett kötvények által bevont források összértéke elérte a 29,4 milliárd forintot, az elért átlaghozamok pedig mindkét aukción a kibocsátó számára igen kedvezően, 2,36, illetve 2,47 százalékon alakultak.
2019. 12. 06. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Van-e még erő az OTP részvényben a sorozatos csúcsdöntések után?

Tegnapelőtt hatalmas forgalommal nagyot emelkedett az OTP. Az ilyen mozgás általában további nagy mozgások (emelkedés) előszele szokott lenni - vélik az ERSTE Befektetési Zrt. elemzői mai elemzésükben.
2019. 12. 06. 10:01
Megosztás:
Hozzászólások:

Már bankkártyával is rendezhető a BKK utólagos pótdíja

Már bankkártyával is ki lehet fizetni azokat az utólagos pótdíjakat, amelyekkel kapcsolatban a Budapesti Önkormányzati Követeléskezelő (BÖK) Kft. értesítő levelet küldött az érintetteknek - közölte a Budapesti Közlekedés Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
2019. 12. 06. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Párbeszéd 90 ezer forintra emelné a legalacsonyabb nyugdíjakat

A Párbeszéd azt javasolja, hogy a legalacsonyabb nyugdíjakat néhány év alatt emeljék a létminimum szintjére, vagyis 90 ezer forintra.
2019. 12. 06. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új eszközt kaptak a hazai szervezetek a korrupció visszaszorításához

Tovább erősödhet a magyar gazdaság fehéredése, az EY szakmai támogatásával már magyar szabványként is megjelent antikorrupciós irányítási rendszer segítségével. A sztenderdnek köszönhetően bármely hazai szervezet számára könnyen elérhető és elindítható a társaság felelős működését erősítő és azt tanúsító folyamat.
2019. 12. 06. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hagyd, hogy lenyomozzanak az interneten!

A HR-esek minden alkalommal utánanéznek az álláshirdetésre jelentkezőknek a közösségi oldalakon, ezért érdemes úgy kialakítani a profilunkat, hogy az pozitív képet fessen rólunk. A legfontosabb az, hogy átjöjjön, az illető tényleg szenvedélyesen szereti azt, amit csinál. A személyes márkaépítést napjainkban karrierépítésre is lehet használni, ugyanis rengeteget nyom a latba, hogy a (leendő) munkaadó mit lát rólunk az interneten.
2019. 12. 06. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kisgyermekes szülők a munka világában: az időbeosztás kulcskérdés

A régió piacvezető HR szolgáltatója szerint a jelenlegi feszes munkaerő-piaci helyzetben az eddigieknél aktívabban is érdemes minden mozgósítható foglalkoztatási csoportot megszólítania a munkáltatóknak. Többek között a kisgyermekes édesanyákat is. Juhász Csongor, a Prohuman ügyvezető igazgatója szerint a kismamák bevonására, megtartására holisztikus szemléletmódra van szükség, családbarát, mindkét szülőnek kedvező céges HR politikára és támogató munkahelyi környezetre.
2019. 12. 06. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az SZTE a legzöldebb magyar felsőoktatási intézmény

Továbbra is a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) a legzöldebb felsőoktatási intézmény Magyarországon, a fenntarthatósági szempontok alapján készült GreenMetric világrangsorban a 74. helyen végzett - tájékoztatta az SZTE közkapcsolati igazgatósága csütörtökön az MTI-t.
2019. 12. 06. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb 73 kutatót avattak doktorrá az MTA-n

Újabb 73 kutatót avattak doktorrá a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) csütörtökön.
2019. 12. 06. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Wizz Air kitiltaná a business osztályt a rövidtávú légiközlekedésből

A business osztályú ülések rövidtávú járatokról való kitiltására szólította fel a hagyományos légitársaságokat a magyar kötődésű Wizz Air ultrafapados légitársaság.
2019. 12. 06. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Photon Energy 2,1 MWp teljesítményű erőművet telepített Magyarországon, ezzel 51,8 MWp-re növelve globális portfólióját

A Photon Energy Csoport (WSE: PEN, a „Csoport”) bejelentette, hogy leányvállalata, a három fotovoltaikus erőmű felépítését és hálózati csatlakoztatását végezte el Taszáron, Magyarországon, összesen 2,1 MWp kapacitással. A legújabb bővítéssel együtt a Cégcsoport globális saját fotovoltaikus erőműveinek portfólió-kapacitása 51,8 MWp-re nőtt.
2019. 12. 06. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fejlődött a hazai vendéglátás minősége

A magyar vendéglátás és a hazai alapanyagok minőségének jelentős javulását méltatta egyebek mellett Lévai Anikó, a Magyar Konyha szerkesztőbizottságának elnöke a gasztronómiai magazin és a Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) A piac konyhája című csütörtöki, székesfehérvári konferenciáján.
2019. 12. 06. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások: