Ismét növekedett a kínai feldolgozóipar

Hét hónapja tartó visszaesés után ismét növekedett a kínai feldolgozóipar novemberben, mivel a hosszú ideje nyomott belső kereslet felerősödött a pekingi vezetés által alkalmazott gazdaságélénkítő intézkedések miatt.

Ismét növekedett a kínai feldolgozóipar

A szombaton közölt adatok szerint a nemzeti statisztikai hivatal, valamint a kínai logisztikai és beszerzési szövetség (CFLP) által számított feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) 50,2 pontra emelkedett novemberben. A BMI április óta először kapaszkodott vissza a növekedést és a visszaesést egymástól elválasztó 50 pontos küszöb fölé. Elemzők ezzel szemben 49,5 pontra számítottak az előző havi 49,3 pont után.
   
A BMI egyik kulcstényezőjét jelentő, a termelésre vonatkozó részindex szintén nyolc hónapos csúcsra emelkedett novemberben, 52,6 ponttal ugyanis március óta a legjobb eredményt mutatta, 1,8 ponttal emelkedve az októberi 50,8 pontról. Az új export megrendelések állománya ezzel szemben tizennyolcadik hónapja csökkent novemberben, a visszaesés üteme azonban mérséklődött, a részindex ugyanis az előző hónapban mért 47,0 pontról 48,8 pontra erősödött. Az új belföldi megrendeléseket is magában foglaló index pedig visszakúszott az 50 pontos küszöb fölé: április óta a legjobb teljesítményt produkálva elérte az 51,3 pontot.
   
Csao Csing-ho, a statisztikai hivatal vezető munkatársa elmondta: mind a kereslet, mind pedig a kínálat terén fejlődés történt, a mutatók ugyanis mindkét területet illetően az év második felének legjobb eredményeit jelezték - idézte a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
   
A szolgáltató szektor bővülése szintén felgyorsult novemberben, az előző hónaphoz képest 2,1 pontot emelkedve 53,5 pontra erősödött. A legjobb teljesítményt a postaszolgáltatási, a szállodai, a telekommunikációs és médiaszolgáltatási, valamint a pénzügyi és biztosítási szolgáltatásokat nyújtó szektorok produkálták, 58 pont feletti növekedést elérve. Az építőipari szektor teljesítménye ugyan 0,8 ponttal lassult októberhez képest, de az alindexe még így is 59,6 ponton állt novemberben.
   
A feldolgozóipari és szolgáltatóipari adatokat is magában foglaló kompozit beszerzésimenedzser-index októberhez képest novemberben 1,7 ponttal erősödött, elérve az 53,7 pontot.
   
A feldolgozóiparon kívüli, főleg a szolgáltatásokat és az építőipart tömörítő szektor novemberben a legnagyobb ütemben nőtt március óta. A gazdaság teljesítményének több mint felét biztosító szektor beszerzésimenedzser-indexe az októberi 52,8 pontról 54,4 pontra bővült. Az októberi adat a legalacsonyabb volt 2016 februárja óta.
   
Az üzleti várakozások részindex a múlt hónaphoz képest 0,3 ponttal javult, elérve a 61,0 pontot, ami az jelzi, hogy a feldolgozóiparon kívüli vállalatok továbbra is derűlátóak a piac fejlődésével kapcsolatban.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Az olaj ára nagyot emelkedett, Kínában (állítólag) nincs új Covid fertőzés

A WTI a soron következő, októberi határidőre 66 dollárig emelkedett. A hírek szerint Kínában nem találtak új Covid fertőzést az elmúlt napokban, ami jót tett a piacnak, ráadásul az ázsiai országban kezd az élet teljesen visszatérni a korábbi kerékvágásba.
2021. 08. 24. 13:00
Megosztás:

Nőtt a kínai távközlési szektor bevétele

Jelentősen nőtt a kínai távközlési szektor bevétele az idei első hét hónapban - közölte a kínai ipari és informatikai minisztérium.
2021. 08. 23. 12:00
Megosztás:

Megszűnt a legnagyobb hongkongi tüntetéseket szervező szövetség

Bejelentette feloszlását vasárnap a legnagyobb hongkongi tüntetéseket megszervező jogvédő ernyőszervezet, a Civil Human Rights Front (CHRF) - jelentette internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 08. 16. 08:00
Megosztás:

A kínai kikötő lezárás újabb gondokat okozhat

A világ harmadik legforgalmasabb kikötőjében, a Ningbo-Zhoushan-ban határozatlan időre lezárták egy egyik terminált.
2021. 08. 14. 00:05
Megosztás:

Gazdaság szabályozási tervet készített Kína

Kína kiadott egy ötéves gazdaság szabályozási tervet, ami a kulcsfontosságú iparágak szélesebb körű szabályozásának átfogó kereteként fog szolgálni.
2021. 08. 13. 22:00
Megosztás:

Gazdasági lassulást okoz a delta variáns

Ázsiában magukhoz tértek a piacok, hiszen Japánban a Nikkei 225 közel 0,6%-ot emelkedett, Kínában a Shanghai Composite index 0,2%-kal került feljebb, míg a Hang Seng index 0,3%-ot emelkedett.
2021. 08. 11. 14:00
Megosztás:

Egyre gyorsabban terjed a vírus Ázsiában

Ázsiában a piacok emelkednek, annak ellenére, hogy a vírus delta variánsának a terjedése egyre gyorsabb és egyre nagyobb aggodalmat okoz. A japán Nikkei 225 index 0,3%-kal emelkedik, a kínai Shanghai Composite index 0,4%-kal, illetve a Hang Seng index pedig 0,8%-kal kereskedik feljebb.
2021. 08. 10. 16:00
Megosztás:

Kialudt a láng, véget ért a nyári olimpia

A tokiói Olimpiai Stadionban rendezett vasárnapi záróünnepségen kialudt a láng, ezzel véget ért a XXXII. nyári olimpia a japán fővárosban.
2021. 08. 08. 21:00
Megosztás:

A japánok is úgy gondolják, hogy sikeresek vagyunk a járvánnyal szemben

Magyarország a harmadik a Nikkei japán gazdasági napilap listáján, amely a világ 120 országát rangsorolja aszerint, hogy hol mennyire sikeres a koronavírus-járvány kezelése.
2021. 08. 07. 21:00
Megosztás:

Új mélyponton a 10 éves kínai állampapír hozama

A 10 éves kínai állampapír hozama már hetedik hete megállás nélkül csökken, és tegnap újabb 52 hetes mélypontra esett.
2021. 08. 03. 15:00
Megosztás:

Tovább csökkent a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése

Tovább mérséklődött a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése júliusban, amikor az ország több részét megbénította a szélsőséges időjárás.
2021. 07. 31. 20:00
Megosztás:

Megijedt Kína a zuhanó árfolyamokat látva

A kínai vezetés megijedt a zuhanó árfolyamok láttán, és a piaci szabályozó elmondta a vezető bankároknak, hogy az eddig történt intézkedések nem a piac egészét érintő intézkedés sorozat részei, hanem csak az oktatásügyben akarnak rendet rakni.
2021. 07. 29. 15:00
Megosztás:

Kötelezővé teszik a nemzetbiztonsági oktatást egyes hongkongi egyetemeken

Kötelezővé teszik a hallgatók számára a nemzetbiztonsági oktatást legalább három, hongkongi egyetemen a szeptemberben kezdődő tanévtől - számolt be hétfőn este internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 07. 27. 09:30
Megosztás:

Kínában szigorítják a magániskolák működését

A magánoktatás szigorítását célzó intézkedéseket jelentettek be Kínában, egyebek mellett a családokra nehezedő anyagi terhek mérséklésének érdekében.
2021. 07. 27. 06:30
Megosztás:

Kétoldalú együttműködési megállapodást írt alá az MNB és a Kínai Értékpapír-felügyeleti Hatóság

Kétoldalú együttműködési megállapodást írt alá a Kínai Értékpapír-felügyeleti Hatóság (CSRC) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a két fél közötti információcsere és tudásmegosztás érdekében - közölte az MNB hétfőn az MTI-vel.
2021. 07. 26. 14:00
Megosztás:

Patthelyzetbe kerültek a kínai-amerikai kapcsolatok

Hszie Feng kínai külügyminiszter-helyettes szerint patthelyzetbe kerültek a kínai-amerikai kapcsolatok, elsősorban amiatt, mert egyes amerikaiak képzeletbeli ellenségként ábrázolják Kínát.
2021. 07. 26. 11:00
Megosztás:

1,5 milliárd dózis vakcinát adtak be Kínában

Már több mint 1,5 milliárd dózis koronavírus elleni vakcinát adtak be Kínában a lakosság körében - közölte a kínai egészségügyi hatóság pénteken.
2021. 07. 25. 06:00
Megosztás:

XTB iroda nyílik Dubajban

Miután a DFSA-tól 3a kategóriás engedélyt kapott, az XTB MENA Limited júliustól globális befektetési lehetőségeket kínál a közel-keleti és észak-afrikai ügyfelek számára.
2021. 07. 23. 06:30
Megosztás:

Rontotta a fejlődő ázsiai országok idei növekedési előrejelzését az ADB

Enyhén rontotta a fejlődő ázsiai és csendes-óceáni gazdaságok idei gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzését az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB), mivel a koronavírus-járvány újabb hulláma lassította néhány országban a fellendülést.
2021. 07. 21. 09:00
Megosztás: