Ismét vakcinázzák veszettség ellen a rókákat

A vadon élő rókákat idén ősszel is immunizálják veszettség ellen, az érintett térségekben a vakcinázás kezdetétől ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelnek el - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.

Ismét vakcinázzák veszettség ellen a rókákat
Az ország déli és keleti megyéiben október 5-én kezdik meg a vakcinázást. Az immunizálás során vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről dobják le, ez a lakott, sűrűn beépített területeket nem érinti.
    A kezelt területek térképes, valamint megyei bontású tájékoztató jellegű listája a Nébih honlapján érhető el. Az ebzárlat és a legeltetési tilalom elrendeléséről, valamint az egyes területekre vonatkozó pontos időpontokról az illetékes járási állategészségügyi hivatal, illetve a települési önkormányzatok tájékoztatják a lakosságot, a külterületen pedig plakátok figyelmeztetik a kirándulókat.
    A hivatal közölte, hogy a veszettség fő hordozói a vörös rókák, amelyek magyarországi állománya mintegy 75 ezer egyedre becsülhető.
    A Nébih laboratóriumi vizsgálatai alapján az elmúlt években a rókák mintegy háromnegyede ette meg a kihelyezett csalétkeket a vakcinázott területeken. A rókaimmunizációs program eredményeként az országban elvétve fordul elő a veszettség.
    A veszettség veszélyt jelent a házi emlősállatokra is: a kutyák veszettség elleni védőoltása kötelező, a macskák esetében pedig ajánlott - emlékeztet a Nébih.

Az ország déli és keleti megyéiben október 5-én kezdik meg a vakcinázást. Az immunizálás során vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről dobják le, ez a lakott, sűrűn beépített területeket nem érinti.   

A kezelt területek térképes, valamint megyei bontású tájékoztató jellegű listája a Nébih honlapján érhető el. Az ebzárlat és a legeltetési tilalom elrendeléséről, valamint az egyes területekre vonatkozó pontos időpontokról az illetékes járási állategészségügyi hivatal, illetve a települési önkormányzatok tájékoztatják a lakosságot, a külterületen pedig plakátok figyelmeztetik a kirándulókat.   

A hivatal közölte, hogy a veszettség fő hordozói a vörös rókák, amelyek magyarországi állománya mintegy 75 ezer egyedre becsülhető.   

A Nébih laboratóriumi vizsgálatai alapján az elmúlt években a rókák mintegy háromnegyede ette meg a kihelyezett csalétkeket a vakcinázott területeken. A rókaimmunizációs program eredményeként az országban elvétve fordul elő a veszettség.   


A veszettség veszélyt jelent a házi emlősállatokra is: a kutyák veszettség elleni védőoltása kötelező, a macskák esetében pedig ajánlott - emlékeztet a Nébih.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

5 százalékkal emelkedett az OTP és a Mol

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1349,63 pontos, 3,75 százalékos emelkedéssel, 37 317,04 ponton zárt szerdán.
2020. 06. 03. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szlovén akvizícióról tárgyal az AutoWallis

Szlovén akvizícióról tárgyal az AutoWallis Nyrt. - erősítette meg a társaság a szlovén médiában megjelent sajtóhíreket szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2020. 06. 03. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a fertőzöttek száma megyénként - ábrán mutatjuk!

Igazolt koronavírus-fertőzöttek száma megyénként covid-19
2020. 06. 03. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kormányzati intézkedéscsomagot javasol a logisztikai szakma

Tízpontos javaslatcsomagot készített, és nyújtott be a kormánynak a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) a logisztikai ágazat egyre súlyosbodó problémáinak megoldása érdekében - közölte a szakmai szervezet szerdán az MTI-vel.
2020. 06. 03. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Növelte dolgozói létszámát a Volánbusz

A Volánbuszhoz áprilisban és májusban összesen 280 új munkavállaló csatlakozott, ezen belül az autóbusz-vezetők létszáma 166-tal emelkedett - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
2020. 06. 03. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Túl van a mélyponton a használtautó-piac

Idén májusban a DataHouse adatai szerint 8 907 import személyautó került hazai forgalomba, ami az előző hónaphoz képest ugyan 17 százalékos növekedést jelent, azonban a tavaly májusi adatokhoz képest továbbra is jelentős, 39 százalékos elmaradást mutat.
2020. 06. 03. 11:15
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnyitja ügyfélszolgálati irodáit a Főtáv

A járványügyi helyzet enyhülésére tekintettel a Főtáv csütörtöktől ismét megnyitja ügyfélszolgálati irodáit - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
2020. 06. 03. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fontos levelet küld a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) levélben tájékoztatja az áfaalanyokat az online számlaadat-szolgáltatás július 1-jétől hatályba lépő változásairól, hogy segítse ügyfeleit az új szabályokhoz való alkalmazkodásban és a zökkenőmentes felkészülésben - közölte az adóhatóság kedden az MTI-vel.
2020. 06. 03. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Javult a szomszédaink véleménye az országról

Javul a szomszédos országok Magyarország-képe, Szlovákiában vannak a leginkább jó véleménnyel Magyarországról - derül ki Közép-Európai Nézőpont Intézet 2020-as Magyarország-barométeréből, amelynek eredményét kedden juttatták el az MTI-hez.
2020. 06. 03. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Könnyebben juthatnak hozzá a családtámogatásokhoz a külföldről hazatérők

Könnyebben juthatnak hozzá a családtámogatásokhoz a külföldről hazatérők, mert a babaváró támogatás igénylésénél az eddigi 180-ról 90 napra csökken az elvárt magyarországi tb-jogviszony igazolásának időtartama - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
2020. 06. 03. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi családi vállalkozás van Magyarországon?

Magyarországon 204 ezer családi jellegű vállalkozás található, ezen belül 140 ezerre tehető az egyszemélyes cégek és 64 ezerre az olyan társult vállalkozások száma, ahol a család több tagja is tulajdonos vagy cégjegyzésre jogosult, mindezek együttesen a teljes hazai társas vállalkozói cégbázis 40 százalékát fedik le - közölte az Opten kedden az MTI-vel.
2020. 06. 03. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy az érdeklődés Magyarország első nemzetközi zöld kötvényének kibocsátása iránt

Kimagasló, több mint ötszörös volt a befektetői érdeklődés Magyarország első nemzetközi zöld kötvényei iránt, a jelentős túljegyzésnek köszönhetően a kötvényeket az eredeti árindikációnál (midswap + 240 bázispont) 50 bázisponttal szűkebben sikerült árazni - közölte az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) kedden az MTI-vel.
2020. 06. 03. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Három területen, három partnerrel erősít a Deloitte

Június 1-től három új partnerrel bővült a Deloitte Magyarország vezetősége. Dr. Baranyi Gábor az adó- és jogi osztályt, Józan Bálint a könyvvizsgálati üzletágat, Márton Albert pedig a pénzügyi tanácsadási területet erősíti tovább új pozíciójában.
2020. 06. 03. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban a társasházi lakásépítési kedv, drasztikus visszaesés vidéken, kérdések a rozsdaövezetekben

Budapesten 5 százalékkal csökkent a társasházakban lévő lakásokra kiadott engedélyek száma az első negyedévben. Vidéken drasztikus, 64 százalékos volt a visszaesés. Ez részben a kedvezményes lakásépítési áfa tavalyi kivezetésével és a járványhatással magyarázható. Ráadásul az év első négy hónapjában alig több mint 700 ezer négyzetméter lakóingatlan - családi házra, ikerházra és társasházi lakásra - megépítésére adtak ki engedélyt, ami 50 százalékos visszaesést jelent országos szinten. A vidéki nagyvárosok a rozsdaövezetek kijelölésével esélyt kaphatnak az építkezések felpörgetésére. Május végén a budapesti új lakások és családi házak átlagos négyzetméterára az ingatlan.com adatai szerint 850 ezer forint volt, ami éves szinten lassuló ütemű 10 százalékos drágulásnak felel meg. A fővárosi új lakások árai a koronavírus kirobbanása óta lényegében nem változtak. A megyeszékhelyeken 23 százalékkal nőttek a négyzetméterárak egy év alatt, a járvány előtti szinthez képest stagnálnak az árak.
2020. 06. 03. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így vehető igénybe a bértámogatás a kölcsönzött munkavállalók esetén – itt a 7 legfontosabb tudnivaló

A kormány a munkaerő-kölcsönzés keretében dolgozókra is kiterjesztette a csökkentett munkaidőben (kurzarbeit) történő foglalkoztatás esetén igényelhető bértámogatást. Az intézkedés több ezer munkavállaló számára jelenthet megoldást, hogy a járvány miatt kialakult gazdasági visszaesés ellenére se veszítsék el munkájukat. A Prohuman, a naponta több mint 17 ezer munkavállalót foglalkoztató munkaerő-kölcsönző összegyűjtötte a bértámogatás igénybevételének legfontosabb tudnivalóit. A meghosszabbított programra augusztus 31-ig adható be igénylés.
2020. 06. 03. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Ahol a válság lehetőség: a magyar döntéshozók kétharmada robogna tovább a digitális transzformáció útján

A hazai vállalatok 50 százalékát saját bevallásuk szerint egyáltalán nem, vagy csak enyhén érinti a koronavírus miatt továbbgyűrűző válság, ötödük pedig kifejezetten lehetőségként tekint rá – derül ki a Stylers friss kutatásából. A felmérés eredményei optimizmusra adnak okot, bár van még hová fejlődni: a döntéshozók többsége tisztában van a digitalizáció szükségességével és hajlandó is erőforrást allokálni erre a területre, azonban közülük is csupán 63 százalék kezeli azt stratégiai kérdésként. Az már világosan látszik, hogy a járványhelyzet örökre megváltoztatja a cégek hozzáállását a digitalizációhoz, de vajon mire fókuszálnak majd a következő hónapokban?
2020. 06. 03. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új fejlesztés a NAV-tól: Számlázzon okostelefonról!

Már elérhető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) saját fejlesztésű mobilapplikációja, amivel a számlák mobiltelefonon is kiállíthatók, letöltése és használata ingyenes. Az alkalmazás automatikusan teljesíti a kötelező adatszolgáltatást - közölte az adóhatóság kedden az MTI-vel.
2020. 06. 02. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A fővárosban csökkenhet leginkább a lakásvásárlások száma

A fővárosban 20-25 százalékkal csökkenhet a lakásvásárlások száma az idén, az agglomerációban, a megyei jogú városokban és a Balaton-parton 15-20, a többi térségben 10 százalék körüli visszaesés várható az adásvételek számában az előző évi adatokhoz képest - közölte előrejelzését az Otthon Centrum kedden.
2020. 06. 02. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az OTP és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 91,70 pontos, 0,26 százalékos emelkedéssel, 35 967,41 ponton zárt kedden.
2020. 06. 02. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Indul a településfásítási program

Településfásítási programot hirdet 500 millió forintos keretösszeggel az Agrárminisztérium a 10 ezer fő alatti lakosszámú településeknek, amelyek együttesen 12 ezer sorfát igényelhetnek térítésmentesen - jelentette be Nagy István agrárminiszter kedden Kecskeméten, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Juniperus Parkerdészetében.
2020. 06. 02. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások: