Javulás várható a kiskereskedelmi forgalomban

Elemzők szerint a következő a következő hónapokban javulás várható a kiskereskedelmi forgalomban.

Javulás várható a kiskereskedelmi forgalomban

A KSH adatai szerint az idén májusban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 2,8 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 2,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, január-májusban a forgalom volumene - szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint - 1,5 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál.
   
Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágvezetője az MTI-nek küldött kommentárjában rámutatott arra, lehetséges, hogy a következő hónapokban már kismértékben növekvő kiskereskedelmi forgalom lesz, azonban a nemzetközi turizmus visszaesése ezen a téren is kockázatot jelent, illetve kérdés, hogy az üzemanyagok forgalma hogyan alakul.
   
Kiemelte, hogy májusban ugyan mérséklődött a kiskereskedelmi forgalom volumene, ezen belül azonban az egyes termékcsoportok jelentősen eltérő képet mutattak. Az élelmiszereknél éves alapon bővülés történt, ellenben itt érződik a márciusi készletfelhalmozás forgalomcsökkentő hatása is. A járműüzemanyagok forgalma jelentősen, több mint tizedével visszaesett, ami az átmenő forgalom és a turizmus csökkenésével, illetve az otthonról való munkavégzés elterjedésével magyarázható. A nem élelmiszer-kiskereskedelem gyenge növekedésében szerepet játszott, hogy májusban a hónap több mint felében Budapesten és Pest megyében még érvényben voltak a korlátozó intézkedések, az ország többi részében viszont már újra tudott indulni a kereskedelem.

Mennyire vagy spórolós? ITT megnézheted!
    

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője is úgy látja, hogy a következő hónapokban tovább javulhat a kiskereskedelmi forgalom, amelynek növekedését támogatja, hogy egyre többen térnek vissza a munkahelyekre, illetve a teljes foglalkoztatásba.
   
Az elemző hangsúlyozta, májusban érdemben, 2,1 százalékra mérséklődött a kiskereskedelmi forgalom naptárhatással megtisztított visszaesése az áprilisi 10,2 százalékos csökkenés után, mivel a korlátozások feloldásával május elejétől vidéken, május közepétől pedig Budapesten és Pest megyében a vásárlók visszatértek a boltokba.
  
Kiemelte, hogy júniusban mintegy 170 ezer egészségügyi dolgozó kapott fél millió forint jutalmat, júliustól 10 százalékkal emelkedik a pedagógusok, 30 százalékkal a szakiskolai oktatók, novemberben 20 százalékkal az egészségügyi szakdolgozók bére. A munkaerőpiac javulásával, a továbbra is dinamikus bérnövekedés mellett az elhalasztott fogyasztás is szerepet játszhat a kiskereskedelmi forgalom várható felfutásában, ezzel szemben a megugró munkanélküliség, bércsökkentések, részmunkaidők és fizetés nélküli szabadságok hátráltathatják a kilábalást.
    

A Takarékbank vezető elemezője szerint az idén 1,2-1,5 százalékkal nőhet a kiskereskedelmi forgalom, jövőre pedig bázishatások miatt is 5 százalék feletti növekedésre számít. A járványhelyzet előtti szint elérése az idei év végén, a jövő év elején várható. A külföldi vásárlókra építő üzletek kilábalása azonban későbbre várható - írta Suppan Gergely.
   
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint is júniusban további javulásra lehet számítani a szektor egészében, a lakosság az elmaradt fogyasztást pótolja.
    

A járványügyi intézkedések fokozatos feloldásával együtt visszatért az élet a kiskereskedelmi szektorba. A piaci várakozásoknál jobb májusi adat azonban még nem jelenti azt, hogy teljesen magunk mögött hagytuk volna a nehéz időszakot. A májusi javulás arra volt elegendő, hogy a 2017-es fogyasztási szintekről a 2018 közepén mért kiskereskedelmi forgalomra álljon vissza a szektor - hívta fel a figyelmet.
    

Az ING Bank vezető elemzője rámutatott arra is, hogy az utazások továbbra is alacsony szintje, és a munkaerőpiaci változások tartósabban alacsonyabb növekedési ütemet hozhatnak a kiskereskedelemben, mint azt a koronavírus válság előtt lehetett tapasztalni.

Hozzászólások

Az Allianz Csoport negyedéves és féléves eredményei

A Covid–19-válság az eddigi egyik legsúlyosabb zavart okozta a gazdaságban és a pénzügyi piacokon. Bár a pénzügyi piacok erősödtek 2020 második negyedévében, a gazdasági talpra állás továbbra is törékeny. Az Allianz változatos portfóliójának és stabil mérlegének köszönhetően továbbra is sikeresen kezeli a jelenlegi krízist, és meggyőző eredményeket ért el 2020 második negyedévében. A folyamatos bizonytalanság miatt jelenleg nem módosítjuk a 2020-as működési eredménnyel kapcsolatos előrejelzéseket.
2020. 08. 12. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem változott az E.ON osztalékpolitikája

Ma reggeli jelentésében várakozások feletti eredményről számolt be az EON, ugyanakkor csökkentette 2020-as várakozását.
2020. 08. 12. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közkedvelt a világpiacon a magyar csemegekukorica

A korai fajtákkal elindult a csemegekukorica betakarítása Magyarországon. A kedvezőtlen időjárási körülmények miatt idén a tavalyi 500 ezer tonnás termésmennyiségnél valamivel kevesebbre számítanak a 28 ezer hektáros termőterületről a szakemberek. A Syngenta hagyományos csemegekukorica szakmai rendezvényén elhangzott: a kihívások ellenére Magyarország tovább őrzi vezető szerepét a csemegekukorica területén.
2020. 08. 12. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szeptember 1-jén hagyományosan indulhat az iskola

Normál menetrend szerint tervezi a kormány a tanévet, a hamarosan megjelenő rendelet szerint szeptember 1-jén hagyományosan indulhat az iskola - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel.
2020. 08. 12. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyarok többsége beadatná a védőoltást

A megkérdezettek többsége szerint lesz koronavírus elleni védőoltás legkorábban egy év múlva, amit a lakosság 55 százaléka nagy valószínűséggel beadatná magának - derült ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) megbízásából végzett országos reprezentatív kutatásból, amelynek az eredményeit kedden közölték az MTI-vel.
2020. 08. 12. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 3000 új vállalkozást jegyeztek be az előző hónapban

Magyarországon 2020 júliusában 2942 új vállalkozást jegyeztek be, utoljára 2014-ben volt ilyen magas a cégalapítások száma egy hónap alatt - közölte az Opten céginformáció szolgálató kedden az MTI-vel.
2020. 08. 12. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre nagyobb szerepet kapnak az IT beruházások a kkv szektorban

A hazai kis- és középvállalkozások kevesebb beruházást terveznek a következő egy évre a K&H kkv bizalmi index legutóbbi eredményei alapján. A legnépszerűbb célnak az IT fejlesztések tekinthetők, amelyekre továbbra is nagy szükségük lesz a cégeknek, ha versenyképesek szeretnének maradni a vírusjárvány következtében kialakult helyzetben.
2020. 08. 12. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyarok egyre inkább bíznak a mesterséges intelligenciában

A Kaspersky megbízásából készült Magyarországon végzett, a mesterséges intelligencia (AI) hatásait vizsgáló kutatás azt mutatta, hogy a magyarok között egyre kevésbé jellemző (39%) a filmekben (pl. Terminator) látott apokaliptikus események okozta félelem és egyre inkább bíznak az AI-ban. Megoszlanak a vélemények a technológia szabályozásának szükségességét illetően, ugyanakkor a magyarok egyetértenek abban, hogy a mesterséges intelligencia fejlődésének hatására a gyerekeiknek már más társadalmi szerepekben kell majd helytállniuk (65%).
2020. 08. 12. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

9,5 milliárd forint állami kártalanítást fizetett ki a Nébih a madárinfluenza miatt

A madárinfluenza-járvány megfékezése érdekében az idén megsemmisített állatokért, eszközökért járó állami kártalanítás több mint 80 százalékát, csaknem 9,5 milliárd forintot már kifizette az érintett tulajdonosoknak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - közölte a hivatal a honlapján.
2020. 08. 12. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Többet szánunk idén az iskolakezdésre

Idén nőhet a családokban az iskolakezdésre szánt összeg: gyermekenként átlagosan 33 560 forintot1terveznek elkölteni a szülők a becsengetéshez kapcsolódóan, míg tavaly ez az összeg átlagosan 15-25 000 Ft között mozgott – derül ki a Vatera felméréséből. Szükség is van a nagyobb keretre, hiszen a KSH szerint tavaly augusztusban 3,1%-kal, szeptemberben 2,8%-kal nőttek a fogyasztói árak, és a tendencia azóta sem állt meg. Emellett fennáll a lehetősége annak, hogy a következő tanévben is lesz olyan időszak, amikor az online vagy hibrid oktatási modell kerül előtérbe, így a tanuláshoz szükséges eszközök száma és értéke is nőhet.
2020. 08. 12. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közeleg az igazság pillanata - NAV ellenőrzés várható

Az energiahatékonysági célokat szolgáló beruházások utáni TAO kedvezményt 2017-ben vezették be, és mivel a NAV az adókedvezményt 3 éven belül legalább egyszer kötelezően ellenőrzi, ezért várható, hogy egyre több adózónál vizsgálják majd annak érvényesítését. Az elmúlt években a szabályokat többször változtatták, és a kedvezmény kizárólag akkor vehető igénybe, ha minden kritériumnak megfelel az igénylő, emiatt a hiányosságokat célszerű még az ellenőrzés előtt feltárni és orvosolni. A MAZARS tájékoztatójában arról olvashat, hogy várhatóan mire fókuszál majd a NAV a vizsgálat során.
2020. 08. 12. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Milyen a hazai csemegekukorica termés? Lesz-e belőle hiány?

Stabil a hazai csemegekukorica termelés és a feldolgozói kapacitás - közölte a Syngenta sajtótájékoztatóján a cég délkelet-európai menedzsere kedden.
2020. 08. 12. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi szingli van Magyarországon!

A magyar népesség egy jelentős része egyedül él, vagyis szingli - mondta Rövid Irén, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzője kedden az M1 aktuális csatornán.
2020. 08. 12. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új vezérigazgatója van a KELER Zrt.-nek

A KELER Igazgatósága július 31-ével Demkó-Szekeres Zsoltot nevezte ki a KELER Zrt. vezérigazgatói pozíciójára - közölte a KELER Csoport kedden az MTI-vel.
2020. 08. 12. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Az OTP és a Richter húzta a részvénypiacot

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 61,05 pontos, 0,17 százalékos emelkedéssel, 36 363,83 ponton zárt kedden.
2020. 08. 11. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar szülők negyede vett új számítástechnikai eszközt a koronavírus-járvány idején

A digitális oktatásra történő átállás nem csupán a tanulmányokra volt hatással, de az érintettek digitális térben való jártasságát is próbára tette, így a Budapest Bank legújabb kutatásában az ezzel kapcsolatos tapasztalataikról kérdezte a magyar szülőket. A tanárok és diákok a mindennapokban már bevált kommunikációs csatornákon tartották a kapcsolatot, ebből pedig a szülők többsége szerint sok minden megmaradhat a jövőben is. A megkérdezettek negyedének kellett új számítástechnikai eszközt vásárolnia, erre átlagosan 125 ezer forintot költöttek, míg közel kétharmaduk vásárolt valamilyen kiegészítőt, átlagosan 32 ezer forintért. A válaszadók fele többet használta az elektronikus fizetési megoldásokat, és közel ugyanennyien vélik úgy, hogy ez a járványhelyzet után is így marad.
2020. 08. 11. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hullámvasúton a magyar infláció

Meglepetést okozott az infláció, 3,8 százalékra emelkedett júliusban, ráadásul a maginfláció is többéves csúcsra nőtt. Az év hátralévő részében az a kérdés, hogy a kereslet meddig tolerálja a drágulást.
2020. 08. 11. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

MAKSZ Mentőöv: COVID-gyorssegély az állásukat vesztett kreatív és kommunikációs szakembereknek

A koronavírus járvány miatt állás nélkül maradt vagy nehéz helyzetbe került kommunikációs szakembereket támogat a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének legújabb programja, amelyhez a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet partnerként, a Magyar Telekom pedig kiemelt támogatóként csatlakozott. A kétlépcsős program keretében a fejenként 150 000 Ft-os gyorssegély mellett a MAKSZ egy, az iparágra szakosodott álláskereső portált is létrehozott.
2020. 08. 11. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

NMHH-felmérés: jól teljesítenek a hazai hírközlési hálózatok a felhasználók szerint

Összességében a fogyasztók elégedettek a hazai hírközlési hálózatokkal a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tavaly év végi piackutatása szerint: általában négyötödös osztályzatot adtak az internet sebességére, a folyamatos, hibamentes működésre, a tévék csatornaválasztékára, a mobilinternet adatforgalmi korlátjára, a havidíj összegére vagy az összbenyomásra. A legkritikusabbak a budapestiek voltak.
2020. 08. 11. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újraindította ásványvíz-kitermelését a FuturAqua

A FuturAqua Nyrt. újraindította július végén, több mint egyéves előkészítést követően ásványvíz-kitermelését alapi üzemében, a nettó 140 millió forintos beruházásnak köszönhetően a fenntarthatóság jegyében visszaváltható, 0,33 literes üvegpalackokban kerülhetnek piacra prémiumkategóriás ásványvizei - közölte a vállalat az MTI érdeklődésére.
2020. 08. 11. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások: