Javult a szomszédaink véleménye az országról

Javul a szomszédos országok Magyarország-képe, Szlovákiában vannak a leginkább jó véleménnyel Magyarországról - derül ki Közép-Európai Nézőpont Intézet 2020-as Magyarország-barométeréből, amelynek eredményét kedden juttatták el az MTI-hez.

Javult a szomszédaink véleménye az országról

Az összegzésben azt írták: az elmúlt évek tapasztalata, hogy "a száz évvel ezelőtti sebeket, amelyek fenntartása elsősorban nagyhatalmi érdekeket szolgál, a közép-európai együttműködés és a kölcsönös tisztelet, ha lassan is, de begyógyíthatják". Hozzátették: ezért is jó hír, hogy Magyarországról egyre jobb kép él a Kárpát-medencében, 2019-ről 2020-ra javult az ország megítélése a szomszédos országokban.    

A 2020-as adatok szerint Szlovákiában vannak a leginkább jó véleménnyel Magyarországról (78 százalék), Horvátországot (68 százalék) és Szerbiát megelőzve (60 százalék). A szomszédos országokban 50 százalék feletti a Magyarország pozitívan megítélők aránya, Románia kivételével, ahol a megkérdezettek 47 százalékának van jó véleménye Magyarországról - ismertették.
   
Közölték, tavalyhoz képest a legnagyobb előrelépés Horvátországban (12 százalékpont), Szlovákiában (11 százalékpont) és Ausztriában (10 százalékpont) volt. Csak Romániában és Szerbiában regisztráltak rosszabb adatokat.

Mennyit tudsz Magyarországról? - Teszteld tudásod ITT!
   
A Közép-Európai Nézőpont Intézet kiemelte, hogy a szomszédos országokban megmutatkozó bizalomnövekedés a magyar közvéleményben is tetten érhető.    

Az elmúlt években Magyarországon is javult Ausztria megítélése: a hazai válaszadók 82 százaléka van inkább jó véleménnyel az országról, ami 2019-hez képest 9 százalékpontos növekedés. A második helyezett - négy éve változatlanul - Horvátország, amelyről a válaszadók 74 százaléka van inkább jó véleménnyel. Szlovéniáról és Szlovákiáról a magyarok 64, illetve 62 százaléka gondolkodik pozitívan - részletezték.    

Úgy folytatták, hogy csak két országról van a válaszadók kevesebb mint fele jó véleménnyel, Szerbiáról (40 százalék) és Romániáról (36 százalék). Szerbia esetében ez egy év alatt 8 százalékpontos javulásnak számít, Románia vonatkozásában pedig 3 százalékpontosnak - jegyezték meg.    

Az intézet megállapítása szerint a "bukaresti politikában gyakran tapasztalható magyarellenes hangulatkeltés" aligha járul hozzá a magyarok véleményének nagyobb mértékű javulásához".   

A 2020-as Magyarország-barométer adatai alapján ugyanakkor kijelenthető, hogy a Kárpát-medencében élő népek növekvő bizalommal tekintenek egymásra - írta az intézet. A közlemény beszámolt arról is, hogy a kutatás alkalmából tartott online panelbeszélgetésen Tokár Géza Szlovákia-szakértő a folyamatosan javuló szlovákiai tendencia hátteréről közölte, hogy a korábban konfliktust generáló ügyek - mint amilyen például a Malina Hedvig-ügy volt - lekerültek a napirendről. Ezeket olyanok váltották fel, amelyekben a két ország hivatalos álláspontjai közel állnak egymáshoz.
   
Ezek között a migráció kezelését, illetve az Európa jövőjéről folytatott diskurzusban a keresztény-konzervatív értékek megjelenítését említette a szakértő, aki szerint Romániával ellentétben Szlovákia elkötelezett a közép-európai együttműködés mellett, és diplomáciájára "nagyfokú pragmatikusság jellemző".    

Az elmúlt időszak romániai eseményei kapcsán Illyés Gergely Románia-szakértő kiemelte, hogy Klaus Iohannis elnököt "mértékadó román és olyan nyugati, főleg német nyelvű körök is elítélték magyarellenes nyilatkozataiért, akik egyébként támogatják őt".    

A szakértő álláspontja szerint a román elnök fellépése elsősorban belpolitikai indíttatású volt. Hozzátette: a román diplomácia alapvetése, hogy a legfőbb szövetségesnek az Egyesült Államokat tekinti, amelyet az EU nagy tagállamai követnek, elsősorban Németország. A térségben a román-lengyel kétoldalú kapcsolatokat igyekeznek erősíteni, ezzel megpróbálva kimozdítani Lengyelországot a V4-ből, így csökkentve Magyarország térségbeli befolyását is. Illyés Gergely szerint azok az esetleges romániai kezdeményezések, amelyek a közép-európai térség megerősödését szorgalmaznák, jelenleg nem kapnak médianyilvánosságot. A Közép-Európa-barát nézetek elterjedéséhez gyökeres, rendszerszintű változásra lenne szükség, amelyre rövidtávon nagyon kevés esély van - prognosztizált az elemző.

Hozzászólások

Nagy nyereséggel zártak a tőzsdék

Nagy nyereséggel zártak hétfőn a főbb európai értékpapírpiacok a gazdasági fellendülés reményében.
2020. 07. 06. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csődegyezségi eljárást kezdeményezett a Blue Air román légi társaság

Csődegyezségi eljárást kezdeményezett a Blue Air román kereskedelmi légi társaság, amely a következő 18 hónapban 100 millió euró adósságot kell átütemezzen - közölte hétfőn a légi társaság.
2020. 07. 06. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős visszaesés a budapesti új építésű lakáspiacon

Közel 40 százalékkal kevesebb új lakásépítési projektet indítottak el a fővárosban a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, amely a vírus okozta befektetői elbizonytalanodást jelzi annak ellenére is, hogy az adatok még nem mutatnak drámai változást az új építésű lakások darabszámában - közölte az Otthon Centrum hétfőn az MTI-vel.
2020. 07. 06. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Javult a járványhelyzet Ukrajnában

Az elmúlt napokhoz képest hétfőre jóval kevesebb új koronavírusos beteget regisztráltak Ukrajnában, a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma viszont velük együtt így is átlépte már a 49 ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.
2020. 07. 06. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Százezer hektáron irtják a héten a szúnyogokat

Több mint százezer hektáron, csaknem négyszázhatvan településen folytatódik a héten a szúnyoggyérítés - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője hétfőn az MTI-vel.
2020. 07. 06. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagyon népszerű lett a falusi csok

Rendkívül népszerű a falusi csok, a családok élnek a támogatási lehetőséggel - értékelte a program első évét hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
2020. 07. 06. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Harmadával esett az autóértékesítés Nagy-Britanniában

Nagy-Britanniában négy hónapja legkisebb ütemben, de így is közel harmadával csökkent a személyautó-értékesítés júniusban éves összevetésben.
2020. 07. 06. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kezd kilábalni a mélypontból a kiskereskedelmi forgalom

Kezd kilábalni a koronavírus-járvány okozta áprilisi mélypontból a kiskereskedelmi forgalom - közölte Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára hétfőn, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) májusi kiskereskedelmi adataira reagálva az M1 aktuális csatornán.
2020. 07. 06. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Feloszlatta Macron a francia kormányt - mi jön most?

Ma új francia kormány alakulhat, miután Emmanuel Macron pénteken feloszlatta az előzőt. A lépés nem meglepő, hiszen az önkormányzati választásokon elszenvedett csúfos vereség után várható volt a kormány átalakítása. Az új kormányt Jean Castex vezetheti majd és körülbelül 20 minisztert neveznek ma ki - olvashatjuk az ERSTE elemzésben.
2020. 07. 06. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyolc országból 110 startupötlet érkezett a magyar innovátorokat segítő programra

Munkaerő-közvetítéssel, a kórházi adminisztráció csökkentésével vagy épp vendéglátó-ipari megoldásokkal keresnek választ a pandémia adta új problémákra is a Reload Hungary inkubációra jelentkező startupok. Az online megvalósuló programra nyolc országból pályáztak magyar innovátorok 17-től 70 éves korig.
2020. 07. 06. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump újabb választási nagygyűlésre készül

Donald Trump amerikai elnök a héten újabb választási nagygyűlésre készül, július 11-én szombaton New Hampshire államban - jelentette be vasárnap Hogan Gidley, Trump kampányának országos szóvivője.
2020. 07. 06. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősen indították a hetet az európai részvénypiacok

Pluszban kezdték a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2020. 07. 06. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban indulhat a kereskedés a magyar tőzsdén

Emelkedéssel indulhat hétfőn a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén az elemző szerint.
2020. 07. 06. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Allianz 2020-as Globális Biztosítási Jelentése: Európa még jobban lemarad, Magyarország egyelőre ellenállónak bizonyult

Az Allianz július 1-én tette közzé Globális Biztosítási Jelentését, amelyben az elmúlt év teljesítményét számba véve és a jövőbeli fejlődést felmérve ad képet a világ biztosítási piacainak helyzetéről.[1]
2020. 07. 06. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Prologis Park Budapest-Harbor legújabb spekulatív fejlesztése, a 11. épület teljesen megtelt

Tevékenységeinkkel ügyfeleink elégedettségét kívánjuk szolgálni. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy tartós és bizalmon alapuló kapcsolatokat alakítsunk ki velük, rugalmas megoldásokat kínálva fájó pontjaikra. Kiváló példa erre hosszú távú ügyfelünkkel, a FIEGE logisztikai vállalattal való partneri kapcsolatunk Magyarországon.
2020. 07. 06. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi a munkanélküli Magyarországon? Ábrán mutatjuk!

foglalkoztatottak száma, munkanélküliek száma; a munkanélküliségi ráta alakulása
2020. 07. 06. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem lassul a fertőzés terjedése Ukrajnában

Továbbra sem lassult számottevően a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, az elmúlt napban 823 új fertőzéses esetet regisztráltak és 22 újabb haláleset történt - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által vasárnap közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.
2020. 07. 06. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új kiállítással nyitja meg újra kapuit a hadtörténeti múzeum

Új kiállítással nyitja meg újra kapuit kedden a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Emellett a Hadtörténelmi Levéltár és a Hadtörténeti Könyvtár új adatbázisok kutathatóságát kínálja - közölte az intézmény az MTI-vel.
2020. 07. 06. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

A maszkviselési szabályok lazítását tervezik Németországban

A vásárlókat a boltokban a koronavírus-járvány miatt maszkviselésre kötelező szabály lazítását tervezik több német tartományban - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.
2020. 07. 05. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a napi fertőzésszám Belgiumban

Tovább csökkent a napi fertőzésszám Belgiumban, amíg ugyanis egy hete még átlagosan 92,6 új esetet regisztráltak naponta, addig szerdán átlagban napi 83,7, a vasárnap közzétett adatok szerint az elmúlt hét napban pedig átlagosan 82,7 ember esetében mutatták ki az új típusú koronavírus kórokozóját. Hollandiában szintén csökkent az újonnan regisztrált fertőzöttek száma. Luxemburgban alacsonyabb a napi fertőzésszám, azonban még mindig jelentősen magasabb, mint az előző hetekben.
2020. 07. 05. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások: