Jelentett a Magyar Telekom - az árfolyam egyelőre stagnál

Tegnap piaczárást követően publikálta második negyedéves eredménykimutatását a Magyar Telekom, melyben az idei évre vonatkozó célkitűzéseket is részben megváltoztatta - olvashatjuk az ERSTE elemzésében.

Bár a társaság továbbra is nagyjából változatlan árbevétellel és 1-2%-kal növekvő EBITDA-val kalkulál, azonban beruházási programján változtatott. Eredetileg a tavalyi közel 90 milliárdos beruházási összeget tervezték tartani, most viszont úgy döntöttek, hogy a szélessávú, optikai hálózat gyorsabb fejlesztése érdekében 10%-kal megnövelik a beruházási volument. A felgyorsított beruházásoknak szemmel látható jelei voltak a második negyedévben is, hiszen a beruházások összértéke (a spektrum díjak nélkül kalkulálva) 27,1 milliárd forintra ugrott a tavalyi 19,5 milliárd forintról.

Ez segíthet új ügyfeleket szerezni a cégnek, így hosszabb távon javíthatja a jövedelemtermelő képességet, ugyanakkor a készpénzáramlásra nézve negatív, így az eredeti terv itt is módosult. Az új előrejelzésében a tavalyi 65,1 milliárd forintos érték körüli szintre számítanak az eredetileg tervezett 5%-os növekedés helyett. A vártnál nagyobb beruházási volumenek és a készpénzáramlás növekedésének elmaradása az osztalékra is hatással lehet, melynek összege körül már eddig is nagy volt a bizonytalanság. Magára az eredményre visszatérve, az árbevétel 2,2%-kal csökkent év/év alapon az IT bevételek 22,0%-os visszaesése miatt, viszont a készülékértékesítés a vártnál kisebb mértékben csökkent.

Az MTelekom részvények tőzsdei árfolyama



A várt költséghatékonyság működött, elsősorban a mintegy 1.200 fővel alacsonyabb alkalmazotti létszám miatt. Viszont az 5G tender miatt megugrott az amortizáció, így az adózott eredmény 10,5 milliárd forintra süllyedt, némileg elmaradva a konszenzustól és az Erste várakozásától is.

Hozzászólások

Nyereséggel zártak az európai tőzsdék

ozitív kezdés után nyereséggel fejezték be a szerdai kereskedést a vezető európai tőzsdék.
2020. 09. 23. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Richter húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 218,65 pontos, 0,68 százalékos emelkedéssel, 32 515,39 ponton zárt szerdán.
2020. 09. 23. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az online értékesítések repítették a Nike-t

Komoly pozitív meglepetést okozott a Nike most zárult gazdasági első negyedévében.
2020. 09. 23. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy százalékos pluszban nyitottak a tőzsdék

Egy százalék körüli pluszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2020. 09. 23. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak az ázsiai tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, de pluszban álltak a még nyitva tartó tőzsdék a térségben.
2020. 09. 23. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egymilliárd forint támogatást nyerhettel a hungarikum-pályázatokon résztvevők

Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon résztvevők, miután a kormány az eredeti kerethez 800 millió forint többletforrást biztosított - mondta el az agrárminiszter kedden a Zala megyei Reziben.
2020. 09. 23. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hányan maradnak tünetmentesek a fertőzöttek közül?

Az új koronavírussal megfertőződött emberek csak mintegy ötöde marad tünetmentes a Berni Egyetem kutatóinak új, nagy léptékű kutatása szerint, amely 79 korábbi tanulmány eredményein alapul.
2020. 09. 22. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint

Gyengült a forint kedden a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
2020. 09. 22. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így teljesítettek az európai tőzsdék

Indexemelkedéssel korrigálta kedden az előző napi nagy, három százalékot meghaladó veszteségét a főbb európai értékpapírpiacok többsége.
2020. 09. 22. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Mol jó teljesítménye húzta a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 73,54 pontos, 0,23 százalékos emelkedéssel, 32 296,74 ponton zárt kedden.
2020. 09. 22. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Korrigálták előző napi veszteségeiket az amerikai tőzsdék

A technológiai részvények felvásárlásának köszönhetően indexemelkedéssel korrigálták az előző napi veszteségeiket a keddi nyitáskor az amerikai tőzsdeindexek.
2020. 09. 22. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Battery Day - ma tartja közgyűlését a TESLA

Ma tartja éves közgyűlését a Tesla, de a „Battery Day”-re keresztelt eseményre is ma kerül sor, magyar idő szerint este 22:30-as kezdettel.
2020. 09. 22. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az arany nagyot esett, ma reggelre stabilizálódott az árfolyam

Az arany 1.914 dollár volt ma reggel. Tegnap a kialakult amerikai politikai helyzet és az ismét lezárásokkal fenyegető növekvő koronavírus esetszám miatt estek a világ részvénytőzsdéi.
2020. 09. 22. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban indítják a napot az európai piacok

Pluszban kezdték a keddi kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók hétfői záróértékükhöz képest.
2020. 09. 22. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A tokiói tőzsde ma is pihen, a többiek gyengüléssel zártak a régióban

Gyengüléssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék kedden, és a 8 órakor még nyitva tartó térségbeli börzék is mind mínuszban álltak. Hétfő után kedden sem volt kereskedés Tokióban, a térség vezető tőzsdéjén.
2020. 09. 22. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Reggelre erősödött a forint

Erősödött a forint a vezető devizákkal szemben a bankközi piacon kedd reggel a hétfő esti szintekhez képest.
2020. 09. 22. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Élénk akvizíciós tevékenység mellett, növekvő EBITDA-val zárta az első félévet az Appeninn Nyrt.

A koronavírus-járvány okán globálisan megmutatkozó gazdasági lassulás ellenére is élénk akvizíciós tevékenység és stabil pénzügyi eredmények mellett zárta az első félévet az Appeninn Nyrt. – áll a társaság által a Budapesti Értéktőzsde honlapján ma közzétett féléves üzleti jelentésben. Az Appeninn Nyrt. ingatlan bérbeadáshoz kapcsolódóárbevétele 2020 első félévében 4,2 millió euró (közel 1,5 milliárd forint) értéken zárt, EBITDA értéke 11,4 millió euró (több mint 4 milliárd forint) volt. A Csoport teljes ingatlan vagyonának becsült értéke pedig 161,9 millió euróra (közel 58 milliárd forint) emelkedett, ami 2019 azonos időszakához képest több mint 13 millió eurós (több mint 4,5 milliárd forint) növekedést jelent. A tőzsdei társaság a növekedési stratégiájával összhangban aktív akvizíciós tevékenységet folytatott az első félévben is, amelynek eredményeként két felső kategóriás irodaház megvásárlásával közel 7 ezer négyzetméter kiadható területtel bővült a társaság ingatlanportfóliója, valamint öt nagyszabású turisztikai ingatlanfejlesztési projekt került a társaság többségi tulajdonába.
2020. 09. 22. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagyot esett ma a forint - Ábrán mutatjuk!

A feltörekvő piaci árfolyameséssel párhuzamosan nagyot gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2020. 09. 21. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge kezdés, gyenge zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után nagy indexveszteséggel fejezték be a hétfői kereskedést az európai piacok.
2020. 09. 21. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az OTP húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1368,31 pontos, 4,07 százalékos csökkenéssel, 32 223,20 ponton zárt hétfőn.
2020. 09. 21. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások: