Jelentős többletet értek el a magyarországi lízingvállalatok

Jelentős többletet értek el a magyarországi lízingvállalatok, a kihelyezett összeg az év első kilenc hónapjában csaknem 550 milliárd forintot tett ki, ami 9,3 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - közölte a Magyar Lízingszövetség hétfőn az MTI-vel.

Jelentős többletet értek el a magyarországi lízingvállalatok

A tájékoztatás szerint a lízingpiaci bővülés elsősorban a különböző gépek, termelőeszközök és az agrárgépek finanszírozásának köszönhető, de átlag fölötti volt a növekedés a flotta-, valamint a személy- és kisteherautó-finanszírozás területén is.
   
A 9,3 százalékos növekedés elmarad a 2017-ben elért 18 százalékos, valamint a tavalyi 13 százalékos bővüléstől, de megfelel a lízingszövetség várakozásainak, az év elején ugyanis 10 százalék körüli növekedéssel számoltak - értékelte az eredményeket Nyikos Katalin, a szövetség elnöke. Hozzátette, hogy a magyarországi növekedés bőven felülmúlja az európai lízingpiaci bővülést, ami az első fél évben 3,4 százalékos volt.
    

Kiemelkedő növekedéssel zárta az első kilenc hónapot az agrárgép-finanszírozás, a kihelyezett összeg 24 százalékkal, 74 milliárd forint fölé nőtt.
   
Az építőgépeknél az ágazat bővülésének megfelelően jelentős növekedés ment végbe, a szeptember végi 20 milliárd feletti finanszírozott összeg 12 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi kihelyezést, és megközelíti a válság előtti szintet.
   
Szintén jelentős, 23 százalékos növekedést ért el az egyéb gépek és berendezések lízingje, ahol a finanszírozott összeg csaknem 54 milliárd forintot ért el, ami már a válság előtti volument jelenti.
   
Az idei növekedésben az autó- és kisteherautó-finanszírozás jelentős szerepet kapott, 10 százalékkal, csaknem 198 milliárd forintra nőtt a kihelyezett összeg. A flottafinanszírozásban kihelyezett összeg 13 százalékkal, csaknem 66 milliárd forintra nőtt. A járműfinanszírozás, azon belül is az autók kiemelkedő szerepét jelzi, hogy a személygépkocsi-, kisteherautó-, és flottafinanszírozás a teljes kihelyezés csaknem felét adja.
   
Az új céges autók és a kis haszongépjárművek voltak a növekedés fő motorjai eddig idén, a finanszírozott összeg 70 százalékát a céges lízingkonstrukciók adták - idézi a közlemény Tóth Zoltánt, a szervezet főtitkárát.
   
A magánszemélyeknek történő autó-értékesítés és autófinanszírozás idén a jelek szerint megtorpant, de a lízingszövetség várakozásai szerint a nagycsaládosoknak indított program további lökést adhat ennek.
   
A nagy haszongépjárműveknél a kihelyezett összeg 8 százalékkal, 126 milliárd forintra esett vissza. Az eredmény abból a szempontból kedvező, hogy a nagy haszonjárművek piacán az eladások nagyobb mértékben, 13 százalékkal csökkentek - olvasható a közleményben.
   
A Magyar Lízingszövetség a legfrissebb adatok alapján arra számít, hogy az idén összességében elérhető az év elején becsült 10 százalék körüli növekedés. A jövőben a lízingpiacon alacsonyabb dinamikájú bővülés várható, a lízingcégek várakozásai szerint a kis- és középvállalkozások beruházási kedve a világgazdasági lassulás miatt várhatóan mérséklődik, ugyanakkor a rugalmas és költséghatékony lízingfinanszírozás felértékelődhet.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Erre figyelj a LIDL-ben vásárolt áruk cimkéin!

Új jelölőrendszert vezet be a Lidl Magyarország, amelynek köszönhetően az egészségtudatos, valamint ételintoleranciában szenvedő vásárlóik sokkal gyorsabban és egyszerűbben igazodhatnak el a termékek között, és vásárolhatják meg a számukra legmegfelelőbbet. A vállalat 10 különféle szín és piktogram alkalmazásával hívja fel a figyelmet az ártáblákon például a glutén- és laktózmentes, valamint a bio és vegán termékekre.
2020. 07. 14. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy hétre leáll a termelés a kecskeméti Mercedes-gyárban

Előre tervezetten egy hétre leáll a termelés augusztusban a kecskeméti Mercedes-gyárban - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. hétfőn az MTI-vel.
2020. 07. 14. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nehezítik a magyar vállalkozások németországi tevékenységét az új szigorítások

Nehezítik a magyar vállalkozások németországi tevékenységét a kiküldetéssel összefüggő német szigorítások - hívta fel a figyelmet az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) hétfői tájékoztatásában.
2020. 07. 14. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztése

Megkezdődött a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának fejlesztése a kivitelezésre vonatkozó szerződés hatályba lépésével - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn az MTI-vel.
2020. 07. 13. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A SunDell Estate a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájának új belépője

Hétfőn a hagyománnyá vált ünnepélyes csengetés keretén belül új belépőt köszönthetett a Budapesti Értéktőzsde: a dinamikus növekedést mutató ingatlanbefektetési társaság, a SunDell Estate Nyrt. törzsrészvényei a Standard kategóriába kerültek bevezetésre. A tőzsde nyújtotta lehetőségek kihasználásával a vállalat fő célja, a tavalyi év elején kezdeményezett szabályozott ingatlanbefektetési társasággá (SZIT) alakulás folyamatának lezárása is megvalósulhat.
2020. 07. 13. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 253,74 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 35 335,86 ponton zárt hétfőn.
2020. 07. 13. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Virágzik a házfelújítás a járványt követően

A koronavírus járvány sok üzletágnak jelentett bevétel kiesést. Az házfelújítások, illetve a generálkivitelezés területein azonban éppen hogy pozitív hatásúnak bizonyult a koronavírus utáni helyzet, hiszen egyre többen döntenek úgy, hogy a lakásokból kertes házakba költözzenek.
2020. 07. 13. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Maradnánk home office-ban!

Szerettünk tovább aludni és örültünk, hogy többet lehetünk a családunkkal a karantén idején, derült ki az Allianz Hungária Zrt. által végzett felmérésből. A társaság egy rövid idejű felmérés keretében arra volt kíváncsi, hogy az elmúlt hónapok milyen hatással voltak a magyarok otthonukhoz és munkahelyükhöz való viszonyára, mi hiányzik és mit nem sírnak vissza a karanténidőszakból munkavégzésük szempontjából.
2020. 07. 13. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb budapesti szállodáit nyitja meg a Danubius Hotels

A szállodalánc fővárosi szállodái közül július 17-én a Danubius Hotel Erzsébet, augusztus 7-én pedig a Danubius Hotel Gellért nyitja meg kapuit. A vezetőség tervei szerint szeptembertől a Hilton Budapest, a Radisson Blu Béke Hotel és a Danubius Hotel Astoria is újra vendégeket fogadhat.
2020. 07. 13. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Éledezik a belvárosi ingatlanpiac

Visszafojtott lélegzettel várta az ingatlanszakma, hogy mi történik a közel háromhónapos vészhelyzet után. Sokan hatalmas változásoktól tartottak, mások inkább csak kisebb korrekciókra számítottak. A legnagyobb érdeklődés, mint mindig, a Belvárosra irányul, hiszen ez a terület volt az elmúlt években az árrobbanás fókuszában, így eladói, bérbeadói és vásárlói illetve bérlői oldalról is sokan nézik várakozással, hogy mi is történik most.
2020. 07. 13. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Díjazták a legütősebb hazai munkáltatói márkákat

A COVID-19 helyzet miatt virtuálisan adták át az Employer Branding Award 2019 díjait azon munkaadóknak, akik kiemelkedő munkáltatói márkaépítésükkel példát mutatnak a munkaerőpiac többi szereplője számára. A díj egyben a legjobbak hivatalos minősítése is. A koronavírus okozta gazdasági és társadalmi kihívások közepette még fontosabbá vált a munkáltatói márkák szerepe, hiszen egy jó márka stabilitást és megbízhatóságot sugároz a meglévő és leendő munkavállalók felé.
2020. 07. 13. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új hitelkonstrukciókat jelentett be az MFB

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) újabb kedvező hitelkonstrukciókat jelentett be kifejezetten az agrárvállalkozások számára, az áprilisban meghirdetett több mint 1500 milliárd forintos, a gazdaság újraindítását célzó finanszírozási csomag mellett, erről hétfőn tájékoztatta az MTI-t.
2020. 07. 13. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Bevezették a Sundell Estate Nyrt. részvényeit

A SunDell Estate Nyrt. ingatlanbefektetési társaság törzsrészvényeit bevezették a Budapesti Értéktőzsde (BÉT)standard kategóriájába hétfőn.
2020. 07. 13. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

25 millió forintra bírságolta Hanifa Kft.-t az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MBB) 25 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a budapesti Hanifa Szolgáltató Kft.-re és azonnali hatállyal megtiltotta, hogy engedély nélkül üzletszerű pénzváltási tevékenységet végezzen - közölte a jegybank, amely az ügy kapcsán tavaly már figyelmeztette a fogyasztókat és büntetőfeljelentést is tett.
2020. 07. 13. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mire számíthatnak ma a befektetők?

Jelentős emelkedéssel indulhat a kereskedés a héten a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elemző szerint.
2020. 07. 13. 08:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkészült a nemzeti konzultáció honlapjának akadálymentesítése

Elkészült a nemzeti konzultáció honlapjának akadálymentesítése, így a kitöltése minden magyar polgár számára biztosított - közölte Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott szombaton, a kormány hivatalos Facebook-oldalára feltöltött videóban.
2020. 07. 13. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így emelik a törvény szerint a nyugdíj korhatárt

Hány éves korban mehet ma nyugdíjba valaki Magyarországon? Mennyi az öregségi nyugdíj korhatár 2020-ban és hogyan számítják ki azt? Az öregségi nyugdíjbavonulás korhatára a hatályos törvények szerint jelenleg is évről-évre sávosan emelkedik, így 2020-ban 64,5 évre növekedett a nyugdíjkorhatár. És mennyi lesz a következő években? Mutatjuk a részleteket.
2020. 07. 13. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tömegbukás történt egy magyar amatőr kerékpárversenyen

Tömeges bukás történt vasárnap az 1. Gella Kupa amatőr országúti kerékpárversenyen, melyen mintegy 50 résztvevő esett el. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a balesetben 19-en sérültek meg.
2020. 07. 13. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Eddig tartott a nyári hőség?

Sok lesz a napsütés a jövő héten, de többször is várható elszórtan csapadék. Nagy hőségre nem kell készülni, a maximumok jellemzően 30 Celsius-fok alatt maradnak - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2020. 07. 13. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 28. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 07. 12. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások: