Jó hatással lesz a PiS győzelme a lengyel-magyar kapcsolatokra

Pozitív hatással lesz a lengyel-magyar kapcsolatokra és a közép-európai térség együttműködésére, hogy a vasárnapi lengyel parlamenti választásokon a Jog és Igazságosság (PiS) párt győzött - közölte Szabó Dávid külpolitikai szakértő kedden az M1 aktuális csatornán.

Jó hatással lesz a PiS győzelme a lengyel-magyar kapcsolatokra

A szakértő azt mondta, hogy a lengyel kormány a közép-európai térségben látja az Európai Unió jövőjét, ez pedig több térségi ország jövőképével egybeesik.
   
A visegrádi négyek (V4: Lengyelország, Csehország, Magyarország, Szlovákia) bebizonyították, hogy egy közép-európai érdekszövetség is komoly eredményeket érhet el az Európai Unióban, ugyanis olyan sorsdöntő ügyekben foglaltak el komoly pozíciót, amelyek meghatározzák Európa jövőjét a következő évtizedekben - értékelt, hozzátéve, hogy ez a szövetség és elvi kiállás tovább erősödik majd.
   
Szabó Dávid kitért arra is, hogy az Európai Unióban ritka kivételnek számítanak azok a nagy pártok, - Lengyelországban a PiS, Magyarországon a Fidesz - amelyek a választáson 40 százalék felett teljesítenek.
   
Ez fontos a nemzeti érdekérvényesítésben, erősíti a V4-ek érdekérvényesítő képességét, és modellként szolgálhat azoknak az európai pártoknak, amelyek nem hiszik, hogy meg lehet nyerni az emberek többségének a bizalmát - mondta.
   
A lengyel parlamenti választások hétfő este közölt hivatalos végeredménye szerint a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt a szavazatok 43,59 százalékával győzött. A második a fő ellenzéki párt, a Polgári Koalíció (KO) lett 27,4 százalékkal, a harmadik a posztkommunista Baloldali Demokratikus Szövetségből (SLD), valamint kisebb balliberális tömörülésekből álló baloldali szövetség 12,56 százalékkal. A Lengyel Parasztpártra (PSL) és a vele közös listán induló, rendszerellenes Kukiz'15 mozgalom alkotta szövetségre 8,55 százalék szavazott. Az ötszázalékos bejutási küszöböt átlépte még a voksok 6,81 százalékával a nemzeti radikális pártok szövetsége, a Konföderáció (Konfederacja).

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Javult a járványhelyzet Olaszországban

Hét koronavírussal fertőzött beteg halt meg egy nap alatt Olaszországban, utoljára a járványterjedés kezdetekor volt ilyen alacsony a halálesetek száma.
2020. 07. 12. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a jelentkezés a Magyarország Szépe versenyre

Elindult péntektől a jelentkezés a Magyarország Szépe versenyre, amelynek magyarországi döntőjét idén is a Duna Televízió és a Duna World csatorna közvetíti élőben.
2020. 07. 11. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul az ingatlan-adásvételek száma Magyarországon

lakáspiaci tranzakciók száma
2020. 07. 11. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszatért Magyarországra az Andersen adó- és jogi tanácsadó

Visszatér Magyarországra az Andersen nemzetközi adó- és jogi tanácsadó cégcsoport az OrienTax Adótanácsadó Zrt. és a Szabó, Kelemen és Társai Ügyvédi Iroda júliusi egyesülésével - közölte az Andersen Adótanácsadó Zrt. szombaton az MTI-vel.
2020. 07. 11. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordot döntött a fertőzöttek száma Horvátországban

Ismét rekordot döntött az új koronavírussal fertőzöttek száma Horvátországban - derült ki a válságstáb szombati közleményéből. Zágráb szigorít a nem uniós állampolgárok beutazási feltételein, az uniós állampolgárok, köztük a magyarok, továbbra is korlátozások nélkül léphetik át a határt.
2020. 07. 11. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Túlkínálat keletkezhet az ingatlanpiacon az Airbnb korlátozásával

Sajtóértesülések szerint megszületett a terv a rövid távú lakáskiadás szabályozására, korlátozására. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint a járványhoz köthető intézkedések enyhülése minimális élénkülést hozott az Airbnb-s piacon, ugyanakkor a kiadás szigorítása nehéz helyzetbe hozhatja az ingatlanok tulajdonosait. A szakértő szerint túlkínálat keletkezhet Budapesten, ezzel együtt a beinduló turizmus növeli a keresletet, a két tényező pedig kiegyenlítheti egymást.
2020. 07. 11. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Belgiumban mától kötelező a maszk viselése

Belgiumban a szövetségi kormány döntése szerint szombattól kötelező a maszk viselése üzletekben és olyan beltéri helyiségekben, mint a mozik, színházak és koncerttermek, konferenciatermek, múzeumok, könyvtárak és imahelyek - írta pénteken a helyi sajtó.
2020. 07. 11. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

WHO: Nem tudni, mikorra lesz vakcina

Összehangolt erőfeszítések folynak a világon a koronavírus elleni oltóanyag kifejlesztésére, de egyelőre nem lehet megmondani, hogy mikor lesz kész a vakcina - mondta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodájának vezetője pénteken Budapesten, egy angol nyelvű sajtóbeszélgetésen.
2020. 07. 11. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az olasz miniszterelnök megerősítette a vészhelyzet meghosszabbítását az év végéig

Bejelentette a koronavírus-járvány miatti vészhelyzet további meghosszabbítását Giuseppe Conte miniszterelnök pénteken, megalapozottnak nevezve, hogy a korábban július 31-ig elrendelt vészhelyzetet év végéig fenntartsák Olaszországban.
2020. 07. 11. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Leáldozott az emeltdíjas hívásokkal való visszaéléseknek?

Se szeri se száma azoknak az eseteknek, amikor valaki furcsa számokról hívást kap, és ezeket felvéve a telefonszámlája az egekbe szökik. Az alapvető óvatosság mellett, – hogy ne fogadjunk olyan hívásokat, amik egzotikus országhívószámokról érkeznek – mostantól a törvény is véd bennünket. Az ilyen csaló hívások számlái ugyanis a jövőben a szolgáltatót terhelik – hívja fel a figyelmet a téma két szakértője, a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda és dr. Bocsák Attila ügyvéd.
2020. 07. 11. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump szerint a kínai-amerikai viszony súlyosan károsodott

Az amerikai-kínai viszonyt a koronavírus-válság súlyosan károsította - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök pénteken, útban Floridába a repülőgépen vele utazó újságíróknak.
2020. 07. 11. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakulnak a lakáscélú hitelek Magyarországon- egy ábrán

lakáscélú hitelek összesen, ebből: államilag támogatott lakáshitel; devizaalapú lakáshitel; millió forint Lakáscélú hitelek állománya Magyarországon
2020. 07. 11. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Itt nyaralnak a magyarok idén - ez van...

A magyarok többsége a koronavírus-járvány miatt elrendelt határzár feloldását követő időszakban is óvatosan tervezi utazásait: a Netrisk.hu 6000 fős felmérése alapján a válaszadók 50 százaléka a nyár végére vagy őszre tolta ki következő utazását, 18 százalékuk csak jövőre tervez útra kelni, az idén nyáron nyaralni indulók 56 százaléka pedig a határokon belül marad.
2020. 07. 11. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 20 százalékkal csökkent a román export

Az első öt hónapban 19 százalékkal, 23,752 milliárd euróra csökkent a román export, miközben az import is 13,5 százalékkal, 31,093 milliárd euróra mérséklődött - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.
2020. 07. 10. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kinek a hangjában bíznak a magyarok, ha okoseszközökről van szó?

A Kaspersky megbízásából készült, mesterséges intelligenciával foglalkozó kutatás eredményei szerint a magyarok sokkal inkább kedvelik női hangot, amikor okoseszközöket- és okosszolgáltatásokat használnak. Az is kiderült, hogy a magyar válaszadók általánosságban a férfihangot csak akkor tartják megbízhatóbbnak, amikor vezető nélküli autóról van szó, habár úgy tűnik, hogy más korcsoportokkal ellentétben a Baby Boomer generáció hitelesebbnek tartja az információt, amennyiben egy férfi hangján hallja.
2020. 07. 10. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hőség, UV-sugárzás, erős szél, zivatar, minden lesz holnap!

A hőség, az extrém UV-sugárzás, az erős szél és zivatar veszélye miatt is figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szombatra.
2020. 07. 10. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alulteljesítő volt a magyar piac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 190,80 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel, 35 589,60 ponton zárt pénteken.
2020. 07. 10. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge kezdés után pluszban zártak a tőzsdék

Gyenge kezdés után nyereséggel zártak pénteken a főbb európai értékpapírpiacok.
2020. 07. 10. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A járvány pénzügyi hatásai erősíthetik a magyarok megtakarítási hajlandóságát

A koronavírus-járvány felértékelte a pénzügyi tudatosság szerepét. Az OTP Bank megbízásából készített kutatás* adatai alapján ugyanis azok, akik legalább félmillió forintnyi megtakarítással rendelkeztek, saját megítélésük szerint könnyebben vészelték át az elmúlt hónapokat. Többségük most pozitívabbnak értékeli az anyagi helyzetét, mint az elmúlt egy évben. Hetven százalékuk azt is tervezi, hogy a következő hónapokban ugyanannyit vagy többet tesz félre, mint eddig, és csak hét százalékuk látja úgy, hogy egyáltalán nem tud majd megtakarítani a jövőben.
2020. 07. 10. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az elsők között vált folyamatos távmunkára a Vodafone Magyarország

Hazánkban egyedülálló módon a Vodafone Magyarország júliustól az ügyfélszolgálatos kollégák számára is lehetőséget biztosít a folyamatos távmunkára. A vállalat ügymenetében eddig is napi rutint jelentett az otthoni munkavégzés, azonban az elmúlt hónapok tapasztalatai rámutattak arra, hogy ezt a megközelítést olyan területeken – így az ügyfélszolgálatra – is be lehet vezetni, ahol eddig elképzelhetetlen lett volna. A programra jelentkező kollégáknak a vállalat a járványt követően is lehetőséget biztosít a távmunkára, ezzel úttörő szerepet vállalva az innovatív, digitális munkavégzés kialakításában.
2020. 07. 10. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások: