Jókora mínusz az építőiparban - mitől függ a visszapattanás?

Több mint 20 százalékkal esett vissza az építőipari termelés májusban. A rendelésállomány negatív tartományban van, ám az épületépítéseknél növekedés várható, de ezen a területen is van kockázat.

Jókora mínusz az építőiparban - mitől függ a visszapattanás?

Jelentős mínuszban zárta a májust az építőipar. A termelés a nyers adatok szerint - éves összevetésben - 20,1 százalékkal esett vissza. A szezonálisan és munkanaphatással korrigált számok szerint pedig áprilishoz viszonyítva 20,3 százalékkal csökkent. Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője azt mondta: „A májusi csökkenésre számítani lehetett. Az előző hónapokban ugyanis még mérsékelt volt a csökkenés, májusban viszont már markánsan megjelent a járványhatás.” 

A szakember azt is elmondta, hogy a szektor következő időszakában negatív tartományban maradhat a rendelésállományok alakulása alapján. Az új építőipari szerződések volumene 7,4 százalékkal csökkent, de a két fontos alágazatban felemás a kép. Az egyéb építmények, többek között út-, vasút-, közműépítésre vonatkozó új megrendelések volumene 29,1 százalékkal csökkent, az épületépítéseké ugyanakkor közel 48 százalékkal nőtt, utóbbi jelentős növekedés a tavalyi alacsony bázissal is magyarázható. Az építőipar teljes rendelésállománya május végén 14,5 százalékkal maradt el a tavalyitól. Az épületépítés esetében 14 százalékos volt a növekedés, az egyéb építményeknél közel 26 százalékos volt a hanyatlás.

Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor? ITT kiszámolhatja!


Ezekből az adatokból az látszik, hogy az épületépítések adhatnak támaszt az ágazatnak, de a számokat érdemes óvatosan kezelni. A megrendelések ugyanis 6-12 hónapos időtávon jelenhetnek csak meg a termelésben és a járvány miatti bizonytalan helyzetben, a beruházók elhalaszthatják az egyes építkezéseket. Az év második felében egyrészt attól függ az építőipar teljesítménye, hogy a járvány alatt leállított beruházások közül mennyi indulhat újra. Másrészt a foglalkoztatottság alakulása is lényeges tényező: feltehetően a második negyedévben visszaesett az építőiparban dolgozók száma, a csökkenés mértékétől is függ, hogy az év második felében milyen ütemben tud visszapattanni a termelés.” – tette hozzá Németh Dávid.

Hozzászólások

Ennyi szingli van Magyarországon!

A magyar népesség egy jelentős része egyedül él, vagyis szingli - mondta Rövid Irén, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzője kedden az M1 aktuális csatornán.
2020. 08. 12. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új vezérigazgatója van a KELER Zrt.-nek

A KELER Igazgatósága július 31-ével Demkó-Szekeres Zsoltot nevezte ki a KELER Zrt. vezérigazgatói pozíciójára - közölte a KELER Csoport kedden az MTI-vel.
2020. 08. 12. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Az OTP és a Richter húzta a részvénypiacot

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 61,05 pontos, 0,17 százalékos emelkedéssel, 36 363,83 ponton zárt kedden.
2020. 08. 11. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar szülők negyede vett új számítástechnikai eszközt a koronavírus-járvány idején

A digitális oktatásra történő átállás nem csupán a tanulmányokra volt hatással, de az érintettek digitális térben való jártasságát is próbára tette, így a Budapest Bank legújabb kutatásában az ezzel kapcsolatos tapasztalataikról kérdezte a magyar szülőket. A tanárok és diákok a mindennapokban már bevált kommunikációs csatornákon tartották a kapcsolatot, ebből pedig a szülők többsége szerint sok minden megmaradhat a jövőben is. A megkérdezettek negyedének kellett új számítástechnikai eszközt vásárolnia, erre átlagosan 125 ezer forintot költöttek, míg közel kétharmaduk vásárolt valamilyen kiegészítőt, átlagosan 32 ezer forintért. A válaszadók fele többet használta az elektronikus fizetési megoldásokat, és közel ugyanennyien vélik úgy, hogy ez a járványhelyzet után is így marad.
2020. 08. 11. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hullámvasúton a magyar infláció

Meglepetést okozott az infláció, 3,8 százalékra emelkedett júliusban, ráadásul a maginfláció is többéves csúcsra nőtt. Az év hátralévő részében az a kérdés, hogy a kereslet meddig tolerálja a drágulást.
2020. 08. 11. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

MAKSZ Mentőöv: COVID-gyorssegély az állásukat vesztett kreatív és kommunikációs szakembereknek

A koronavírus járvány miatt állás nélkül maradt vagy nehéz helyzetbe került kommunikációs szakembereket támogat a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének legújabb programja, amelyhez a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet partnerként, a Magyar Telekom pedig kiemelt támogatóként csatlakozott. A kétlépcsős program keretében a fejenként 150 000 Ft-os gyorssegély mellett a MAKSZ egy, az iparágra szakosodott álláskereső portált is létrehozott.
2020. 08. 11. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

NMHH-felmérés: jól teljesítenek a hazai hírközlési hálózatok a felhasználók szerint

Összességében a fogyasztók elégedettek a hazai hírközlési hálózatokkal a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tavaly év végi piackutatása szerint: általában négyötödös osztályzatot adtak az internet sebességére, a folyamatos, hibamentes működésre, a tévék csatornaválasztékára, a mobilinternet adatforgalmi korlátjára, a havidíj összegére vagy az összbenyomásra. A legkritikusabbak a budapestiek voltak.
2020. 08. 11. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újraindította ásványvíz-kitermelését a FuturAqua

A FuturAqua Nyrt. újraindította július végén, több mint egyéves előkészítést követően ásványvíz-kitermelését alapi üzemében, a nettó 140 millió forintos beruházásnak köszönhetően a fenntarthatóság jegyében visszaváltható, 0,33 literes üvegpalackokban kerülhetnek piacra prémiumkategóriás ásványvizei - közölte a vállalat az MTI érdeklődésére.
2020. 08. 11. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ukrajna zöld zónába sorolta Magyarországot

Ukrajna egy hét vörös zónás besorolás után ismét zöld zónába tette Magyarországot - derült ki hétfőn az ukrán egészségügyi minisztérium hivatalos honlapján közzétett táblázatból.
2020. 08. 11. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

8 tonna hulladék gyűlt össze a PET Kupán

Összesen 8,2 tonna, majdnem felerészben újrahasznosítható hulladék gyűlt össze a Tisza árteréből az idei PET Kupán - közölték a szervezők az MTI-vel hétfőn.
2020. 08. 11. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A szülők negyedének kellett új számítástechnikai eszközt venni a koronavírus-járvány idején

A megkérdezett szülők negyedének kellett új számítástechnikai eszközt vásárolnia a koronavírus-járvány idején a kapcsolattartáshoz, erre átlagosan 125 ezer forintot költöttek, míg közel kétharmaduk vásárolt valamilyen kiegészítőt, átlagosan 32 ezer forintért - ez derült ki a Budapest Bank legfrissebb reprezentatív kutatásából.
2020. 08. 11. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkezdődött a Paks és Cece közötti út felújítása

Elkezdődött a 6231-es, Paks és Cece közötti út felújítása - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Tolna megyei igazgatója hétfőn Pakson, sajtótájékoztatón.
2020. 08. 11. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint százezer rossz minőségű maszkot találtak egy kamionban

Több mint százezer rossz minőségű egészségügyi védőfelszerelést és más hamis terméket találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy szlovák kamionban az M1-es autópályán, Hegyeshalomnál. A 36 millió forint értékű árut lefoglalták - tájékoztatta a NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adó- és Vámigazgatósága hétfőn az MTI-t.
2020. 08. 10. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Országszerte 650 településen folytatódik a szúnyogirtás

Országszerte 650 településen, 130 ezer hektárnyi területen folytatódik a szúnyoggyérítési program - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivő-helyettese hétfőn az MTI-t.
2020. 08. 10. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felülteljesített a magyar részvénypiac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 350,25 pontos, 0,97 százalékos emelkedéssel, 36 302,78 ponton zárt hétfőn.
2020. 08. 10. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Peking bekeményített az amerikai politikusokkal szemben

Peking szankciókkal sújt amerikai politikusokat, köztük Ted Cruz és Marco Rubio republikánus szenátort - jelentette be a kínai külügyminisztérium hétfőn.
2020. 08. 10. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 2000 tonna használt sütőolajat gyűjtött össze a Mol

A Mol az elmúlt kilenc évben több mint 1900 tonna használt sütőolajat gyűjtött össze, amelyből bioüzemanyagot gyártanak - tájékoztatott a vállalat hétfőn.
2020. 08. 10. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős fordulat előtt áll a vállalati mobilitás

Az Arval Magyarország gépjármű tartós bérleti szolgáltató szerint egy év alatt több területen is változás következett be a hazai cégek közlekedési igényeiben. 2019 első féléves adatait az idei év azonos időszakával összehasonlító kutatásukból kiderült, hogy bár csökkent az új járművek iránti kereslet, az egyéni mobilitás iránti igény mégis nőtt a partnereik körében. A változások magukkal hozták az elektromos hajtású járművek 50%-os növekedését is a cég flottájában.
2020. 08. 10. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csalásra figyelmeztet az OTP Bank

Újfajta internetes csalásra figyelmeztet az OTP Bank: a csalók Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatójának nevével és arcképével visszaélve, helyenként hibás magyarsággal készült internetes hivatkozásokban kriptovalutával kapcsolatos szolgáltatásokat próbálnak népszerűsíteni. Az OTP Bank az ügyben büntetőfeljelentést tesz - közölte a pénzintézet hétfőn az MTI-vel.
2020. 08. 10. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Júniusban 191 ezer embert érintett az adókedvezmény

A gazdasági kilábalás már megkezdődött, erről tanúskodik a járványnak legjobban kitett ágazatokra vonatkozó adókedvezmények felhasználása is. Míg áprilisban 169 ezer, addig júniusban 191 ezer fogalalkoztatott után érvényesítettek ilyen adókedvezményt - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
2020. 08. 10. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások: