Jól haladnak a rekonstrukciós munkák az ajkai erőműben

Néhány héten belül finiséhez ér az ajkai erőmű 10-es számú kazánjának korszerűsítése, amely az energetikai létesítmény idén ősszel megkezdett rekonstrukciójának első fontos lépése. Mostanra befejeződtek a kazán új egységeinek beépítéseihez nélkülözhetetlen bontások és kiszerelések. Ezzel párhuzamosan folyamatosan zajlott a berendezéshez tartozó egyes részegységek rekonstrukciója, amely során - egyebek mellett - megtörtént a füstgáz recirkulációjához szükséges új ventilátor telepítése, valamint felújításra került a kazánhoz tartozó elektrofilter is, így hamarosan megkezdődhetnek a hideggerjesztési próbák.

Az ajkai erőmű kazánparkjának rekonstrukciója a Bakonyi Erőmű Zrt. mintegy hatmilliárd forint összegű beruházássorozatának kulcsfontosságú eleme, amelynek célja a létesítmény üzembiztonságának fokozása, valamint energiahatékonysági és környezetvédelmi mutatóinak javítása. A korszerűsítés az ajkai lakosság hőenergia-igényének folyamatos biztosítása mellett zajlik. A most folyamatban lévő munkálatok, majd az ezt követő több hónapos próbaüzem tapasztalatai pedig hasznosak lesznek a beruházás következő ütemének megvalósítása során is, amelynek keretében 2020 tavaszán és őszén újabb két kazán felújítására kerül sor.


„A meglévő rendszerek optimalizálásának, valamint az eddig elvégzett korszerűsítési munkálatoknak köszönhetően 2017 első félévéhez képest 2019 ugyanazon időszakára kevesebb, mint felére csökkent a környezetvédelmi-határérték túllépések száma. Mindez megerősített minket abban, hogy az erőmű környezeti teljesítményének javításához tovább kell folytatnunk a korszerűsítéseket. 
A rekonstrukciót követően a kazánok jelentősen alacsonyabb károsanyag-kibocsátás mellett tudnak majd működni” – mondta el Vollár Attila, a Bakonyi Erőmű Zrt. vezérigazgatója.


Ahogy arról az erőmű vezetése korábban beszámolt: az ajkai erőművet üzemeltető Bakonyi Erőmű Zrt. 2017 decemberében került a Veolia Energia Magyarország Zrt. portfóliójába. A teljes körű állapotfelmérést követően 2018 tavaszán kezdődtek meg a korszerűsítési munkálatok, melynek részeként először az erőmű kéményeit tisztították meg. A 10-es kazán 2019 őszén megkezdett rekonstrukciója ez év végére valósul meg. A soron következő kazán felújítása 2020 májusában veszi kezdetét, és a 2020. évi őszi fűtési szezonban már megújult formájában fog a lakosság rendelkezésére állni. Ezt követően 2020 őszén indulnak el a létesítmény következő kazánjának felújítási munkálatai. A felújítási munkálatok eredményeképpen 2020 végére a kazánok okozta pernyekibocsátás megszűnik Ajka városában.


A Bakonyi Erőmű Zrt. célja továbbá, hogy a szénfelhasználást fokozatosan megszüntesse az erőműben. Ezzel párhuzamosan tovább növelik a tüzelőanyag-mixen belül a biomassza részarányát, valamint kis mennyiségben úgynevezett SRF tüzelőanyagot is hasznosítanak. Az erőmű, a számára engedélyezett keretek között jelenleg a teljes tüzelőanyag mennyiségén belül 5 százalékarányban használ fel olyan szilárd, válogatott hulladékból előállított, úgynevezett SRF (Solid Recovered Fuel) terméket, ami elsősorban papírból és anyagában már nem újrahasznosítható műanyagból áll. Az SRF folyamatos bevizsgáláson és termékminősítésen áteső, klórmentes, kereskedelmi forgalomban értékesíthető tüzelőanyag, amelynek energetikai célú hasznosítása Nyugat-Európában széles körben elterjedt annak köszönhetően, hogy alkalmazásával jelentős mennyiségű fosszilis energiahordozó felhasználása váltható ki, kedvező környezetvédelmi mutatók mellett.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

A nyaralni készülők többsége idén belföldön tervez pihenni

A magyarok többsége a koronavírus-járvány miatt elrendelt határzár feloldását követő időszakban is óvatosan tervezi utazásait: a Netrisk.hu 6000 fős felmérése szerint a válaszadók 50 százaléka a nyár végére vagy őszre tolta ki következő utazását, 18 százaléknyian pedig csak jövőre terveznek útra kelni. Idén nyáron a nyaralni indulók 56 százaléka a határokon belül marad.
2020. 07. 10. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A LIDL-ben csak magyar görögdinnye lesz!

Szombattól kizárólag magyar beszállítótól érkező magvas görögdinnyét vesz át raktáraiban a Lidl Magyarország, mellyel elindul az igazi dinnyeszezon az üzletekben. A hazai dinnye előnyben részesítésével az áruházlánc célja ezúttal is a magyar termelők kiemelt támogatása. A Lidl Magyarország a 2019-es szezonban közel 12 000 tonna magyar görögdinnyét értékesített belföldön és a külpiacokon összesen.
2020. 07. 10. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar cégek közel fele nem számít idén recesszióra

Az európai átlagnál optimistábbak a magyar vállalatok, mintegy felük szerint, idén még nem lesz recesszió – derült ki az Intrum vállalati felméréséből. Sok cég a veszélyhelyzet alatt elszenvedett veszteségeit rövidebb fizetési határidőkkel kompenzálná, ám a csökkenő lakossági fizetőképesség miatt ez nem biztos, hogy jó stratégia.
2020. 07. 10. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét egyre több a fertőzött a világszerte

A koronavírus okozta esetszámcsökkenés nyomán több ország lazító intézkedéseket hozott, ami a fertőzöttek számának megugrásával járt - mondta Kis Zoltán, a Nemzeti Népegészségügyi Központ virológusa pénteken az M1 aktuális csatornán.
2020. 07. 10. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vége a nagy tőzsdei emelkedésnek? A FED mérlegét elnézve...

Negyedik hete csökken a Fed mérlegfőösszege, és a 3,5 százalékos visszaesésének köszönhetően már 7.000 milliárd dollár alatt tartózkodik. (Persze korábban majdnem duplázott, hiszen 4.200 milliárdról 7.200 milliárdig emelkedett néhány hónap alatt!)
2020. 07. 10. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatalmas bírságot kapott az Alza.hu

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 892 millió forint bírságot szabott ki az Alza.hu webáruház üzemeltetőjére és cseh anyavállalatára Black Friday akciók tisztességtelen reklámozása miatt - közölte a GVH pénteken az MTI-vel.
2020. 07. 10. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyorsabb közúti közlekedés a repülőtérre: elkészült az új turbókörforgalom

Elkészült Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. Termináljához vezető körforgalom. Az Európai Unió támogatásával épülő körforgalomnak köszönhetően biztonságosabbá és egyszerűbbé válik a terminál megközelítése. A repülőtér közúti megközelítésének fejlesztését célzó projekt keretében számos egyéb fejlesztési elem is megvalósult, egyebek mellett a kerozinlefejtő állomás bővítése, a tűzivíz gépház felújítása és egy új transzformátor állomás létesítése. Folyamatban van egy kerékpárút kiépítése is, amely a Market Centráltól a 2. Terminálig biztosít összeköttetést, és várhatóan jövő év első felében készül el.
2020. 07. 10. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árcsökkenés közeleg az albérletpiacon?

Árcsökkenést eredményezhet az albérletpiacon a rövid távú lakáskiadás korlátozása - derül ki az MTI-hez elküldött ingatlanközvetítői elemzésekből.
2020. 07. 10. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Most látszik csak igazán, mit művelt a járvány a hitelekkel

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint óriási volt a visszaesés az újonnan kihelyezett jelzáloghitelek piacán májusban. A személyi kölcsönöknél lassacskán, de újra éledezik a piac.
2020. 07. 10. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Alapítványokat ellenőrzött az Állami Számvevőszék

A húsz ellenőrzött alapítvány és négy közalapítvány közül tizennégynél tapasztalt az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jogkövető magatartást a 2016-2018 közötti időszakra vonatkozó kockázatalapú ellenőrzésekor - közölte az ÁSZ csütörtökön a honlapján.
2020. 07. 10. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiberbiztonsági tanácsadó céget vett a 4iG

Megvásárolta a 4iG Nyrt. a TR Consult Kft. (TRC) 100 százalékos üzletrészét - tette közzé a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2020. 07. 10. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó hírek érkeztek a koronavírus elleni magyar szerről

Minden eddig itthon vizsgált készítménynél hatékonyabban gátolja az új típusú koronavírus fertőzőképességét a magyar kutatók által kifejlesztett fehérjealapú gyógyszer - mondta Kacskovics Imre, az Eötvös Loránd Tudományegyetem természettudományi karának dékánja, az immunológiai tanszék vezetője a Növekedés.hu-nak adott interjúban.
2020. 07. 10. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

10 éves a Magyarok Kenyere program

Idén is gyűjtik a gazdáktól a búzaadományt az idén 10 éves Magyarok Kenyere program keretében. Ezúttal 89 ponton lehet leadni a felajánlásokat, amelyet 20 malomban őrölnek majd meg - tájékoztatták a program felelősei csütörtökön közleményben az MTI-t.
2020. 07. 10. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenőben van az álláskeresők száma Magyarországon

A kormány gazdaságvédelmi intézkedéseinek hatására június második felétől ismét csökken a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon - hangoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Szentgotthárdon, ahol az iparban távfelügyeleti szolgáltatást nyújtó, győri székhelyű, Szentgotthárdon is telephellyel rendelkező Leadec Kft. ügyvezetőjének adott át munkahelyvédelmi támogatásról szóló okiratot.
2020. 07. 10. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Lezárta a Goodman Csoport portfóliójának akvizícióját a GLP – A Gazeley is felveszi a GLP nevet

A Gazeley ma bejelentette, hogy a 2017-es akvizíciót követően felveszi a GLP nevet. Ezzel egyidőben a globális befektetéskezelő GLP közölte, hogy lezárta a Goodman Csoport közép- és kelet-európai logisztikai ingatlanjainak akvizícióját is.
2020. 07. 09. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megvette a 4iG NyRt. a TR Consult Kft. 100%-os üzletrészét

Újabb akvizícióról számolt be a 4iG Nyrt. tőzsdei társaság, mely a BÉT hivatalos oldalán került bejelentésre.
2020. 07. 09. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meglepő adat érkezett, örülhetnek a lakásvásárlók?

Az Eurostat tegnap megjelent legfrissebb, 2020 első negyedévéről tudósító lakásárindexe szerint hazánk – a 27 vizsgált ország közül – az utolsó helyen áll az ingatlanár változásban. Az előző év azonos időszakához képest ugyanis 5,4 százalékkal csökkent a reál (azaz inflációval korrigált) lakásár. Két negyedévvel ezelőtt még a dobogó élén álltunk a 10,5 százalékos drágulással – adta hírül az OTP Ingatlanpont.
2020. 07. 09. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Estek a vezető részvények

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 151,99 pontos, 0,42 százalékos csökkenéssel, 35 780,40 ponton zárt csütörtökön.
2020. 07. 09. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jót tett a volatilitás a Deutsche Banknak

A Deutsche Bank vezérigazgatója szerint a befektetési bank kereskedési üzletága kiválóan szerepelt az első félévben, a kiugró volatilitás jót tett az üzletmenetnek, azonban a második félévben már nem várható hasonlóan kimagasló eredmény - olvashatjuk az ERSTE elemzői anyagában.
2020. 07. 09. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a német külkereskedelmi többlet májusban

A vártnál kevésbé nőtt a német export és import májusban az előző havihoz képest, a külkereskedelmi többlet azonban nagyobb lett a vártnál és az előző havinál is, de így is messze elmaradt az egy évvel korábbitól a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése alapján.
2020. 07. 09. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások: