Jön Magyarország legkeményebb bringás kihívása, a Hungarian Divide

Augusztus 20-án rajtol el az a több mint száz bringás, aki arra vállalkozott, hogy 10 nap alatt átszelje Magyarországot. A főként terepen, földes utakon tervezett 1200 km-es távon a résztvevők csaknem két és fél Himalájányi szintemelkedést gyűjtenek majd össze, a legmagasabb hazai hegycsúcsunkat is érintve. Mindezt önellátó módon úgy, hogy a sátortól a ruhákig mindent magukkal kell cipelniük a kerékpárokon.

Jön Magyarország legkeményebb bringás kihívása, a Hungarian Divide

A Hungarian Divide egy olyan különleges teljesítménytúra, ahol előre meghatározott nyomvonalat követve a nyugati határtól a keletiig, az Őrségből Sátoraljaújhelyig szelik át az országot a nevezők. Megjárják a Balaton Felvidéket, hogy a Bakonyon át eljussanak Budapestre, majd az Északi-Középhegységen át folytassák az útjukat a szlovák határig. A teljes táv 1200 km hosszú, melyet maximum 10 nap alatt kell megtenni. Ennek azonban csupán 30%-a lesz aszfalton, az út legjava földes utakon, erdei ösvényeken fog vezetni. A nehéz terepviszonyok mellett eközben 20 ezer méternyi szintemelkedést kell a bringásoknak leküzdeniük, ami majdnem annyi, mintha valaki két és félszer felmászna a Himalája 8848 méteres csúcsára. Ezek után nem is meglepő, hogy hazánk legmagasabb pontját, a Kékestetőt is érinteni fogják a túrázók. Az 1014 méteres magasságig feljutni frissen is kihívás, de a Hungarian Divide résztvevőinek ekkor már 900 km megtétele lesz a lábukban.

Nincs szerelő, szakács és navigátor

A teljesítés nehézségét fokozza, hogy külső segítséget nem vehet senki sem igénybe. Azaz, a mindenki által elérhető boltokat, éttermeket, kempingeket használhatják, de minden ruhát, alvó alkalmatosságot maguknak kell a kerékpáron vinniük és az esetlegesen felmerülő technikai problémákat is tudniuk kell orvosolni. Itt nincsenek a nagy kerékpárversenyeken megszokott szerelőkocsik, nincs masszőr, se szakács. Mindenkinek egyedül kell boldogulnia. No és persze, a tájékozódás sem egyértelmű. A nyomvonalat a navigációs eszközükre töltve kell boldogulniuk a résztvevőknek, semmilyen egyéb módon nem lesz jelölve, hogy merre kell menniük. Mégis miért vállalkozna erre a túlélőtúrára bárki?!

“Imádjuk a kihívásokat, a hagyományos kerékpárversenyek hangulata azonban nem ragadott meg minket. Egy olyan eseményt szerettünk volna szervezni, amihez fogható eddig nem létezett Magyarországon. A versengés helyett a közös élményre, a kalandra helyezzük a hangsúlyt és azt szeretnénk, hogy a Hungarian Divide-ot évekig emlegessék, akik részt vettek rajta. Tavaly tartottuk  az első eseményünket, a 5 Peaks 500-at, idén pedig megszoroztuk kettővel a távot. Ez azonban nem törte meg az emberek lelkesedését, sőt! Tavaly közel 50 indulónk volt, akik fele külföldről érkezett - skót, spanyol, sőt még ausztrál résztvevőnk is volt. Idén a vírushelyzet miatt a túrázók nagy része magyar, vagy a környező országokból érkezik, ám ennek ellenére is több mint 110 indulónk lesz augusztus 20-án!” - mondta Gangel Marcell, a Bikepacking Hungary alapítója és a Hungarian Divide főszervezője.

Saját határaik mellett az országot is megismerhetik

Egy ilyen túra rengeteg szépséget is rejt magában. Itt önmagában a teljesítés a cél, így vetélytársak helyett bajtársként tekintenek egymásra az indulók. A teljesítménytúra lehetőséget ad arra, sőt, megköveteli, hogy mindenki a saját tempójában tekerjen, így itt nincs jelen sok, a hagyományos kerékpárversenyekre jellemző veszélyforrás - mint a hatalmas tömegrajtok és gyors sprintek. Ahhoz persze, hogy az 1200 km-t a meghatározott szintidőn belül, azaz 10 nap alatt teljesíteni lehessen, nem szabad sokat lazsálni, de a legszebb csúcsokon pár fotó, a legjobb éttermekben pedig egy-egy finom ebéd vagy vacsora beleférhet az időbe. Így a saját határaik mellett az országot is megismerhetik a nevezők.

Mi kell a teljesítéshez? Elsősorban erős lábak. A leggyorsabbak valószínűleg 4 nap alatt fognak célba érni úgy, hogy összesen csupán 2-6 órát alszanak. Azok, akik komótosabb tempóra készülnek és 8-9 nap után szeretnének megérkezni, legalább napi 10-14 órát fognak nyeregben tölteni. Tökéletes kerékpár pedig nem létezik erre az eseményre. Bármivel el lehet indulni, megkötés ezzel kapcsolatban nincs, a terepviszonyokat tekintve viszont csak a mountain bike-ok és a gravel kerékpárok jöhetnek szóba. Közülük a mountain bike-ok ugyan kényelmesek, de nehezebbek. Az egyre nagyobb popularitásnak örvendő gravel kerékpárok - olyan, az országútikhoz hasonló koskormányos bringák, melyekbe szélesebb, rücskösebb gumi is elfér - könnyebbek ugyan, de durva terepen teleszkóp híján lassabban lehet velük haladni. Minden előny ugyanannyi hátránnyal is jár itt, így a legfontosabb szempont így a kitartás lesz mindenki számára.

Online élőben követhetőek a bringások

További különlegesség, hogy a Hungarian Divide lesz Magyarország első olyan kerékpáros eseménye, melyen az indulók GPS alapú követőket kapnak. A “dotwatching” - avagy pontvizslatás - az ultratávú futó- és kerékpárversenyek során más országokban már megszokott tevékenység. A családtagok, barátok, szurkolók egy weboldalon élőben követhetik az indulók haladását. A hasonló programokon általános jelenség, hogy a rajongók egy-egy szakaszon elkísérik a nekik legszimpatikusabb indulót. A szervezők erre még nem számítanak, de a sportág fejlődésével ez is csak idő kérdése.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: