Júliustól új hivatalos szerv ellenőrzi a vitatott építőipari teljesítéseket

Július 1-jétől újabb eszközzel védekezhetnek az indokolatlanul vitatott teljesítésekből adódó késedelmes fizetés ellen a hazai építőipari vállalkozások – derül ki a BALÁZS & HOLLÓ Ügyvédi Iroda legfrissebb jelentéséből. Az egyik vezető hazai építőipari jogi iroda rámutat: az iparági lánctartozások visszaszorítását megcélzó törvénymódosítások kapcsán létrehozott Teljesítésigazolási Szakértői Szerv kérelemre a legtöbb építési szerződéshez kapcsolódó teljesítést ellenőrizheti – és legfeljebb 60 nap alatt – a bíróság által is elfogadott szakvéleményt is kiállít.

Az építőipari nemfizetési láncok kialakulásának megakadályozását megcélzó intézkedések egyik stratégiai eleme a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) július 1-jei létrehozása – derül ki a BALÁZS & HOLLÓ Ügyvédi Iroda legfrissebb iparági elemzéséből.

 

Az iparági teljesítések véleményezésére felállított testület feladata, hogy az építési szerződésekből eredő vitákban a megrendelő, tervező, alvállalkozó, vagy kivitelező megbízására – a bíróság által is elfogadható – szakértői véleményt adjon, ha a teljesítésigazolás kiadása nem történt meg, a kiadását vitatják, vagy kiadásra került ugyan, de kifizetés nem történt. 
 
A testület véleménye akkor is kérhető, ha az érintett fél a szakvéleménnyel a szerződést biztosító mellékkötelezettség (bankgarancia, zálogjog, kezesség) érvényesítését szeretné elérni.
 
„A 2008-as pénzügyi válság kirobbanása óta eltelt években az építőipar a legkockázatosabb hazai szektorrá vált. Nem meglepő tehát, hogy az építési ügyekkel kapcsolatos magyar jogszabályok a következő hónapokban jelentős változtatásokon mennek keresztül, és a módosítások egy része az építőipari lánctartozások kialakulását kívánja megelőzni” – nyilatkozta dr. Balázs Tamás, a BALÁZS & HOLLÓ Ügyvédi Iroda vezető partnere.
 
Az ügyvédi iroda elemzéséből kiderül: 2012 utolsó negyedévében a hazai építőiparban 782 felszámolást és 536 végelszámolást tettek közzé a cégbíróságok. 2012 novemberében például rekordszámú, 707 fizetésképtelenségi eljárást produkált az iparág, éves szinten pedig összesen 5268 építőipari vállalkozás fejezte be a tevékenységét végleg.  A tendencia idén sem változott sokat, hiszen 2013 januárjában is 428 építőipari vállalkozás szűnt meg és a szektorra továbbra is jellemző a nemfizetések és a gyűrűző nemfizetési láncok kialakulása.
 
Balázs Tamás elmondta: a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett, de független szervezetként működik majd, így annak tagjait a kamara nem utasíthatja.
 
Ha a TSZSZ-hez benyújtott kérelem megfelel a jogszabályban foglaltaknak, akkor a testület az eljárást nem utasíthatja vissza, a nevében elkészülő szakvéleményt pedig egy szakmai felelősséget is vállaló, háromtagú szakértői tanács adja, amelynek összetételéről a jogszabály a konkrét ügyben szükséges szakértelem figyelembevételével rendelkezik.
 
A TSZSZ a szükséges vizsgálatokat a kivitelezés helyszínén végzi el, és erről jegyzőkönyvet is felvesz. A vizsgálat során a szakértői tanács beléphet a kivitelezés helyszínéül szolgáló ingatlanba – ennek lehetőségét az ingatlan birtokosa köteles biztosítani. Amennyiben ezt a birtokos nem teszi lehetővé, a TSZSZ a rendőrség közreműködését is kérheti a vizsgálatok megfelelő lefolytatásához.
 
„Kifejezetten előrelátó módon, a jogszabály azt is kimondja, hogy semmis az a szerződéses kikötés, amely a TSZSZ eljárását korlátozza, kizárja, vagy a vizsgálat kezdeményezését negatív jogkövetkezményhez fűzi. Ilyen módon tehát nem lehetséges megkerülni vagy lassítani az eljárást” – tette hozzá Balázs Tamás.
 
A vizsgálat befejeztével a TSZSZ olyan szakvéleményt állít ki, amely alapján megállapítható, hogy a szerződés teljesítése megtörtént-e, és a teljesítésért járó ellenérték megfizetése milyen összegben indokolt. A szakvélemény tartalmát ugyancsak a törvény határozza meg. Fontos szabály, hogy a TSZSZ a szakvéleményt a kérelem beérkezésétől kezdve 30 napon belül kiállítja, hacsak hiánypótlásra nem volt szükség, mert akkor a határidő számítása a hiánypótlás időtartamával meghosszabbodik.
 
A testület vezetője ezt legfeljebb egy alkalommal további 30 nappal meghosszabbíthatja, de csak akkor, ha ezt az ügy különös bonyolultsága indokolja.
 
A végleges tényállás megállapítására ugyanakkor változatlanul a bíróságon kerül sor: az érdekelt fél a keresetet a szakvélemény kézhezvételétől számított 60 napon belül indíthatja meg. A TSZSZ szakvéleményének rendeltetése az, hogy a perben azonnal rendelkezésre álljon egy olyan szakvélemény, amelyre a bíróság az ítéletét alapíthatja.
 
A BALÁZS & HOLLÓ Ügyvédi Iroda szerint a jogalkotók célja az volt, hogy felgyorsítsák és támogassák a szerződéses teljesítések után járó ellenszolgáltatás polgári jogi eszközökkel történő kikényszerítését. A kapcsolódó Ptk. módosítás alapján ugyanis a fél kérésére a bíróság maximum 400 millió forintig ideiglenes intézkedést rendel el a kereseti kérelemben vagy a viszontkeresetben foglalt követelés vonatkozásában, ha a TSZSZ szakvéleménye szerint teljes bizonyossággal megállapítható, hogy a követelés a már teljesített tervezési, építési, és kivitelezési munkák szerződés szerinti ellenértékével megegyezik.
 
llyen kérelem akkor teljesíthető, ha a kérelmező igazolja, hogy az ideiglenes intézkedés hatályon kívül helyezése esetére rendelkezik olyan biztosítással, vagy pénzügyi vállalkozás által nyújtott olyan bankgaranciával, amely a követelés összegének visszatérítésére alkalmas – teszi hozzá a jelentés.
 
A szerződést biztosító mellékkötelezettségekre vonatkozó szakvéleményhez kapcsolódóan ugyancsak fontos, hogy ha a TSZSZ szerint annak teljesítése nem indokolt, a bankgarancia, a zálogjog, és a kezes helytállása sem követelhető.

Hozzászólások

A koronavírus hatásai már érezhetőek az ingatlanpiacon

A koronavírus hatásai már érezhetőek az ingatlanpiacon, ezt támasztja alá, hogy Budapesten idén az első negyedévben 27 új projekt indult el, ami az előző év azonos időszakához képest 37,2 százalékos visszaesés - közölte az Otthon Centrum hétfőn az MTI-vel.
2020. 03. 30. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

134 milliárd forinttal csökken a jegybanki swapállomány

Nem fogadott el ajánlatokat a jegybank a hétfői egy, három, hat és tizenkét hónapos futamidejű forintlikviditást nyújtó devizaswap-tenderen (devizacsere-tender), ezzel 134 milliárd forinttal csökken a swapállomány. A hétfői tenderek eredményét figyelembe véve az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás 2009 milliárd forintra mérséklődik.
2020. 03. 30. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zártak a részvénypiacok

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn.
2020. 03. 30. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

1,8 milliárd eurós hitelt kap a TUI a koronavírus okozta gazdasági kihívások áthidalására

A német szövetségi kormány és a német állami fejlesztési bank, a KfW Group 1,8 milliárd eurós áthidaló kölcsönt biztosít a TUI AG német turisztikai cég számára a koronavírus fertőzés okozta hatások mérséklése érdekében.
2020. 03. 30. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Vegyesen teljesítettek a részvények

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 79,81 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel, 31 985,33 ponton zárt hétfőn.
2020. 03. 30. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Globális vállalással, önkéntes szolgálat elindításával és pénzadománnyal segíti a Pfizer a járvány elleni küzdelmet

A világ egyik vezető gyógyszeripari vállalataként a Pfizer is elkötelezetten támogatja a COVID-19 fertőzés elleni harcot. A világméretű járvány kezelésének segítésére a gyógyszeripari cég elindította új, COVID-19 Egészségügyi Szolgálat Programját, mely az egészségügyi szakképesítéssel rendelkező kollégáknak ad lehetőséget, hogy országukban önkéntesként segítsék az egészségügyi ellátás fenntartását. A vállalat globális vezetése ezen túl egy öt pontból álló vállalást is közzétett, mellyel világszerte segítik a kutatókat, hogy gyorsabban állhassanak elő kezelési javaslatokkal és oltóanyagokkal.
2020. 03. 30. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerdától új menetrend lesz érvényben a budapesti tömegközlekedésben

Szerdától szombati menetrenden alapuló, de több frekventált vonalon annál sűrűbb közlekedést biztosító menetrendet vezetnek be munkanapokra a fővárosi közösségi közlekedésben a koronavírus-járvány miatt csökkent utasszámhoz igazodva.
2020. 03. 30. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Április 29-re hívta össze éves közgyűlését a 4iG

A 4iG Nyilvánosan Működő Részvénytársaság április 29-ére hívja össze éves rendes közgyűlését, ami abban az esetben lesz a társaság alapszabályának megfelelően személyes megjelenéssel megtartható, ha a koronavírus járvánnyal összefüggő tiltó jogszabályi rendelkezések a közgyűlés napján nem lesznek hatályban - közölte a társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2020. 03. 30. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A legtöbbet idézett jogi kifejezés az elmúlt hetekben: vis maior

A globális koronavírus-járvány miatt bevezetett beutazási tilalmak, határlezárások, nyitvatartási korlátozások és karanténok jelentős hatással bírhatnak a szerződéses kötelezettségek teljesítésére. Jogi szakértők az elmúlt időszakban a legtöbbet a vis maior kifejezéssel találkoztak ügyfeleik, partnereik részéről. Sok a félreértés ezzel kapcsolatban, a magyar jogrendben nem meghatározott kategória jelentését végső soron a bíróság hivatott meghatározni.
2020. 03. 30. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rigó Csaba Balázs veszi át a GVH vezetését

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága hétfőn támogatta Rigó Csaba Balázs kinevezését a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) élére.
2020. 03. 30. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Itt vannak az új banki ajánlatok: év végéig számolhatunk a kedvezményes THM-mel

Két bank tette közzé új személyi kölcsön termékeit: ezeknél az MNB tájékoztatásának megfelelően az 5,9 százalékos THM plafon csak 2020 végéig maradna, vagyis jövő januártól már nem a kedvezményes érték szerint törleszthetik az ügyfelek a felvett kölcsönt.
2020. 03. 30. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ősszel újraindulhat a belföldi turizmus?

Szeptember előtt nem indulhat újra a turizmus Budapesten, országosan talán előbb elindulhat a belföldi turizmus a járványhelyzet függvényében - mondta Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke a Kossuth Rádióban hétfőn reggel.
2020. 03. 30. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy veszteség érheti a dísznövényágazatot

A koronavírus-járvány csaknem 174 milliárd forint veszteséget okozhat a dísznövényágazatnak a kereskedelmi egységek nyitvatartásának korlátozása és a csökkenő kereslet miatt.
2020. 03. 30. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A mobilszolgáltatók hamarosan elindíthatják az 5G szolgáltatásokat

Lezárult az 5G frekvenciatender, amin sikeresen szerepeltek a magyarországi mobilszolgáltatók, így hamarosan elindíthatják kereskedelmi 5G szolgáltatásaikat.
2020. 03. 30. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a munkanélküliségi ráta Magyarországon - ábrán mutatjuk!

foglalkoztatottak száma; munkanélküliek száma; a munkanélküliségi ráta alakulása
2020. 03. 30. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország kész csatlakozni az Európai Bizottság RescEU programjához

Magyarország kész csatlakozni az Európai Bizottság RescEU programjához, amely az Európai Unió Polgári Védelmi Mechanizmusának egyik eleme, és célja a különféle katasztrófa-elhárítási képességek felhalmozása, amelyek akkor vethetők be, amikor az uniós tagállamok saját képességei már kimerültek - közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vasárnap.
2020. 03. 30. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen megugrott a tőzsdei számlanyitás iránti igény

Jelentős megugrást tapasztalt az új tőzsdei értékpapírszámlák nyitásában a ProfitLine.hu. Az ügyfelek megnövekedett aktivitása mögött vélhetően az az egyszerű ok áll, hogy tanulva a 2008-2009-es válságból (mikor nagyon sokan lemaradtak a kedvező vételi lehetőségről), a jelenlegi - koronavírus járvány okozta - komolyabb részvénypiaci zuhanást jó beszállási pontnak vélik.
2020. 03. 30. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hétfőtől indulnak az oktatási tartalmak az M5 csatornán

Oktatási tartalmakkal segíti az otthon tanuló diákokat az M5 kulturális csatorna, amely március 30-tól már az 1-4. osztályosoknak is közvetít oktatási műsort hétköznaponként Alsós - Sulikalandok címmel.
2020. 03. 30. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kézikönyv nyújt segítséget a kórházaknak

Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter irányításával elkészült a kórházak számára az új koronavírus okozta fertőzések diagnózisának és terápiájának kézikönyve, ami több ország jó gyakorlatait veszi alapul a magyarországi viszonyokra adaptálva - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton az MTI-vel.
2020. 03. 30. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Áprilisban Tokióba viszik az olimpiai lángot

prilisban viszik Tokióba az olimpiai lángot, amelyet addig Fukusimában őriznek.
2020. 03. 29. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások: