Kamionosok vihették Észak-Olaszországba a vírus agresszív törzsét

Olasz orvosi kutatások szerint a koronavírus agresszívabb, gyorsabban terjedő törzse Németországból érkező kamionokkal jutott be a lombardiai Bergamo ipari térségébe, ahol eddig a legmagasabb halálozási arányt regisztrálták a világon.

Kamionosok vihették Észak-Olaszországba a vírus agresszív törzsét

Az olasz sajtóban kedden közölt vizsgálat arra keresett választ, mikor és hogyan érkezett meg az olaszországi járványgócpont Lombardiába a Covid-19 betegség, valamint hogy miért éppen ezt a területet sújtotta a leginkább. A milánói Niguarda és a paviai San Matteo kórház kutatóközpontjának 350 fertőzöttön végzett genetikai vizsgálata szerint az északolasz betegek nem közvetlenül Kínából kapták el a vírust. A kutatók szerint a közvetítő Németország volt, amely a kínaiak és a kínai termékek legnagyobb európai belépési pontjának számít.
   
A vizsgálatok szerint a vírus a Németországból Lombardiába érkezett kamionok útvonalát követte. Bergamóban kétezer szállítási és logisztikai vállalat működik, több mint háromszáz nagy méretű raktárteleppel és mintegy húszezer dolgozóval. Lodi és Codogno térségében további 463 ilyen cég működik, hetven teleppel. Ezekre többségében Németországból érkeznek kamionok. Lombardiának ezen a pontján található a legnagyobb európai bútorlánc, valamint a nemzetközi e-kereskedelem első számú dél-európai elosztóközpontja.
   
A vizsgálatok szerint a két lombardiai gócponton, vagyis Lodi és Codogno, valamint Bergamo területén a vírus két különböző törzse jelent meg. A február 23-án vesztegzár alá helyezett Codogno térségében a fertőzésterjedési érték elérte a kettes szintet, Bergamóban viszont az ennél is agresszívebb és gyorsabban terjedő törzs jelent meg, és minden beteg átlagosan további 3,5 személyt fertőzött meg.

Magas vagy alacsony a vérnyomásod? ITT megnézheted!
    

A kutatók feltételezései szerint a fertőzés januárban Németországból jutott át Észak-Olaszországba. A Codognóban február 20-án azonosított "első beteg" valójában nem számított elsőnek.
   
Az olasz egészségügyi minisztérium kedd esti adatai szerint országszerte harmincan haltak meg egy nap alatt a korábbi nyolchoz képest, így a halottak száma 34 899-re emelkedett. Az utóbbi huszonnégy órában 138 új fertőzöttek szűrtek ki a hétfői 208 után. Az aktív fertőzöttek száma 13 232, a gyógyultaké megközelítette a 193 ezret. Kórházban 940 beteget kezelnek, intenzíven hetvenet. Húszból tizenegy tartományban már egyetlen beteg sincs intenzív orsztályon, mindegyik Rómától délre fekvő régió. A gyógyultakat és halottakat is beszámítva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 241 956-ot.
   
Lombardiában 53 új fertőzöttet diagnosztizáltak a korábbi 111 után, közülük 29 esetet Bergamóban szűrtek ki az egy nappal ezelőtti 17 után. Veneto tartományban 14 esetet diagnosztizáltak hétfőhöz képest, amikor mindössze egyre csökkent a számuk.

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Jobban értjük az orvosunkat, mint 6 éve: javult a magyarok általános egészségértése

Az elmúlt 6 évben javult a magyarok egészségértése, emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) országos reprezentatív felméréséből. Amellett, hogy a koronavírus-járvány miatt többet és tudatosabban foglalkoztak az emberek egészségügyi kérdésekkel, a fejlődést segíti, hogy évről évre több az egészségértés javítását célzó kezdeményezés. A hiteles és közérthető egészségügyi tájékoztatást szolgáló projekteket támogatja a 2 millió forint összdíjazású Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázata is, amelyre idén október 3-ig lehet jelentkezni a nekemszol.hu weboldalon.
2021. 08. 25. 15:00
Megosztás: