Kapkodnak a kezdő fejlesztők után: 450 ezret is lehet keresni

Óvatos becslések szerint is húszezer körüli informatikus hiányzik jelenleg a magyar munkaerőpiacról, a hiány egyharmadát a szoftverfejlesztők teszik ki. Éppen ezért rohamosan nő azon vállalatok száma, amelyek elkezdtek arra berendezkedni, hogy junior, esetenként szakmaváltó kollégákkal bővítsék a csapatukat. Értük akár havi bruttó 450 ezer forintos fizetést sem sajnálnak.

Kapkodnak a kezdő fejlesztők után: 450 ezret is lehet keresni

Magyarországon minden erőfeszítés ellenére továbbra is az egyik legkirívóbb hiányszakmának számít a fejlesztő, a munkaerőpiacról óvatos becslések szerint is húszezer körüli informatikus hiányzik. A szoftverfejlesztők iránti kereslet ráadásul a robotizáció terjedésével egészen biztosan tendenciózusan nőni fog.

Muraközy Andrea, a progmatic.hu ügyvezetője arról beszélt, az IT cégek még mindig leginkább a senior fejlesztői hiánytól szenvednek, de egyre több vállalat ismerte már fel, hogy nagy szükség van az utánpótlásra is.

„Sok cég belső továbbképzéseket, mentorprogramokat és tréningeket szervez. Mivel a legtöbb helyen már kell előképzettség, a nagyobb vállalatok közvetlenül keresik a programozó bootcampeket, ahol pontosan azt tanulják és olyan módszertannal a diákok, amit az új munkahelyükön egyből hasznosítani tudnak. Mostanra a kisebb cégek is elkezdtek berendezkedni arra, hogy junior kollégákkal bővítsék a csapatukat” – fogalmazott.

Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress? ITT kiszámolhatod!

A többség már szakmaváltó

A progmatic.hu tanfolyamain résztvevő tanulók jelentős többsége szakmaváltó, tehát korábban nem foglalkozott programozással. Muraközy Andrea szerint ez nem hátrány, hiszen bárki megtanulhatja a szakmát, aki fogékony rá.

„Volt már mentős, vendéglátós, biomérnők, pásztor, tanár és építészmérnök diákunk is. Ennek részben az is az oka, hogy juniorként is versenyképes, átlagon felüli fizetésre lehet számítani. A junior fejlesztők valahol bruttó 320 és 450 ezer forint között, a junior tesztelők bruttó 330 ezer forint körül, a junior rendszermérnökök pedig bruttó 400 ezer forint magasságában is kereshetnek” – részletezte a szakértő.

A tanfolyam kisgyermekes anyukák számára is vállalható, hiszen napközben zajlik a képzés, emellett sok vállalkozásnál rendkívül rugalmas a munkaidő és szívesen foglalkoztatják a kismamákat hat órában. Ráadásul ez a szakma sok otthoni munkalehetőséggel is kecsegtet.

Gyorsabb a diplománál

„Több olyan diákunk is van, akiket vagy nem vettek fel felsőoktatásba, vagy elkezdték az ottani képzést, de vagy túl hosszúnak ítélték meg, vagy nem tartották elég gyakorlatorientáltnak, ezért inkább beiratkoztak erre a képzésre. Ők is, mint szinte minden diákunk, sikeresen elhelyezkedtek ezen a területen. Hamarabb, mintha kijárták volna a több éves felsőoktatási képzést” – tette hozzá Muraközy Andrea.

Mennyi pénzt kellene keresnem, ha rendesen megfizetnének? ITT kiszámolhatod!

A progmatic.hu tanfolyamain minden modult valódi fejlesztők oktatnak a saját szakterületükről. Az oktatás a legfrissebb technikákkal zajlik, gyakorlatorientált és közvetlenül az IT piacra képezi a szakembereket. A diákoknak a képzés elvégzése után lehetősége van a partnerek közötti választásra, nem kötelezik őket semmire és figyelembe veszik az egyéni igényeket is.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: