Kétmilliárdos onkológiai fejlesztés a miskolci kórházban

Az onkológiai ellátás fejlesztése érdekében csaknem kétmilliárd forintba kerülő eszközöket adtak át pénteken Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban.

A sugárterápiában használt új lineáris gyorsítókkal gazdagodott intézményben Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár azt mondta: a kormány a fejlesztésekkel az állampolgárok egészségének megőrzésére törekszik.
   
Úgy fogalmazott: a miskolci megyei kórház a régió fontos intézménye, több mint 800 ezer ember ellátásáért felelős, a most átadott eszközökkel "a jövő települ ide".
   
A készülékeket úgynevezett Cone Beam CT-vel integrálták, a lineáris gyorsítók pedig a legkorszerűbb orvostechnológiát jelentik.
   
Révész János főigazgató elmondta, először Miskolcon helyeztek üzembe ilyen berendezést kórházban. Az orvosok célja, hogy még hatékonyabban lássák el a betegeket - tette hozzá.
   
Csöbör Katalin (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője az eszközbeszerzések kapcsán kiemelte, arra törekednek, hogy a kórházban minden beteget a legmagasabb színvonalon lássanak el.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Koronavírus és annak gazdasági hatásai - Európa

Egy hónappal az után, hogy kitört a járvány Kínában azt láthatjuk, hogy gyakorlatilag már csak a „fészekben”, Hupejben van új megbetegedés. Ott 400 fölötti ez a szám, míg más tartományokban néha van 1-2 új beteg. Mindeközben Dél-Koreában és Olaszországban gyorsul a megbetegedések száma.
2020. 02. 27. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A hazai részvénypiacot sem kímélte a koronavírus

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 842,51 pontos, 1,94 százalékos csökkenéssel, 42 679,40 ponton zárt csütörtökön.
2020. 02. 27. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordévet zárt a Budapest Bank vállalati üzletága

A Budapest Bank vállalati üzletága tavaly kiemelkedően sikeres évet zárt: a főbb mutatókban tekintélyes növekedést ért el, a nagyvállalati és treasury terület pedig rekorderedménnyel zárta az évet. Az üzletág bevételei 18 %-kal nőttek, hitel- és lízingállománya pedig 7%-os emelkedéssel 779 milliárd forintra növekedett, amivel története legmagasabb eredményét produkálta. Az eredmények nem csak a magyar gazdaság jó teljesítményének és a hazai vállalatok javuló versenyképességének, hanem az egyéni igényekre szabott szolgáltatásoknak és a hosszú távú, fenntartható partnerkapcsolatoknak is köszönhetők. Ugyanakkor van tér a további fejlődésre, hiszen a hazai vállalatok számára idén újabb támogatott források érhetők el, emellett a hazai gazdaság kilátásai is kedvezőek az idei évre.
2020. 02. 27. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Macron: Válság előtt állunk, még csak most érkezik a járvány

Emmanuel Macron szerint válság előtt állunk, még csak most érkezik a járvány. A francia elnök ezt abban a párizsi kórházban mondta csütörtökön, ahol előző nap meghalt az új típusú koronavírus első francia áldozata.
2020. 02. 27. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Még mindig optimisták a kisvállalkozások

Átlagosan 8,3 százalékkal több árbevételt és 5,2 százalékos profitnövekedést valószínűsítenek a kis- és középvállalkozások (kkv) erre az évre, a legoptimistábbak a középvállalkozások, a szektorok közül pedig a kereskedelmi cégek - derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi kutatásából.
2020. 02. 27. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország legnagyobb egybefüggő homlokzati üvegfala Budapest legújabb plázájá

Formát öltött Magyarország legnagyobb egybefüggő homlokzati üvegfelülete. Az itthon egyedülálló, egy vízilabdapálya méretét is meghaladó üvegfalszerkezet hazánk első okosplázáját ékesíti. A magyarországi bevásárlóközpontok közül ugyancsak elsőként, az Őrmezőn épülő Etele Plaza már a tervezési fázisban megkapta a Breeam Very Good energiahatékonysági és környezettudatos minősítést.
2020. 02. 27. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Stabilizálódni látszik a munkaerőpiac

A foglalkoztatás stagnálására számítanak a következő időszakban az elemzők, akik szerint stabilizálódik a munkaerőpiac.
2020. 02. 27. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Koronavírus: Most akkor be kell spájzolni vagy sem?

Bár egyes tartós élelmiszerek iránt megnőtt a kereslet, nem kell áruhiányra számítani, és indokolatlan a lakossági felhalmozás - hívja fel a figyelmet az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2020. 02. 27. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Béremelést kapnak az FKF fizikai dolgozói

Aláírták kedden az Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Nonprofit Zrt. fizikai dolgozóinak egységes 10 százalékos alapbérfejlesztéséről szóló megállapodást.
2020. 02. 27. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Itt van a friss koronavírus-térkép!

Országok, ahonnan jelentettek vagy észleltek megbetegedéseket
2020. 02. 27. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassulhat a bérek növekedése Magyarországon

Továbbra is erőteljes marad a bérnövekedés dinamikája, de lassulhat a tavalyihoz képest az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
2020. 02. 27. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új bölcsődék épülnek Tolna megyében

Összesen csaknem kétmilliárd forintos beruházással épülnek bölcsődék Tolna megyében a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásával közel 150 gyermek számára.
2020. 02. 27. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi a bruttó átlagkereset Magyarországon?

Tavaly decemberben a bruttó átlagkereset 406 400 forint volt, 13,1 százalékkal magasabb, mint egy éve, így a tavalyi, éves átlagkereset 367 800, a nettó 244 600 forint lett, mindkettő 11,4 százalékkal nőtt 2018-hoz viszonyítva - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2020. 02. 27. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kérdések és kételyek a Munkavédelmi törvény változásai körül

A munkavédelmi törvény legutóbbi, 2020 január elseje óta hatályos változása a munkaegészségügyi vonatkozású bejelentések tartalmát szabályozza újra és az eddigiektől eltérő nyilvántartási kötelezettségeket ír elő, például a veszélyes anyagok hatásainak kitett munkavállalókra vagy a vegyianyagok kezelésére, nyilvántartására vonatkozóan. A jogalkotó alapvető célja természetesen nem vonható kétségbe, ez a munkavállalók egészségének védelme. Az új paragrafusokkal elérni kívánt munkáltatói intézkedések eredménye, jogszerűsége viszont már felvet kérdéseket. Nehezen megválaszolható kérdéseket.
2020. 02. 27. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magas vérnyomást okozhat a rostszegény étrend

Magas vérnyomást okozhat a rostszegény étrend - állapította meg egy nemzetközi kutatás, amelyet az ausztráliai Monash Egyetem tudósai vezettek.
2020. 02. 27. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Már Romániában jár a koronavírus!

Romániában is megjelent a koronavírus: az ország déli részén, egy Gorj megyei férfinál mutatták ki a fertőzést - közölték szerda este az egészségügyi minisztérium illetékesei.
2020. 02. 27. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elfogadták Eger 45 milliárdos költségvetését

Elfogadta Eger idei költségvetését a város közgyűlése szerda este, mintegy hatórás vita után, 11 igen és 7 nem szavazattal.
2020. 02. 27. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar borászati bemutatót tartottak Lengyelországban

Magyar borászati bemutatót tartottak szerdán Varsóban, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) rendezvényén a legutóbbi országos borversenyen díjazott huszonhat pincészet mutatkozott be a lengyel üzleti partnerek előtt.
2020. 02. 27. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Koronavírus: A MÁV már felkészült

A MÁV felkészült a koronavírus-fertőzés terjedésének megelőzésére - közölte a vasúttársaság kommunikációs igazgatósága szerda este az MTI-vel.
2020. 02. 27. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Valaki most nagyon gazdag lett, méghozzá ezekkel a számokkal

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a február 26-án megtartott 9. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 02. 26. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások: