Kevés mozgás várható az európai tőzsdéken

Csekély árfolyammozgásra, az indexek vegyes alakulására lehet számítani a főbb európai értékpapírpiacokon a pénteki kereskedés kezdetén.

Kevés mozgás várható az európai tőzsdéken

A határidős indexjegyzések alapján a frankfurti és a párizsi tőzsdemutatók 0,1 százalék csökkenéssel, a londoni pedig csekély, néhány pontos emelkedéssel kezdheti a kereskedést.
   
Csütörtökön főként vállalati hírek hatására néhány kivételtől eltekintve veszteséggel zártak a főbb európai értékpapírpiacok. A londoni FTSE-100 mutató 0,50 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,25 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,33 százalékos mínuszban zárt. A madridi tőzsde 0,47 százalékos indexemelkedéssel zárta a csütörtöki kereskedést, Milánóban 0,02 százalékkal zárt alacsonyabban a tőzsdeindex. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,21 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,15 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,31 százalékkal esett.
   
Az előző nap vesztesei az építőipari ágazat vállalatai voltak, az árfolyamuk mozgását tükröző alindex 0,96 százalékos mínuszban zárt. Nagy-Britannia harmadik legnagyobb építőipari vállalata, a Taylor Wimpey több mint 5 százalékot veszített értékéből arra hírre, hogy 2015 óta Londonban 20 százalékkal esett vissza a lakásértékesítések száma, az árak pedig hétéves mélypontra csökkentek.

Tőzsde – értesz hozzá? - Tőzsdei, értékpapírpiaci ismeretek felmérő kalkulátor
   
A Nokia mobil távközlési hálózati berendezésgyártó és szolgáltató finn vállalat 9 százalékos veszteségben fejezte be a kereskedést a helsinki tőzsdén, miután a várt pozitív helyett negatív üzemi eredményt jelentett az első negyedévre.
   
A Barclays, amelynek első negyedéves nyeresége 10 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál, 3,6 százalékos mínuszban zárt. Az UBS svájci bank a vártnál nagyobb, 1,14 milliárd dolláros nyereséget jelentett az első negyedévről, árfolyama 1,2 százalékkal ugrott meg.
    

A Deutsche Bank árfolyama 1,5 százalékkal, a Commerzbanké pedig 2,3 százalékkal került lejjebb arra a hírre, hogy az egyesülés lehetőségéről folytatott tárgyalásokat csütörtökön eredmény nélkül zárták le.
  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Kútba esett a második és a harmadik legnagyobb brit kiskereskedelmi cég, a Sainsbury és az Asda egyesülése is, a brit versenyfelügyelet ugyanis megvétózta az ügyletet a fogyasztók védelmében. A Sainsbury árfolyama közel 4,7 százalékkal csúszott lejjebb.
    

Az olajár a korábban elért idei csúcshoz képest csökkent pénteken. Csütörtökön a Brent nyersolaj ára az idén első alkalommal emelkedett a 75 dolláros határ fölé. Lengyelország és Németország ugyanis minőségi okokra hivatkozva leállította az orosz olaj importját a Barátság kőolajvezeték északi ágán. A déli ágon a szállítások zavartalanul folynak. A pénteki olajárcsökkenés a szankciók miatt kieső iráni olajexport pótlásáról az OPEC részéről tett jelzésnek tulajdonítható.
   
Az európai piaci nyitás előtt mintegy másfél órával a Brent nyersolaj ára hordónként 74,22 dolláron 0,17 százalékkal állt alacsonyabban a napi kezdésnél. A WTI ára 0,41 százalékkal 64,94 dollárra csökkent.
    

Az euró árfolyama 0,04 százalékkal 1,1135 dollárra erősödött, az arany ára 0,17 százalékkal unciánként 1281,85 dollárra emelkedett.

Hozzászólások

Az OTP húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 112,11 pontos, 0,27 százalékos emelkedéssel, 40 990,89 ponton zárt szerdán.
2019. 07. 17. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt infláció az euróövezetben

Júniusban a várakozásokkal ellentétben nőtt az euróövezeti infláció az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett kimutatása szerint.
2019. 07. 17. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarul tanulnak, Siófokra látogattak gyerekek a háború sújtotta Kelet-Ukrajnából

Magyarul tanuló, a háború sújtotta Kelet-Ukrajnában élő gyerekek látogattak a héten Magyarországra. A kirándulást és a nyelvtanfolyamot Ukrajna tiszteletbeli konzulja, Horváth Zoltán szervezte, aki már korábban is segítette a frontoktól alig 15 kilométerre fekvő Volnovaha városban élő gyerekeket.
2019. 07. 17. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Élményekkel pörgethetik fel az üzletet a cégek

Az ügyfélélmény javítása válhat az üzleti növekedés fő hajtóerejévé. Egy világszintű kutatás szerint ugyanis az ügyfélélmény javítását prioritásként kezelő vállalkozások eredményesebbek, mint a pénzügyi mutatókra fókuszáló cégek.
2019. 07. 17. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 2 milliárd forint értékű megbízás és nyilvános kibocsátás jön az OTT-ONE-nál

Az OTT-ONE megkötötte eddigi működésének legnagyobb összegű szerződését, közel 2 milliárd forint értékben. A szerződés értelmében egy magyarországi megrendelő számára hajt végre innovatív informatikai és információbiztonság-technológia fejlesztéseket a vállalat. Ugyancsak a mai napon a tőzsdei társaság menedzsmentje arról határozott, hogy a megnövekedett piaci és befektetői érdeklődésre való tekintettel a vállalat 5 millió darab részvénnyel nyilvános kibocsátást hajt végre a Budapesti Értéktőzsdén.
2019. 07. 17. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felszökhet az arany ára

Az év elejétől szűk sávban mozgott a sárga nemesfém árfolyama, jelenleg unciája 1415 dollárt ér, de a következő hónapokban az arany egészen 1600 dollárig drágulhat - közölte a fizikai nemesfémekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. az MTI-vel. (1 uncia = 31,1035 gramm.)
2019. 07. 17. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszteséges kezdés várható a tőzsdéken

Indexcsökkenéssel fordulhat meg a szerdai nyitáskor az előző napi árfolyamemelkedés az európai tőzsdéken.
2019. 07. 17. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is szárnyal a kártyás fizetés a Balatonnál

A Mastercard legfrissebb adatai szerint tovább növekedett a kártyás fizetési tranzakciók száma a balatoni hajókon és jegypénztárakban. A kártyabirtokosok nem csak gyakrabban használják a bankkártyájukat, de a kedvezményeknek köszönhetően többet is költenek a BAHART járatain. A Mastercard és a hajózási társaság idén is számos kedvezményes szolgáltatással várja a pihenni vágyókat.
2019. 07. 17. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Merkel támogatást ígért Moldovának

Németország segítségét ígérte Angela Merkel német kancellár Moldova új kormányának az ország demokratizálásához, miután kedden hivatalában fogadta Maia Sandu moldovai kormányfőt.
2019. 07. 17. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre kelendőbbek az egészséges gazdálkodásból származó termékek Németországban

Egyre kelendőbbek Németországban az egészséges és fenntartható gazdálkodásból származó élelmiszerek, az elmúlt öt évben 18-ról 31 százalékra nőtt a fogyasztók körében azok aránya, akik nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy egészséges és fenntartható életet folytassanak - jelentette a ZDF német közszolgálati televízió kedden.
2019. 07. 17. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Zuhantak az indexek New York-ban

Gyenge kezdés után némi ingadozással ugyan, de többnyire negatív tartományban tartózkodtak az amerikai árfolyamindexek a keddi kereskedés során.
2019. 07. 16. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint estére

Gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2019. 07. 16. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erőteljes pozitív zárás a tőzsdéken

Kedvező negyedéves vállalati eredményeket nyugtázva vegyes kezdésből erőteljes pozitív zárásig erősödtek kedden a főbb európai tőzsdeindexek.
2019. 07. 16. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma a Mol teljesített a legjobban

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 153,38 pontos, 0,38 százalékos emelkedéssel, 40 878,78 ponton zárt kedden.
2019. 07. 16. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nincs áfa, nincs áfa-csalás?

Elsőként Csehország számára kívánja lehetővé tenni az általános fordított adózás alkalmazását az Európai Bizottság 2019. június 21-én közzétett ajánlásában. Kérdés, hogy ennek milyen hatása lehet Magyarországra.
2019. 07. 16. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi várható a tőzsdén?

Enyhe emelkedéssel nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), és nem várható jelentős elmozdulás a nap folyamán sem az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
2019. 07. 16. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az OTT-One megkötötte eddigi működésének legnagyobb összegű szerződését

Az OTT-One hétfőn megkötötte eddigi működésének legnagyobb összegű szerződését, közel 2 milliárd forint értékben információbiztonság-technológia fejlesztésekről. A tőzsdei társaság menedzsmentjének döntése szerint a vállalat 5 millió darab részvénnyel nyilvános kibocsátást hajt végre a Budapesti Értéktőzsdén - közölte a cég az MTI-vel hétfőn.
2019. 07. 16. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Irán urándúsítás felé tett lépései még visszafordíthatók

Még visszafordíthatók azok a lépések, amelyeket Irán tett az engedélyezett szint feletti urándúsítás irányába - jelentette ki az Európai Unó kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn Brüsszelben.
2019. 07. 16. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU szankciókat vezet be Törökország ellen

Az Európai Unió szankciókat vezet be Törökország ellen a Ciprus partjai mellett megkezdett illegális török próbafúrások miatt - döntöttek egynapos brüsszeli ülésükön az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei hétfőn.
2019. 07. 16. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fennáll a kormányválság veszélye Csehországban

Továbbra is fennáll a kormányválság veszélye Csehországban.
2019. 07. 16. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások: