Kína betartaná a környezetvédelmi vállalásait

Kína az új koronavírus-járvány ellenére tartani fogja magát a párizsi klímaegyezményben foglalt vállalásaihoz - közölte a kínai környezetvédelmi minisztérium kedden.

Kína betartaná a környezetvédelmi vállalásait

A 2015-ben aláírt egyezmény alapján Kína 2005 és 2020 között szén-dioxid-kibocsátásának GDP-egységre jutó arányát 40 és 45 százalék közé mérsékeli.
   
Az új koronavírus-járvány miatt térdre kényszerült kínai gazdaságot azonban a vírus terjedésének megfékezését követően elsősorban a nehéziparra, és a nagy kibocsátással járó infrastrukturális és építési projektekre támaszkodva igyekeznek ismét növekedési pályára állítani, ami aggodalmat ébresztett a környezetvédelmi vállalások teljesítését illetően.
   
Liu Ju-bin, a kínai környezetvédelmi minisztérium szóvivője kedden hangsúlyozta: a járvány ellenére Kína teljes mértékben eleget fog tenni az ígéretének.
   
A minisztérium adatai szerint 2019-ben az ország, amely a világ legnagyobb üvegházhatású gáz kibocsátója, 4,1 százalékkal csökkentette szén-dioxid-kibocsátásának GDP-egységre jutó arányát.

Hozzászólások

Ismét defláció fenyegeti a japán gazdaságot

Az augusztusi inflációs adatok megfeleltek ugyan a várakozásoknak, de extrém gyengeségről tettek tanúbizonyságot.
2020. 09. 18. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Washington vádat emelt öt kínai állampolgár ellen globális hackertámadások miatt

Az amerikai kormány vádat emelt öt kínai állampolgár ellen globális hackertámadások miatt - jelentette be az amerikai igazságügyi minisztérium szerdán.
2020. 09. 16. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Többlettel zárt a japán külkereskedelmi mérleg

Augusztusban a vártnál kevésbé csökkent a japán export, viszont a vártnál jobban csökkent az import, a külkereskedelmi mérleg pedig a várt deficit helyett többlettel zárt a tokiói pénzügyminisztérium szerdán publikált jelentése alapján.
2020. 09. 16. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Két fertőzött miatt zártak el egy egész várost

Lezárták a dél-kínai Jünnan tartományban található Zsujli várost, miután a hétvégén két, külföldön megfertőződött beteget diagnosztizáltak a koronavírus okozta Covid-19 nevű betegséggel - adta hírül kedden a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
2020. 09. 15. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatvan éve először csökkenhet a GDP Ázsiában

Hatvan éve az első alkalommal csökkenhet az idén az ázsiai régió bruttó hazai terméke az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB) prognózisa szerint.
2020. 09. 15. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordmértékben nőtt a japán ipari termelés

Júliusban rekordmértékben nőtt a japán ipari termelés az előző havihoz képest a tokiói gazdasági és kereskedelmi minisztérium közleménye alapján.
2020. 09. 14. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az elmúlt évtizedekben legalább 28 fajt mentettek meg a kihalástól

Legalább 28 madár- és emlősfajt mentettek meg a kihalástól természetvédelmi akciók eredményeként 1993 óta - derült a brit Newcastle-i Egyetem és a BirdLife International szervezet friss kutatásából.
2020. 09. 13. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szabadkereskedelmi megállapodásról egyezett meg Nagy-Britannia és Japán

Szabadkereskedelmi megállapodás megkötéséről jutott egyezségre Japánnal a brit kormány. A londoni külkereskedelmi minisztérium pénteki tájékoztatása szerint az egyezmény alapján a japán piacra irányuló brit export 99 százaléka vámmentes lesz.
2020. 09. 12. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Peking korlátozza az amerikai külképviseletek tevékenységét Kínában

Peking korlátozza az amerikai külképviseletek és diplomaták tevékenységét Kínában, válaszul az Egyesült Államokban működő kínai külképviseleteket érintő lépésre.
2020. 09. 11. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Komoly szövetségest kaphat Jeff Bezos

20 milliárd dollár értékű részesedést vásárolhat az Amazon az indiai Rliance Industries kiskereskedelmi üzletágában az ügyhöz közel álló források szerint.
2020. 09. 10. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több millió dolláros tőzsdei csalás Hongkongban

Több millió dolláros tőzsdei csalás gyanúja miatt vettek őrizetbe 15 embert Hongkongban csütörtökön - számolt be csütörtökön a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2020. 09. 10. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zártak az ázsiai tőzsdék

Erősödéssel fejezték be a napot a már bezárt ázsiai tőzsdék, és a még nyitva tartó piacok is jórészt pluszt jeleztek.
2020. 09. 10. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Egyesült Államok több mint ezer vízumot vont vissza kínai állampolgároktól

Az Egyesült Államok több mint ezer vízumot vont vissza kínai állampolgároktól az idén - közölte az amerikai külügyminisztérium egyik szóvivője szerdán.
2020. 09. 10. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenti környezeti lábnyomát a Coca-Cola Magyarország

A Coca-Cola Magyarország legújabb fejlesztésének eredményeképpen 36 százalékkal csökkent az üveges termékek vendéglátó egységekbe szállításakor felhasznált zsugorfólia mennyisége - tájékoztatta a vállalat szerdán az MTI-t.
2020. 09. 10. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassuló ütemben emelkedtek a fogyasztói árak Kínában

Lassuló ütemben emelkedtek a fogyasztói árak Kínában augusztusban, miközben a termelői árak visszaesése a várakozásoknak megfelelően tovább mérséklődött.
2020. 09. 10. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a munkanélküliségi ráta az OECD-tagállamokban

A júniusi 8 százalékhoz képest júliusban 7,7 százalékra csökkent az átlagos munkanélküliségi ráta a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban.
2020. 09. 09. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszok az ázsiai tőzsdéken

Csökkenéssel zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és mínuszban álltak a még nyitva tartó tőzsdék is a térségben.
2020. 09. 09. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Globális adatbiztonsági kezdeményezést jelentett be Peking

Globális adatbiztonsági kezdeményezést jelentett be kedden Vang Ji kínai külügyminiszter a globális digitális vezetésről szóló nemzetközi szemináriumon videókapcsolaton keresztül elmondott beszédében.
2020. 09. 09. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódhat Japánban az Abenomics gazdaságpolitika

A japán kormány kabinettitkára, Yoshihide Suga a legesélyesebb jelölt, aki átveheti a leköszönő Shinzo Abe-tól a miniszterelnöki posztot.
2020. 09. 09. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump emeli a tétet Kínával szemben

A választások előtt Donald Trump igyekszik tovább fokozni Kínával szembeni retorikáját.
2020. 09. 08. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások: