Kína feloldotta a madárinfluenza elleni vétót Magyarországgal szemben

Kína feloldotta a madárinfluenza elleni vétót Magyarországgal szemben, ez minden magyar baromfitenyésztő számára jó hír, hiszen ezzel lehetőség lesz Kínába exportálni - mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn az MTI-nek, miután a kínai közlönyben hivatalosan is megjelent az intézkedés.

Kína feloldotta a madárinfluenza elleni vétót Magyarországgal szemben

Az intézkedés elsősorban a vizi szárnyasokat érinti, de dolgoznak azon, hogyan lehet a többi baromfira is kiterjeszteni - mondta.
   
A miniszterelnöki delegáció tagjaként Kínában tárgyaló agrágminiszter kifejtette: a kínai szakemberek auditálják a cégeket, az exportképesek megkapják az engedélyt, és ettől kezdve zavartalanul folyhat a kereskedelem.
   
Nagy István hangsúlyozta, a kínai piac nagysága olyan lehetőségeket teremt a magyar termelőknek, amely sehol nincs meg a világban. Kína Magyarország számára a 10. legfontosabb exportpartner, a mezőgazdaság számára is. Rövid időn belül sokkal előbbre lehet lépni, miután a kínai fogyasztók képesek megfizetni a magyar prémiumtermékeket - tette hozzá.
    

Kifejtette: Magyarország mérete nem teszi lehetővé, hogy olcsó, nagy mennyiségű árut állítson elő, a magyar lehetőségek azt indukálják, hogy kevesebbet, de kiváló, prémium minőségben állítson elő terméket, ilyen a libamáj, a Tokaji bor.

Tyúkudvar kvíz - Teszteld tudásod ITT!
   
Elmondta azt is, hogy jó megállapodás született a tejtermékekről is, a kínai sajtpiac korlátlan lehetőség Magyarország számára.
    

Dolgoznak azon, hogy a sertéstenyésztés is "célegyenesbe kerüljön" - mondta. Kína a sertéspestis miatt az egész országra korlátozást rendelt el. Szeretnék bebizonyítani, Magyarországon házi sertésben nem fordul ez a betegség, csak a vaddisznóknál, és elszigetelt körülmények között van jelen. A miniszter szerint azokról a területekről, ahol nincs vaddisznó állomány, minden további nélkül lehetne húsexportot bonyolítani.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Hangsúlyozta, a magyar prémium húskészítmények iránt óriási igény van Kínában.
    

Az Agrárminisztérium MTI-hez küldött közleménye szerint Nagy István agrárminiszter Han Csang-fu kínai mezőgazdasági miniszterrel való találkozót követően Sanghajban hangsúlyozta, hogy a madárinfluenza hatásainak kifutásával a Kínába irányuló baromfiexport újra növekedési pályára állhat. A felek a megbeszélésen megállapodtak a tudományos és technológiai együttműködések fellendítésének, valamint az e-kereskedelemben rejlő lehetőségek kiaknázásának részleteiről is.
    

Az agrárminiszter a Magyar-Kínai Üzleti Fórum megnyitóján kiemelte, hogy a magyar-kínai hivatalos és üzleti kapcsolatok is a hosszú távú bizalomra, a személyes összeköttetésekre épülnek, ezért különösen fontos, hogy az első sanghaji Kína Nemzetközi Import Kiállításon Magyarország díszvendégként mutathatja be termékei és szolgáltatásai legjavát.
    

A fórumon Nagy István egyeztetett a világ egyik legnagyobb online kereskedelmi áruház, az Alibaba kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatójával, David Baumgarttal a magyar élelmiszeripari termékek internetes áruházakban való megjelenésének bővítéséről - írja közleményében az Agrárminisztérium.

Hozzászólások

Pozitív változást hoztak a népegészségügyi intézkedések

Pozitív változást hoztak az egyes népegészségügyi intézkedések - mondta az egészségügyért felelős államtitkár szerdán egy szakmai konferencián Budapesten.
2019. 04. 25. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Négy sávban fog idén új, széles sávú frekvenciahasználati lehetőségeket értékesíteni az NMHH

Két fő frekvenciaértékesítési feladaton dolgozik idén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Egyrészt a 700 MHz-es, a 2100 MHz-es, a 2600 MHz-es és a 3600 MHz-es frekvenciasávokban összesen több mint 600 MHz-nyi frekvenciát fog értékesíteni ebben az évben, másrészt ezzel párhuzamosan már gondozza a földfelszíni digitális televízió műsorszóró hálózatok lejáró frekvenciajogosultságára áprilisban kiírt pályázatot, amelyre az ajánlatok április 30-án nyújthatók be.
2019. 04. 25. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a Skandináv lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az április 24-én megtartott 17. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2019. 04. 25. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Most érdemes benyújtani az agrártámogatási kérelmeket

Már erre az évre is igényelhetők csaknem 50 közvetlen agrár-támogatási és vidékfejlesztési jogcímre a terület-alapú támogatások, ám a késlekedés ellen a döntéshozók ismét komoly ösztönzőt építettek az eljárásba. Azon jogosultak számára, akiknek azonnali forrásra van szükségük, az OTP Agrár nyújthat segítséget.
2019. 04. 24. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A befektetőknek köszönhetően egyre jobb állapotúak a fővárosi ingatlanok

Javul a fővárosban a piacra kerülő ingatlanállomány minősége, derül ki a Duna House legfrissebb elemzéséből. Az ingatlanok harmada, egyes kerületekben közel fele nagyon jó állapotú volt az értékesítéskor, míg a lakhatatlan és felújítandó lakások aránya elhanyagolható szinten maradt 2018-ban.
2019. 04. 24. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Öt év alatt megháromszorozta forgalmát a 77 Elektronika Kft.

Több mint 10 százalékkal nőtt a teljes egészében magyar tulajdonú 77 Elektronika Kft. exportforgalma 2018-ban. A tavalyi, több mint 2,5 milliárdos exportnövekedésnek köszönhetően a családi tulajdonban lévő vállalat megközelítette a 31 milliárd forintos árbevételt, ami 2013-ban még 10 milliárd forint volt.
2019. 04. 24. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Mol és a Richter csúcsra vitte a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 317,95 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel, 43 563,38 ponton zárt szerdán, ami új történelmi csúcs.
2019. 04. 24. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

3200 milliárd forint jut közútfejlesztésre

A kormány 3200 milliárd forintot fordít 2024-ig közútfejlesztésre - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szerdán Vámospércsen, a 48-as számú főút Debrecen és Nyírábrány közötti szakasza felújításának alapkőletételén.
2019. 04. 24. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új felszerelést kaptak a honvédségi tűzszerészek

Új eszközöket, köztük járőrautókat és védőruházatot kaptak a Magyar Honvédség tűzszerészei szerdán Budapesten.
2019. 04. 24. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország erősítené kapcsolatait a keleti országokkal

Megváltozott Kelet és Nyugat egyensúlyának helyzete, de Magyarország ebben az új helyzetben nem veszélyt lát, hanem lehetőségeket, amelyeket a keleti országokhoz fűződő egyre erősebb kapcsolatok építésével akar kihasználni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Kazahsztánban.
2019. 04. 24. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar agrárcégek egyre sikeresebbek az orosz piacon

Nagyszerű, hogy az embargó ellenére a magyar cégek sikerrel szerepelnek olyan orosz állami pályázatokon, amelyek lehetővé teszik a gazdasági együttműködést az uniós országokkal - jelentette ki Budai Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) külpiacok fejlesztéséért és koordinálásáért felelős miniszteri biztosa. Fontos, hogy az orosz embargó és az uniós szankciók által nem érintett gazdasági területeken megmaradjon és erősödjön az együttműködés Oroszországgal - tette hozzá.
2019. 04. 24. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megérkezett az észak-koreai vezető Vlagyivosztokba

Páncélozott vonatán megérkezett Vlagyivosztokba Kim Dzsong Un észak-koreai vezető - közölték szerda reggel orosz hírügynökségek és televíziók.
2019. 04. 24. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szépen bővült a belföldi turizmus az első negyedévben

Az első negyedévben 8,3 százalékkal bővült a belföldi turizmus, az átlagos foglalási érték 36 730 forint volt, ami közel azonos az előző év azonos időszakában mért adattal - derül ki a Szállás.hu elemzéséből, amit szerdán jutattak el az MTI-nek.
2019. 04. 24. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Észak-Koreának élelmiszerre van szüksége

Az észak-koreai gazdaság nehéz helyzetét mutatja, hogy az országnak elsősorban élelmiszerre van szüksége, amit Oroszországtól meg is kaphat - mondta Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
2019. 04. 24. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország vetőmagágazata évente 180-190 milliárd forint értékű árut állít elő

Magyarország vetőmagágazata évente 180-190 milliárd forint értékű árut állít elő, ennek fele közvetlen exportra kerül, emellett az elmúlt évek piaci bővülése azt mutatja, hogy a vetőmag feldolgozó- és tárolókapacitás bővítésének van jövője - mondta Nagy István agrárminiszter kedden a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács küldöttgyűlésén, Budaörsön.
2019. 04. 24. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Nyitáskor mérsékelt csökkenésre számíthatunk

Mérsékelt csökkenésre számítanak a nyitáskor a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.
2019. 04. 24. 08:41
Megosztás:
Hozzászólások:

Lakossági tájékoztató és szolgáltató honlapot indított a Pénzügyminisztérium

A pénzügyi tudatosságot fejlesztő stratégiához kapcsolódva a Pénzügyminisztérium (PM) lakossági tájékoztató és szolgáltató internetes honlapot indított Okosan a pénzzel! címen.
2019. 04. 24. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magasabbak a bérek Budapesten, de vidéken könnyebb összespórolni egy lakást

Több mint kétszer annyi ideig kell dolgoznia egy budapesti fiatalnak ahhoz, hogy fizetéséből lakást vegyen, mint egy észak-magyarországinak - derült ki a TAKARÉK Index elemzőinek kutatásából. A vizsgálat szerint az ingatlanárak jelentős regionális különbségei miatt a fővárosban az állami támogatások egy új lakás értékének harmadát, egy községben majdnem a kétharmadát is kitehetik egy háromgyermekes családnál.
2019. 04. 24. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy István: a magyar vetőmag kulcskérdés az agrárium fenntarthatósága érdekében

A világban zajló gazdasági és társadalmi változások egyre nagyobb kihívást jelentenek a mezőgazdaság, benne a vetőmag-előállítás számára is. A hazai agrártermelés hosszú távú fenntarthatóságát a minőségi vetőmagok és szaporítóanyagok biztosítják. Ez fontos élelmezés- és élelmiszerbiztonsági stratégiai kérdés, hangsúlyozta a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács küldöttgyűlésén Nagy István agrárminiszter.
2019. 04. 24. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyetemi ötletek kaptak 9 millió forintos befektetést

Sikeresen zárult a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures és az Enterprise Hungary kezdeményezésében indított Startup Campus BME powered by Hiventures egyetemi inkubációs program. A sajtónyilvános záró eseményen öt egyetemi csapat mutatkozott be a Hiventures nyílt befektetési ülésén, amelyből három innováció 9 milliós befektetést is kapott.
2019. 04. 24. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások: