Kirobbanó teljesítményt mutatnak az ipari termelés szeptemberi adatai

Az ipari termelés szeptemberi adatai kirobbanó teljesítményt mutatnak, és nyoma sincs rajtuk az euróövezeti gazdaság gyengélkedésének. A magyar ipar eredményei a harmadik negyedévben felülmúlták az előző negyedévit és még jobban előmozdították a bruttó hazai termék (GDP) növekedését, ami a második negyedévi 4,9 százalékosról 5 százalékra emelkedhetett - így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a Központi Statisztikai Hivatal pénteken kiadott előzetes adatait.

Kirobbanó teljesítményt mutatnak az ipari termelés szeptemberi adatai

A Központi Statisztikai Hivatal pénteken kiadott első becslése szerint szeptemberben 11,1 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz mérve, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 9,0 százalékkal emelkedett a kibocsátás, ami jelentős élénkülést mutat az előző havi 0,3, illetve 2,7 százalékos növekedés után. Az előző hónaphoz, augusztushoz viszonyítva 3,1 százalékkal nőtt az ipar teljesítménye.
   
Virovácz Péter, az ING bank vezető elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában megjegyezte, hiába érkeznek rosszabbnál rosszabb hírek az euróövezeti feldolgozóiparról, a magyar teljesítményre ez még mindig nem hatott. A szeptemberi kiemelkedő eredmény egyértelműen az autógyártás felpörgéséhez köthető, amely a nyári szünet után magasabb fokozatba kapcsolt. Az elektronikai iparral együtt pont a két legfontosabb ágazat tudott robbantani a harmadik negyedév utolsó hónapjában.
   
A friss adat egyben azt jelenti, hogy a meglepően erős kiskereskedelmi teljesítmény után az ipar is kiemelkedő negyedévet produkált. A teljesítmény javulása azt jelenti, hogy a harmadik negyedéves GDP-növekedés a vártnál is erősebb lehet, vagyis továbbra is 5 százalék közelében alakulhat.
   
Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője is abból indult ki, hogy a gyenge külső konjunktúra ellenére kirobbanó teljesítményt mutatott az ipari termelés szeptemberben, amit az is támogatott, hogy egy munkanappal több volt. Számítása szerint a harmadik negyedévben számottevően, 7,8 százalékra gyorsult az ipari termelés növekedése a második negyedévi 4,8 százalékról, míg 1,1 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest és ezzel erősebben támogatta a GDP növekedését, amely 5 százalékra gyorsulhatott a második negyedévi 4,9 százalékról.
   
A magyar ipar teljesítménye lényegesen felülmúlja, így teljesen elvált a kifejezetten gyenge európai és német konjunktúrától,  amit egyes új autómodellek hazai gyártásának felfutása, új exportkapacitások üzembe helyezése, valamint az élénk belső kereslet is támogat.
   
Suppan Gergely idén  az ipari kibocsátás kissé 6 százalék feletti növekedését várja a tavalyi 3,6 százalék után.
   
Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője elismerte, hogy az ipar szeptemberi teljesítménye  jóval meghaladta a várakozásokat. Ez a naptárhatás mellett a beruházások magas volumenével, illetve a bázisidőszak gyenge adatával magyarázható. Továbbra sem látszik a német lassulás hatása a magyar ipari adatokon, ami azt sugallja, hogy a magyar gazdaság növekedése a harmadik negyedévben is dinamikus maradhatott - állapította meg és hozzátette: az év hátralévő részében az iparban továbbra is fennmaradhat az erőteljes - még ha nem is kétszámjegyű - növekedés.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Az SZTE a legzöldebb magyar felsőoktatási intézmény

Továbbra is a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) a legzöldebb felsőoktatási intézmény Magyarországon, a fenntarthatósági szempontok alapján készült GreenMetric világrangsorban a 74. helyen végzett - tájékoztatta az SZTE közkapcsolati igazgatósága csütörtökön az MTI-t.
2019. 12. 06. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb 73 kutatót avattak doktorrá az MTA-n

Újabb 73 kutatót avattak doktorrá a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) csütörtökön.
2019. 12. 06. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Wizz Air kitiltaná a business osztályt a rövidtávú légiközlekedésből

A business osztályú ülések rövidtávú járatokról való kitiltására szólította fel a hagyományos légitársaságokat a magyar kötődésű Wizz Air ultrafapados légitársaság.
2019. 12. 06. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Photon Energy 2,1 MWp teljesítményű erőművet telepített Magyarországon, ezzel 51,8 MWp-re növelve globális portfólióját

A Photon Energy Csoport (WSE: PEN, a „Csoport”) bejelentette, hogy leányvállalata, a három fotovoltaikus erőmű felépítését és hálózati csatlakoztatását végezte el Taszáron, Magyarországon, összesen 2,1 MWp kapacitással. A legújabb bővítéssel együtt a Cégcsoport globális saját fotovoltaikus erőműveinek portfólió-kapacitása 51,8 MWp-re nőtt.
2019. 12. 06. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fejlődött a hazai vendéglátás minősége

A magyar vendéglátás és a hazai alapanyagok minőségének jelentős javulását méltatta egyebek mellett Lévai Anikó, a Magyar Konyha szerkesztőbizottságának elnöke a gasztronómiai magazin és a Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) A piac konyhája című csütörtöki, székesfehérvári konferenciáján.
2019. 12. 06. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb elismerést kapott Magyarország az IMF-től

A jelenlegi lassuló globális környezetben a magyar gazdaság növekedése továbbra is várakozáson felüli, Európa egyik leggyorsabb ütemű bővülését mutatja - írja a Pénzügyminisztérium (PM) a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hazánkról szóló éves részletes jelentésére hivatkozva az MTI-nek csütörtökön elküldött közleményében. Az átfogó, javaslatokat is tartalmazó dokumentum teljes elismeréssel szól a növekedésbarát adópolitika eredményeiről, a bérfelzárkózást elősegítő, a munkanélküliséget visszaszorító és a gazdaság sérülékenységét csökkentő kormányzati intézkedésekről - tették hozzá.
2019. 12. 06. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhül a hideg a hétvégén

Jellemzően borult, párás idő lesz a hétvégén. Kissé mérséklődik a hideg, ahol naposabb lesz az idő, ott több fokkal fagypont felett alakulhatnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből, amelyet csütörtökön küldtek el az MTI-nek.
2019. 12. 05. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A családi vállalatoknak a vérükben van a CSR

Már a kisebb családi vállalatoknál is jelentős a társadalmi felelősségvállalás, miközben a generációváltásban is sokat fejlődtek az elmúlt években. A hosszú távú stratégiai gondolkodásban és az innovatív megoldások alkalmazásában azonban még szükség lehet némi útmutatásra, ezért idén negyedik alkalommal nyolc cég üzleti gyakorlata kapott K&H családi vállalatok kiválósági díjat a jó példák felkarolására és bemutatására.
2019. 12. 05. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Válságban lehet az EU?

Az Európai Unió (EU) válságban van, de ez utat nyithat valami újnak - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter csütörtökön Budapesten, a Polgári Magyarországért Alapítvány által az emberi jogok napja alkalmából rendezett konferencián.
2019. 12. 05. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyire sikeres a magyar gyógyszeripar?

A gyógyszeripar egyik sikerágazata a magyar gazdaságnak, szerepe kiemelkedő a visegrádi régióban is - mondta felvezető prezentációjában Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója az intézet által végzett iparági elemzést ismertetve csütörtökön.
2019. 12. 05. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így vásárol Magyarország

Októberben több mint 6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom, továbbra is a tartós fogyasztási cikkek viszik a prímet.
2019. 12. 05. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra csúcson az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 104,05 pontos, 0,24 százalékos emelkedéssel, 44 182,07 ponton zárt csütörtökön.
2019. 12. 05. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

860 millió forintos bírságot kell fizetnie öt cégnek kartellezés miatt

Összesen több mint 860 millió forintra bírságot kell fizetnie öt cégnek, amiért közbeszerzési eljárásokban összejátszottak egymással - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) csütörtökön az MTI-vel.
2019. 12. 05. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új üzemcsarnokot avatott a Lászlópack Kft. Komárom határában

Az élelmiszeripari csomagolóanyagokat gyártó Lászlópack Kft. csütörtökön átadta az 1,6 milliárd forintos beruházással épült új üzemcsarnokát Komárom határában.
2019. 12. 05. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

10 milliárd forint feletti forgalomra számítanak az édességgyártók

A szezonális édességek forgalma 2-3 százalékos bővüléssel, 10 milliárd forint felett lehet decemberben, az éves édességforgalom pedig a tavalyi 250 milliárd forintos rekord után idén közelíthet a 260 milliárd forint felé - mondta a Magyar Édességgyártók Szövetségének (MÉSZ) elnöke csütörtökön, Budapesten egy szakmai rendezvényen.
2019. 12. 05. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Átadták az Év bortermelője díjakat

Koch Csaba Hajós-Bajai borvidéki bortermelő vehette át a Magyar Bor Akadémia (MBA) által odaítélt, Az év bortermelője Magyarországon elismerést csütörtökön Budapesten.
2019. 12. 05. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jóváhagyta a GVH a Delta Csoport és az Est Media tranzakcióját

Jóváhagyta a Gazdasági Versenyhivatal a Delta Csoport és az Est Media Nyrt. július 30-án bejelentett tranzakcióját, ami a sikeres zárás egyik feltétele volt. Így hamarosan a tőzsdei cég tulajdonába kerülhet a közel 16 milliárd forintos árbevételű Delta Systems Kft. informatikai vállalat.
2019. 12. 05. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét 4 százalékkal csökkenti műanyag palackjai súlyát a Coca-Cola Magyarország

A 2018-ban elért 4%-os palacksúlycsökkentés után, 2020-ban ismét 4%-kal csökkenti a felhasznált műanyag mennyiségét a Coca-Cola Magyarország. A cég 100 millió forintos beruházásának eredményeként éves szinten 600 tonnával kevesebb műanyagot használ majd fel, ami 24 millió PET palack súlyával egyenlő. A vállalat már ma is kizárólag 100%-ban újrahasznosítható italcsomagolásokat állít elő, 2030-ra pedig 50 százalékra nőhet a palackokban lévő újrahasznosított műanyag aránya.
2019. 12. 05. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A fővárosi dugódíj még keresettebbé teheti az érintett ingatlanokat

A fővárosi forgalomcsillapítás és az ingázók tömegközlekedésre terelésének terve több évtizedes múltra tekinthet vissza, de csak elvétve születtek részleges intézkedések. Pedig – ha nem is feltétlenül a dugódíj, de – a forgalomcsillapítás és több sétáló utca kialakítása hosszú távon növelhetné a zöldfelületek arányát, jótékony hatással lehetne a levegőminőségre, összességében növelhetné az életminőséget, és nem utolsó sorban az ingatlanárakat is. Az OTP Ingatlanpont több erről szóló példát is összegyűjtött az elmúlt évekből.
2019. 12. 05. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Médiatanács: tovább szólhat a baranyai Rádió 1

Megújította a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a pécsi-villányi RÁDIÓ 1 szolgáltatójának rádiós jogosultságát, egy tévéhíradós adást kifogásoló állampolgári bejelentések nyomán eljárást indít és bírságot szabott ki egy váci rádióra amiatt, hogy az nem teljesítette a médiaszolgáltatási szerződését.
2019. 12. 05. 10:05
Megosztás:
Hozzászólások: