Kórházba került a brit miniszterelnök

Kórházba szállították vasárnap Boris Johnson brit miniszterelnököt, akiről tíz napja állapították meg, hogy az új típusú koronavírus okozta betegségben szenved.

Kórházba került a brit miniszterelnök

A londoni kormányfői hivatal szóvivője vasárnap este közölte: csak elővigyázatossági lépésről van szó, amelyet Johnson orvosa javasolt, miután a konzervatív párti miniszterelnök esetében a betegség egyes tünetei meglehetősen makacsnak bizonyultak. E tünetek közé tartozik a magas láz.
   
A Downing Street szóvivője hangsúlyozta, hogy Johnsont nem sürgősséggel, hanem kivizsgálásra vitték kórházba. Hozzátette: a kitartó tünetek miatt az a döntés született, hogy észszerű lenne, ha kórházi orvosok is megvizsgálnák a kormányfőt.
   
A szóvivő kiemelte azt is, hogy Boris Johnson változatlanul ellátja miniszterelnöki feladatait és kapcsolatban van kabinetje tagjaival.
   
Hozzátette: Johnson ezúttal is köszönetet mond a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) tagjainak a járvány megfékezését célzó rendkívüli munkájukért, egyben ismét arra szólítja fel az embereket, hogy a kormány útmutatásának megfelelően maradjanak otthonaikban.
   
Az 55 éves Johnsonról március 26-án állapították meg, hogy megfertőződött a Covid-19 járványt okozó SARS-CoV-2 nevű vírussal, miután a vírus okozta betegség enyhe tüneteit észlelte magán.

ÉLŐ koronavírus térkép ITT - aktuálisan melyik országban mennyi beteg, halott és gyógyult koronavírusos van?
   
Az eredeti terv alapján a brit kormányfő elkülönítése péntekig tartott volna. Johnson azonban már csütörtökön bejelentette a Twitteren közzétett videóüzenetében, hogy még elkülönítésben kell maradnia, mivel nem épült fel teljesen a betegségből, továbbra is észleli a fertőzés egyes tüneteit.
   
Carrie Symonds, Johnson várandós élettársa szombaton, ugyancsak a Twitteren közzétett bejegyzésben tudatta, hogy ő is észleli magán a koronavírus-fertőzés fő tüneteit, és emiatt az elmúlt hetet ágyban töltötte.
   
Hozzátette, hogy nem volt szükség szűrővizsgálatra, és az egyheti ágynyugalom után már erősebbnek érzi magát, állapota javul.
   
Boris Johnson szóvivője február végén jelentette be, hogy a 32 éves Carrie Symonds - akit a kormányfő nemrégiben eljegyzett - várandós, és a pár gyermekének születése a nyár elejére várható.
   
Az új koronavírus okozta betegségen átesett az elmúlt napokban Matt Hancock brit egészségügyi miniszter és Károly trónörökös, II. Erzsébet királynő 71 éves fia is, de ők már felépültek, és elkülönítésük véget ért.

Hozzászólások

Horvátországban csak alapos indok miatt lehet kimaradni az iskolából

Horvátországban hétfőtől a szülőknek alaposan meg kell indokolniuk, ha hivatkozva nem küldik gyermeküket iskolába, Szlovéniában pedig a 9. osztályosok számára is elindul az oktatás - írta a helyi sajtó.
2020. 05. 25. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Lufthansa megduplázza a forgalomba visszaállított repülőinek számát

Megduplázza a forgalomba visszaállított repülőgépei számát júniustól a Lufthansa csoport (Lufthansa Group), Európa második számú légiközlekedési vállalkozása, de a koronavírus-járvány miatt a flotta csaknem 80 százaléka továbbra is a földön marad - írta a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap.
2020. 05. 24. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

57 ezer felett a fertőzöttek száma Belgiumban

Lassult a koronavírus terjedése, de vasárnapra így is 57 ezer 92-re emelkedett Belgiumban a járvány megjelenése óta igazolt fertőzöttek száma. Hollandiában a bizonyítottan fertőzöttek száma átlépte a 45 ezret. Luxemburgban a hét eleje óta nem halt meg senki a vírushoz köthetően, és az új esetek napi mutatója stabil maradt.
2020. 05. 24. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszaesett a világ acéltermelése

Jelentősen, 13 százalékkal 137,1 millió tonnára esett a világ acéltermelése áprilisban éves összevetésben a koronavírus hatására - áll a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association (WSA) honlapján.
2020. 05. 24. 11:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Ez a teszt 20 perc alatt kimutathatja a koronavírust

Húsz perc alatt eredményt mutató, laboratóriumi vizsgálatot nem igénylő koronavírusteszt próbája kezdődött csütörtökön Nagy-Britanniában.
2020. 05. 24. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

300 millió eurós csomaggal támogatja a tömegközlekedést az osztrák kormány

Az osztrák kormány 300 millió eurós segélycsomaggal támogatja a tömegközlekedést - jelentette be Leonore Gewessler környezetvédelmi miniszter és Gernot Blümel pénzügyminiszter pénteken Bécsben egy sajtótájékoztatón.
2020. 05. 24. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul az infláció az EU-tagállamokban

fogyasztói árak 12 havi változása; EU-28; euróövezet; tagállamok
2020. 05. 24. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint négyszázezer munkahely szűnt meg Romániában

Két hónap alatt több mint 403 ezer munkahely szűnt meg Romániában a munkaügyi minisztérium által pénteken közölt statisztika szerint.
2020. 05. 23. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Maszkokból rendez kiállítást a cseh Nemzeti Múzeum

A koronavírus-járvány elleni védekezés jelképének tekintett arcmaszkokból rendez kiállítást a prágai cseh Nemzeti Múzeum.
2020. 05. 23. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra sem lassul a fertőzés terjedése Ukrajnában

Továbbra sem lassul a fertőzés terjedése Ukrajnában, szombatra egy nap alatt 432 új esetet azonosítottak, velük együtt az azonosított fertőzöttek száma elérte a 20 580-at - derült ki Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter szokásos napi online tájékoztatójából.
2020. 05. 23. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bukarestben tömeges tesztelést szerveznek

Bukarestben péntektől jelentkezhetnek azok, akik szeretnének részt venni a főpolgármesteri hivatal által szervezett tömeges koronavírus-tesztelésben.
2020. 05. 23. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Változtak az Ausztria felőli belépés szabályai

Péntektől változtak az Ausztria felőli belépés szabályai, nem kerül hatósági házi karanténba az a magyar vagy osztrák állampolgár, akinek 4 napnál nem régebbi negatív koronavírustesztje van - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a pénteki online sajtótájékoztatón.
2020. 05. 23. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódik a szlovák labdarúgó-bajnokság

Június 13-án zárt kapuk mögött folytatódik a szlovák labdarúgó-bajnokság, amely a koronavírus-járvány miatt március óta szünetel.
2020. 05. 23. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A NATO-szövetségesek ellenzik a Nyitott Égbolt felmondását

Az Egyesült Államok NATO-szövetségesei ellenzik a Nyitott Égbolt szerződés felmondását, illetve azt, hogy az Egyesült Államok kilépjen az egyezményből - közölte Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
2020. 05. 23. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább csökkent a kórházi ápoltak száma Franciaországban

Franciaországban folytatódott a koronavírussal kórházban kezeltek számának csökkenése, a lélegeztetőgépre szorulók száma az elmúlt 24 órában 44-gyel 1701-re csökkent - közölte péntek este a francia egészségügyi minisztérium, amely azt is jelezte, hogy a Covid-19 fertőzésben meghaltak számának növekedését a jövő hét elejéig nem frissíti.
2020. 05. 22. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Putyin a járvány második hullámától tart

Oroszországban a járványhelyzet stabilizálódott, de ősszel a Covid-19 új hulláma jelentkezhet - figyelmeztetett az orosz elnök egy kormányzati tisztségviselők és egészségügyi szakértők bevonásával megtartott pénteki videokonferencián.
2020. 05. 22. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamarosan érkezhet a Lufthansa mentőcsomag

A légitársaság és a német kormány is megerősítette, hogy haladnak a tárgyalások és hamarosan megállapodásra juthatnak a Lufthansának juttatott mentőcsomagról.
2020. 05. 22. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszokat hozhat a brit nyár

A piac egyre inkább várja, hogy a brit jegybank is negatív kamatokat vezessen be..
2020. 05. 22. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy százalékos mínuszban nyitottak a tőzsdék

Egy százalékot meghaladó mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2020. 05. 22. 09:47
Megosztás:
Hozzászólások:

Lengyelországban maradt a járvány alatt is a külföldi munkavállalók többsége

Elsősorban a munkalehetőségek elérhetősége miatt a koronavírus-járvány ellenére is Lengyelországban maradt az ott dolgozó kelet-európai munkavállalók többsége; többen közülük inkább a munkájuk elvesztésétől félnek, mintsem a fertőzéstől - derül ki egy, az MTI-nek csütörtökön eljuttatott tanulmányból.
2020. 05. 22. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások: