Koronavírus - így látja a helyzetet a kínai elnök most

Kínában az elmúlt napokban néhány esetszám körül stabilizálódott az új koronavírusos megbetegedések száma. Hupej tartományon kívül mindössze 11 új megbetegedést regisztráltak, vagyis a gócpontnak számító tartományon kívül Kínában sikerült megállítani a vírus terjedését.

Koronavírus - így látja a helyzetet a kínai elnök most

Míg Kínában sikerült visszaszorítani a vírus terjedését, addig Dél-Koreában kialakulni látszik a vírus második ázsiai gócpontja, ahol összesen már több, mint 700-an betegedtek meg a korona vírusban. Eddig globálisan 79.360-an betegedtek meg a vírustól, mintegy 97%-uk továbbra is Kínán belül.

A kínai elnök, Xi Jinping szerint a kínai kommunista párt megalakulása óta eltelt 70 év legsúlyosabb járványa a mostani, melynek súlyos, de rövid ideig tartó gazdasági hatásai lesznek. Az IMF például az idei évre vonatkozó korábbi 6,0%-os GDP növekedési előrejelzését 5,6%-ra vágta vissza.

A gazdasági károk mérséklése érdekében mától lazítanak a gyárak újra nyitásának a feltételein, így azzal összhangban, hogy lassult a vírus terjedése egyre több helyen indulhat újra a termelés. A Bloomberg becslése szerint múlt héten 50-60% közötti volt a gazdasági aktivitás Kínában. Másrészt Xi elnök fiskális élénkítés lehetőségét helyezte kilátásba, ami elsősorban célzott adókedvezmény lehet majd, további a kínai jegybank elnöke is jelezte, hogy készen állnak dinamikusan változtatni (praktikusan csökkenteni) a kötelező tartalékrátát, amin keresztül képesek a bankok hitelezési képességét növelni.

A japán jegybank szintén jelezte, hogy készen áll a monetáris politika lazítására enyhítendő a japánra gyakorolt gazdasági lassulást.

Hozzászólások

Trump szerint a kínai-amerikai viszony súlyosan károsodott

Az amerikai-kínai viszonyt a koronavírus-válság súlyosan károsította - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök pénteken, útban Floridába a repülőgépen vele utazó újságíróknak.
2020. 07. 11. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ázsiában gyengüléssel zárták a kereskedést a tőzsdék

Ázsiában gyengüléssel zárták a kereskedést a tőzsdék pénteken, és a még nyitva tartó néhány térségbeli börze is mind mínuszban állt.
2020. 07. 10. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A hongkongi dollárt büntetheti Trump

Trump tanácsadóinak javaslatára az USD-hez rögzített hongkongi dollárt veheti célkeresztbe, és ezen keresztül büntetné Kínát Hongkong függetlenségének csorbítása miatt.
2020. 07. 09. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Peking tárgyalna a nukleárisfegyver-korlátozásról, de van egy feltétele

Peking részt venne az Egyesült Államok és Oroszország között zajló fegyverkorlátozási tárgyalásokon, ha Washington hajlandó a kínai szintre csökkenteni nukleáris arzenálját - jelentette ki Fu Cung, a kínai külügyminisztérium fegyverfelügyeleti osztályának vezetője szerdán egy pekingi sajtótájékoztatón.
2020. 07. 08. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra felbukkanhat a járvány Hongkongban

A koronavírus-járvány újabb felbukkanásától tartanak Hongkongban, miután szerdán 19 belföldi fertőzéses esetet regisztráltak a városban - számolt be internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2020. 07. 08. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnyitották a kínai kormányzat nemzetbiztonsági irodáját Hongkongban

Megnyitották a kínai központi kormányzat nemzetbiztonsági irodáját Hongkongban szerdán - adta hírül internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2020. 07. 08. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína, mint szuperhatalom?

Kína arra törekszik, hogy a világ egyetlen szuperhatalma legyen - jelentette ki az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója kedden a washingtoni Hudson Intézetben tartott előadásában.
2020. 07. 08. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengüléssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék

Gyengüléssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék kedden, a 8 órakor még nyitva tartó térségbeli börzéken pedig vegyes volt a mozgás.
2020. 07. 07. 08:53
Megosztás:
Hozzászólások:

A Facebook és a WhatsApp nem ad ki információkat a hongkongi felhasználókról

A Facebook és a WhatsApp ezentúl nem ad információkat a felhasználóiról a hongkongi hatóságoknak - jelentette be hétfőn, egymástól függetlenül kiadott közleményében a két internetes közösségi médium.
2020. 07. 07. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zártak az ázsiai tőzsdék

Döntő részben erősödéssel zártak az ázsiai tőzsdék hétfőn, és pluszban állt az összes, még nyitva tartó térségbeli börze.
2020. 07. 06. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyors ütemben nőtt a kínai szolgáltatóipar teljesítménye

Az elmúlt évtized leggyorsabb ütemében nőtt a kínai szolgáltatóipar teljesítménye júniusban - derül ki a Caixin Insight Group kínai kutatóintézet és az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató közös felméréséből.
2020. 07. 03. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mike Pompeo felháborítónak tartja az új hongkongi törvényt

Bírálta és felháborítónak nevezte az új hongkongi nemzetbiztonsági törvényt az amerikai külügyminiszter szerdán Washingtonban tartott sajtótájékoztatóján. Mike Pompeo hangsúlyozta, hogy a Kína által Hongkongra erőltetett törvény sértés valamennyi nemzetre nézve.
2020. 07. 02. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagyon borús a japán vállalatok hangulata

A japán jegybank által készített Tankan felmérés nagyfokú vállalati pesszimizmusról tanúskodik.
2020. 07. 01. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emberekre is veszélyes sertésinfluenza-vírust találtak Kínában

Új sertésinfluenza-vírust mutattak ki Kínában, amely embereket is képes megfertőzni - írta a BBC hírportálja.
2020. 06. 30. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az USA beszünteti a fegyverek exportját Hongkongba

Az Egyesült Államok beszünteti a fegyverek és egyéb katonai felszerelések exportját Hongkongba - jelentette be helyi idő szerint hétfő este az amerikai külügyminiszter.
2020. 06. 30. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Stabilizálódott a kínai feldolgozóipar

Stabilizálódott a kínai feldolgozóipar teljesítménye júniusban, enyhe javulást mutatva az előző hónaphoz képest, miközben a kínai gazdaság a koronavírus-járvány utóhatásaival küszködik.
2020. 06. 30. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Komoly válságba kerülhetett Észak-Korea

A koronavírus-járvány miatt nagyon komoly gazdasági válságba kerülhetett Észak-Korea, ez állhat annak hátterében, hogy az ország megint fenyegetéseket fogalmazott meg - mondta Salát Gergely Ázsia-szakértő, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
2020. 06. 29. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Washington vízumkorlátozásokat vezet be kínai tisztségviselőkkel szemben

Washington vízumkorlátozásokat vezet be kínai tisztségviselőkkel szemben Hongkong miatt - jelentette be pénteki közleményében Mike Pompeo amerikai külügyminiszter.
2020. 06. 28. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU légiközlekedési megállapodást írt alá Dél-Koreával

Az Európai Unió légiközlekedési megállapodást írt alá Dél-Koreával, amelynek értelmében bármely uniós légitársaság járatokat indíthat azokból az uniós tagállamokból, amelyek kétoldalú légiközlekedési megállapodást kötöttek az ázsiai országgal - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.
2020. 06. 26. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassú kilábalásban hisz a japán jegybank

A japán jegybank júniusi ülésének jegyzőkönyvéből kiderül, hogy a jegybakárok szerint a gazdasági kondíciók továbbra is kedvezőtlenek, azonban úgy tűnik, a mélyponton már túl vannak.
2020. 06. 24. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások: