Kötelező lesz a kanyaróoltás Németországban

Kötelezővé teszik a kanyaróoltást a gyermekek számára Németországban, erről csütörtökön fogadott el törvényt a szövetségi parlament (Bundestag).

Kötelező lesz a kanyaróoltás Németországban

A kormány előterjesztésére megszavazott jogszabály szerint 2020 márciusától a kisgyermekek óvodai felvételének egyik feltétele a kanyaróoltás beadásáról szóló igazolás. A védőoltással nem rendelkező gyermekeket valamennyi óvodából, köztük a magánóvodákból is ki lehet zárni.
   
Az iskolarendszerben a tankötelezettség miatt nem lehet a kitiltás eszközét alkalmazni, az oltási kötelezettségnek ellenszegülő szülők gyermekeit is be kell iskolázni. Ezért velük szemben a pénzbüntetés eszközét alkalmazzák, az új jogszabály szerint 2500 euróig (825 ezer forint) terjedő összegbe kerülhet a védőoltás beadatásának elmulasztása.
   
A kötelezettség alól csak egészségi okok miatt, orvosi szakvélemény alapján lehet felmentést szerezni.
   
Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter a szavazás előtti vitában hangsúlyozta: tévedés, hogy a kanyaró ártalmatlan betegség, és ezért nincs is szükség védőoltásra. A kanyaró erősen fertőző betegség, akár tüdő-, vagy agykárosodást is okozhat, az ellene kidolgozott kombinációs oltás viszont a mumpsz és a rubeola ellen is védettséget biztosít - húzta alá a miniszter.
   
A Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa hozzátette: az is tévedés, hogy a védőoltások ellentétesek az emberi jogokkal, a "rubeolához való jog" nem létezik, az pedig tarthatatlan, hogy Németország nem teljesíti a fertőző betegségek elleni nemzetközi küzdelem céljait.
   
A koalíciós társ Német Szociáldemokrata Párt (SPD) részéről Sabine Dittmar kiemelte: a német nyilvánosságban teljességgel téves, áltudományos információkkal igyekeznek rávenni szülőket, hogy törekedjenek arra, hogy gyermekeik elkapják a kanyarót. Ez felelőtlenség, amit a törvényhozás nem nézhet tétlenül - mondta.
   
A kormány előterjesztését ellenzéki frakciók is támogatták, kivéve az Alternatíva Németországnak (AfD) képviselőcsoportját. A CDU-tól és bajor testvérpártjától, a Keresztényszociális Uniótól (CSU) jobbra álló párt részéről Detlev Spangenberg kiemelte, hogy az AfD szerint a védőoltás ugyan jól bevált eszköz a betegségek elleni küzdelemben, de az oltási kötelezettség a kanyaró és a gyermekek esetében felesleges. Tennivaló inkább a felnőttek és a bevándorlók esetében lenne - vélekedett az AfD-s képviselő.
   
A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) legutóbbi, 2017-es adatai szerint 93 százalékos az első osztályos általános iskolás gyermekek körében mindazok aránya, akik megkapták a kanyaró elleni oltás mindkét adagját, vagyis teljesen védettek a betegséggel szemben. A kormány szerint ez nem megfelelő, a kanyaró teljes visszaszorításához legkevesebb 95 százalékos úgynevezett átoltottsági arány szükséges.
   
A Bundestag döntése irányváltás az oltási kötelezettségről Németországban évtizedek óta folytatott közéleti vitában. A döntéshozók eddig nem a kötelezettség bevezetésében, hanem a társadalmi összefogás ösztönzésében, az egészségügyi hatóságok, az orvosok, iskolák, óvodák és a családok közös erőfeszítéseiben látták a megoldást.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Lelassult a koronavírus terjedése Moszkvában

Moszkvában csütörtökre 568-cal nőtt az igazolt Covid-19-fertőzések száma, ami a legalacsonyabb napi növekmény április 5. óta az orosz fővárosban.
2020. 07. 09. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Franciaország teljesíti a tüntető kórházi dolgozók követeléseit

Hat hétig tartó tárgyalások után csütörtök virradóra megszületett Franciaországban a megállapodás a szakszervezetek és a kormány között arról a nagyobb állami ráfordításról, amelyet a koronavírus-járvány miatt kihirdetett karantén idején ígért meg Emmanuel Macron elnök.
2020. 07. 09. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csehország felkészült a járvány második hullámára

Csehország megfelelő mennyiségű, hat hétre elegendő védőeszközökkel rendelkezik arra az esetre, ha kitörne a koronavírus-járvány második hulláma - jelentette be Jan Hamácek belügyminiszter csütörtökön.
2020. 07. 09. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban zártak az európai piacok is

Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön.
2020. 07. 09. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Zöld utat kapott a német gazdaságélénkítés

Németország megkapta az EU jóváhagyását az 500 milliárd eurós gazdasági mentőcsomaghoz.
2020. 07. 09. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a német külkereskedelmi többlet májusban

A vártnál kevésbé nőtt a német export és import májusban az előző havihoz képest, a külkereskedelmi többlet azonban nagyobb lett a vártnál és az előző havinál is, de így is messze elmaradt az egy évvel korábbitól a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése alapján.
2020. 07. 09. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

45 millió euró uniós forráshoz jut 11 európai város

Az Európai Bizottság ötödik, egyben utolsó pályázati felhívásának eredménye szerint 11 európai város, köztük Budapest XI. kerületének innovatív kezdeményezése jut összesen 45 millió euró (mintegy 16 milliárd forint) uniós forráshoz az Európai Regionális és Fejlesztési Alapból.
2020. 07. 09. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghaladta a hárommilliót a fertőzöttek száma az Egyesült Államokban

Meghaladta a hárommilliót a koronavírus-fertőzöttek száma az Egyesült Államokban, és a járvány már több mint 131 ezer emberéletét követelt - közölte szerdán a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház.
2020. 07. 09. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csehország jó kapcsolatokat szeretne Oroszországgal

Csehországnak érdeke a jó és normális kapcsolatok kialakítása Oroszországgal, ezért a felelősen áll hozzá a kétoldalú konzultációkhoz, Prága azt szeretné, ha a konzultációk magas szintű cseh-orosz találkozóval zárulnának - jelentette ki Andrej Babis cseh kormányfő szerdán Prágában.
2020. 07. 09. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Franciaországban kétszer annyi munkahely szűnt meg idén, mint tavaly

A koronavírus-járvány következményeként Franciaországban március 1. és július 5. között 193 nagyvállalatnál mintegy 27 ezer munkahely megszüntetését jelentették be, ami kétszerese a tavaly ugyanezen időszakban elindított leépítéseknek - írta szerdai összesítésében a munkaügyi tárca.
2020. 07. 09. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erőszakos tiltakozás Belgrádban

Erőszakos tiltakozásba torkollott szerdán is a koronavírus-járvány miatt meghozott intézkedések ürügyén kialakult demonstráció Belgrádban, és tüntettek Újvidéken is.
2020. 07. 09. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Javult az üzleti hangulat a német elektronikai és villamosipari ágazatban

Némi késleltetéssel vetették vissza a járványvédelmi korlátozások a német elektronikai és villamosipari vállalatok forgalmát és bevételét, az ágazat májusban kevesebb megrendelést kapott mint az előző hónapban, az üzleti hangulat viszont júniusban már javulásnak indult a kilátások bizakodóbb megítélésének köszönhetően a ZVEI szakmai képviseleti szervezet legfrissebb konjunktúrabarométere szerint.
2020. 07. 09. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Németország célja az, hogy Európa egységesebbé és erősebbé váljon

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Németország legfőbb prioritása, hogy Európa a korábbinál erősebben és egységesebben kerüljön ki a koronavírus okozta válságból - jelentette ki a német kancellár szerdán Brüsszelben.
2020. 07. 09. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Törökországban továbbra is alig mérséklődött a fertőzés terjedésének üteme

Törökországban az előző két napi 1086 és 1053 után szerdán 1041-gyel emelkedett a koronavírus igazolt új fertőzöttjeinek száma - közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitteren. A mostani adattal az eddig regisztrált esetek száma 208 938-ra nőtt.
2020. 07. 08. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tiltják a tízfősnél nagyobb összejöveteleket Szlovéniában

A szlovén kormány ismét betiltja a tízfősnél nagyobb összejöveteleket, hogy lassítsa az új típusú koronavírus terjedését - közölte Jelko Kacin kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján.
2020. 07. 08. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordot döntött a napi esetek száma Romániában

Romániában meghaladta szerdán a 30 ezret az azonosított koronavírus-fertőzések száma, az utóbbi 24 óra alatt diagnosztizált esetszám pedig rekordot döntött.
2020. 07. 08. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Áfacsökkentéssel és ártámogatással segíti a vendéglátó ágazatot a brit kormány

Jelentős áfacsökkentéssel és az éttermi étkezés árának közvetlen költségvetési támogatásával segíti a brit kormány a koronavírus-járványt súlyosan megszenvedő vendéglátó és turisztikai ágazat újraindulását - közölte szerdán a brit pénzügyminiszter.
2020. 07. 08. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma is gyenge kezdés, gyenge zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2020. 07. 08. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bemutatta hidrogénstratégiáját az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság szerdán Brüsszelben bemutatta hidrogén-energetikai stratégiáját, amely a 2050-re kitűzött klímasemlegességi célok megvalósulását segítené elő.
2020. 07. 08. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az új francia miniszterelnök szerint nem lesz újabb karantén

Az új francia miniszterelnök, Jean Castex kizárta annak a lehetőségét, hogy ismét általános karantént vezet be a kormány, ha újból erőre kap a koronavírus-járvány Franciaországban. Jelezte azt is, hogy a járvány második hulláma esetén a gazdaság megóvása érdekében inkább célzott intézkedéseket tervez a kabinet.
2020. 07. 08. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások: