Lassíthatja a globális növekedést a koronavírus

Londoni pénzügyi elemzők szerint szinte biztos, hogy az új koronavírus okozta járvány jelentősen lassítja az idén a kínai gazdaság növekedési ütemét, és ez várhatóan a világgazdaság egészének növekedésére is negatív hatást gyakorol.

Lassíthatja a globális növekedést a koronavírus

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, az Oxford Economics pénteken ismertetett helyzetértékelésében közölte, hogy az általa eddig várt 6 százalékról 0,4 százalékponttal 5,6 százalékra gyengítette a kínai hazai összterméki (GDP) idei növekedésére szóló előrejelzését.
    

A ház eddig 2,3 százalékos globális növekedést valószínűsített 2020 egészére, de pénteki elemzésében közölte: számításai szerint a lassabb kínai növekedés átszűrődő hatásai a világgazdaság idei növekedési ütemét ehhez a várakozáshoz képest 0,2 százalékponttal csökkenthetik.
    

Az Oxford Economics londoni elemzői hangsúlyozzák, hogy ez lenne a leglassabb éves  világgazdasági növekedés az egy évtizeddel ezelőtti globális pénzügyi válság óta.
   
A cég közölte azt is, hogy az általa alkalmazott globális gazdasági modell az idei első negyedévre 2 százalék alatti éves összevetésű világgazdasági növekedést jelez, 0,5 százalékponttal lassabbat az eddigi prognózisnál.
    

A ház elemzői felidézik, hogy a súlyos akut légzőszervi szindróma (SARS) elnevezésű, 2003-ban kitört járvány 60 milliárd dollárra tehető globális gazdasági kárt okozott; ez az akkori világgazdasági GDP-érték 0,15 százalékának felelt meg.
    

Az Oxford Economics londoni közgazdászai szerint az új koronavírus által a kínai gazdaságban okozott mostani fennakadásoknak valószínűsíthetően nagyobb globális hatása lesz, mint a 2003-as SARS-járványnak.
    

Ennek elsődleges oka a ház szerint az, hogy Kína részaránya a világkereskedelmi áruforgalomban a 2003-ban mért 5,3 százalékról 2019-ig 12,8 százalékra nőtt.
   
Tekintettel arra, hogy Kínának milyen súlya van a globális beszállítói hálózatokban, a Kínából induló részegység-szállítások visszaesése is jelentős átszűrődő hatást gyakorolhat a világkereskedelemre, ha az ebből eredő részegység-hiány más országokban a termelés leállását vagy lassulását okozza. Vannak arra utaló előzetes adatok, hogy egyes vállalatoknál ez a probléma máris megjelent - áll az Oxford Economics pénteki tanulmányában.
    

Egy másik tekintélyes londoni gazdasági-pénzügyi elemzőműhely, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) ugyancsak pénteken ismertetett helyzetértékelésében elvileg a világgazdaság jelenlegi, egyébként is vérszegény élénkülési folyamatának visszafordulását sem zárta ki az új koronavírus okozta járvány hatásaként, bár a cég elemzői hangsúlyozzák, hogy az egyes országok hatóságai jó eséllyel szakpolitikai ellenlépéseket tennének ennek elkerülésére.
   
A CEBR tanulmánya szerint az adatokból az vezethető le, hogy az új koronavírus hatszor gyorsabban terjed, mint a 2003-as SARS-járvány kórokozója, most ugyanis egy hónap alatt haladta meg az ötezret a regisztrált megbetegedések száma, a SARS-járvány esetében viszont ugyanez hat hónapig tartott.
    

A cég adatai szerint a SARS vírus által okozott globális gazdasági kár annak idején 30-100 milliárd között lehetett; ez a világgazdasági szintű éves GDP-érték 0,08-0,25 százaléka közötti veszteségnek felelhetett meg.
   
A CEBR londoni elemzői szerint biztos, hogy a mostani koronavírus-járványnak ennél sokkal nagyobb gazdasági hatása lesz. Ennek oka mindenekelőtt az, hogy jóllehet e gazdasági hatás zöme Kínában jelentkezik, a kínai gazdaság részaránya a globális GDP-értéken belül viszont jelenleg 16,9 százalék, csaknem a négyszerese a 2003-ban mért 4,3 százaléknak.
  
A cég közölte: a legrosszabb esetre kidolgozott számítási forgatókönyve azt feltételezi, hogy mivel az új koronavírus hatszor gyorsabban terjed, mint a 2003-as SARS-járvány, a kínai gazdaságra gyakorolt negatív hatásban is hatszoros szorzó érvényesül.
   
Mivel a kínai gazdaság súlya jelenleg csaknem a négyszerese a világgazdaságon belül, mint 2003-ban volt, e két szorzóval együttesen felszorozva a 2003-as hatást akár 6 százalékos GDP-arányos globális veszteséget sem lehet kizárni - áll a CEBR pénteki elemzésében.
   
A ház szerint azonban valószínűtlen, hogy a járvány ténylegesen ekkora negatív hatást gyakoroljon a világgazdaságra, mivel ha egy ilyen szintű globális GDP-veszteség komoly kockázattá válna, az egyes gazdaságok hatóságai közbelépnének e hatás mérséklése végett.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Jobban értjük az orvosunkat, mint 6 éve: javult a magyarok általános egészségértése

Az elmúlt 6 évben javult a magyarok egészségértése, emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) országos reprezentatív felméréséből. Amellett, hogy a koronavírus-járvány miatt többet és tudatosabban foglalkoztak az emberek egészségügyi kérdésekkel, a fejlődést segíti, hogy évről évre több az egészségértés javítását célzó kezdeményezés. A hiteles és közérthető egészségügyi tájékoztatást szolgáló projekteket támogatja a 2 millió forint összdíjazású Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázata is, amelyre idén október 3-ig lehet jelentkezni a nekemszol.hu weboldalon.
2021. 08. 25. 15:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Rejtélyes mérgezések történtek egy németországi egyetemen

Gyilkossági kísérlet miatt nyomozást indítottak kedden a németországi Darmstadtban, mert a városban működő műszaki egyetemen (TU Darmstadt) megmérgeztek legkevesebb hét embert egy egyelőre ismeretlen eredetű folyadékkal.
2021. 08. 25. 02:00
Megosztás:

A románok 20 százaléka vásárolt kisállatot a járvány alatt

A románok 20 százaléka vásárolt kisállatot a koronavírus-világjárvány miatti korlátozások időszakában - közölte kedden a román média egy piackutató cég friss felmérésének eredményét ismertetve.
2021. 08. 25. 01:00
Megosztás:

Nőtt a világ acéltermelése

Nőtt a világ acéltermelése júliusban és az idei első hét hónapban az egy évvel korábbihoz képest a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association (WSA) szerint.
2021. 08. 24. 21:00
Megosztás:

Felfelé javította a német GDP-növekedést a Destatis

Előző becsléséhez képest felfelé javította a második negyedévi német GDP-növekedési adatait a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentésében.
2021. 08. 24. 09:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Németország a járvány erősödésére számít

Várhatóan tovább erősödik a koronavírus-járvány Németországban, de a beoltottaknak egyelőre nem kell tartaniuk újabb korlátozásoktól - mondta a német kormány szóvivője hétfőn Berlinben.
2021. 08. 24. 06:00
Megosztás:

Ukrajnában lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése

Ukrajnában júliusban lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése éves összevetésben, ugyanakkor gyorsult havi szinten.
2021. 08. 23. 13:00
Megosztás:

Eddig 43 millió embert oltottak be Oroszországban

Több mint 43 millió embert oltottak be Oroszországban a Covid-19 ellen a védőoltás mindkét komponensével - jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter újságíróknak pénteken Moszkvában.
2021. 08. 23. 05:00
Megosztás:

Olaszországban az új esetek egynegyedét Szicíliában regisztrálják

Olaszországban a negyven évnél idősebbek között emelkedik ismét a betegek száma, akiknek majdnem egynegyedét az oltásban lemaradt Szicília szigetén regisztrálták az olasz sajtó vasárnapi adatai szerint.
2021. 08. 22. 21:00
Megosztás:

Csökkent a fertőzöttek száma Oroszországban

Oroszországban az igazolt fertőzöttek száma 20 564-gyel - ez a legalacsonyabb szám június 27. óta - 6 747 087-re emelkedett a vasárnap közzétett hivatalos adatok szerint.
2021. 08. 22. 15:00
Megosztás:

Változnak az állatgyógyászati készítményekre vonatkozó előírások

Változnak az állatgyógyászati készítményekre vonatkozó előírások, amelyek az állatgyógyászati készítmények gyártóit, forgalmazóit és felhasználóit (állatorvosokat és állattartókat) egyaránt érintik - hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium (AM) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2021. 08. 22. 12:00
Megosztás: