Lemondásokkal kísért kormányátalakítás Nagy-Britanniában

Átalakította kormányát csütörtökön Boris Johnson brit miniszterelnök. A kormányátalakítást több magas rangú kabinettag, köztük Sajid Javid eddigi pénzügyminiszter lemondása kísérte.

Lemondásokkal kísért kormányátalakítás Nagy-Britanniában

A konzervatív párti brit kormányfő menesztette mások mellett Andrea Leadsomot az üzleti ügyek minisztériumának éléről, Julian Smith-t, az észak-írországi ügyek eddigi miniszterét és Theresa Villiers-t, aki a környezetvédelmi tárcát vezette.
    

Johnson felmentette Esther McVey-t a lakásügyi miniszteri posztról.
   
A Downing Street csütörtök délután bejelentette, hogy Dominic Raab külügyminiszter, Priti Patel belügyminiszter és Robert Buckland igazságügyi miniszter megtartja jelenlegi tisztségét.
   
Komoly meglepetés ugyanakkor Sajid Javid távozása a pénzügyminiszteri tisztségről. Az előzetes várakozások szerint az átalakítás Javid kormányzati pozícióját sem fenyegette, ám a pénzügyi tárca vezetője - aki mindössze 204 napot töltött a poszton - délután maga jelentette be, hogy távozik a kormányból.
   
A BBC közszolgálati médiatársaság kormányforrásokból származó értesülése szerint Johnson felajánlotta Javidnak, hogy megtarthatja posztját, de ennek fejében azt követelte, hogy Javid menessze tanácsadói stábjának minden tagját.

Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT
   
Erre az eddigi pénzügyminiszter nem volt hajlandó, a BBC forrásai szerint azzal az érvvel, hogy "önmagát valamennyire is becsülő miniszter" ilyen feltételeket nem fogadhat el.
   
Sajid Javid távozása a csütörtöki kormányátalakítás messze legnagyobb horderejű mozzanata.
   
Az 50 éves, Manchesterben született Javid az előző brit miniszterelnök, Theresa May kormányában először az önkormányzatokért és helyi közösségekért felelős miniszteri tisztséget töltötte be, majd 2018 áprilisától belügyminiszter volt.
   
Korábban, még Theresa May elődje, David Cameron miniszterelnökségének idején a kulturális, média- és sportügyi minisztériumot, illetve az üzleti ügyek minisztériumát is vezette.
   
Boris Johnson tavaly júliusban nevezte ki Javidot pénzügyminiszternek, miután a pénzügyi tárca addigi vezetője, Philip Hammond - aki nem értett egyet Johnson Brexit-stratégiájával - lemondott.
    

Az elmúlt hónapokban számos alkalommal lehetett hallani arról, hogy komoly feszültségek támadtak Javid és Johnson rendkívül befolyásos politikai főtanácsadója, Dominic Cummings között, elsősorban azért, mert Javid - tanácsadóira hallgatva - nem támogatta feltétlenül Johnson expanzív - vagyis adócsökkentésre és egyidejű kiadásnövelésre irányuló - költségvetési célkitűzéseit.
   
A Downing Street csütörtök délutáni bejelentése szerint Sajid Javidot az eddigi pénzügyminiszter-helyettes, Rishi Sunak követi a miniszteri tisztségben.
   
Paul Dales, az egyik legnagyobb londoni központú globális pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, a Capital Economics brit gazdasági ügyekkel foglalkozó főközgazdásza csütörtök délutáni helyzetértékelésében kiemelte azt a véleményét, hogy Javid távozása és Sunak kinevezése a cég által eddig vártnál is nagyobb növekedési hajtóerőt adó új költségvetési politika meghonosítását jelentheti.
   
Dales hangsúlyozta: Rishi Sunak eddigi parlamenti szavazásai arra vallanak, hogy az új pénzügyminiszter nézetei közelebb állnak Johnson és Cummings elképzeléseihez, mint Javid költségvetési alapállása.
   
Sunak alsóházi szavazásaiból arra is következtetni lehet, hogy a pénzügyi tárca csütörtökön kinevezett vezetője elszánt Brexit-párti politikus, emellett támogatja a társasági és a tőkejövedelmi adó csökkentését, azt pedig maga is jelezte, hogy híve az infrastrukturális beruházásoknak - fejtegette a Capital Economics londoni főközgazdásza.
   
A vezető elemző közölte: a Capital Economics eddig azzal számolt, hogy a következő pénzügyi év márciusban ismertetendő költségvetése a hazai össztermék (GDP) 0,5 százalékának megfelelő további államháztartási lazítást tartalmaz majd az eddig bejelentett 1 százalékos GDP-arányos kiadásnövelési terveken felül, ám a csütörtöki váltás után a ház lehetségesnek tartja az ennél is nagyobb pótlólagos költségvetési ösztönzést.
   
Lemondott csütörtökön Geoffrey Cox, a konzervatív párti kormány eddigi jogi főtanácsadója is, aki e minőségében a kabinet magas rangú tagja volt. E lépés közelebbi oka nem ismert, de annyi kiderül a volt kormányzati jogtanácsos által Johnsonnak küldött levélből, hogy távozásával a miniszterelnök kérésének tett eleget.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: