Lemondott a szlovén belügyminiszter és a rendőrfőkapitány

Lemondott kedden Ales Hojs belügyminiszter és Anton Travner országos rendőrfőkapitány Szlovéniában a Zdravko Pocivalsek gazdasági miniszter ellen indított ügyészségi nyomozás és házkutatás miatt - jelentette a Dnevnik című szlovén napilap.

Lemondott a szlovén belügyminiszter és a rendőrfőkapitány

A baloldali ellenzéki pártok kormányzati korrupciót gyanítottak a koronavírus-járvány idején beszerzett védőfelszereléseknél márciusban, és bizalmatlansági indítványt nyújtottak be a gazdasági miniszter ellen, amelyet azonban nem szavazott meg a parlament. A központi nyomozó főügyészség (NPU) két hónappal ezelőtt kezdett nyomozni az ügyben, a Mladina című hetilap pedig a múlt héten tett büntetőjogi feljelentést Pocivalsek ellen.
   
Hojs szerint ugyanakkor az ügyészségi nyomozás politikai indíttatású, ezért benyújtotta lemondását Janez Jansa kormányfőnek, amelyet az el is elfogadott. Ezt megelőzően a rendőrfőkapitány a belügyminisztert tájékoztatta lemondásáról, amelyet ő szintén elfogadott.
   
A belügyminiszter elmondta: az ügyészség nem értesítette őt arról, hogy reggel nyolc órától a hatóságok házkutatást tartanak több helyszínen és több személynél a visszaélési vádak miatt. Hojs sérelmezte azt is, hogy a házkutatáskor korlátozták Pocivalsek személyi szabadságát, miközben ő védett személy.
   
"A hatáskörömnél fogva nem avatkozhatok bele a rendőrség és az ügyészség munkájába" - hangsúlyozta a tárcavezető, hozzátéve, hogy ennek ellenére vállalta a politikai felelősséget, és lemondott. Hojs úgy fogalmazott: nehéz őt meggyőzni arról, hogy nem egyfajta politikai rendőrség áll az események mögött, pedig a rendőrség nem árnyékhatalom, hanem a nép szolgálatában kell állnia. Szembeötlő szerinte, hogy számos büntetőügyet fektetnek a bíróságon és az ügyészségen, elfogadhatatlan továbbá, hogy a rendőrséget nem azok irányítják, akiknek hivatalból ez lenne a feladatuk.
    

Az ügyészségi vádak szerint a gazdasági miniszter politikai befolyásával élve előnyben részesített egyes cégeket a lélegeztetőgépek és szájmaszkok beszerzésénél, és 8 millió euróval károsította meg a költségvetést. A hatályos törvények szerint 8 év letöltendő börtönbüntetést is kaphat - írta a lap.
    

Pocivalsek korábban többször is visszautasította a vádakat. Szavai szerint a sajtó hajtóvadászatot indított ellene, és a fejét követeli. "Sem én, sem a kollégáim semmilyen módon nem lobbiztunk, vagy próbáltuk befolyásolni a döntéseket" - mondta, majd hozzátette: az volt a cél, hogy felgyorsítsák a folyamatokat, és védőfelszerelést biztosítsanak az "arcvonalban" harcolók számára, amikor arra a legnagyobb szükség volt. Kiemelte továbbá, hogy a szerződések megkötéséről több minisztérium közösen hozott döntést, hogy a lehető leghamarabb hozzájussanak a szükséges eszközökhöz.

Hozzászólások

Törvényt hoztak Németországban a szénalapú energiatermelés fokozatos leállításáról

Évekig tartó viták után pénteken elfogadta a német törvényhozás a szénalapú energiatermelés fokozatos leállításáról szóló csomagot, amelynek értelmében legkésőbb 2038-ig valamennyi szénerőművet leállítják.
2020. 07. 04. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó évet zár a V4

Jónak nevezte a Visegrádi Együttműködés (V4) országainak elmúlt egy évét Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Varsóban, a kormányfők csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatón. Lengyelország július 1-jén vette át a V4-ek elnökségét Csehországtól, amely egy esztendőn át látta el az elnöki feladatot.
2020. 07. 04. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét szigorítanak Olaszország egyik tartományában

Hétfőtől ismét szigorításokat vezetnek be az északkelet-olaszországi Veneto tartományban, mert a koronavírus terjedését mutató reprodukciós ráta emelkedett.
2020. 07. 04. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább zsugorodott az orosz szolgáltatóipari szektor teljesítménye

Júniusban már a negyedik egymást követő hónapban zsugorodott az orosz szolgáltatóipar teljesítménye - derül ki a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet pénteken ismertetett adataiból.
2020. 07. 03. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövő péntektől több országból lehet karanténkötelezettség Angliába utazni

Jövő péntektől sok országból karanténkötelezettség nélkül lehet beutazni Angliába - közölte pénteken a brit közlekedési minisztérium.
2020. 07. 03. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Olaszországot szegényebbé tette a járvány

Olaszországban növelte a bizonytalanságot, a szegénységet és a társadalmi egyenlőtlenséget, de erősítette a családi összetartást a koronavírus-járvány az Istat statisztikai hivatal pénteken közölt felmérése szerint, amelyből az is kiderül, hogy az olaszok olvasási kedve is nőtt a karantén hónapjaiban.
2020. 07. 03. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamarosan magához tér az euróövezeti gazdaság

A harmadik negyedévben megindul a gazdasági növekedés az euróövezetben, de a második negyedévi visszaesésnél kisebb meredekséggel a müncheni ifo és a zürichi KOF gazdaságkutató intézet szerint. Az MTI-hez pénteken eljuttatott prognózis úgy ítéli meg, hogy a járványvédelmi korlátozások 8,1 százalékos GDP-csökkenést okoznak az idén az euróövezetben.
2020. 07. 03. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az új személyautók eladása Csehországban

Visszaesett a koronavírus-járvány miatt az új személyautók eladása az első fél évben Csehországban. Június végéig 95 029 személykocsit adtak el, ami 26 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év első hat hónapjában - közölte pénteken a cseh autóipari szövetség.
2020. 07. 03. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel indult a kereskedés Európában

Indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.
2020. 07. 03. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassult a fogyasztói árak növekedése az OECD-országokban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban májusban 0,7 százalékra lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme az áprilisi 0,9 százalékról; márciusban 1,7 százalékos, februárban 2,3 százalékos volt az infláció.
2020. 07. 03. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A spanyol kormányfő elkerülhetetlennek látja az adóreformot

Elkerülhetetlen az adóreform a gazdaság helyreállítása érdekében a koronavírus-járványt követően - hangsúlyozta a spanyol miniszterelnök a La Sexta országos kereskedelmi televíziónak adott interjúban csütörtökön.
2020. 07. 03. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szennyvízvizsgálatra épülő megfigyelőrendszeren dolgoznak brit kutatók

Rendszeres szennyvízvizsgálatra épülő megfigyelőrendszeren dolgoznak brit kutatók, akik szerint a módszerrel akár 10 nappal korábban ki lehet mutatni a koronavírus jelenlétét egy közösségben, mint az egészségügyi tesztekkel.
2020. 07. 03. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Még nem tudod, hol nyaralj? Irány Szlovénia!

Szlovénia büszke arra, hogy nemzetközi viszonylatban is rendkívül sikeresen és gyorsan kezelte a koronavírus miatt kialakult válsághelyzetet - mondta Borut Pahor szlovén köztársasági elnök csütörtökön Budapesten. Hozzátette: Szlovénia biztonságos és gyönyörű ország, és várja a magyar turistákat.
2020. 07. 03. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Fekete-tenger georgiai felségvizei felé terjeszkedik az OMV Petrom

Az OMV Petrom vállalat a Fekete-tenger georgiai felségvizei alatt is szénhidrogént termelne ki, miután megnyert egy újabb fekete-tengeri szénhidrogén-lelőhely kitermelésére vonatkozó versenytárgyalást Georgiában - adta hírül csütörtökön a román Agerpres hírügynökség.
2020. 07. 03. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a munkanélküliség az EU-tagállamokban - ábrán mutatjuk

Munkanélküliség az EU-tagállamokban (2020. május)
2020. 07. 03. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javul a járványhelyzet Olaszországban

Március 2. óta nem volt annyira alacsony a kórházban kezelt koronavírus-fertőzött betegek száma, mint csütörtökön. Az újonnan fertőzöttek száma azonban az utóbbi négy napban fokozatosan emelkedett.
2020. 07. 02. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új pótköltségvetést fogadott el a német parlament

Újabb pótköltségvetést fogadott el a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt, a csütörtökön megszavazott büdzsé az eddigi rekordot nagyságrendekkel meghaladó, 217,8 milliárd eurós (76,3 ezer milliárd forint) hiánnyal számol.
2020. 07. 02. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alig mérséklődött a fertőződés üteme Törökországban

Törökországban az előző napi 1192 után csütörtökön 1186-tal emelkedett a koronavírus-járvány igazolt fertőzöttjeinek száma - közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitteren. A mostani adattal az igazolt esetek száma 202 284-re nőtt.
2020. 07. 02. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra megugrott a fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában

Ismét megugrott a koronavírussal fertőzöttek napi száma Horvátországban és Szlovéniában - derült ki a válságstábok csütörtöki közleményéből.
2020. 07. 02. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kétéves lesz az átmeneti időszak a KAP-ban - Nagyobb biztonságban a termelők és a bankok

Brüsszeli hírek szerint az Európai Parlament és a tagállamokat képviselő Tanács június 30-án szakértői szinten megegyezett abban, hogy – az Európai Bizottság ellenkezése ellenére – a korábbi egy évvel szemben kétéves lesz az átmeneti időszak a Közös Agrárpolitikában. A Bizottságnak még lehet esélye megakadályozni, de amennyiben a döntés véglegessé válik, ez, a Takarékbank szakértői szerint nagyobb biztonságot jelent a termelők és a finanszírozó bankok számára egyaránt.
2020. 07. 02. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások: