Letették a műszaki textilárugyártással foglalkozó Mamutec új csarnokának alapkövét

Letették a műszaki textilárugyártással foglalkozó Mamutec Hungary Kft. új, 1287 négyzetméter hasznos alapterületű gyártó- és raktárcsarnokának alapkövét kedden a Békés megyei Gyomaendrődön.

Letették a műszaki textilárugyártással foglalkozó Mamutec új csarnokának alapkövét

A mintegy 575 millió forintos beruházás a tervek szerint jövő nyárra készül el. Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az alapkőletétel előtt elmondta: a kormány 800 ezer euróval, több mint negyedmilliárd forinttal támogatta a beruházást. Hozzátette: a helyi hagyományokhoz illeszkedő beruházást jelentenek be, hiszen a könnyűipar mindig is jelen volt a térségben, azon dolgoznak, hogy fejlődjön a jövőben is.
   
Hangsúlyozta: a gazdasági felemelkedést, az egzisztenciális biztonságot ne Budapesttől és főleg soha ne külföldi beruházóktól várják a Békés megyeiek, hiszen kiváló természeti, mezőgazdasági adottságokkal rendelkezik a megye, ahol szorgalmas munkavállalók élnek. Mindezek az adottságok a jövő győztesei közé emelhetik a megyét - ebben segít a kormány. Kiemelte: azért dolgoznak, hogy tovább fejlődjön az infrastruktúra, megépüljön a békéscsabai repülőtér, a határon átnyúló utak, befektetők érkezzenek a térségbe, mindezek pedig fokozzák a térség gazdasági teljesítményét.
   
Csipai Béla, a Mamutec Hungary Kft. egyik cégvezetője elmondta: a csaknem 575 millió forintos beruházáshoz a kormány több mint 287 millió forint vissza nem térítendő támogatással járult hozzá, a fennmaradó részt fele-fele arányban önerőből és banki hitelből biztosítják.
   
Az új üzemcsarnok egy gyártó-, illetve egy raktárrészből áll majd. Az új üzemcsarnokban fonott és sodrott köteleket fognak gyártani, amelyeket már most is gyártanak a már meglévő csarnokukban, ez a beruházás kapacitásbővítést jelent.
   
A kft. dolgozói létszáma 15 új munkavállalóval 123-ra nőtt. A csarnok elkészülte után pedig még 5 embert vesznek fel a raktárrészbe - közölte. A termékeket 99 százalékban exportálják. A cég anyavállalata Svájcban található, onnan szállítanak be a svájcin kívül nyugat-európai áruházláncokhoz, például Németországba, Franciaországba, Belgiumba.
   
A cégvezető bejelentette: a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) pályázatán csaknem 60 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek napelempark építésére. A csaknem 120 millió forintos projektben három ipari üzemcsarnok tetőszerkezetén egy 364,16 kilowatt teljesítményű, 1138 napelemből álló kiserőmű fog épülni. Ez az éves villamosenergia-felhasználásuk csaknem kétharmadát, mintegy 410 ezer kilowatt órát termel majd meg - mondta Csipai Béla.
   
Rákóczi Attila, a Békés megyei kormányhivatal főigazgatója meghatározó foglalkoztatónak nevezte a kft.-t. Dankó Béla, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta: a beruházással a cég tovább javíthatja piaci pozícióit, bővül a termelés, még több embernek tud munkát adni.
   
Toldi Balázs Gyomaendrőd polgármestere (független) méltatta a beruházást, egyben megköszönte Magyarország kormányának a beruházás támogatását.
   
A Mamutec Hungary Kft. honlapján elérhető adatok szerint a cég 2001. január 1-jén alakult, többségi tulajdonosa a svájci mamutec AG volt. 2008 novembertől a Mamutec Hungary Kft. tulajodonosa a Seilfabrik Ullmann AG. A nyilvános cégadatok szerint a Mamutec Hungary Kft. nettó árbevétele 2019-ben több mint 2,298 milliárd forint volt. A bevétel legnagyobb része exportértékesítésből származott. A társaság adózott eredménye 2018-ban 260 millió forint, 2019-ben csaknem 230 millió forint volt.

Hozzászólások

Versenyképes ágazattá fejlesztené az erdőgazdálkodást az Agrárminisztérium

Az Agrárminisztérium a gyenge termőképességű területeken versenyképes ágazattá kívánja fejleszteni az erdőgazdálkodást - jelentette ki az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára szombaton Ópusztaszeren.
2020. 09. 26. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarországon csaknem 30 ezer önkéntes tűzoltó tevékenykedik

Napjainkban Magyarországon csaknem 30 ezren tevékenykednek nem hivatásos, önkéntes tűzoltóként - mondta a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott szombaton a kormány Facebook-oldalára feltöltött videóban, abból az alkalomból, hogy 150 éves a Magyar Tűzoltó Szövetség.
2020. 09. 26. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Stabilról pozitívra javította Magyarország adósosztályzati kilátását a Moody's

Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról Magyarország Baa3 szintű, befektetési ajánlású államadós-besorolásának kilátását pénteken a Moody's Investors Service. A cég egyben megerősítette a szuverén besorolást.
2020. 09. 26. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyors változásokra számít az olajiparban a Mol Nyrt. elnöke

A koronavírus világszerte megnehezítette az olajipar helyzetét, ezért felgyorsulhat az iparág átalakulása - mondta a Mol Nyrt. elnöke az 58. Közgazdász vándorgyűlés pénteki ülésén.
2020. 09. 26. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkészültek a magyar gyártású legeztetőgépek

Napokon belül a magyar egészségügy rendelkezésére fog állni a külügyminisztérium által megrendelt 1000 darab, világszínvonalú lélegeztetőgép, amelyet a hazai székhelyű Celitron Medical Technologies Kft. már legyártott - mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Vácon.
2020. 09. 26. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Halláskárosodás - Minden ötödik család érintett, mégsem teszünk eleget ellene

Hazánkban közel egymillió ember él valamilyen fokú halláskárosodással. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2018-as évi becslése szerint 2050-re 900 millió fölé nőhet a halláskárosultak száma a világon. Várható, hogy 30 éven belül majdnem minden tizedik ember halláskárosodott lesz, ami komoly lelki terhet ró a családokra és jelentős kiadásokkal terheli meg az egészségügyi rendszert. A Fül-orr-gége Központ a Hallássérültek Világnapjára készülve vizsgálta meg a magyar lakosság halláskárosodással kapcsolatos ismereteit.
2020. 09. 26. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megszerezte a SZIT minősítést a SunDell

Szabályozott ingatlanbefektetési társaságként (SZIT) nyilvántartásba vette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a SunDell Estate Nyrt.-t - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2020. 09. 26. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ÉletMentő applikáció lett az Év digitalizációs projektje

Az ÉletMentő applikáció nyerte el az Év digitalizációs projektje címet és megkapta a Gyurós Tibor-díjat is, amellyel a hazai digitalizáció fejlődésében aktívan szerepet vállaló személyeket és vállalkozásokat ismerik el - tudatta az Országos Mentőszolgálat közleményben pénteken az MTI-vel.
2020. 09. 26. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Évek óta erre vár az ingatlanpiac!

Szabályozott ingatlanbefektetési társaságként (SZIT) vette nyilvántartásba a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a SunDell Estate Nyrt-t. Ezzel az első olyan társaság lett az országban, amely nem egy már bejáratott tőzsdei jelenlét után választotta ezt a működési formát, hanem végig ment a bevezetés összes lépésén, majd a belépéssel szinte egy időben vált szabályozott ingatlanbefektetési társasággá. Az első „zöldmezős SZIT” megjelenése mérföldkő a magyar ingatlanpiacon
2020. 09. 26. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Forgalomkorlátozások lesznek a belvárosban

Útszűkületekre, részleges sávlezárásokra, forgalomterelésekre és sebességkorlátozásokra kell számítani szeptember 28. és november 6. között a Váci úton, Bajcsy-Zsilinszky úton, Károly körúton, Múzeum körúton és az Üllői úton a 3-as metróvonal felújítása miatt - tudatta a BKV pénteken az MTI-vel.
2020. 09. 26. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar népesség: Eddig több születés, kevesebb halálozás

Csökkent a természetes fogyás mértéke 2020 első nyolc hónapjában, miután 4,7 százalékkal több gyerek született és 4,4 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.
2020. 09. 26. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Eurolikviditást nyújtó devizaswap tendert tartott az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) eurolikviditást nyújtó devizaswap-tenderén minden banki ajánlatot elfogadott és 529 millió euró (192,21 milliárd forint) összegben kötött ügyletet október 1-ei lejárattal - közölte a jegybank pénteken.
2020. 09. 25. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhén erősödött a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 35,25 pontos, 0,11 százalékos emelkedéssel, 31 933,26 ponton zárt pénteken.
2020. 09. 25. 18:15
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EB fellebbezést nyújt be az Apple-bírság ügyében

Az Európai Bizottság fellebbezést nyújtott be pénteken az Európai Bíróság azon ítélete ellen, amelynek értelmében az Apple számítástechnikai óriáscégnek nem kell kifizetnie a tiltott állami támogatás miatt korábban kiszabott 13 milliárd eurós bírságot.
2020. 09. 25. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Októbertől indul a HulladékRadar alkalmazás

Októbertől élesben működik a HulladékRadar alkalmazás - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára pénteken Sümegen.
2020. 09. 25. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szeptemberben csökkent az álláskeresők száma

Az álláskeresők száma szeptemberben havi összevetésben 6,2 százalékkal csökkent, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a szeptemberi zárónapon 323 400 álláskereső szerepelt, 21 300-zal kevesebb az augusztusinál.
2020. 09. 25. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Családi házak napelemeire is lesz támogatási program

Magyar és európai uniós forrásból 30-40 százalékos támogatást is nyerhetnek majd a családi házak tulajdonosai napelemes rendszerek telepítésére - közölte az innovációs és technológiai miniszter pénteken Zalaegerszegen.
2020. 09. 25. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Népszerű a Kooperatív doktori program

Hatalmas érdeklődés kísérte az idén először meghirdetett Kooperatív doktori programot: az első 100 ösztöndíjas helyre összesen 536-an adtak be pályázatot - jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára kifejtette, hogy az új ösztöndíjprogram jelentős támogatással segíti a vállalati együttműködésben folytatott doktori tanulmányokat, elsősorban a matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai területeken.
2020. 09. 25. 15:05
Megosztás:
Hozzászólások:

1,99 milliárd forint veszteség az MKB-csoportnál

Az MKB-csoport 2020 első fél évében adózás után 1,99 milliárd forint veszteséget ért el, a nettó kamateredmény 14,5 milliárd forintos és a nettó jutalékeredmény 11,3 milliárd forintos volumene mellett - közölte a bank pénteken a Budapesti Értéktőzsdén az Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) alapján készült jelentésében.
2020. 09. 25. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén eddig 2 milliárd forint értékű hamis terméket vontak ki a piacról

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) augusztusig csaknem 2 milliárd forint értékű hamis terméket vont ki a piacról: mintegy 71 ezer ruházati cikket, több mint 25 ezer pár lábbelit, 11 ezer doboznál is több parfümöt és csaknem 9 ezer liter mosószert - közölte az adóhivatal pénteken az MTI-vel.
2020. 09. 25. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások: