Lezárult a Brexit-megállapodás tárgyalása

Lezárult szerda este a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodás törvénybe iktatását célzó tervezet tárgyalása a brit parlamentben. II. Erzsébet királynő formális hozzájárulásával - amely a jogszabály kihirdetésének felel meg - a törvény hamarosan életbe lép, és immár gyakorlatilag bizonyos, hogy az Egyesült Királyság jövő pénteken, a Brexit határnapján kilép az Európai Unióból.

Lezárult a Brexit-megállapodás tárgyalása

Az alsóház két hete kényelmes többséggel, 330-231 arányban már elfogadta a Brexit-megállapodás ratifikálásához szükséges tervezetet, amely ezután a felső kamara, a Lordok Háza elé került.
   
A főrendi tagokból álló, nem választott felsőház több olyan módosítást csatolt a Brexit-törvénytervezethez, amely ellenkezik a Boris Johnson miniszterelnök vezette konzervatív párti kormány szándékaival. Így az alsóház szerda délután ismét napirendre vette a tervezetet, és alig két óra alatt sorban, minden alkalommal jelentős többséggel kiszavazta belőle a felsőházi módosításokat.
   
Így kikerült a tervezetből az a módosítás is, amely külön kérvényezési kötelem nélkül, automatikusan tartózkodási jogot biztosított volna az Egyesült Királyságban élő külföldi EU-állampolgároknak.
   
A jelenleg érvényes brit szabályozás alapján az Egyesült Királyságban törvényesen és életvitelszerűen tartózkodó külföldi EU-állampolgárok a Brexit után is maradhatnak az országban és megtarthatják összes megszerzett jogosultságukat, de meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért - hivatalos elnevezéssel letelepedett jogi státusért - kell folyamodniuk a brit belügyminisztériumhoz. Ennek határideje 2021. június 30.
   
A felső kamara által beillesztett módosítások alsóházi kiszavazása után a tervezet - a félhivatalos zsargonban parlamenti pingpongnak nevezett eljárás keretében - visszakerült a Lordok Háza elé.
   
A felsőház kitarthatott volna az általa kezdeményezett módosítások mellett, vagy ragaszkodhatott volna valamilyen kompromisszumos megoldáshoz, és akkor a Brexit-törvénytervezet még néhányszor megjárta volna a két ház közötti utat.
   
Szerda este azonban a felsőházi tagok erről a lehetőségről lemondtak és a kiszavazott módosítások újbóli beillesztése nélkül átengedték a tervezetet, így a parlamenti tárgyalás véget ért.
   
A brit törvényhozás részéről ennek alapján immár nincs akadálya annak, hogy az Egyesült Királyság a Brexit jelenleg érvényes határnapján, vagyis január 31-én, jövő pénteken brit idő szerint 23 órakor - közép-európai idő szerint éjfélkor - kilépjen az Európai Unióból.
   
Az Európai Parlamentnek ugyanakkor a jövő héten még ratifikálnia kell a Brexit feltételrendszeréről szóló megállapodást.
   
Az előző brit miniszterelnök, Theresa May kormánya háromszor terjesztette az alsóház elé a 2018 novemberében elért eredeti Brexit-egyezményt, de a kamara - amelyben a Konzervatív Párt akkor még kisebbségben volt - mindháromszor leszavazta a tervezetet.
   
May nem sokkal később távozott a Konzervatív Párt és a kormány éléről.
   
Az előző parlament alsóházának képviselői tavaly októberben - immár a jelenlegi miniszterelnök, Boris Johnson kezdeményezésére - megszavazták ugyan a Brexit-megállapodás alapelveit, rögtön ezután azonban leszavazták a megállapodás törvénybe iktatására kidolgozott rendkívül feszes kormányzati menetrendet. Azzal érveltek, hogy egy ilyen terjedelmű és ennyire bonyolult jogszabálytervezetet nem lehet gondosan áttanulmányozni és elbírálni a kormány által három tárgyalási napban meghatározott idő alatt.
   
Johnson ezután már nem terjesztette újból az akkori alsóház elé a Brexit-törvénytervezetet, hanem - szintén a parlamenttel vívott hosszas csörték után - december 12-ére előrehozott választásokat írt ki.
   
A választáson a kormányzó Konzervatív Párt a várakozásoknál jóval nagyobb, több mint három évtizede példátlan mértékű győzelmet aratott, és az addigi kisebbségi kormányzás után immár kényelmes, 80 fős többsége van a londoni alsóházban.
   
A kormány azóta a Brexit-megállapodásról tartott összes alsóházi szavazást gond nélkül, jelentős többséggel megnyerte.
   
Így szerda este véglegessé vált, hogy az egyezményből törvény lesz, és az is, hogy az Egyesült Királyság a jövő héten rendezett módon, ratifikált megállapodással lép ki az EU-ból.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: