London kivételével csökkenéssel nyitottak a tőzsdék

London kivételével csökkenéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán, de pillanatok alatt emelkedésre váltottak az irányadó indexek.

London kivételével csökkenéssel nyitottak a tőzsdék

A londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,10 százalékos pluszban, míg a frankfurti DAX-index 0,06 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,07 százalékos mínuszban indította a kereskedést. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,14 százalékkal esett a nyitásban.
   
Nyitás után néhány perccel azonban Londonban már 0,44 százalékos, Frankfurtban 0,34 százalékos, Párizsban pedig 0,11 százalékos nyereségben állt az irányadó mutató.
   
Az eurót 1,1082 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon szerda délelőtt kilenc órakor, 0,09 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.
   
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. A februári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,61 százalékos mínuszban, 63,95 dolláron, a januári szállítású WTI pedig 0,59 százalékos veszteségben, 58,89 dolláron forgott kilenc órakor.
   
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára februári szállításra 0,11 százalékkal, 1469,75 dollárra nőtt.
   
Kedden Párizs és Milánó kivételével enyhe veszteségben zártak a főbb európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 mutató 0,28 százalékos, a DAX-30 index pedig 0,27 százalékos mínuszban, míg a párizsi CAC-40 index 0,18 százalékos pluszban zárt. Milánóban 0,72 százalékkal nőtt, Madridban viszont 0,36 százalékkal csökkent az irányadó mutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,26 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,22 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,01 százalékkal esett.

Hozzászólások

A különnyugdíjak eltörléséről szavaznak Romániában

A különnyugdíjak eltörlését célzó törvénytervezetet is napirendre tűzik a román parlament jövő heti rendkívüli ülésszakán - jelentette be hétfőn az ellenzéki Szociáldemokrata Pártot (PSD) vezető Marcel Ciolacu, a román képviselőház elnöke.
2020. 01. 21. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2020-ban 900 millió euró jut humanitárius segélyezésre

900 millió eurós humanitárius segélyezési költségvetést fogadott el az Európai Bizottság - közölte a testület egyik szóvivője hétfői brüsszeli sajtótájékoztatóján.
2020. 01. 20. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Négy új járatot indít Szentpétervárról a Wizz Air

Négy új járatot indít nyáron Szentpétervárról a Wizz Air magyar hátterű légitársaság - közölték hétfőn orosz hírügynökségek.
2020. 01. 20. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak az európai tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn a pénteki záróértékeikhez képest.
2020. 01. 20. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Brexit után – Vonatkozik- a magyar társadalombiztosítás a Magyarországon dolgozó britekre?

Az Egyesült Királyság kilépése az Európai Unióból hatással lesz a nálunk dolgozó brit állampolgárok társadalombiztosítására. Február elsejét követően két lehetséges forgatókönyv jöhet szóba, attól függően, hogy január 31-ig a britek aláírják a kilépési megállapodást az Európai Unióval vagy sem. Aláírás esetén, 2020 végéig az EU jogát kell alkalmazni a nálunk dolgozó britekre, ennek hiányában viszont az EU-jog alkalmazhatósága azonnali hatállyal megszűnik. -foglalta össze a Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda.
2020. 01. 20. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A történelmi csúcsok közelében mozogtak a vezető tőzsdeindexek

A történelmi csúcsok közelében mozogtak a világ vezető tőzsdéinek irányadó indexei hétfőn, a befektetők a jegybanki döntésekre, friss gazdasági adatokra és vállalati beszámolókra várnak. New York - nemzeti ünnepnap miatt - zárva tart hétfőn.
2020. 01. 20. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új főügyész kinevezését kezdeményezte Vlagyimir Putyin

Igor Krasznov, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) helyettes vezetőjének főügyésszé kinevezését kezdeményezte hétfőn az orosz parlament felsőházánál Vlagyimir Putyin orosz elnök.
2020. 01. 20. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

EU: napirenden a közös konszolidált társaságiadó-alap

Körülbelül két évtizede merült fel először a társasági adózás EU-n belüli egységesítésének ötlete, kidolgozott irányelv-tervezettel és konkrét javaslatokkal azonban először csak 2011-ben állt elő az Európai Bizottság. A közös konszolidált társaságiadó-alap („CCCTB” – common consolidated corporate tax base) ötlete akkor nem kapott egységes pozitív fogadtatást, a tagállamok végül nem jutottak konszenzusra a javaslatot illetően, főként az egyedi adóztatási szuverenitásuk és gazdasági érdekeik miatt.
2020. 01. 20. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A britek nélkül kezdődik a davosi csúcs

Ma kezdődik a svájci Davosban a Világgazdasági Fórum, melynek témái a gazdasági egyenlőtlenségek, a bolygó megmentése és a 4. ipari forradalom lesznek majd.
2020. 01. 20. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Miért tart Boris Johnson a skóciai népszavazástól?

Boris Johnson brit miniszterelnök joggal tart az újabb skóciai függetlenségi népszavazástól, hiszen az bizonytalanná teheti a brit államszövetség sorsát - mondta Frank Tibor külpolitikai elemző hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2020. 01. 20. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

London kivételével csökkenéssel nyitottak a tőzsdék

London kivételével indexcsökkenéssel nyitottak hétfőn a főbb európai értékpapírpiacok.
2020. 01. 20. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhén erősödött a forint

Erősödött kissé a forint hétfő reggelre a péntek esti árfolyamához képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizapiacon.
2020. 01. 20. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mire figyelnek ma a befektetők?

Pozitív kezdésre lehet számítani hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon a pénteki árfolyamemelkedés folytatásaként.
2020. 01. 20. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csúcson az euróövezeti infláció

Decemberben hat havi csúcsot ért el az euróövezeti infláció az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteki publikációja alapján.
2020. 01. 20. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új kutatás: A farkasok is visszahozzák az eldobott labdát

Meglepte a kutatókat, hogy egyes farkaskölykök is ösztönösen visszahozzák az eldobott labdát, ahogy a legtöbb kutya.
2020. 01. 20. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A klímaváltozás enyhítésére szólították fel a tudósok Horvátországot

Ötszázötven tudós írta alá azt a felhívást Horvátországban, amelyet kedden adtak át a kormánynak, a parlamentnek, valamint az illetékes minisztériumnak, és amelyben arra szólítják fel őket, hogy mielőbb cselekedjenek a klímaváltozás enyhítéséért - írta a helyi sajtó.
2020. 01. 20. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódnak a tárgyalások Kijev és Teherán között

Folytatódnak a konzultációk Kijev és Teherán között arról, hogy adják át ukrán szakértőknek az Iránban lelőtt ukrán utasszállító feketedobozait, de a tárgyalások nehezek és feszültek - közölte vasárnap Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára.
2020. 01. 20. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Nemzetközi éjszakai vonatközlekedés indul több európai nagyváros között

Ismét közvetlen éjszakai vonatközlekedés indul Brüsszel és Európa több nagyvárosa között. Tizenhat év után a belga fővárosba tartó első nemzetközi éjszakai szerelvény Bécsből indul vasárnap este - közölte a helyi sajtó vasárnap.
2020. 01. 19. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkezdődött vasárnap délután Berlinben a nemzetközi Líbia-konferencia

Elkezdődött vasárnap délután Berlinben a nemzetközi Líbia-konferencia, amelyen a német szövetségi kormány és az ENSZ szervezésében tizenegy ország és számos nemzetközi szervezet képviselői tárgyalnak az észak-afrikai országban dúló polgárháborúból kivezető lehetséges utakról.
2020. 01. 19. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A brit monarchia rombolásával vádolják Meghan hercegnőt és Harry herceget

A brit monarchia rombolásával vádolja Meghan hercegnőt és férjét, Harry herceget Meghan édesapja.
2020. 01. 19. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások: