London kivételével emelkedtek az európai tőzsdeindexek

London kivételével emelkedéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék pénteken, a nap nyertesei a technológiai részvények voltak, valamint a kereskedelmi változásokra érzékenyen reagáló szektorok, mint például az autógyártás vagy a nyersanyagipar.

London kivételével emelkedtek az európai tőzsdeindexek

A londoni FTSE-100 mutató 0,14 százalékos mínuszban, míg a frankfurti DAX-index 1,36 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 1,11 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. Milánóban 1,26 százalékkal, Madridban pedig 0,38 százalékkal kúszott feljebb az irányadó tőzsdemutató.
    

A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,57 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,59 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 1,18 százalékkal emelkedett.
    

Az európai technológiai vállalatok árfolyama annak ellenére is jelentősen emelkedett, hogy az Intel amerikai mikroprocesszor- és csipgyártó a vártnál nagyobb profitról számolt be negyedik negyedéves gyorsjelentésében, de a folyó negyedévre vonatkozó előrejelzésével csalódást okozott az elemzőknek. Árfolyama 6,56 százalékos mínuszban állt a New York-i tőzsdén, nyitás után két és fél órával.
   

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!

A világ egyik piacvezető, szilíciumlapkákat gyártó cége, a müncheni székhelyű Siltronic (WAF) 5,3 százalékos, az olasz-francia STMicroelectronics csipgyártó 4,2 százalékos, a német Infineon félvezető-ipari vállalat pedig 2,26 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést.
    

A Renault francia autógyártó 4,91 százalékos nyereségben zárt, miután Szeko Hirosige japán gazdasági, kereskedelmi és ipari miniszter közölte, hogy fenn kell tartani a stabil szövetséget a Nissan Motor és a Renault között.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az Ericsson svéd távközlési óriás negyedéves szinten 10 százalékkal tudta növelni bevételeit, és az elemzők által vártnál kisebb volt a vesztesége is, árfolyama 2,8 százalékkal nőtt. A Vodafone brit mobilszolgáltató árfolyama viszont 4,89 százalékkal csökkent, mert csalódást okozott a pénzügyi évének harmadik negyedéről közzétett beszámolójával. Hasonló okok miatt a Telia svéd távközlési szolgáltató is 4,58 százalékos mínuszban zárta a napot.
    

New Yorkban, az európai tőzsdezárás idején, a Dow Jones ipari átlag 0,88 százalékos, az S&P 500-as index 0,90 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,10 százalékos pluszban állt.
    

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.
    

A legközelebbi, márciusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,59 százalékos pluszban, 61,45 dolláron, a WTI pedig 0,79 százalékos nyereségben, 53,55 dolláron forgott.
    

Egy euróért 1,1406 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,90 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

Hozzászólások

Nagyot emelkedett a 12 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedéssel értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
2020. 02. 20. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Növekvő árbevétel ellenére veszteséges az Air France-KLM

A növekvő árbevétel ellenére 30 százalékkal csökkent az Air France-KLM csoport adózott eredménye tavaly az egy évvel korábbihoz képest.
2020. 02. 20. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Romlott a fogyasztói hangulat Németországban

Enyhén csökkent a GfK nürnbergi gazdaságkutató intézet márciusra vonatkozó németországi fogyasztói hangulatindexe, a fogyasztók gazdasági várakozásai kissé javultak, de vásárlási hajlandóságuk és jövedelmi várakozásaik mérsékelten romlottak.
2020. 02. 20. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

60 milliárd euró hiány keletkezett az uniós büdzsében a Brexit miatt

Hatvanmilliárd euró hiány keletkezett az Európai Unió büdzséjében az Egyesült Királyság kilépése miatt - közölte az Alapjogokért Központ vezető elemzője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
2020. 02. 20. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

670 millió forintos versenyhivatali bírság a Magyar Telekomnak

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Magyar Telekom megtévesztette a fogyasztókat 0 Ft-os vagy kedvezményes készülékárakat reklámozó kampányaival.
2020. 02. 20. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy-Britanniában vállalna munkát? Ezek kellenek hozzá 2021-től!

A szerdán ismertetett részletek szerint megfelelő állásajánlathoz, az állásajánlatnak megfelelő szakképesítéshez és angol nyelvtudáshoz köti a brit kormány a jövő évtől a külföldiek nagy-britanniai munkavállalásának engedélyezését. Az új rendszer kimondott célja az alacsony szakképzettségű külföldi munkaerő foglalkoztatásának megszüntetése.
2020. 02. 20. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Karbonsemlegesség 2050-re - Na de hol vannak a magyar szélerőművek?

Reális a klíma- és természetvédelmi akciótervben kitűzött azon cél, hogy a megtermelt energia 90 százaléka 2030-ra karbonsemleges legyen - mondta Ferencz Orsolya, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tudományos főmunkatársa kedden, az M1 aktuális csatornán.
2020. 02. 20. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kemény tárgyalásokra számít Angela Merkel a mai EU-csúcson

Nehéz és kemény tárgyalásokra kell számítani az Európai Unió (EU) következő hétéves költségvetéséről az állam-, illetve kormányfők csütörtökre összehívott rendkívüli tanácskozásán - mondta Angela Merkel csütörtökön Berlinben.
2020. 02. 20. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Növekvő árbevétel mellett csökkent a Rába nyeresége

A Rába Járműipari Holding Nyrt. éves összevetésben 2,4 százalékos növekedéssel 49,798 milliárd forint árbevételt ért el, konszolidált adózott eredménye ugyanakkor 52,2 százalékkal 572 millió forintra csökkent - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este közzétett gyorsjelentésből.
2020. 02. 19. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

85%-ot esett az Adidas Kínában

A holdújév óta eltelt hetekben 85%-kal esett vissza a tavalyi évhez képest az Adidas üzleti aktivitása Kínában.
2020. 02. 19. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint szerdán

Gyengült a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
2020. 02. 19. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Telekom kivételével erősödtek a vezető részvények

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 634,94 pontos, 1,39 százalékos emelkedéssel, 46 182,09 ponton zárt szerdán.
2020. 02. 19. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyereséggel zárták a mai napot a tőzsdék

Pozitív kezdés után indexnyereséggel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2020. 02. 19. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sokkolta a befektetőket a Magyar Telekom

Tegnap a Magyar Telekom a vártnak megfelelő jó eredményt tett közzé, de mégis sokkolta a befektetőket azzal, hogy az igazgatóság a várt 27 forint helyett 20 forintos osztalékra tett javaslatot - olvashatjuk az ERSTE mai elemzésében.
2020. 02. 19. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az arany áttörte az 1.600-as szintet, masszív vételi erő látható

Az arany 1.604 dollár volt ma reggel, ami azt jelenti, hogy az árfolyam sikeresen törte át a korábbi lélektani szintet.
2020. 02. 19. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2020. 02. 19. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Változatlan árbevételre számít a Telekom

Nagyjából változatlan árbevételre számít a Magyar Telekom idén és jövőre - mondta Szabó János, a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese a cég éves eredményeit értékelő sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
2020. 02. 19. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszaesett az építőipari termelés az EU-ban

Jelentősen csökkent az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben decemberben - közölte az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) szerdán.
2020. 02. 19. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így mozgott a forint árfolyama

A dollárhoz képest gyengült, az euróval és a frankkal szemben viszont erősödött a forint kedd este óta szerda reggelig.
2020. 02. 19. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Mérsékelt emelkedésre számíthatunk

Mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.
2020. 02. 19. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások: