Ma már csak minimálisan csökkent a kőolaj ára

Hétfői nagy esést követően kedden már csak minimálisan csökkent a kőlaj világpiaci ára.

Ma már csak minimálisan csökkent a kőolaj ára

Röviddel 9 óra előtt az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 10 cent (0,24 százalék) csökkenéssel, 41,34 dolláron állt. A nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára 9 centtel, (0,23 százalékkal) 39,45 dollárra süllyedt.
    

Hétfőn a Brent és a WTI egyaránt két hete legnagyobb csökkenéssel zárt. A Brent ára 1,71 dollárral (3,96 százalékkal), a WTI pedig 1,80 dollárral (4,38 százalékkal) csökkent. Szakértők a kőolaj árának második napja tartó csökkenését elsősorban arra vezetik vissza, hogy nyolc hónap szünet után hamarosan újraindul az olajtermelés Líbiában.
    

Halífa Haftar tábornok, az észak-afrikai ország keleti vidékeit uraló Líbiai Nemzeti Hadsereg parancsnoka jelentette be még pénteken, hogy újraindulhat a nyolc hónapja gyakorlatilag teljesen leállt olajtermelés, és ezzel együtt az export is.
   
Haftar és csapatai a nyugat-líbiai Tripoliban működő egységkormány és a hozzá hű milíciák ellen harcolnak. A hadúr követői januárban állították le az olajkitermelést, hogy így fokozzák a nyomást Fájez esz-Szarrádzs miniszterelnök kormányára Tripoliban.
   
Az olajkitermelés leállításának következtében a nemzeti olajvállalat, a NOC számításai szerint nagyjából 10 milliárd dollár veszteség érte a konfliktus sújtotta országot.
   
A blokád miatt Líbia olajtermelése napi 1,3 millió hordóról napi 100 ezer hordóra zuhant. Szakértők azt mondták, hogy a termelés csütörtökön indul újra.
   
Az olajpiacot az utóbbi időszakban komolyan befolyásolja, hogy a koronavírus-járvány miatt lényegesen visszaesett a kereslet. A líbiai kőolaj megjelentése pedig tovább növeli majd a kínálatot a mérsékelt kereslet mellett.

Hozzászólások

Ismét 40 dollár felett az olaj ára - az ok: USA készletadatok

A WTI 40,6 dollárig emelkedett, miután tegnap az EIA bejelentése szerint 3,8 millió hordóval csökkentek az USA nyersolaj készletei.
2020. 10. 16. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A kínaiak növelték olajvásárlásaikat szeptemberben

A WTI kereken 40 dollár volt a soron következő novemberi határidőre. A legérdekesebb hír az volt, hogy a szeptemberi hivatalos adatok szerint Kína 2,3%-kal növelte olajimportját, ami az augusztusi gyengülés után pozitív meglepetés volt.
2020. 10. 14. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezért zuhant az olaj ára világszerte

Jelentősen, 5 százalék körüli mértékben csökkentek a világpiaci olajárak pénteken, miután kiderült, hogy az amerikai elnököt és feleségét is megfertőzte a világjárványt okozó SARS-CoV-2 koronavírus.
2020. 10. 02. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Zuhant az olaj ára

Több mint 5 százalékkal csökkent a kőolaj ára csütörtök délután mindenekelőtt a befektetőknek arra a félelmére, hogy a koronavírus-járvány felpörgő újabb hulláma azt eredményezheti, hogy sok ország a tavaszihoz részben hasonló korlátozásokat vezet be, ami a kereslet drasztikus visszaesését eredményezné.
2020. 10. 01. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A keresleti aggodalmak miatt esik az olaj ára

A WTI 39 dollárig süllyedt ma reggelre, mivel a befektetők továbbra is aggódnak a csökkenő olajkereslet miatt.
2020. 09. 30. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább csökkent a kőolaj ára

A múlt heti két százalékot meghaladó árcsökkenés után a kőolaj világpiaci jegyzése tovább gyengült hétfőn délelőtt.
2020. 09. 28. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökken az orosz kőolajexport vámja

Oroszország októbertől csökkenti a kivitelre szánt kőolaj vámját.
2020. 09. 15. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagyot esett az olaj ára, mi áll a háttérben?

A WTI az elmúlt két hónap legnagyobb napi esésén van túl, az árfolyam 36,4 dollárig zuhant, míg az irányadó Brent egészen 40 dollárig süllyedt.
2020. 09. 09. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Komplett konyhákat árusít ki a brit olajcég

Konyhai és éttermi berendezéseket, hűtőket és számtalan különleges, színes irodai berendezést bocsátott árverésre Magyarországon – költözés miatt – egy brit olajcég. Az összesen többszáz tételből álló, kissé profilidegennek tetsző lista két külön aukción, de egyidőben kerül kalapács alá.
2020. 08. 05. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

40 dollár közelében a WTI, a piac aggódik a túlkínálat miatt

A WTI a szeptemberi határidőre közelített a 40 dolláros szinthez, mivel a befektetők aggódnak a kőolaj túlkínálat miatt.
2020. 08. 03. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az OPEC+ spekuláció miatt gyengült az olaj árfolyama

A WTI 40,2 dollárig gyengült a soron következő, augusztusi határidőre. Az árfolyam elsősorban amiatt gyengült, hogy a piacon látható jelei vannak, hogy az OPEC augusztustól növelni akarja termelését és mérsékli a mostani napi 9,7 millió hordós termelésvágást.
2020. 07. 13. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent Oroszország olaj- és gáztermelése

Csökkent Oroszország olaj- és gáztermelése, illetve olajexportja az idei első fél évben a tavalyi azonos időszakkal összevetve.
2020. 07. 02. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Esik az olaj ára, mert a befektetők félnek a második hullámtól

A WTI 34,8 dollárig süllyedt ma reggel, miután a hétvégén arról érkeztek hírek, hogy a koronavírus járvány továbbra sem ért véget.
2020. 06. 15. 10:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Először jutott amerikai olajhoz Fehéroroszország

Fennállása óta először kapott amerikai kőolajat Fehéroroszország - közölte csütörtökön a Belnyeftyehim sajtószolgálata.
2020. 06. 12. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hogyan vásárolják ki a horvátok a MOL-t az INA-ból?

A horvát kormány által felkért befektetési tanácsadó, a Lazard szerdán bemutatta a MOL kivásárlására készült előzetes jelentését az INA horvát olajipari vállalatról.
2020. 06. 11. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bemutatták a Mol Nyrt. kivásárlására készült mélyelemzést az INA horvát olajipari vállalatból

A horvát kormány által felkért Lazard befektetési tanácsadó bank szerdán bemutatta a Mol Nyrt. kivásárlására készült előzetes jelentését az INA horvát olajipari vállalatról - mondta Tomislav Coric ügyvezető környezetvédelmi és energetikai miniszter a prezentációt követően újságíróknak.
2020. 06. 11. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Félelem ide, félelem oda: stabil az olaj árfolyama

A WTI 25,6 dollárra emelkedett ma reggel annak ellenére, hogy a gazdaság újraindításával kapcsolatban sok a félelem az Egyesült Államokban és világszerte.
2020. 05. 13. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi ez nagy szárnyalás az olaj árfolyamában?

A WTI 22,1 dollárig emelkedett a júniusi határidőre, miután a kereskedők és befektetők szerint egyre inkább látszik a túlkínálatos állapot vége a globális olajpiacon.
2020. 05. 05. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

25-30 százalékkal esett vissza az üzemanyag-értékesítés Magyarországon

A márciusi állapothoz képest a gázolaj értékesítése 25 százalékkal, míg a benziné ennél nagyobb mértékben, akár 30 százalékkal is visszaesett áprilisban Magyarországon - mondta Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2020. 05. 05. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét délnek vette az irányt az olaj árfolyama

A közeli júniusi WTI határidő 18,3 dollár volt ma reggel. Ma hajnalban három nap erősödés után gyengültek az olajárak Ázsiában.
2020. 05. 04. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások: