Madridban folytatják a sztrájkot a taxisok

Barcelonában csütörtökön befejezték, Madridban viszont tovább folytatják a sztrájkot a taxisok, akik az alternatív közösségi személyszállítást végző cégek (Uber, Cabify) működésének korlátozását követelik.

Madridban folytatják a sztrájkot a taxisok

A katalán fővárosban a tiltakozó taxisok megszavazták a múlt pénteken kezdett sztrájk beszüntetését, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a katalán kormány ajánlatának elfogadása mellett döntöttek.
   
Eszerint az Uber, Cabify szolgáltatásainak igénybevételéhez egy órás kötelező előrendelési időt írnának elő, továbbá megszüntetnék a földrajzi helymeghatározó rendszer  használatát, vagyis az ügyfelek nem láthatnák a megrendelt autók tartózkodási helyét, amelyeknek minden fuvar után vissza kellene térniük a bázisukra mielőtt új utast vesznek fel.
   
Eduardo Martín, az alternatív közösségi személyszállítási szolgáltatók érdekeit védő Unauto elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy ezekkel a feltételekkel lényegében ellehetetlenítenék működésüket Katalóniában.

Jogosan van jogosítványod? - KRESZ és autóvezetési ismeretek kalkulátor
   
Csaknem négyezer munkahely veszne el, valamint több ezer ember maradna szolgáltatás nélkül Barcelonában és környékén - mondta, és hozzátette: aláírásgyűjtést indítanak, hogy megakadályozzák az új szabályozás életbelépését.
   
Emellett követelik Damiá Calvet, a katalán kormány illetékes tanácsosa lemondását, amiért "megpróbálja tönkretenni" ezt a szolgáltatási szektort Katalóniában.
  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Madridban a hétfő óta tartó sztrájk folytatása mellett döntöttek a taxisok, akik most már ugyanazoknak a feltételeknek a teljesítését követelik a helyi autonóm kormánytól mint, amit Katalónia vezetése ajánlott a taxisoknak Barcelonában.
   
Fő követelésük korábban az volt, hogy valósuljon meg a hatályos törvényi előírás, amely 30 taxisonként 1 úgynevezett VTC-engedély kiadását teszi lehetővé.
    

Ez az a hatósági dokumentum, amelyet a közösségi személyszállítást végző sofőröknek be kell szerezniük a munkavégzéshez Spanyolországban.
   
A spanyol fejlesztési minisztérium adatai szerint 2018 végén mintegy 66 ezer taxis-, és több mint 13 ezer VTC-engedély volt érvényben az országban. Madridban mintegy 15 ezer taxiengedélyre mintegy 6500 VTC-engedély jutott. Barcelonában közel 11 ezer taxis mellett több mint kétezer VTC-autó működhetett.
   
Az elmúlt 24 órában a madridi tiltakozóakciók során a taxisok több alkalommal is összetűzésbe keveredtek a rendőrökkel, akik igyekeztek megakadályozni a különböző útlezárásokat.
   
A hatóságok tájékoztatása szerint eddig három taxist vettek őrizetbe, a mentőknek pedig összesen huszonöt embert kellett ellátniuk könnyű sérülések miatt, köztük rendőrt, taxist és újságírót is.

Hozzászólások

Emelkedéssel indult a mai kereskedés Európában

Indexemelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.
2020. 05. 28. 09:50
Megosztás:
Hozzászólások:

Újraindul az ukrán futballbajnokság

Az ukrán labdarúgó-bajnokságot szombattól folytatják az ország illetékes minisztériumának hozzájárulásával.
2020. 05. 28. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatvanszorosára nőtt a kerékpáreladások száma Oroszországban

A hatvanszorosára emelkedett májusban a kerékpáreladások száma az előző év azonos időszakához képest az egyik legjelentősebb orosz webáruháznál, a Wildberriesnél a koronavírus-járvány által kiváltott mozgáshiány és az online vásárlási kedv megnövekedése miatt.
2020. 05. 28. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kontaktkutatási program kezdődik Angliában

tfogó program kezdődik csütörtökön Angliában annak kiderítésére, hogy az új koronavírussal megfertőződött páciensek kivel kerültek közelebbi kapcsolatba fertőződésük idején. A kormány reményei szerint a szerdán bejelentett program feleslegessé teheti a fertőzés gyanúja esetén jelenleg mindenkire egyformán kötelező elkülönítést.
2020. 05. 28. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újranyithatnak a szállodák, a fitnesztermek és a fürdők Ausztriában

Szigorú óvintézkedések mellett nyithatnak újra a szállodák, a fitnesztermek és a fürdők pénteken Ausztriában. A koronavírus-járvány esetleges terjedésének megelőzésére elrendelt szabályokról szerda délután Bécsben Rudolf Anschober egészségügyi miniszter tájékoztatott.
2020. 05. 28. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Franciaország enyhítésekre készül

Miután Franciaországban a koronavírus-járvány miatti általános karantén több mint két héttel ezelőtti fokozatos feloldásának kezdete óta továbbra is fokozatosan csökken a kórházi kezelésre szorulók száma, a kormány jövő héttől a kijárási korlátozások további enyhítését tervezi - jelezték szerda este kormányzati források.
2020. 05. 27. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Belgiumban lassul a járvány terjedése

Belgiumban egyértelműen lassul a koronavírus-járvány terjedése, de a szakértők szerint óvatosságra van szükség, mert nincs kizárva, hogy a vírus újra erőre kaphat.
2020. 05. 27. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A román államháztartás hiánya elérte a GDP 2,48 százalékát

A román államháztartás hiánya az idei első négy hónapban elérte a 26,82 milliárd lejt (5,5 milliárd euró), ami a román bruttó hazai termék (GDP) 2,48 százalékának felel meg - közölte szerdán a román pénzügyminisztérium.
2020. 05. 27. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elhalasztotta a döntést a Lufthansa a német segélycsomagról

Elhalasztotta a Lufthansa felügyelő bizottsága a döntést a német állam pénzügyi mentőcsomagjáról - közölte szerdán a légitársaság.
2020. 05. 27. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zártak az európai tőzsdék

Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek szerdán, miután az Európai Bizottság ismertette a koronavírus-járvány által velejéig megrázott európai gazdaság nagyszabású helyreállítási tervét.
2020. 05. 27. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU-nak 750 milliárd euróra van szüksége a helyreállításához

Az Európai Uniónak 750 milliárd euróra (mintegy 262,5 ezer milliárd forint) van szüksége a koronavírus-járvány okozta példátlan gazdasági és társadalmi károk utáni helyreállításhoz - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, az Európai Parlament egynapos, rendkívüli plenáris ülésén szerdán.
2020. 05. 27. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csehország készen áll a határnyitásra

Csehország készen áll arra, hogy június 15-én teljes mértékben megnyissa határait a járványügyi szempontból biztonságosnak minősített országok állampolgárai előtt - jelentette ki Tomás Petrícek cseh külügyminiszter szerdán Prágában.
2020. 05. 27. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Moszkva készen áll a korlátozások lazítására

Moszkva az alapvető mutatók alapján készen áll arra, hogy lazítson a Covid-19-járvány miatt bevezetett korlátozásokon - jelentette ki Jelena Andrejeva, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) fővárosi részlegének vezetője egy szerdai sajtótájékoztatón.
2020. 05. 27. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassul a fertőzés terjedése Ukrajnában

Optimizmusra ad okot a koronavírus-járvány alakulása Ukrajnában, egy nap alatt ismét kevesebb mint négyszáz új fertőzöttet azonosítottak, és a gyógyultak száma megint meghaladta az újonnan regisztrált betegekét - derült ki Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter szokásos napi online tájékoztatójából szerdán.
2020. 05. 27. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább enyhítenek az intézkedéseken a nyugat-balkáni országok

Észak-Macedóniában megszűnt a kijárási tilalom, Koszovóban pedig enyhítettek a kijárási korlátozásokon, és hamarosan a határokat is megnyitják, míg a többi nyugat-balkáni országban szerdára már szinte teljesen visszaálltak a koronavírus-járvány előtti hétköznapok.
2020. 05. 27. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre többen tartanak a 2021-re átnyúló globális recessziótól

A globális intézményi befektetői közösségen belül egyre többen tartanak attól, hogy a koronavírus-járvány okozta világgazdasági recesszió átnyúlik 2021-re - áll az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház kedden ismertetett friss felmérésében.
2020. 05. 27. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

8 milliárd eurós segélycsomagot kap a francia autóipar

Több mint 8 milliárd eurós történelmi segélycsomagot jelentett be Emmanuel Macron francia államfő kedden a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság által sújtott autóipar modernizálására, hogy Franciaország az elektromos járművek egyik legfőbb gyártójává váljon.
2020. 05. 27. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több millió félrevezető és hamis hirdetést távolítottak el weboldalakról

Az Európai Bizottság felhívására folytatott átfogó ellenőrzési akció keretében az online platformok üzemeltetői több millió, a koronavírus okozta járvánnyal összefüggő félrevezető hirdetést és eladásra kínált termékreklámot távolítottak el vagy tiltottak le weboldalaikról - közölte az uniós bizottság kedden.
2020. 05. 27. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gumikesztyűk és maszkok szennyezik a Földközi-tengert

Szennyezett gumikesztyűket és arcmaszkokat találtak környezetvédők a Földközi-tenger mélyén, a franciaországi Antibes közelében, az Opération mer propre (Tiszta tenger művelet) nevű francia civil szervezet tagjai megpróbálják megtisztítani a Cote d'Azur tengerpartját az eldobott védőeszközöktől.
2020. 05. 27. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Törökországban lassul a járvány terjedése

Törökországban kedden tovább lassult az új koronavírus-járvány terjedése, az utóbbi 24 óra leforgása alatt 948 ember szervezetében mutatták ki a kórokozót, így a fertőzöttek száma elérte a 158 762-őt - közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitter-fiókján.
2020. 05. 27. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások: