Magyar csúcsborok és... Újdonságokat kínál az idei Bordói November

A magyar csúcsborok mellett az „eredeti” Bordeaux és Amerika is bemutatkozik a Bordói Novemberen.

Magyar csúcsborok és... Újdonságokat kínál az idei Bordói November

Több mint hatvan hazai kiállító mintegy 150 bora várja november 16-án a bordeaux-i szőlőfajták borainak szerelmeseit a Bordói November Nagykóstolón.

2019 újdonsága, hogy a rendezvény BDX különteremmel bővül, ahol kiegészítő jeggyel 20 féle bordeaux-i bort kóstolhatnak korlátlanul a vendégek, így képet kaphatnak arról, hol tartanak a magyar bordói házasítások az „etalonhoz” képest.

Az idei év másik csúcspontja az a mesterkurzus lesz, amin az amerikai kontinens mutatkozik be a bordói fajtákkal. Magyarországon összesen 6000 hektáron termelik a három kulcsfontosságú fajtát, a cabernet sauvignont, cabernet franc-t és a merlot-t. Ez a teljes kékszőlővel beültetett terület több mint egyharmada, ami jól mutatja a fajták jelentőségét és népszerűségét mind termelői, mind fogyasztói oldalon.

A Bordói November Nagykóstolón összesen 13 borvidék mutatja be bordói típusú borait a budapesti Corinthia Hotelben, ahová a szervezők a korábbi évekhez hasonlóan idén is 1000-nél több főt várnak.

bordói november borkóstoló

A kiállítótérbe november 15-ig elővételi jegyek 2000 forint kedvezménnyel válthatók. A sétálókóstoló 150 borán kívül a Csúcsbor Teremben – külön térítés ellenében – exkluzív körülmények között ismerkedhetnek meg a hazai kínálat csúcsán lévő tételekkel, és

idén először a BDX teremben kiegészítő jeggyel 100 érdeklődő további 20 féle bordeaux-i bort kóstolhat korlátlanul.

A nyolcórás rendezvény további izgalmas programokat is kínál.

A Borkollégium három ingyenes pop-up school előadásának egyikén például a sokak által csak „Monsieur Cabernet Franc”-ként tisztelt villányi borász, Malatinszky Csaba személyesen mutatja be borait és filozófiáját. „A bordói stílusú boroknak népes rajongótábora van itthon is, a Bordói November Nagykóstoló évről-évre teltházzal fut.

bordói november

A rendezvény különlegessége, hogy a hazai élvonal mellett különteremben itthon amúgy nehezen hozzáférhető tételekkel is találkozhatnak a vendégek, valamint az egyik mesterkurzuson a tengerentúli bordói házasítások kerülnek terítékre, amik az egész rendezvényen kizárólag ezen az előadáson lesznek elérhetők” – foglalja össze az idei év újdonságait Lóth Viktória, a Winelovers rendezvények főszervezője.

Részletek a rendezvényről ITT.


TRX 0,45 dollár felé: a TRON a Solana nyomában

A TRON hálózat stabilcoin-forgalma és felhasználói aktivitása továbbra is kiemelkedő, miközben a TRX árfolyama megőrizte hosszabb távú emelkedő trendjét. Az onchain adatok alapján a blokklánc egyre fontosabb szerepet tölt be a kisebb értékű USDT-utalásokban, a technikai indikátorok pedig egyelőre a vásárlóknak kedveznek.
2026. 07. 24. 17:00
Megosztás:

Előrejelzési piacok: hogyan sűríti egyetlen árba a tömeg tudását

Santiago Robledo Hernández sportanalitikus és kriptopiaci megfigyelő számára az előrejelzési piacok legfontosabb tulajdonsága nem a spekuláció, hanem az információs hatékonyság.
2026. 07. 24. 16:30
Megosztás:

Nem csak a magasabb fizetés miatt vállalnak külföldön munkát a magyarok

A külföldi munkavállalás a legtöbb érintett magyar számára pozitív tapasztalat: háromnegyedük szerint azt követően javult az életminőségük, tízből nyolcan pedig elégedettek jelenlegi vagy legutóbbi külföldi állásukkal. Bár továbbra is a magasabb kereset a legfontosabb motiváció, egyre nagyobb szerepet kapnak a családi szempontok is – derül ki a Profession.hu reprezentatív kutatásából
2026. 07. 24. 16:00
Megosztás:

Jóváírással és ajándékokkal várják a bankok a diákokat

Több tízezer forintos jóváírással, szinte ingyenes számlavezetéssel és más megszerezhető ajándékokkal kampányolnak a bankok a leendő számlatulajdonosokért. Az iskolakezdés előtti hetekben évek óta nagy a verseny, a pénzintézetek egymással versengve jönnek ki a diákszámlák megnyitásához kapcsolódó akciókkal. Nem érdemes azonban az első vonzónak tűnő ajánlatra ugrani, a teljesítendő feltételek ugyanis nem biztos, hogy illeszkednek a bankolási szokásokhoz - írja közleményében a Bank360.hu pénzügyi szakportál.
2026. 07. 24. 15:00
Megosztás:

Az Európai Unió geoökonómiai lépései

Bár az Európai Bizottság „Befektetési bizottságként” határozta meg önmagát, a legutóbbi hónapok tevékenységei egyértelműen geoökonómiai és geopolitikai hangsúlyt kaptak.
2026. 07. 24. 14:00
Megosztás:

Akár 5 százalékkal emelkedhetnek a bérleti díjak, rögtön a ponthatárhirdetés után

Miközben az egyetemvárosokban az elmúlt öt évben közel megduplázódtak a lakásárak, a családok számára egyre összetettebb kérdéssé válik, hogy egyetemre készülő gyermekük lakhatását bérléssel vagy vásárlással érdemes-e megoldani. Az Ingatlan 360 sajtóeseményen az MBH Elemzési Centrum, az MBH Jelzálogbank, az Otthon Centrum és a Fundamenta szakértői közösen értékelték az ingatlanpiac legfontosabb folyamatait.
2026. 07. 24. 13:00
Megosztás:

Nem változtatott az irányadó rátán az EKB

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak megfelelően 2,25%-on tartotta a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,65%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,40%-on maradt. Volt néhány jegybankár, aki megemlítette a kamatemelés lehetőségét, de végül egyhangú döntés született a tartás mellett.
2026. 07. 24. 12:00
Megosztás:

Stabilcoin-hálózatot épít a Circle Dél-Koreában

A Circle egyszerre két jelentős dél-koreai együttműködést jelentett be: a USDC kibocsátója a Kakao Grouppal és a Toss Bankkal vizsgálja a stabilcoinalapú fizetési infrastruktúra kiépítésének lehetőségeit. A megállapodások azt jelzik, hogy a vállalat a kriptotőzsdéken túl a hagyományos banki, technológiai és digitális fizetési szektorban is növelné jelenlétét.
2026. 07. 24. 11:00
Megosztás:

A tech gyorsjelentések és a kiújuló inflációs félelmek árnyékolták be a csütörtöki kereskedési napot

Kifejezetten borús hangulatban telt a kereskedés az amerikai tőzsdéken, miután a meghatározó technológiai óriások csalódást keltő gyorsjelentései, valamint a megugró olajár kettős nyomás alá helyezték a piacokat. A technológiai túlsúlyos Nasdaq Composite vezette az esést 2,2%-os zuhanással, amivel több mint két hónapos mélypontra került, és már több mint 7%-ra távolodott el a kora júniusi történelmi csúcsától. Az S&P 500 1,2%-os, a Dow Jones pedig 1%-os mínuszban, egyaránt nagyjából egy hónapos mélyponton zárt. A befektetői idegességet jól mutatja, hogy a Wall Street-i félelemindexként is ismert VIX 18,7 pontra, közel egy hónapos csúcsra ugrott.
2026. 07. 24. 10:30
Megosztás:

Estek az európai piacok csütörtökön

Estek az európai részvénypiacok a csütörtöki kereskedési napon, a technológiai szektor részvényei erős nyomás alatt álltak. A STMicroelectronics árfolyama 18,7%-ot zuhant, miután a Q3-as bevételi előrejelzése jelentősen elmaradt a piaci várakozásoktól.
2026. 07. 24. 10:00
Megosztás:

Így alakult a forint árfolyama péntek reggelre

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 07. 24. 09:00
Megosztás:

Hatékony fűtés és meleg víz egy készülékben: a modern választás

Gondolkodtál már azon, hogy milyen hatékony megoldások léteznek a fűtés és a meleg víz előállítására egy készülékben? A mai technológiai újítások között a kondenzációs kombi gázkazánok kiemelkednek, mivel páratlan lehetőségeket nyújtanak azok számára, akik egyszerűbbé kívánják tenni otthonuk fenntartását.
2026. 07. 24. 08:00
Megosztás:

A horgászat a természet tiszteletéről is szól

A horgászat sokaknak az élet része, nem csupán hobbi. Talán újra felfedezheted általa a természet szépségeit és elvonulhatsz a mindennapok zűrzavarából. De vajon mit tehetünk azért, hogy a horgászat valóban fenntartható legyen, és közben ne romboljuk a környezetet?
2026. 07. 24. 07:40
Megosztás:

Tízéves megállapodást kötött a Messer és a Lhyfe a megújuló hidrogén szállítására

A megállapodás kiszámíthatóbbá teszi a Lhyfe jövőbeni bevételeit, és tovább erősíti pozícióját a megújuló hidrogén piacán.
2026. 07. 24. 07:00
Megosztás:

Lemon online a partneri gazdaságban: hogyan teremtenek digitális piacot a tartalmak, értékelések és médiaplatformok

Egy digitális márka körül nemcsak saját weboldal épül. Cikkek, összehasonlítások, videók, keresők és közösségi felületek kapcsolják össze a szolgáltatást a közönséggel. Ez a partneri hálózat önálló piacot hoz létre a figyelem és az információ körül.
2026. 07. 24. 06:52
Megosztás:

Unibet belépés és a visszatérő látogatások értéke: hogyan számszerűsíti a digitális üzlet a közönség hosszú távú elköteleződését

Egy digitális szolgáltatás értékét nem csak az mutatja meg, hányan nyitják meg egyszer. Sokkal beszédesebb, hogy kik térnek vissza, milyen gyakran jelentkeznek be, és mennyi időn keresztül maradnak aktív kapcsolatban a platformmal.
2026. 07. 24. 06:45
Megosztás:

Az INA megszerezte a SAVA-07 kutatási terület teljes tulajdonát

A horvát kormány csütörtöki ülésén jóváhagyta, hogy az INA horvát olajipari vállalat megszerezze a szárazföldi SAVA-07 kutatási terület fennmaradó 60 százalékos részesedését, amellyel tulajdoni aránya 100 százalékra nőtt - közölte a kabinet.
2026. 07. 24. 06:00
Megosztás:

Éles tesztre készül a digitális euró

Az Európai Központi Bank 36 bankot és fintechcéget választott ki a digitális euró következő nagy tesztjéhez. A 2027 második felében induló pilotban többek között a Deutsche Bank, az UniCredit, a Revolut és a Stripe is részt vesz. A cél egyelőre nem a nyilvános bevezetés, hanem annak kiderítése, hogyan működne a digitális jegybankpénz valódi vásárlásoknál és pénzküldéseknél.
2026. 07. 24. 05:00
Megosztás:

Történelmi mérföldkő: a CoinCash kapta az első magyar MiCA-engedélyt

A Magyar Nemzeti Bank engedélyével a CoinCash az első — és jelenleg egyetlen — magyar székhelyű kriptoeszköz-szolgáltató, amely az Európai Unió egységes kriptoszabályozása (MiCA) alatt működhet. Az ország legnagyobb kriptobrókersége a következő hónapokban újraindítja szolgáltatásait.
2026. 07. 24. 04:00
Megosztás:

Az OECD országjelentése alátámasztja a kormány gazdaságélénkítési céljait

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium szerint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) alapos leltárt készített a magyar gazdaságról friss országjelentésében, amely alátámasztja a kormány gazdaságélénkítési céljait.
2026. 07. 24. 03:00
Megosztás: