Magyarországon kiemelkedő a gyógyszeripar szerepe

A magyar gazdaságban a gyógyszeripar a bruttó hazai össztermék (GDP) 6 százalékát adja, az ágazat árbevételében 38 százalék a hozzáadott érték aránya - jelentette ki Varga Mihály pénteken Körmenden az Egis Gyógyszergyár Zrt. 5 milliárd forintos beruházással megvalósult új üzemcsarnokának avatóján.

Magyarországon kiemelkedő a gyógyszeripar szerepe
A pénzügyminiszter azt mondta: a magyar gazdasághoz szorosan kötődő német gazdaság teljesítménye az elmúlt egy évben jelentősen lassult. A magyar gazdaság - amelyből igen jelentős szeletet ad a 14 ezer embert foglalkoztató gyógyszeripar - ennek ellenére tovább tartja a korábbi lendületét, az ipari termelés júliusban 12 százalék bővülést mutatott - közölte Varga Mihály.
    Az Egis körmendi beruházását a miniszter kiváló példának nevezte arra, hogy a kormány miként képzeli el az európai uniós és hazai források elköltését. A csúcstechnológiát jelentő gyár innovatív fejlesztésekkel magas hozzáadott értéket termel, ami növeli a hazai és a külpiaci értékesítést is.
    A galenikus - vagyis nem szilárd anyagú - gyógyszerkészítményeket előállító üzem felépítéséhez és termékfejlesztéséhez a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) pályázatán, a Szegedi Tudományegyetem, a Pannon Egyetem és a Természettudományi Kutatóközpont együttműködésével nyert támogatást az Egis. A fejlesztések eredményeként 3 olyan új termék kerül a piacra 2020 végéig, amelyekkel a korábbinál hatékonyabban lehet kezelni egyes betegségeket - jelezte a miniszter.
    Kitért arra is, hogy a jelenlegi európai uniós ciklusban 12 ezer milliárd forintnyi uniós forrás áll Magyarország rendelkezésére, s a korábbi 16 százalék helyett az összeg legalább 60 százalékát szánjuk gazdaságfejlesztési célokra. Ebben legfontosabb pályázati forrás a Ginop, amelynek 2500 milliárd forintos kerete például a nálunk négyszer nagyobb lakosságú Lengyelországéval azonos.
    A kis- és középvállalkozások foglalkoztatási és innovációs fejlesztéseire szánt keretből már 1481 milliárd forintot kifizettek 18 500 vállalkozásnak, amelyek 7500 új munkahelyet teremtettek több mint 250 milliárd forint saját önerőt is felhasználva.
    Varga Mihály ismertetése szerint az elmúlt 9 évben talpra állt a magyar gazdaság, kifejezetten jó a teljesítménye, a második negyedévben például az Európai Unió tagállamainak legnagyobb növekedését, 5,2 százalékot ért el. Mindezt nem hitelekből és privatizációs bevételekből, miközben az államadósság szintje a korábbi 83-ról 69 százalékra mérséklődött, az aktív korú népesség 54 százaléka helyett már több mint 70 százalékos a foglalkoztatottság, a 12 százalékos munkanélküliségi ráta pedig 3,4 százalékra mérséklődött.
    Vas megyében 2010 óta 100 ezerről 128 ezerre nőtt az állásban lévők száma, 11,6-ról 2,5 százalékra csökkent a munkanélküliség, ami már szinte teljes foglalkoztatottságot jelent. Körmenden a korábbi 5,3 százalékról 2,2 százalékra mérséklődött a regisztrált állástalanok aránya - sorolta a pénzügyminiszter.
    Hodász István, az Egis Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója elmondta: az 50 éve alapított körmendi üzemükben kezdetben gyermektápszereket készítettek, majd az 1980-as években csomagoló- és tablettázóüzem épült, a 2000-es évek elején pedig kutatás-fejlesztési egységet hoztak létre éppen a galenikus készítményekre alapozva. Ma mintegy 700 embert foglalkoztatnak Körmenden, az üzem adja az Egis teljes exportjának felét.
    A Ginop-program keretében 2,3 milliárd forint vissza nem térítendő forrást nyert el a vállalat, a kormánytól pedig 950 millió forint beruházási támogatást kaptak. Az összesen 5 milliárd forintos beruházás révén 4000 négyzetméteres üzem épült. Itt 2020 elejétől 36 gyógyszerkészítményt gyártanak, évente 20 millió egységet, amelynek több mint 80 százalékát exportálják.
    A három új készítményből kettő már hamarosan piacra kerül, ezeket Európán kívül Közép-Amerikában, Ázsiában és Afrikában, összesen mintegy 40 országban forgalmazzák, vagyis exportpiaci terjeszkedést tesznek lehetővé a világpiacon is versenyképes új készítmények - fogalmazott a vezérigazgató.
    Hozzátette, hogy tovább fejlesztenek Körmenden, új gyógyszercsomagoló-üzemet építenek, bővítik a tablettázóüzemet, továbbá új onkológiai készítmények előállítására szolgáló egységet is építenek, amelyhez 1,7 milliárd forint támogatást nyertek egyedi kormánydöntés alapján. A munkaerő folyamatos utánpótlására helyben duális szakmunkásképzést is indítottak, amelynek jelenleg 23 tanulója van.
    Bebes István, Körmend polgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a városban lakó minden harmadik család kötődik valamilyen formában a helyben legnagyobb foglalkoztatónak számító Egis-hez. A gyógyszergyár, valamint a Gysev Zrt. és az önkormányzat együttműködésében éppen a gyógyszerüzem avatója napján adták át azt az új vasúti átjárót, amely az üzem biztonságosabb megközelítését teszi lehetővé.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: