Már Trump is komolyan veszi a koronavírust

Amerikai idő szerint már pénteken délután aláírta Donald Trump a Képviselőház által aznap megszavazott 2.000 milliárd dolláros költségvetési stimulust.

Már Trump is komolyan veszi a koronavírust

Hétvégén már Trump is belátta, hogy a koronavírus miatti óvintézkedéseket nem mielőbb megszüntetni, hanem inkább kiterjeszteni érdemes, így április 30-áig meghosszabbították ezeket az intézkedéseket. Trump most már azt kommunikálta, hogy jó teljesítmény lenne az USA-tól, ha a koronavírus miatti halálozások számát 100 ezer fő alatt tudnák tartani. Dr. Anthony Fauci, az amerikai kormány legfőbb szakértője a témában azt nyilatkozta hétvégén a CNN-nek, hogy akár 100-200 ezer áldozatot is követelhet a koronavírus az USA-ban és több millióan betegedhetnek meg. Ez persze időközben még változhat.

Az USA-ban továbbra is New York-ban a legrosszabb helyzet, itt vasárnap több mint 60 ezer megbetegedés és ezer haláleset volt eddig. Korábban felvetődött a karantén kérdése is, de Donald Trump ezt végül nem rendelte el. Ehelyett a járványügyi hatóság adott ki figyelmeztetést, hogy New York, New Jersey és Connecticut lakosai 14 napig tartózkodjanak a nem létszükségletű utazástól.

Eközben az USA-ban a Kongresszus már egy újabb költségvetési stimulust tervez, aminek mértéke attól függhet, hogy meddig tartanak a gazdasági leállások, illetve azok milyen károkat okoznak.

ÉLŐ koronavírus térkép ITT - aktuálisan melyik országban mennyi beteg, halott és gyógyult koronavírusos van?  

Hozzászólások

Egyre több amerikai vásárol fegyvert

Nőtt a fegyvereladások száma az Egyesült Államokban a koronavírus-járvány idején - közölte Varga Zoltán fegyverszakértő vasárnap az M1 aktuális csatornán.
2020. 05. 24. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A NATO-szövetségesek ellenzik a Nyitott Égbolt felmondását

Az Egyesült Államok NATO-szövetségesei ellenzik a Nyitott Égbolt szerződés felmondását, illetve azt, hogy az Egyesült Államok kilépjen az egyezményből - közölte Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
2020. 05. 23. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengén kezdték a napot az amerikai tőzsdeindexek

Az előző napi csökkenést követően csekély mértékben gyengülő indexekkel indult a kerekedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon.
2020. 05. 22. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább romlik az USA-Kína viszony

Tovább fokozódott tegnap a feszültség USA és Kína között miután az amerikai védelmi miniszter, Mike Pompeo az eddigi hagyományokat megszakítva gratulált az új taiwani elnök beiktatásához.
2020. 05. 22. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassult a Conference Board amerikai makrogazdasági indexének a csökkenése

Elemzők által vártnál nagyobb mértékben lassult a Conference Board gazdaságkutató intézetnek a makrogazdasági folyamatokat 3-6 hónapra előre jelző indexének a romlása áprilisban.
2020. 05. 22. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A brit gyógyszergyártók egymilló dollárt kaptak az Egyesült Államoktól

Az amerikai kormány egymilliárd dollárral támogatja a brit AstraZeneca gyógyszergyártót az új koronavírus elleni vakcina kifejlesztésében - jelentette be az amerikai emberi erőforrások és egészségügy minisztériuma csütörtökön.
2020. 05. 22. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lélegeztetőgép-szállítmány érkezett Moszkvába

Lélegeztetőgépeket szállító amerikai katonai repülőgép érkezett csütörtök délután egy németországi bázisról Moszkva vnukovói repterére.
2020. 05. 21. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az amerikai kormányzat kilép a Nyitott Égbolt szerződésből

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön bejelentette, hogy az amerikai kormányzat felmondja a Nyitott Égbolt szerződést.
2020. 05. 21. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhe mínuszokban nyitottak a New York-i tőzsdeindexek

Enyhe mínuszokban nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek csütörtökön, a befektetőket aggasztja az amerikai-kínai feszültségek fokozódása, a felemás vállalati gyorsjelentések pedig csökkentik a koronavírus-járvány által lefékezett gazdasági fellendülésbe vetett reményeket.
2020. 05. 21. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Babahintőport vont ki a forgalomból az amerikai Johnson & Johnson

Az amerikai Johnson & Johnson felhagy a vitatott babahintőpor amerikai és kanadai forgalmazásával - jelentette kedden este több amerikai médium is.
2020. 05. 21. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Máshol infláció, Kanadában defláció volt áprilisban

Kanadában 11 éven belül idén áprilisban először volt defláció.
2020. 05. 20. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy százalékos emelkedéssel nyitottak az amerikai piacok

Több mint 1 százalékos emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek szerdán a vártnál jobb vállalati gyorsjelentéseknek, illetve a koronavírus-járvány által sújtott gazdaságok gyors fellendüléséhez fűzött reményeknek köszönhetően.
2020. 05. 20. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb támogatást kapnak az amerikai farmerek

Az agráriumnak nyújtott újabb közvetlen anyagi támogatást jelentett be Donald Trump amerikai elnök és Sonny Perdue szövetségi agrárminiszter kedden a Fehér Házban.
2020. 05. 20. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhe mínuszban az amerikai indexek

Enyhe csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek kedden.
2020. 05. 19. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Donald Trump a WHO-hozzájárulás végleges felfüggesztésével fenyeget

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) folyósított hozzájárulás korlátlan időre szóló felfüggesztésével és az Egyesült Államok tagságának átgondolásával fenyegetett Donald Trump amerikai elnök kedd éjjel a Twitteren.
2020. 05. 19. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így védekezik Trump a koronavírus ellen

Rendszeresen végeznek rajta vírustesztet, ezek eddig mind negatívak voltak, de másfél hete hidroxiklorokint szed - mondta el Donald Trump amerikai elnök hétfőn újságíróknak a Fehér Házban, miután gazdasági vezetőkkel folytatott egyeztetéseket.
2020. 05. 19. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Íme a Huawei nyilatkozata az Egyesült Államok exportszabályozásának kiegészítésével kapcsolatban

A Huawei Technologies kategorikusan ellenzi az Amerikai Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumának exportszabályozást kiegészítő újabb rendelkezéseit, amelyek kifejezetten a vállalatunkat célozzák.
2020. 05. 18. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy lendülettel nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn az amerikai tőzsdéken a járványvédelmi korlátozások feloldása és az ösztönzőknek köszönhetően ezzel párhuzamosan beinduló gazdasági fellendülés reményében.
2020. 05. 18. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ne fogadjon senki arra a tőzsdén, hogy az USA gazdasága összeomlik!

Egy 60 perces interjúban Powell Fed elnök azt mondta, hogy a gazdasági fellendülés több mint egy évet vehet igénybe, és legkorábban 2020 második felében kezdődhet el.
2020. 05. 18. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína ellenzi a Huawei tevékenységét korlátozó amerikai szankciókat

Kína ellenzi a Huawei Technologies tevékenységét korlátozó újabb amerikai szankciókat, és minden szükséges lépést meg fog tenni a kínai vállalatok jogainak védelmére - közölte a kínai kereskedelmi minisztérium vasárnap.
2020. 05. 17. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások: