Marad az alacsony olajár?

Londoni iparági elemzők várakozása szerint az új koronavírus okozta járvány negatív keresleti hatásai miatt az idén és jövőre is érzékelhetően alacsonyabb lesz az átlagos olajár az eddig várt szinteknél.

Marad az alacsony olajár?

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, az Oxford Economics hétfőn ismertetett helyzetértékelésében közölte: várakozása szerint a világgazdasági szintű nyersolajkereslet növekedése az idei első negyedévben jelentősen, napi átlagban 590 ezer hordóval, a második negyedévben 320 ezer hordóval marad el eddigi előrejelzésétől.
   
A cég azt valószínűsíti ugyanakkor, hogy az év második felétől az átlagos napi globális kereslet növekedési üteme 120 ezer hordóval meghaladja eddigi prognózisát.
    

Mindezt összevetve az Oxford Economics 200 ezer hordóval 900 ezer hordóra csökkentette a napi globális olajkereslet idei egész éves átlagos növekedésére szóló becslését.
   
A ház szerint ebben a környezetben a globális alaptípusnak tekintett Brent olajtípus hordónkénti ára 2020-ban átlagosan 62,40 dollár, jövőre 65 dollár lesz, 3,10, illetve 1,60 dollárral alacsonyabb az eddigi előrejelzésében szereplő árfolyamnál.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!
    

Az Oxford Economics eredeti, 6 százalékos előrejelzéséről a koronavírus okozta járvány megjelenése után 5,4 százalékra gyengítette a kínai hazai össztermék (GDP) idei növekedésére szóló prognózisát.
   
A ház eddig 2,3 százalékos globális növekedést valószínűsített 2020 egészére, de felülvizsgált számításai szerint a lassabb kínai növekedés átszűrődő hatásai a világgazdaság idei növekedési ütemét ehhez a várakozáshoz képest 0,25 százalékponttal csökkenthetik.
   
A cég rövid időn belül másodszor rontotta kínai és globális prognózisait a koronavírus-járvány hatásai miatt: január végén ismertetett előző előrejelzésében a kínai gazdaságban 5,6 százalékos növekedést valószínűsített, és akkori számításai még arra mutattak, hogy a globális növekedésre gyakorolt negatív hatás 0,20 százalékpont lesz.
   
A ház korábban 2,3 százalékos globális növekedést valószínűsített 2020 egészére.
   
Hétfőn ismertetett új előrejelzésében az Oxford Economics közölte: az idei első negyedévben mindössze 4 százalékos éves összevetésű növekedést vár a kínai gazdaságban a korábbi 6 százalék helyett.
   
A koronavírus terjedése és a megfékezésére hozott intézkedések negatív aktivitási hatásaitól más nagy londoni házak is a globális olajkereslet és az árfolyamok érdemi csökkenését várják.
   
A Moody's Investors Service Londonban ismertetett legfrissebb szektorelemzésében azt emelte ki, hogy Kína a világ legnagyobb nyersolajimportőre, és a koronavírus-járvány máris lassította a kínai gazdaság aktivitását. Így már a globális olajkereslet ebből eredő rövid távú visszaesését valószínűsítő előrejelzések is elégségesek voltak ahhoz, hogy az elmúlt időszakban jelentősen csökkenjen a nyersolaj árfolyama.
   
A nemzetközi hitelminősítő kimutatta, hogy a Brent hordónkénti ára a január 31-én zárult egy hónapban 14 százalékkal 57 dollár alá, a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) olajtípus árfolyama 16 százalékkal 52 dollár alá süllyedt.
   
A Moody's becslése szerint a kínai gazdaság hozzávetőleg 14 millió hordó olajat fogyaszt naponta, vagyis a kínai kereslet tartós 10 százalékos visszaesése esetén - bár a cég hangsúlyozza, hogy nem ez az alapeseti előrejelzése - 1,4 millió hordónyi napi kereslet veszne el.
    

A hitelminősítő számításai szerint ha egy ekkora keresleti visszaesés hat hónapig fennmaradna, az 250 millió hordóval növelné a globális nyersolaj-raktárkészleteket, hacsak a termelők részéről ezt nem kíséri a kínálat ennek megfelelő csökkentése.
   
A Moody's szerint az olajkészletek ilyen mértékű felduzzadása legalább egy évig nyomott szinten tartaná az olajárakat.

Hozzászólások

Idén már félmillió kínai vállalat megszűnt

Csaknem félmillió kínai vállalat szűnt meg véglegesen első negyedévben, miután az új koronavírus-járvány térdre kényszerítette a világ második legnagyobb gazdaságát - írta internetes oldalán egy hétfőn megjelent cikkben a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2020. 04. 06. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína lélegeztetőgépeket adományoz New York államnak

Kína ezer lélegeztetőgépet adományoz New York államnak, a szállítmány szombaton érkezik meg a Kennedy repülőtérre - jelentette be Andrew Cuomo, New York állam kormányzója.
2020. 04. 05. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó hír! (úgyse olvassa senki) - A kínai szolgáltatószektorban is javulás látható

Márciusban a kínai Caixin szolgáltatóipari beszerzési menedzser index is látványosan emelkedett.
2020. 04. 03. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump ügyes tőzsdés - bemondta - szárnyal!

A WTI közeli határidőre 24,2 dollárig emelkedett, miután tegnap Trump elnök elhintette a piacon, hogy az olajtermelők több mint 10 millió hordóval csökkentik napi kitermelésüket.
2020. 04. 03. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább csökkent a napi esetek száma Kínában

Tovább csökkent a napi koronavírusos fertőzések száma Kínában, de sokan a járvány második hullámától tartanak, ezért több helyen újabb korlátozásokat léptettek életbe, míg máshol az óvintézkedések folytatólagos betartására szólították fel a lakosságot.
2020. 04. 02. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb bizonyíték Kínából

Ma hajnalban láthattuk a Caixin feldolgozóipari beszerzési index esetében is, hogy Kínában magához tért a feldolgozóipar. Ugyanis az index a februári 40,3 pontról 50,1-re ugrott a piac által várt 45 pont helyett.
2020. 04. 01. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Japánban is 10%-os csomag jöhet

A japán kormány minden eddiginél nagyobb, a japán GDP 10%-ára rúgó, 555 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagot készít elő. Az élénkítésre a koronavírus és az elhalasztott olimpia negatív gazdasági hatásainak ellensúlyozására van szükség.
2020. 04. 01. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Olajpiac - Trump a szaúdi és az orosz vezetővel tárgyal

A WTI 20,1 dollár volt ma reggel a májusi határidőre, ami azt jelenti, hogy a tegnapi rövid emelkedést követően ismét erős nyomás van az árfolyamokon.
2020. 04. 01. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kezd feléledni a kínai feldolgozóipar

Enyhe növekedést produkált a kínai feldolgozóipar teljesítménye márciusban az új koronavírus-járvány belföldi visszaszorítását követően - derült ki a Caixin Insight Group kínai kutatóintézet és az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató közös felméréséből.
2020. 04. 01. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen emelkedő olajár, mondjuk mi áll a háttérben

A WTI 21,3 dollárra emelkedett, miután ma reggel a kínai ipari PMI adat jobb lett a vártnál. A márciusi 52,0 pont a februári 35,7 ponthoz képest hatalmas ugrás, ami mutatja, hogy Kínában fokozatosan újra tudják indítani a termelést.
2020. 03. 31. 12:12
Megosztás:
Hozzászólások:

Az évszázad legrosszabb éve volt a tavalyi Ausztráliában

Valószínűleg az évszázad legrosszabb éve volt a tavalyi Ausztráliában, ahol a hőség és a szárazság példátlan pusztítást végzett az évente kiadott Környezeti Jelentés szerint.
2020. 03. 31. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Valószínűleg Észak-Koreában is megjelent a koronavírus

Valószínűleg Észak-Koreában is megjelent a koronavírus, amelyet Kínából vihettek be az elszigetelt országba - mondta Salát Gergely Korea-szakértő hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
2020. 03. 31. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb pénzt pumpált a gazdaságba a kínai jegybank

A kínai jegybank jelentősen csökkentette a fordított repokamatot és újabb összeget áramoltatott a bankrendszerbe a vírusjárvány okozta gazdasági károk enyhítésére.
2020. 03. 30. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Amerikában már van olyan hely, ahol negatív az olaj árfolyama

A WTI 20,7 dollár volt ma a közeli határidőre, miután egyre nagyobb méreteket ölt az olajpiacon a túlkínálat.
2020. 03. 30. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Áprilisban Tokióba viszik az olimpiai lángot

prilisban viszik Tokióba az olimpiai lángot, amelyet addig Fukusimában őriznek.
2020. 03. 29. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mély recesszióba eshet Szingapúr gazdasága

Történelme legmélyebb recessziójába kerülhet Szingapúr, amelynek hazai összterméke (GDP) a vártnál jóval erősebb mértékben csökkent az első negyedévben az új koronavírus által okozott járvány miatt.
2020. 03. 26. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A GDP 10%-át fordíthatja élénkítésre Japán

A japán kormány egy 500 milliárd dolláros, a japán GDP körülbelül 10%-át kitevő fiskális élénkítőcsomagon dolgozik.
2020. 03. 26. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Wizz Air szállította haza Kínából a kormány által megrendelt védőfelszerelést és koronavírus-teszteket

A Wizz Air szállította haza Sanghajból a magyar kormány által megrendelt egészségügyi védőfelszereléseket és koronavírus teszteket.
2020. 03. 23. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre nagyobb bajban vannak a termelők

A texasi termelők nagy bajban vannak, az iparági lobbista szervezetek már közös termeléscsökkentésről beszélnek, amire még sohasem volt példa az USA történelmében.
2020. 03. 23. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína az elsők között heverheti ki a COVID-19 vírust

A kínai vállalatoknak nagyon jó esélyük van arra, hogy a leghamarabb és a legkisebb károkat elszenvedve kerüljenek ki a globális koronavírus-járványból – ez derült ki a Fidelity International 152 részvény- és kötvényelemzőjének körében elvégzett hangulatfelmérő (pulse-) körkérdésére adott válaszokból.
2020. 03. 23. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások: