Médiatanács: Jövőre is 1,3 milliárd forintot nyerhetnek el a médiaszolgáltatók támogatásra

Összesen 1,3 milliárd forint pályázati forrást nyerhetnek el 2020-ban a helyi, körzeti és kisközösségi médiaszolgáltatók a Magyar Média Mecenatúra Programban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának döntése alapján. A grémium e heti ülésén elfogadta az új reklámszpotokról szóló tanulmányt is, amely szerint egyre több a gyógyszerreklám. A testület kezdeményezésére a román társhatóság helytelen korhatár-besorolás miatt figyelmeztette a Mozi+ és a Moziverzum szolgáltatóját.

Médiatanács: Jövőre is 1,3 milliárd forintot nyerhetnek el a médiaszolgáltatók támogatásra

Jövőre is összesen 1,3 milliárd forinthoz juthatnak a médiaszolgáltatók

A Médiatanács elfogadta a mecenatúraprogram pályázati céljait, kategóriáit és az ütemezését részletező jövő évi támogatási tervét. Az 1,3 milliárd forinttal gazdálkodó, négy pályázati eljárással számoló terv 2020-ban a közösségi médiaszolgáltatók működési költségeinek, műszaki fejlesztésének, továbbá a helyi és körzeti médiaszolgáltatók állandó műsorainak gyártását támogatja. A fenntartási és üzemeltetési költségek támogatására (rezsipályázat) idén is összesen 400 millió forint a pályázati keret a négy fordulóban, a műszaki fejlesztésekre együttesen 110 millió forint áll majd rendelkezésre a három forduló során. A hír- és magazinműsorok készítésére a helyi és körzeti rádiók számára 300 millió forint, míg az ilyen típusú televízióknak 500 millió forint keretet hirdet meg a Médiatanács négy-négy fordulóban. Utóbbi a tavalyihoz képest 10 millió forintos keretemeléssel került a támogatási tervbe, a többi támogatási célra megállapított összeg a tavalyival megegyező. A közösségi szolgáltatók fenntartási és üzemeltetési költségeinek támogatásáról szóló pályázat első fordulója idén novemberben és decemberben lesz, a műszaki fejlesztéseké 2020 júliusában.


A rádióműsorok támogatására első alkalommal 2020 márciusában lehet majd nevezni, a televíziós műsorok támogatására pedig jövő áprilisban.

Egyre több gyógyhatású szert reklámoznak

Elfogadta a Médiatanács a televíziókban az idei első félévben közzétett új reklámszpotokról szóló tanulmányt. A hatóság harmincöt televízió műsorkínálatát vizsgálta, ahol 2510 féle új hirdetést közel 1,6 millió alkalommal ismételtek. Az újonnan közzétett reklámok a teljes reklámmennyiségnek több mint a felét – 52,2 százalékát – tették ki. A legtöbb új reklámot továbbra is az általános szórakoztató csatornákon – ilyen többek között a Viasat 3, a Cool TV, a Comedy Central vagy az AXN – láthatták a nézők. Január és június között a hirdetések 58 százaléka szolgáltatásra, 39 százaléka pedig termékre hívta fel a figyelmet. Az új kampányokban a piaci szektorok közül a kereskedelem vezetett 33,7 százalékkal, ezen belül a reklámok harmada élelmiszereket népszerűsített. A szektorok közül a második helyre kerültek a gyógyhatású készítmények 11,5 százalékkal, ezzel először előzve meg a szabadidő-szektort (8,4 százalék). A hangsúlyozottan hazai származású terméket, szolgáltatást népszerűsítő reklámszpotok aránya továbbra is rendkívül alacsony (3,4 százalék). A teljes tanulmány az NMHH honlapján, a Kutatások között olvasható.

Rádiós pályázatokkal kapcsolatos döntések

A szolgáltató kérelmére a Médiatanács további öt évvel – 2025. február 18-ig – megújította a Budapest 87,6 MHzkisközösségi Spirit FM szolgáltatójának jövőre lejáró rádiós jogosultságát. A testület, szintén a szolgáltató kérelmére, aKaposvár 91,2 MHz helyi, kereskedelmi Rádió Most Kaposvár szolgáltatójának jövőre lejáró rádiós jogosultságát is megújította öt évvel, 2025. február 20-ig.


A grémium megszüntette a Szentes 106,1 MHz helyi rádió kereskedelmi használatára közzétett pályázati eljárását, miután arra nem érkezett ajánlat. A testület eredménytelennek nyilvánította a Sátoraljaújhely 104,9 MHz helyi kereskedelmi rádiós frekvenciára indított pályázati eljárást, mert az egyedüli pályázó pályázati ajánlata alakilag érvénytelen volt.


A grémium véglegesítette és honlapján csütörtökön, illetve pénteken közzéteszi a Kaposvár 97,5 MHz frekvencia közösségi és a Békés 94,4 MHz kereskedelmi jellegű hasznosításra elfogadott pályázati felhívásokat. Az ajánlatokat a kaposvári frekvenciára december 9-én, a békésire december 10-én lehet majd benyújtani.

Médiafelügyeleti ügyek

A testület összesen 160 ezer forint bírságot szabott ki a budapesti Rádió 1 szolgáltatójára, amiért április és június között több mint 800 alkalommal adott le egy zenei rendezvény jegyvásárlására felszólító reklámot úgy, hogy azt műsorajánlóként tüntette fel, és előtte nem hívta fel a figyelmet annak reklám mivoltára.


A román társhatóság két, egymástól független, a médiahatóság által továbbított bejelentés alapján figyelmeztette a joghatósága alá tartozó Mozi+ és a Moziverzum szolgáltatóját, mert az előbbin az A herceg című műsort, míg az utóbbin a Fűrész IV. című filmet nem megfelelő korhatár-besorolással és nem jó időpontban sugározták két augusztusi időpontban: előbbit délután háromnegyed háromkor adta a csatorna „csak szülői engedéllyel ajánlott” minősítéssel, pedig 16-os karikával, kizárólag 21 órától kerülhetett volna műsorba; utóbbi 21 órakor volt megtekinthető „15 éven aluliak számára nem ajánlott” besorolással, miközben 18-as karikával, csak 22 óra után lehetett volna adásban.


A Médiatanács a bírságok kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények adott formáját, mértékét. 


A grémium heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: