Még a járvány sem fogott ki a szerelmeseken

Minden negyedik távkapcsolatban élő, vagy arra kényszerült pár úgy érzi, hogy a fizikai távolság ellenére köteléke a veszélyhelyzet ideje alatt tovább erősödött társával – derül ki a Huawei Technologies Hungary 1000 fős, reprezentatív online felméréséből. A kutatás szerint a távkapcsolatban élők több időt töltöttek együtt beszélgetéssel, étkezéssel és egyéb közös online programokkal, mint azok a párok, akik egy háztartásban éltek a járvány alatt. A felmérés alapján a szerelem még a korlátozásoknál is erősebbnek bizonyult: tízből heten az óvintézkedések ellenére is találkoztak néha-néha, vagy akár gyakrabban is szerelmükkel. Egy ember átlagosan 9 másikkal tartott rendszeres kapcsolatot online, és naponta mintegy 45 percet töltött videóhívásokkal.

Még a járvány sem fogott ki a szerelmeseken

2020 tavaszán a fennálló járványhelyzet átalakította a magyar lakosság élethelyzetét, így egymással való kapcsolataikat is; ebben az időszakban felértékelődtek a digitális kapcsolattartási formák. A Huawei Technologies Hungary legfrissebb felmérése, arra kereste a választ, miként hatott a személyes és a párkapcsolatokra a járványhelyzet, hogyan tartották fenn egymással a kapcsolatot az emberek, mi hiányzott legjobban a távol élő pároknak, rokonoknak és ismerősöknek és milyen megoldásokat találtak ki arra, hogy az átmeneti időszak alatt is életben tartsák kapcsolataikat.

Titkos találkák a korona idején

A felmérés szerint a szerelem erősebbnek bizonyult a veszélyhelyzetnél is; tízből 7 fő – 67 százalék – ugyanis a tiltások ellenére is bevállalta, hogy legalább egyszer találkozzon párjával, míg ebből 55 százalék rendszeresen is összefutott kedvesével, és csak 12 százalékuk mondta azt, hogy mindössze néha-néha látta személyesen szerelmét. Azok a válaszadók, akik szeretteikkel nem egy háztartásban éltek, pozitívabban nyilatkoztak a távol töltött időszakról: a járvány miatt távkapcsolatra kényszerült párok negyede – 23 százalékuk – arról számolt be, hogy megerősödött a kettejük közti kötelék, ehhez viszonyítva csupán 7 százalékuk távolodott el egymástól. Azok a párok, akik a járványhelyzet után erősebbnek ítélték meg kapcsolatukat, több időt fordítottak beszélgetésekre, közös online programokra és étkezésekre, de sokan közösen is sportoltak.

Míg az egy háztartásban élők csupán 31 százaléka mondta azt, hogy többet beszélgetett párjával, addig a távkapcsolatban lévők több mint fele tett így. Utóbbiak lényegesen több időt töltöttek közösen különféle online programok keretében is, 49 százalékuk szervezett közös étkezéseket, míg ez az arány az együtt élők esetében csupán 30 százalék volt. A távol élők többet játszottak társasjátékokkal és többet néztek filmet, mint az együtt élők: előbbi csoport 42, utóbbi 24 százaléka fordított ezen tevékenységekre több időt. A távkapcsolatban élők is küzdöttek azonban nehézségekkel, a legtöbbjüknek – 35 százalékuknak – a személyes találkozás, 30 százalékuknak a fizikai kontaktus, további 30 százalékuknak pedig a személyes beszélgetés öröme hiányzott a leginkább.

Kapcsolati nehézségek közel s távol

A kutatás résztvevői ugyanakkor negatív élményeikről is beszámoltak. Az egy háztartásban élő párok közül majdnem minden negyedik mondta azt, hogy akadtak konfliktusok szerelmi kapcsolatukban, ezek főként rövidebb-hosszabb sértődések, veszekedések, esetenként kiabálások voltak. A párkapcsolatokon kívül az emberek legtöbbet az egy háztartásban élő szüleikkel vagy testvéreikkel vitatkoztak, míg a konfliktus legkevésbé a nagyszülő-unoka kapcsolatokra volt jellemző. A Budapesten élők között többen számoltak be pozitív változásról, míg más nagyobb városokban, megyeszékhelyeken többen éltek meg eltávolodást, mint a nagy átlag. Az eltávolodás inkább kollégák, barátok, tanfolyam-, sporttársak, ügyfelek és üzletfelek között érződik, ebből is az látszik, hogy a legszemélyesebb kapcsolatok erősödtek. A fizikailag külön élő megkérdezettek kevesebb mint 15 százaléka nyilatkozott csak negatív élményekről szerelmükkel való viszonyában, míg körülbelül 5-5 százalékuk szüleikkel, illetve kollégáival kialakult konfliktusairól számolt be.

Összeilletek-e a pároddal? ITT kiszámolhatod!

Online sokkal többet, telefonon ugyanannyit kommunikáltunk, mint korábban

A mostani megváltozott helyzetben az emberek átlagosan 9 emberrel tartottak kapcsolatot, a fiatalabbak – 18-29 évesek – általában ennél kevesebb emberrel, velük viszont hosszabban beszélgettek egy – egy alkalommal. A nők és a fiatalabb generációk számára nemcsak a beszélgetések időtartama, de az online kommunikációval töltött idő is megsokszorozódott. Az is kiderült, hogy míg a telefonálások ideje alig, vagy nem nőtt, addig az online – egyidősek között a chat, szülő-gyermek, nagyszülő-unoka kapcsolatokban pedig a videóhívás – kommunikáció sokkal fontosabbá és mindennapossá vált. Míg a megkérdezettek a járványhelyzet előtt átlagosan 31,1 percet beszéltek netes formában, addig a veszélyhelyzet ideje alatt ez a szám 45,6 percre növekedett. Az online kommunikáció az otthoni munkavégzés miatt is nőtt, de tájékozódásra és kikapcsolódásra is többen vágytak a neten keresztül, mint korábban. A 18-65 évesek közel fele vett részt valamilyen online társasági programban a járvány alatt, többségük legalább heti gyakorisággal. 

Az online kommunikációs alkalmazások reneszánszukat élik

Sokan már eddig is valamilyen online platformon kommunikáltak, mégis, a veszélyhelyzet idején még többen és még több időt szántak a netes kapcsolattartásra – derül ki a kutatásból. A megkérdezettek 78 százaléka eddig is Messengerezett, azonban a válaszadók 12 százaléka mostanában kezdte el azt használni, míg a Vibert és a Zoom-ot további 6, a Skype-ot pedig további 5 százalék a fennálló időszak alatt kezdte el kommunikációra alkalmazni.

Online ügyintézés kibontakozóban

A válaszadók 83 százaléka folytatott valamilyen tevékenységet online felületeken, főként ügyeket intéztek (59 százalék), szabadidős tevékenységet folytattak a neten (56 százalék), míg a megkérdezettek 40 százaléka vásárolt, illetve 16 százalék önfejlesztést is végzett interneten. A válaszadók 63 százaléka problémamentesen használta az internet adta lehetőségeket, ezzel szemben 17 százalékuk a net gyengeségére panaszkodott, míg 15 százalék az akadozó hangot rótta fel a videóhívások közben, további 10 százalékuk pedig a vérszegény Wi-fi jelet okolta problémái felsorolásakor.

Fontos a visszajelzés a még jobb online kapcsolatok érdekében

„Felmérésünkkel szerettük volna ráirányítani a figyelmet arra, hogy modern digitális eszközök milyen fontos, megtartó szerepet játszhatnak elsősorban az egymástól fizikailag távol élők személyes kapcsolataiban” – mondta Trubek Zsuzsa. A Huawei Technologies Hungary pr-menedzsere hozzátette, noha a személyes találkozások nehezen pótolhatók, megfelelő eszközökkel és sok kommunikációval nemcsak fenn lehet tartani, hanem akár meg is lehet erősíteni a párkapcsolatokat a távol lévők között. Legújabb okostelefonjaink, így a P40-család kiváló kamerái valódi élménnyé teszik az online kapcsolattartást is: a felhasználók játszi könnyedséggel készíthetnek egymás számára csúcsminőségű fényképeket, a kamerák csúcsképességeinek köszönhetően videochaten keresztül pedig akár egymás legapróbb gesztusait is láthatják – emelte ki Trubek Zsuzsa.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: