Még fél évnyi időt nyernek a webshopok

Fél éves halasztást javasol az elektronikus kereskedelmi áfa jogszabálymódosító csomag bevezetésére az Európai Bizottság. Ez alapján az új szabályozás 2021. január 1. helyett csak 2021. július 1-jétől lesz hatályos annak érdekében, hogy a tagállamoknak és a webshopoknak elég idejük legyen a felkészülésre. A halasztási javaslatot még az Európai Parlamentnek és az Európai Tanácsnak is el kell fogadnia, ami várhatóan csak formalitás lesz. Ezzel az Amerikából vagy Kínából rendelt termékek esetében sem lehet megúszni a vámot és az áfát.

Még fél évnyi időt nyernek a webshopok

Jelenleg az Európai Unión kívülről rendelt termékekre 22 euró (kb. 7700 Ft) érték alatt sem vámot, sem áfát nem kell fizetni. A NAV szerint, főleg Kínából rendelt termékek esetén többször előfordul, hogy a feladó nagy értékű telefonok, számítástechnikai eszközök esetén is 22 euró alatti értéket tüntet fel, ezzel elkerülve az adófizetést. Jövőre (a tervezett január 1. helyett július 1-jétől) ez a kiskapu bezárul, minden termékre kell majd adót fizetni, bármilyen kicsi is legyen az értéke. Emellett, mivel minden termék behozatalát be kell jelenteni, nő a lebukás veszélye, ha valaki alacsonyabb érték feltüntetésével próbál trükközni.

EU-n belüli online értékesítés: a vevő tagállamának áfa-kulcsát kell megfizetni

Jelenleg az EU-n belül működő webshopok dönthetnek úgy, hogy a vevő (címzett) tagállama által választott értékhatár (jellemzően évente 35 ezer euró, kb. 12 millió Ft) alatt nem a vevő országában, hanem az értékesítő országában fizetnek áfát.
 
„Így lehet Magyarországon is jogszerűen termékeket venni az itteni 27%-os áfa helyett például egy luxemburgi webshopból az ottani, 17%-os áfával. Lényegében ez a lehetőség is megszűnik jövőre, mert néhány kivételtől eltekintve a legtöbb esetben a vevő országának adómértékével kell majd megfizetni az áfát” – emelte ki Dr. Laczka Sándor igazgató, a Deloitte magyarországi Kiskereskedelmi-Élelmiszeripari tanácsadó csoportjának vezetője.

Az online piacterek is felelősek az áfa megfizetéséért

Számos jól ismert online értékesítési portál, webshop részben vagy egészben csak megjelenési felületet (ún. piacteret) biztosít a kereskedőknek. Ilyenkor az adásvétel a honlapon keresztül hirdető kereskedő és a vevő között jön létre.
 
Jelenleg, ha a kereskedő nem fizeti meg az áfát az ilyen ügyletek után, akkor a piactér üzemeltetője nem tehető felelőssé, míg a NAV az EU-n kívüli kereskedőknek általában bottal ütheti a nyomát. Jövőre ez is változik, a piacteret biztosító cégeket tipikusan egyfajta köztes szereplőknek kell tekinteni, azaz úgy, mintha ők lennének a termékek beszerzői és eladói is. Így a végső vevők felé történő értékesítés során a piacterek kell, hogy megfizessék az áfát.

Adminisztráció csökkentése

Jövőre lehetővé válik, hogy az adott webshop a saját országában, a saját nyelvén adjon be áfa bevallást a más országokba történő értékesítésekre is. Így nem kell majd adóregisztrációt végezni és bevallásokat benyújtani más EU-s tagállamokban, hanem az értékesítő államának adóhatósága továbbítja az adatokat a többi érintett EU-s tagállamnak. Az Európai Tanács számításai szerint ezzel az érintett vállalkozások az áfa bevallással kapcsolatos adminisztrációs költségeik 95 százalékát megtakaríthatják.

Miért szükségesek a változások?

„A módosítások fő oka, hogy a becslések szerint évente EU-s szinten 7 milliárd euró áfát nem fizetnek meg az online értékesítéseken. Összesen tehát ennyi veszteség éri az Európai Unió tagállamait, köztük Magyarországot. Ez még tagállamokra lebontva is tetemes összeg, országonként évente több tízmilliárd forint” – hangsúlyozta Dr. Aracsi Bernadett, a Deloitte magyarországi Kiskereskedelmi-Élelmiszeripari tanácsadó csoportjának menedzsere.

Kik a halasztás nyertesei és vesztesei?

A halasztás nyertesei azok a tagállamok és webshopok, amelyek még nem tudtak megfelelően felkészülni a változásokra. Jól járnak még a halasztással azok a webshopok és vevők, amelyek néhány kiskaput kihasználva a jelenlegi rendszerben kevesebb adót fizetnek.
 
A halasztás vesztesei pedig azok a tagállamok, amelyek már 2021 első felében a jelenleginél magasabb adóbevételre számítottak. Nekik a bevételek növekedésére még fél évet várniuk kell, csakúgy, mint azoknak a webshopoknak, amelyek minél hamarabb élni szeretnének az adminisztráció-csökkentés lehetőségével.

Hozzászólások

A gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést is elősegítheti a hamarosan hatályba lépő EU-rendelet

A koronavírus-járványt követő gazdasági visszaesés a KKV- és start-up szektorban is érezteti hatását, az induló vállalkozások számára a forrásszerzési lehetőségek ebben az időszakban még korlátozottabbak lehetnek. A Kapolyi Ügyvédi Iroda úgy látja, hogy az Európai Unió közösségi finanszírozásra (crowdfunding) vonatkozó szabályozásának jelenlegi státusza hazánkban is lendületet adhat az innovációval foglalkozó vállalkozások finanszírozásának, és új munkahelyek létrejöttét is elősegítheti.
2020. 07. 11. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A LIDL-ben csak magyar görögdinnye lesz!

Szombattól kizárólag magyar beszállítótól érkező magvas görögdinnyét vesz át raktáraiban a Lidl Magyarország, mellyel elindul az igazi dinnyeszezon az üzletekben. A hazai dinnye előnyben részesítésével az áruházlánc célja ezúttal is a magyar termelők kiemelt támogatása. A Lidl Magyarország a 2019-es szezonban közel 12 000 tonna magyar görögdinnyét értékesített belföldön és a külpiacokon összesen.
2020. 07. 10. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatalmas bírságot kapott az Alza.hu

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 892 millió forint bírságot szabott ki az Alza.hu webáruház üzemeltetőjére és cseh anyavállalatára Black Friday akciók tisztességtelen reklámozása miatt - közölte a GVH pénteken az MTI-vel.
2020. 07. 10. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A fogyasztók közel fele már csak környezetbarát csomagolású termékeket vásárol

A csomagolás az első, amivel a fogyasztók találkoznak egy termék megvásárlásakor, éppen ezért minden gyártó igyekszik a lehető legkreatívabb, legmutatósabb megoldást választani. Egy 2020-as kutatás azonban arra mutat rá, hogy a csomagolások színénél, formájánál és mintájánál kezd sokkal fontosabb lenni az, hogy miből készült, főleg a fiatalabb generáció körében: a vásárlók 44%-a hajlandó többet fizetni egy környezetbarát csomagolásban kapható termékért, 48%-uk pedig kerüli a fenntarthatóságot nem szem előtt tartó márkákat. A felmérésből emellett az is kiderült, hogy Európában messze a papír és a karton a legtámogatottabb csomagolóanyag.
2020. 07. 10. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem okozott meglepetést a júniusi infláció

Nem okozott meglepetést a fogyasztói árak emelkedési ütemének júniusi gyorsulása az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint, akik kiemelték: az adat megegyezik a piaci konszenzussal.
2020. 07. 08. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nőttek az árak júniusban

Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 2,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt jelentős mértékben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
2020. 07. 08. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamis és rossz minőségű egészségügyi védőfelszerelést talált a NAV

Több mint négyszázezer hamis és rossz minőségű védőmaszkot, valamint nyolcvanezer egyéb egészségügyi védőeszközt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Győr-Moson-Sopron megyei munkatársai az M1-es autópályán két kamionban - tájékoztatta a NAV megyei igazgatósága kedden az MTI-t.
2020. 07. 07. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A kapcsolt vállalkozásokat bünteti a NAV

Jelentősen megnövekedett a kapcsolt vállalkozások közötti ügyletekhez kapcsolódó adóhatósági marasztalások száma. Az adóhatóság által közzétett adatok szerint négyből három vállalkozás számíthat elmarasztalásra.
2020. 07. 07. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javulás várható a kiskereskedelmi forgalomban

Elemzők szerint a következő a következő hónapokban javulás várható a kiskereskedelmi forgalomban.
2020. 07. 07. 07:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Lényeges változás az építési jog és a szerzői jog világában

A július 4-én hatályba lépett rendelet a 2020. január 1. óta fennálló (és elektronikusan 2021. január 1-jétől használható) Építészeti Szerzői Jogi Nyilvántartás működését szabályozza. A rendelet részleteiről és azok jelentőségéről dr. Fenyőház András, a CERHA HEMPEL Dezső és Társai Ügyvédi Iroda Construction csoportját vezető partner ad tájékoztatást.
2020. 07. 06. 21:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Kezd kilábalni a mélypontból a kiskereskedelmi forgalom

Kezd kilábalni a koronavírus-járvány okozta áprilisi mélypontból a kiskereskedelmi forgalom - közölte Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára hétfőn, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) májusi kiskereskedelmi adataira reagálva az M1 aktuális csatornán.
2020. 07. 06. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul Magyarország és Szlovénia kereskedelmi forgalma

Magyarország és Szlovénia kereskedelmi forgalma (2001-2019); behozatal; kivitel; milliárd forint
2020. 07. 05. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

18,7 milliárd forintos informatikai fejlesztést indít a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 13,99 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból és 4,759 milliárd forint saját forrás felhasználásával fejleszti szolgáltatásait; a Széchenyi 2020 program révén a következő években megújulnak az ügyfeleket segítő egyes szolgáltatások és online megoldások.
2020. 07. 03. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az új személyautók eladása Csehországban

Visszaesett a koronavírus-járvány miatt az új személyautók eladása az első fél évben Csehországban. Június végéig 95 029 személykocsit adtak el, ami 26 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év első hat hónapjában - közölte pénteken a cseh autóipari szövetség.
2020. 07. 03. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A spanyol kormányfő elkerülhetetlennek látja az adóreformot

Elkerülhetetlen az adóreform a gazdaság helyreállítása érdekében a koronavírus-járványt követően - hangsúlyozta a spanyol miniszterelnök a La Sexta országos kereskedelmi televíziónak adott interjúban csütörtökön.
2020. 07. 03. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyugat-Magyarország meghatározó autókereskedőjével, az Iniciál Autóházzal bővül az AutoWallis csoport

A 25 éves autóértékesítési tapasztalattal rendelkező Iniciál Csoporttal tavaly kötött együttműködés újabb lépéseként az AutoWallis tulajdonába kerül a nyugat-magyarországi régióban meghatározó pozícióval rendelkező, hét autómárka értékesítésével és márkaszervizelésével foglalkozó Iniciál Autóház Kft. 40 százaléka. A vállalat – melynek ügyvezetője az alapító, Taródy Zsolt marad – árbevétele tavaly elérte a 19,3 milliárd forintot, míg az AutoWallisé a 75,3 milliárd forintot.
2020. 07. 02. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét havi 10 ezer fölé került a behozott használt autók száma

Idén júniusban a DataHouse adatai szerint 10 828 import személyautó került hazai forgalomba, ami az előző hónaphoz képest 22 százalékos, az áprilisi mélyponthoz képest pedig nem kevesebb, mint 43 százalékos növekedést jelent.
2020. 07. 02. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felmérés: a netezők hetven százaléka vásárol online

A magyarok már a járvány előtt is rendszeresen használták az internetet különböző ügyeik intézésére, derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) piackutatásából. Az online vásárlás és az azzal kapcsolatos tevékenységek a legelterjedtebbek, tízből hét netező vett már valamit a világhálón. A bankolás, a hivatalos ügyek és a fizetés intézése azonban még jelentősen függ attól, hogy mennyire képzett és iskolázott valaki.
2020. 07. 02. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatalmasat ugrott a német kiskereskedelmi forgalom

A piaci várakozásoknál sokkal nagyobb mértékben nőtt májusban a kiskereskedelmi forgalom Németországban.
2020. 07. 02. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

IKEA kutatás: A magyarok 61 százaléka szerint a magáncégeknek aktív szerepet kell vállalniuk a zöld megújulás népszerűsítésében

A magyarok több mint 50 százaléka nem hallott még az Európai Zöld Megállapodásról (angolul: European Green Deal), a név 25 százalékuknak ismerősen cseng, de a tartalmáról nincs pontos információjuk. A válaszadók többsége úgy véli, a kormánynak és a magáncégeknek aktív szerepet kellene vállalniuk a zöld megújulás és a környezetvédelem népszerűsítésében. A Zöld Megállapodás célja, hogy Európa 2050-re klímasemlegessé váljon. A kezdeményezés az IKEA-t is inspirálja arra, hogy innovatív megoldásokkal haladjon tovább a karbonsemlegesség felé vezető úton.
2020. 07. 02. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások: