Még mindig gondot jelent a jelzáloghitelek kamatkockázata

A pénzpiacokon változatlanul kihívást jelent a jelzáloghitelek kamatkockázata a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss Pénzügyi fogyasztóvédelmi jelentése szerint - mondta Szeniczey Gergő, a jegybank fogyasztóvédelemért és piacfelügyeletért felelős ügyvezető igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Még mindig gondot jelent a jelzáloghitelek kamatkockázata

Freisleben Vilmos fogyasztóvédelmi igazgató elmondta: bár az elmúlt év végére az új lakáshitel-kihelyezések több mint 60 százaléka már minősített termék volt, és az új lakáshitelek 97 százalékának kamatát egy évnél hosszabb időre fixálták, a teljes jelzáloghitel-állomány mintegy háromötöde továbbra is változó kamatozású.
   
A jelentés szerint az MNB tavaly összességében közel 250 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki, és 137 fogyasztóvédelmi figyelmeztetés keretében jelezte kifogásait az általa felügyelt pénzügyi intézmények felé.
   
Freisleben Vilmos jelezte: az MNB ajánlással segíti a kamatok fixesítését, ennek során a pénzintézetek januárig ajánlattal keresik meg az ügyfeleket, de a banki ügyfelek döntik majd el, élnek-e a szerződésmódosítás lehetőségével.
    

A jegybanki adatok szerint az elmúlt év végére a nem teljesítő hitelek aránya a 2013. évi állomány kétharmadára csökkent. A jelentésben rámutattak: a bankok könyveiben 70 százalékról 27 százalékra csökkent a nem teljesítő állomány aránya, ez mutatja, hogy a követelések jelentős részét a bankok külső követeléskezelő cégeknek adták el.

Mennyire vagy spórolós? ITT megnézheted!
    

Freisleben Vilmos hangsúlyozta: a jegybank szakemberei úgy ítélik meg, hogy az értékesített követelések esetén is fontos a fogyasztóvédelmi szabályok tisztázása, ezért a követelés-kezelési tevékenységre külön ajánlást adtak ki. Az MNB  igazgatója jelezte: a jövőben a követeléskezelést törvénnyel kellene szabályozni.
    

A fair banki szabályozást a bankok átvették és jól alakalmazzák, bár az elmúlt évi ellenőrzések során a 16 vizsgált pénzügyi intézményből 15-nél kisebb jogszabálysértést találtak, ezek kisebb súlyúak voltak, mindössze 13,65 millió forint bírságot szabott ki az MNB. Továbbra is gond a thm-értékek feltüntetésének hiánya a  hirdetésekben - tette hozzá.
   
Freisleben Vilmos jelezte: új kockázatot jelent a személyi hitellel kombinált hitelkártyák problematikája, ez esetben a tájékoztatás sokszor nem megfelelő. Arról is szólt, hogy a következő években komoly kockázatot jelent a fintech cégek megjelenése, tevékenysége. Freisleben Vilmos úgy vélte: fontos lenne, hogy a fogyasztók figyeljenek arra, milyen joghatóság alá tartozik az a szolgáltató, akivel szerződést kötnek. Egy határon átnyúló szolgáltatás során, a probléma felmerülésekor az adott ország felügyeletéhez kell a panaszt beadni - mutatott rá.
   
A biztosításokat nézve az ügyfelek gyakran nem kapnak megfelelő tájékoztatást a szerződések aláírása előtt a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokban meglévő kockázatokról. Emellett az MNB  szakemberei többször azt tapasztalták, hogy az évforduló kapcsán a szerződés felmondására vonatkozó lehetőség több esetben hiányzott a tájékoztatásból.
   
Freisleben Vilmos kiemelte: az MNB úgy látja, hogy ezen a területen is előretört a digitalizáció. A jegybank szerint a lakásbiztosítási piacon nem megfelelő a verseny, ezt javítani kell, a  minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások bevezetésével a tényleges kockázatokat akarják bemutatni.

Hozzászólások

Nagyon népszerű lett a falusi csok

Rendkívül népszerű a falusi csok, a családok élnek a támogatási lehetőséggel - értékelte a program első évét hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
2020. 07. 06. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megújulnak az NHP Hajrá feltételei

Tovább javítja, bővíti a Növekedési hitelprogram (Nhp) hajrá feltételeit a Magyar Nemzeti Bank (MNB) - jelentette be Patai Mihály, az MNB alelnöke csütörtökön, az Nhp hajrá díjátadási ünnepségén, melyet online közvetítettek az MNB weboldalán.
2020. 07. 02. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Benyújtotta lemondását az ukrán jegybank elnöke

Benyújtotta lemondását Jakov Szmolij, az ukrán jegybank elnöke, Volodimir Zelenszkij államfő a jegybankelnök távozásáról szóló előterjesztést csütörtökön már be is nyújtotta a parlamentnek - számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.
2020. 07. 02. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így csökkentek a közjegyzői okiratok díjai a lakáshiteleknél!

Vidéken átlagosan 30-40, Budapesten pedig 5-10 százalékkal csökkentek az államilag támogatott lakáscélú hitelekhez kapcsolódó közjegyzői díjak az elmúlt egy évben a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) adatai szerint.
2020. 07. 02. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MNB elfogadta a CIG EMABIT helyreállítási tervét

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elfogadta a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (CIG EMABIT) szavatolótőke-helyzetének rendezésére benyújtott helyreállítási tervét, a biztosítónak a jelenlegihez képest további 500 millió forint többlettőkét kell biztosítania működéséhez - közölte a jegybank szerdán az MTI-vel.
2020. 07. 01. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy éves a babaváró hitel - mi történt eddig?

Egy éve igényelhetik a fiatal házaspárok a babaváró hitelt, mely a Családvédelmi akcióterv részeként indult el tavaly júliusban. Az évforduló alkalmából a Bank360.hu sorra vette a legfontosabb eredményeket és tapasztalatokat. Kiderül többek között, hogy érezhető-e már a babaváró hitel hatása, illetve hogy az igénylők hány százaléka élt a szüneteltetés és a tartozás elengedés lehetőségével.
2020. 07. 01. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mégsem tárgyalják a Commerzbank költségcsökkentését

A Commerzbank felügyelőbizottsága ez eredeti tervekkel ellentétben mégsem tárgyalja holnap a költségcsökkentést célzó intézkedéseket, mivel a dolgozók érdekképviselete szerint nem kaptak meg minden fontos dokumentumot, így kérték az ülés elhalasztását.
2020. 06. 30. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős bizonytalanság jellemzi az agráriumot

Kissé javultak az agrárium szereplőinek várakozásai a második negyedév végére az első negyedévhez képest, de továbbra bizonytalanság jellemzi az ágazatot, főként a koronavírus-járvány miatt beszűkült exportlehetőségek, és a tavaszi aszály miatt - közölte Hollósi Dávid a Takarékbank agrár üzletágának szűk körű elemzői sajtó-háttérbeszélgetésén hétfőn, Budapesten.
2020. 06. 30. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megalakult a Magyar Bankholding Zrt.

A Fővárosi Törvényszék Cégbíróságának cégnyilvántartási bejegyezésével létrejött a Magyar Bankholding Zrt. - közölték a társaságot létrehozó pénzintézetek hétfőn.
2020. 06. 30. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Már 33 milliárd forintnyi összeget helyezett ki a K&H Bank az NHP Hajrá keretében

A gazdaság újraindulása pozitív változásokat hozhat a cégek életében. Addig is azok számára, akik a koronavírus-járvány következtében likviditási nehézségekkel küzdenek, a Növekedési Hitelprogram (NHP) Hajrá konstrukció hatékony megoldást nyújthat. A K&H Banknál a gazdaság mielőbbi helyreállítása érdekében eddig 33 milliárd forint értékű szerződéskötés történt, amelyeknél a forgóeszköz finanszírozás és refinanszírozás a legnépszerűbb hitelcél.
2020. 06. 29. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új mobilfizetési fejlesztést vezetett be az OTP Mobil és az OTP Bank

Az azonnali fizetésre épülő új mobilfizetési fejlesztést vezetett be az OTP Mobil és az OTP Bank: az internetbankon keresztül is használható lesz az azonnali fizetés QR-kód olvasása, vagyis a QR-kód lefotózásával is lehet fizetni - jelentette be Csányi Péter, az OTP Bank ügyvezető igazgatója a pénzintézet online háttérbeszélgetésén hétfőn Budapesten.
2020. 06. 29. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Óriási siker az egy éve bevezetett Babaváró hitel

Az Erste Bank Babaváró hiteles ügyfelei csaknem felénél felfüggesztették a törlesztést, mert a magzat elérte a 12 hetes kort, az adósság első teljes elengedésére pedig már tavaly nyáron sor került. A pénzintézet tavaly július óta több mint 12 ezer ügyfelének összesen közel 120 milliárd forint Babavárót folyósított.
2020. 06. 29. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Commerzbank: 7000 fős leépítést követelnek a tulajdonosok

A Commerzbank nagytulajdonosai közül néhányan nem elégedettek a jövedelmezőséggel, ezért 7 ezer fős csökkentést (a 40 ezerből) és 400 fiók bezárását követelik a vezérigazgatótól, akinek amúgy nincs túl jó track record-ja.
2020. 06. 29. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedtek a Szép-kártya feltöltések

Emelkedtek a Szép-kártya feltöltések május végéig a kibocsátók adatai szerint, akik a veszélyhelyzet júniusi feloldását követően a költésekben további emelkedésre számítanak - közölte az OTP Bank, az MKB Bank, és a K&H Bank az MTI érdeklődésére.
2020. 06. 27. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb együttműködési megállapodást kötött az MNB

Külföldi felügyelési tevékenységének erősítése érdekében újabb együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
2020. 06. 26. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyakran nehezítik tévhitek az elektronikus fizetések terjedését

A kormány április 16-án jelentette be, hogy 2021 januárjától minden online kasszát használó kereskedő köteles lesz elektronikus fizetési módot biztosítani vásárlóinak, ám sokan továbbra is ódzkodnak ezek bevezetésétől, jellemzően a költségekre vonatkozó pontatlan információk miatt.
2020. 06. 25. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az egyesülés levezénylése mellett is növekedett tavaly a Takarék Csoport

A Takarék Csoport tavaly 15 pénzintézetet egyesítve létrehozta az ország egyik legnagyobb univerzális kereskedelmi bankját, és emellett üzleti teljesítményét is növelte, a bankcsoport mérlegfőösszege 2486 milliárd forintról 2568 milliárd forintra emelkedett és saját tőkéje elérte a 275 milliárd forintot. A bankcsoport saját terveit jóval felülmúlva teljesített mind a vállalati, mind a lakossági hitelszegmensben. A Takarék Csoport 7,1 milliárd forint konszolidált adózott eredményt ért el, annak ellenére, hogy a fúziók és az új Takarékbank létrehozásának egyszeri költségei több mint 10 milliárd forintot tettek ki.
2020. 06. 25. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mostantól az Amazon felhasználók is a Mastercard innovatív fizetési technológiájával fizethetnek

A tokenizáció eddig főleg az olyan mobilfizetési megoldásokból volt ismert, mint az Apple Pay vagy a magyar banki mobiltárcák. A Mastercard ezen megoldását vezeti be most az Amazon 12 országban (Észak-Amerikában, Latin-Amerikában, a Közel-Keleten és Európában). A tokenizáció során az elsődleges kártyaszámot (PAN) egy alternatív kártyaszámmal vagy tokennel helyettesítik, melyet a felhasználható online vásárlások során használhat azoknál a kereskedőknél, akik ezt a szolgáltatást igényelték. Az Amazon 2020-ban kezdi használni a Mastercard tokeneket a tranzakciós folyamatok során, így biztosítva az egyszerűbb online vásárlást.
2020. 06. 25. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassú kilábalásban hisz a japán jegybank

A japán jegybank júniusi ülésének jegyzőkönyvéből kiderül, hogy a jegybakárok szerint a gazdasági kondíciók továbbra is kedvezőtlenek, azonban úgy tűnik, a mélyponton már túl vannak.
2020. 06. 24. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Alapkamat-csökkentés: még olcsóbbak lesznek a rendeletben szabályozott fogyasztási hitelek

Négy év után ismét csökkentette a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. A Bank360.hu körüljárta, hogy mit jelent a kamatcsökkentés a fogyasztási és jelzáloghitelekre nézve.
2020. 06. 24. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások: