Megéri munkanélkülivé válni az USA-ban

A nagy gazdasági világválság óta nem látott mértékűre duzzadhatott májusra a munkanélküliek száma az USA-ban. A piaci várakozások szerint ez az adat 19,1 százalék lehet az előző havi 14,7 százalékot követően.

Megéri munkanélkülivé válni az USA-ban

Júniustól nagy valószínűség szerint már csökkenő rátát láthatunk majd, ahogy az emberek visszatérnek a munkahelyekre. A magas számmal kapcsoltban azt nem szabad elfelejteni, hogy most nagyon nagyvonalú a költségvetés, és szinte boldog-boldogtalan megkapja a munkanélküliségi támogatást, ami ráadásul az átlagjövedelmet közelítő érték. Vagyis ösztönöz a munkanélküliségre. Persze ez nem lesz mindig így.

A korábbi közel 3 ezermilliárdos csomag után a Fehér Ház most már csak egy 1.000 milliárd dolláros csomagot lát szükségesnek a gazdaság további megsegítésére, de a piaci megfigyelők szerint ebből nem lesz semmi nyár végéig. Különben a Fed stimulus is olyan mértékű, hogy a mérlegfőösszege a korábbi 4 ezermilliárd dollár környékéről mostanra 7,21 ezermilliárd dollárra növekedett. Azaz majdnem megduplázódott, ez pedig nominális gazdasági növekedést fog hozni előbb vagy utóbb!

(forrás: ERSTE elemzés)

Mennyi pénzed hiányzik mindig hó végén? Mennyivel kellene többet keresned? ITT kiszámolhatod!

Hozzászólások

Csökkentek a termelői árak az Egyesült Államokban

Júniusban a várt emelkedés helyett csökkentek a termelői árak az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics (BLS) pénteki jelentése alapján.
2020. 07. 11. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump szerint a kínai-amerikai viszony súlyosan károsodott

Az amerikai-kínai viszonyt a koronavírus-válság súlyosan károsította - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök pénteken, útban Floridába a repülőgépen vele utazó újságíróknak.
2020. 07. 11. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést is elősegítheti a hamarosan hatályba lépő EU-rendelet

A koronavírus-járványt követő gazdasági visszaesés a KKV- és start-up szektorban is érezteti hatását, az induló vállalkozások számára a forrásszerzési lehetőségek ebben az időszakban még korlátozottabbak lehetnek. A Kapolyi Ügyvédi Iroda úgy látja, hogy az Európai Unió közösségi finanszírozásra (crowdfunding) vonatkozó szabályozásának jelenlegi státusza hazánkban is lendületet adhat az innovációval foglalkozó vállalkozások finanszírozásának, és új munkahelyek létrejöttét is elősegítheti.
2020. 07. 11. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Joe Biden ötmillió új munkahelyet teremtő gazdaságélénkítő tervet ígér az amerikaiaknak

Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje szerdán ötmillió új munkahelyet teremtő gazdaságélénkítő tervet ígért egy pennsylvaniai látogatásán.
2020. 07. 11. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen nyitottak az amerikai tőzsdék

Vegyes indexekkel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon a koronavírus-fertőzések számának váratlan mértékű növekedése miatt.
2020. 07. 10. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csatát vesztett Trump

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság tegnapi döntése alapján a New York-i ügyészek számára elérhetővé kell tenni Donald Trumpnak a saját és vállalataival kapcsolatos adóbevallásait, viszont azok tartalmát sem a közvélemény, sem a Képviselőház nem ismerheti meg.
2020. 07. 10. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vége a nagy tőzsdei emelkedésnek? A FED mérlegét elnézve...

Negyedik hete csökken a Fed mérlegfőösszege, és a 3,5 százalékos visszaesésének köszönhetően már 7.000 milliárd dollár alatt tartózkodik. (Persze korábban majdnem duplázott, hiszen 4.200 milliárdról 7.200 milliárdig emelkedett néhány hónap alatt!)
2020. 07. 10. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenőben van az álláskeresők száma Magyarországon

A kormány gazdaságvédelmi intézkedéseinek hatására június második felétől ismét csökken a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon - hangoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Szentgotthárdon, ahol az iparban távfelügyeleti szolgáltatást nyújtó, győri székhelyű, Szentgotthárdon is telephellyel rendelkező Leadec Kft. ügyvezetőjének adott át munkahelyvédelmi támogatásról szóló okiratot.
2020. 07. 10. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Pluszban nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek csütörtökön arra a röviddel korábban elhangzott bejelentésre, hogy a szakértők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküliségi segélyt először kérők száma az Egyesült Államokban a múlt héten.
2020. 07. 09. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A nagyobb szám fog nyerni!

Miközben az USA-ban új csúcsra, 60 ezer fölé emelkedett a napi új megbetegedések száma, egyelőre nem látjuk a fékek működését; a piacok ezzel mit sem törődve tovább emelkedtek a technológiai óriásoknak és a Twitter pletykának köszönhetően.
2020. 07. 09. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A hongkongi dollárt büntetheti Trump

Trump tanácsadóinak javaslatára az USD-hez rögzített hongkongi dollárt veheti célkeresztbe, és ezen keresztül büntetné Kínát Hongkong függetlenségének csorbítása miatt.
2020. 07. 09. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghaladta a hárommilliót a fertőzöttek száma az Egyesült Államokban

Meghaladta a hárommilliót a koronavírus-fertőzöttek száma az Egyesült Államokban, és a járvány már több mint 131 ezer emberéletét követelt - közölte szerdán a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház.
2020. 07. 09. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Franciaországban kétszer annyi munkahely szűnt meg idén, mint tavaly

A koronavírus-járvány következményeként Franciaországban március 1. és július 5. között 193 nagyvállalatnál mintegy 27 ezer munkahely megszüntetését jelentették be, ami kétszerese a tavaly ugyanezen időszakban elindított leépítéseknek - írta szerdai összesítésében a munkaügyi tárca.
2020. 07. 09. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

4 ezer embernek igényeltek munkahelyvédelmi bértámogatást Somogy megyében

Somogy megyében 341 vállalkozás nyert el 630 millió forintnyi munkahelyvédelmi támogatást, amivel 3850 ember munkahelyét sikerült megmenteni - mondta Gelencsér Attila (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő, a Kaffka Kft.-nek szóló támogatási okirat átadásakor szerdán Kaposváron.
2020. 07. 08. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Peking tárgyalna a nukleárisfegyver-korlátozásról, de van egy feltétele

Peking részt venne az Egyesült Államok és Oroszország között zajló fegyverkorlátozási tárgyalásokon, ha Washington hajlandó a kínai szintre csökkenteni nukleáris arzenálját - jelentette ki Fu Cung, a kínai külügyminisztérium fegyverfelügyeleti osztályának vezetője szerdán egy pekingi sajtótájékoztatón.
2020. 07. 08. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban kezdték a kereskedést az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2020. 07. 08. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína, mint szuperhatalom?

Kína arra törekszik, hogy a világ egyetlen szuperhatalma legyen - jelentette ki az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója kedden a washingtoni Hudson Intézetben tartott előadásában.
2020. 07. 08. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A vírusjárvány felerősíti a foglalkoztatási trendeket

A humántőke fejlesztése soha nem volt olyan időszerű, mint most, hiszen a vírusjárvány katalizátorként hat a XXI. század leginkább meghatározó foglalkoztatási folyamataira. Az Adecco Csoport Inovantage kiadványában a kelet-európai régióra fókuszálva vizsgálta azokat a területeket, amelyek fejlesztését most leginkább érdemes erősíteni.
2020. 07. 07. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedett a munkanélküliség Csehországban

Júniusban 3,7 százalék volt a munkanélküliségi ráta Csehországban, 0,1 százalékkal magasabb, mint májusban - közölte Jana Malácová, cseh munkaügyi és népjóléti miniszter keddi prágai sajtótájékoztatóján.
2020. 07. 07. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyaralás alatt munka - Mire vigyázzunk a gépen?

A Sophos kiberbiztonság tanácsadó öt tippje, hogy elkerüljük a bajt, ha külföldön, nyaralás alatt dolgoznánk a számítógépünkön vagy mobilunkon.
2020. 07. 07. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások: