Megfordult a trend, a magyarok több mint fele már úgy érzi, könnyen találna magának új állást

Az előző negyedévhez képest ismét magas, 69 pontos értéket vett fel a munkavállalói bizalmi index, ami hárompontos emelkedést jelent az előző év hasonló időszakához képest. A megkérdezettek több mint fele (52%) pedig most először véli úgy, hogy könnyen találna magának új állást, ha azt elveszítené, derül ki a BNP Paribas Cardif biztosító és a Medián legfrissebb közös májusi munkaerőpiaci kutatásából.

Megfordult a trend, a magyarok több mint fele már úgy érzi, könnyen találna magának új állást

A tavalyi év hasonló időszakához képest 3 százalékpontot emelkedett, így az elmúlt évben ismét közel 70 pontos (69) értéket vett fel májusban a BNP Paribas Cardif Munkaerőpiaci Stabilitási Indexe. Vagyis az időszakonként tapasztalható minimális ingadozások ellenére továbbra is egy emelkedő tendenciáról beszélhetünk.
 
A mérőszám azt fejezi ki egy 100 pontos skálán, hogy a munkavállalók mennyire bíznak abban, hogy jelenlegi foglalkoztatójuk hosszú távon is munkalehetőséget biztosít majd számukra. Érdemes figyelembe venni, hogy az alkalmazottak milyen lépéseket tennének munkahelyük megtartása érdekében, amennyiben az veszélybe kerülne.
 
Míg 2015 júniusában 62, egy évvel később 60, 2017-ben pedig már 66 pontot ért el a munkavállalói bizalmi index értéke.


Mennyi pénzt kellene keresnem, ha rendesen megfizetnének?


„Az előző évekhez képest jóval derűlátóbban ítélik meg a munkavállalók a jelenlegi állásuk stabilitását, ráadásul az újbóli elhelyezkedés megítélésével kapcsolatos mutató is most először lépi át a körükben az 50%-os küszöböt” – mondta el Kiss Márk István. A BNP Paribas Cardif biztosító vezérigazgatója hozzátette: a legoptimistább munkavállalók továbbra is a fővárosban élők és a diplomások, utóbbiak körében most vette fel az index az eddigi legmagasabb értéket, 74 pontot.
 
Általánosságban elmondható, hogy iskolai végzettséget tekintve továbbra is a diplomások és az érettségivel rendelkezők alkotják a legbizakodóbb csoportot 74 és 71 ponttal, utánuk 68 ponttal következnek szakmunkás papírral rendelkezők, tőlük jócskán lemaradva, 55 ponttal a legfeljebb 8 osztályt végzettek jönnek.
 
Szinte minden korcsoportban jelentős javulás tapasztalható az elmúlt évben: a 18-29 évesek körében 68, a 30-39 éveseknél 70, a 40-49 éves korosztálynál 72 pontot vett fel az index, míg az 50-59 éves korcsoportnál 67, a 60 felettieknél pedig 63 pontot regisztráltak.  

A szektorok szerinti bontás tekintetében szintén nem figyelhető meg kiugró különbség: az iparban és építőiparban 70, a kereskedelemben 71, a közigazgatásban dolgozóknál 68 pontot, a mezőgazdaságban működő munkavállalóknál 61 pontot mértek.

A lakóhely szerinti bontásban a budapestiek körében 3, a városban élőknél 5 pontot emelkedett egy év alatt a bizalmi index, így az említett csoportokban 70-71 pontot mértek májusban, viszont a falvakban élőknél 65 pontot regisztráltak, ami 2 pontos visszaesést jelent egy év alatt.
 
A régiók szerinti bontásnál, a fentiekből is következően, a Közép-Magyarországon 71 pontot, Nyugat-Magyarországon 69 pontot, az ország keleti felében 68 pontot vett fel az index. Az ország középső és keleti részére vonatkozóan 4-4 pontos növekedés figyelhető meg az elmúlt egy évben.
 
Ami a karrierhez kapcsolódó jövőképet illeti, a férfi munkavállalók 79%-a, a nők 77%-a érzi úgy, hogy több mint 5 évig megmarad a munkahelye, illetve férfiak 76%-a és a nők 75%-a látja biztosnak a helyét a jelenlegi munkahelyén. Az álláskeresés kapcsán a kor előrehaladtával csökken az optimizmus: a 18-29 éves válaszadók 42%-a, a 30-39 évesek 36%-a, a 40-49 évesek 39%-a válaszolta azt, hogy könnyen vagy nagyon könnyen találna magának új, a képzettségének megfelelő munkát, amennyiben elveszítené az állását. Ezzel szemben az 50-59 év közötti korosztálynál ez a típusú optimizmus már csak 33%-ukra érvényes, a 60 felettiek körében pedig mindössze 17%-ra.


Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress?

 
Azok a munkavállalók, akik ennél rövidebb időre látják biztosnak a munkahelyüket, 40-uk szerint a cég meg fog szűnni, 42%-uk pedig úgy gondolja, hogy várhatóan lesz leépítés, ennek során pedig megválnak tőle.

Forrás: BNP Paribas Cardif

Hozzászólások

Autósegély-szolgáltatás ajánlattal erősít a megújult ClubSmart

Az egyszerűbb és gondtalanabb autózás érdekében a Shell megújítja ClubSmart hűségprogramját. Olyan új elemekkel gazdagodott a program, amelyek megkönnyítik a vásárlók életét, így ők teljes mértékben a vezetés élményére koncentrálhatnak. A ClubSmart tagok a digitális vonalkóddal ellátott új mobiltelefonos ClubSmart kártyával sokkal könnyebben gyűjthetik és válthatják be pontjaikat, az autósegély-szolgáltatásnak köszönhetően pedig nagyobb biztonságban érezhetik magukat utazás közben.
2018. 09. 18. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagyköveti és kommunikációs lehetőség az OTP Business ügyfelei számára

Pár napig jelentkezhetnek még a bank nagykövetének az OTP Business mikro kis- és középvállalati ügyfelei. A kiválasztott cégvezetőket inspiráló eseményeken arra kérik, osszák meg igényeiket, tapasztalataikat a bank munkatársaival. Emellett az OTP Business kampányaiban is szerepet kaphatnak. A partnerségről szerzett tapasztalataikról nyilatkoztak a hitelintézet korábbi aktivitásaiban résztvevő vállalkozások.
2018. 09. 18. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lengyel és román lap is írt a Sargentini-jelentésről

A Sargentini-jelentés hátterében egy olyan radikális ideológia húzódik meg, amelyet uniós politikai nyomásgyakorlással akarnak érvényesíteni, s amelynek célja a régi európai nemzeti identitások felbomlasztása, és helyettük egy új páneurópai identitás kialakítása a migráció révén - írta keddi kommentárjában Pawel Lisicki, a DoRzeczy című lengyel konzervatív hetilap főszerkesztője.
2018. 09. 18. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felülteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 290,99 pontos, 0,81 százalékos emelkedéssel, 36 110,89 ponton zárt kedden.
2018. 09. 18. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Diákoktól kér üzleti tanácsot az OTP Bank és a BKK

Kilenc ország tizenkét felsőoktatási intézményének legkiválóbb diákjai azért jöttek Budapestre, hogy üzleti tanácsadással segítsék az OTP Bankot és a BKK-t. Magyarország legnagyobb nemzetközi esettanulmány-versenyén, a Solvers’ Cupon a két vállalat nemcsak létező problémákra kereste a válaszokat diákok segítségével, hanem leendő munkavállalóit is igyekezett megtalálni.
2018. 09. 18. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi külföldi látogat Magyarországra? - ábrán mutatjuk!

utazások összesen, ezer út
2018. 09. 18. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az évtized legnagyobb hazai bevásárlóközpont-fejlesztési hitelmegállapodását kötötték

A Futureal-csoport 150 millió euró (mintegy 48 milliárd forint) értékű hitelszerződést kötött az UniCredit által vezetett banki konzorciummal. Buda legnagyobb bevásárlóközpontjának fejlesztését az UniCredit és az Erste Csoport azonos arányban finanszírozza, a hitelmegállapodás az elmúlt tíz év legnagyobb hasonló hazai pénzügyi tranzakciója. A bruttó 137 ezer négyzetméteres Etele Plaza kínálatában jelenik meg a legtöbb nagy divatmárka egy helyen Magyarországon. A főváros első okosplázájának kivitelezése már teljes kapacitással folyik.
2018. 09. 18. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hardverfejlesztési projekteket keres az Intellitext startup inkubátor

Elsősorban – de nem kizárólagosan – hardver területen működő, a nemzetközi piacokon is sikerre esélyes, korai és seed stádiumban lévő startupokat keres az Intellitext akcelerátor. A vállalat a finanszírozás mellett folyamatos mentorálással, infrastruktúrával és kapcsolatrendszerrel segíti az innovatív projekteteket.
2018. 09. 18. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar startup forradalmasíthatja az autómosó-piacot

A vízpazarlás illetve az édesvíz-készleteink csökkenése olyan globális problémák, amelyeknek hatásait évek óta érzékelhetjük. A Climate-KIC inkubációs programja szeptember 23-ig várja azoknak az ötletgazdáknak a jelentkezését, akik akár erre, akár a klímaváltozás egyéb kihívásaira keresik a megoldást. A legjobb csapatok vissza-nem térítendő támogatást és személyre szabott mentorálást kapnak.
2018. 09. 18. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén is megrendezik a Tudományok Fővárosát

Idén is megrendezik a Tudományok Fővárosát, ezúttal az Akvárium Klubban szeptember 23-án, vasárnap mondta Bartók Marcell főszervező kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
2018. 09. 18. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország tájairól készül mesekönyvsorozat

Az erdei vasutak világán keresztül mutatja be Magyarország természeti szépségeit a Kispöfögők című mesekönyvsorozat, amelynek második kötete a gemenci erdővel ismerteti meg a gyerekeket.
2018. 09. 18. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megfizethetőnek és biztonságosnak tartják a külföldi turisták Magyarországot

Magyarország látnivalói mellett termálfürdőinek köszönhetően is népszerű úti cél, és kiválasztásában fontos, hogy megfizethető, valamint biztonságos desztináció is – derül ki a hévízi NaturMed Hotel Carbona hazai és külföldi utazási irodák körében végzett kutatásából. A gyógyszállodai üdülésekkel kiemelten foglalkozó utaztatók szerint a vendégek számára az ország sokszínű gasztronómiája és a barátságos vendéglátás is fontos szempont.
2018. 09. 18. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A bizalom a hitel záloga

A magyarországi vállalati hitelezés folyamatosan bővül, aminek több oka van, így a kedvező makrogazdasági mutatók és az alacsony kamatok is segítik a hitelezést. Emellett azonban a kulcs a KKV-k optimizmusa; a tapasztalatok szerint a legkisebb cégek is fejlesztenének, ha kell, akkor hitelből.
2018. 09. 18. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a magyar-orosz kereskedelmi forgalom - egy ábrán

A magyar-orosz kereskedelmi forgalom alakulása (2001-2017); behozatal; kivitel; milliárd forint
2018. 09. 18. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hogyan változik az alma ára? - egy ábrán

Az alma felvásárlási és piaci átlagára Magyarországon (2002-2017)
2018. 09. 17. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Átadták a pécsi egyetem felújított Damjanich Kollégiumát

Átadták hétfőn a Pécsi Tudományegyetem (PTE) felújított Damjanich Kollégiumát: a beruházást Modern városok program (MVP) 450 millió forintos forrásából valósították meg.
2018. 09. 17. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elektromos járműveket és töltőhálózatokat tesztelnek Veszprémben

Elektromos járművek és töltőhálózat tesztelésére, valamint későbbi piaci bevezetésére indul kísérleti projekt Veszprémben - közölték a rendszer fejlesztői és üzemeltetői hétfőn Veszprémben sajtótájékoztatón.
2018. 09. 17. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rossz volt a hangulat a részvénypiacokon

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 449,27 pontos, 1,24 százalékos csökkenéssel, 35 819,90 ponton zárt hétfőn.
2018. 09. 17. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Letették a Continental elektronikai okos gyárának alapkövét Debrecenben

A Continental ünnepélyesen letette az új debreceni gyárának alapkövét, mellyel a technológiai cég az autóipari elektronikai gyártási tevékenységét szándékozik bővíteni. Az ünnepélyes eseményre a debreceni Déli Ipari Park zöldmezős területén került sor. Lukas Juranek, a debreceni telephely vezetője köszöntötte a vendégeket, és bemutatta az egység jövőképét: „Egy olyan csúcstechnológiás okos gyárat hozunk létre, amely megfelel az energiahatékony zöld beruházások által támasztott igényeknek. A Continental Debrecenben nem csak kiemelkedő minőségű termékeket fog gyártani magasan digitalizált környezetben, de kiemelkedő karrier lehetőségeket is kínál a régióban élő munkavállalók számára.”
2018. 09. 17. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nők vezetői székben: mit gondolnak a jó vezetői attitűdről, a férfi-női arányokról és a gazdasági kilátásokról?

A felsővezetői optimizmus alapvető, de nőként nem könnyű – derült ki a KPMG Global Female Leaders Outlook 2018-as kutatásából.
2018. 09. 17. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás