Megkezdődött a balatoni hajózási szezon

A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) tulajdonos önkormányzatai és a cég vezetése is nagy reményeket fűz az állami tulajdonszerzéshez a társaságban - mondták el a 173. balatoni személyhajózási szezon alkalmából megrendezett ünnepségen Balatonfüreden, miután szombaton befutott a Siófokról indult idei első személyhajó.

Megkezdődött a balatoni hajózási szezon

Kollár József vezérigazgató, aki az idén is jó szezonra számít, hangsúlyozta: több évtizedes lemaradást kell behozni a fejlesztésekben, modernizálásban, ami állami szerepvállalás nélkül elképzelhetetlen.
    

Elmondta: a cég hajójáratainak száma a tavalyi évhez képest érdemben nem változik. Zömmel a már kiforrott, keresett tematikus programok, - buli-, varázs- gyerekhajók szerepelnek a kínálatban. Június 1-2-án rendezik meg a Nemzeti Regattát 50 település részvételével. Nem váltak be, így elmaradnak az operett és stand up programhajók. Újdonság lesz ugyanakkor a Balatoni KÖR Gasztro Piknik programjába való bekapcsolódás egy komp-programmal, valamint egy szintén kompon tartott zumba-rendezvény.
   
A cég minimális, 100-200 forinttal emelte tarifáit az idei szezonban.

Hová utazzak legközelebb? ITT megtudhatod!
   
Emlékeztetett arra, hogy tavaly egy 20 éves rekord dőlt meg, több mint 2 millió utast szállítottak.
   
Az elmúlt négy évben a komp utasforgalma 27,6, a gépjárműforgalma 32, a szállított kerékpárok száma 34 százalékkal emelkedett. A 2015-ös bázisévhez képest a személyhajózásban az utasok száma tavaly 13,5 százalékkal, 750 000 fölé nőtt. A menetrendi járatok esetében 5,5 százalékos, a séta- és programhajóknál 36,4 százalékos volt az utasforgalom növekedés. A Bahart 11 egységes vitorláskikötő-lánca mára gyakorlatilag megtelt.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
  
Bóka István, Balatonfüred polgármestere (Fidesz) szerint a gőzhajózás beindulásához hasonló léptékű változások várhatók a balatoni hajózásban az állam résztulajdonossá válásával a Bahart-ban. "Bízunk abban, hogy ennek a történetnek siker lesz a vége, és megvalósulnak azok az álmok, remények a cég fejlesztése kapcsán, amit az önkormányzattok tűztek ki célul, de nem volt hozzá forrásuk" - tette hozzá.
    

Balassa Balázs, a régió önkormányzatait tömörítő Balatoni Szövetség elnöke arról beszélt, komoly felelőssége és feladata az üdülőrégió önkormányzatainak, hogy meghatározzák a Balaton jövőképét. Megjegyezte, túl kellene lépni a szezonnyitó rendezvényeken, ha az a cél, hogy 12 hónapos turisztikai célpont legyen a Balaton.
    

Lengyel Róbert, Siófok független polgármestere úgy fogalmazott: "ha az állami szándék valóban az, hogy fejlesztési forráshoz juttassa a Bahart-ot, megtartva az önkormányzati és állami tulajdonlást, valamint egyben tartva a jövőben is a céget, akkor optimistán lehet a jövőbe tekinteni".
    

Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere (Fidesz) arról beszélt, hogy a Balatont mint természeti kincset meg kell őrizni úgy, hogy a fejlődésnek se legyen akadálya.
    

Az MTI kérdéseire válaszolva Kollár József elmondta a 2016-os balatoni kormányhatározatban az Bahart fejlesztéseire nevesített 12,6 milliárd forintos állami támogatásról még nem írtak alá támogatási megállapodást, de tudomása szerint már zajlik annak előkészítése.
   
Arról még nem született döntés, hogy az állam hány százalékos részesedést szerez a társaságban törzstőke-emeléssel, de minden bizonnyal többségi tulajdonos lesz - tette hozzá.
    

Beszélt arról is, hogy vita tárgya, mennyi vitorlás kellene a Balatonra, de annyi bizonyos, szükség lenne további kikötőkre, kikötőbővítésekre. Az is tény, hogy más európai tavakon kétszer-négyszer ennyi hajó jut egy négyzetméternyi vízfelületre - jegyezte meg.
   
A 4 milliárd forintos törzstőkéjű hajózási társaság a kétezres évek elején állami vagyonjuttatással került a tóparti, kikötővel rendelkező 21 önkormányzat tulajdonába bizonyos feltételekkel. Idén év elején az összes érintett önkormányzat aláírta azt a szerződést a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel, amely alapján ingyenesen átadnak az államnak közel 35 százaléknyi részvénycsomagot az 1,42 milliárd forintos tőkeemelési kötelezettségük elengedéséért. Az államhoz visszakerült részvénycsomag tulajdonosi jogait a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. gyakorolja.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

Nagy bírságot kapott a booking.com

Oroszország monopóliumellenes hatósága 1,3 milliárd rubel (17,52 millió dollár) bírságot szabott ki a Booking.com szállodafoglalási online szolgáltatóra a monopóliumellenes törvények megsértéséért - közölte a felügyelet csütörtökön.
2021. 08. 28. 05:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: