Megkezdődött a hallgatói albérlet-vadászat

Idén az ELTE, a Debreceni Egyetem és a Budapesti Gazdasági Egyetem vezeti a legnépszerűbb egyetemek listáját – olvasható a legfrissebb felsorolásban. Az intézmények környékén villámgyorsan kiadják a legjobb albérleteket, így aki biztos a dolgában, jobban teszi, ha már a júliusi ponthatár kihirdetés előtt alaposan szétnéz a piacon. Az OTP Ingatlanpont ezért feltérképezte az öt legnépszerűbb egyetem környékének albérlet- és ingatlanpiacát

Megkezdődött a hallgatói albérlet-vadászat

Csupán egy hónap van az érettségiig, így a végzős középiskolások számára az április egyet jelent az utolsó nagy hajrával. A legfrissebb adatok szerint tavalyhoz képest idén 4 százalékkal többen, 112 ezren választanák a továbbtanulást, az 5 legnépszerűbb felsőoktatási intézmény továbbra is Budapesten és a hagyományos egyetemvárosokban van. A jelentkezések számában – függetlenül attól, hogy hányadik helyen jelölték meg – ismét az ELTE végzett első helyen, ezt követi a Debreceni Egyetem, a Budapesti Gazdasági Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem, az ötödik helyet pedig ezúttal is a Pécsi Tudományegyetem szerezte meg.

Az ingatlanpiac, és főleg a lakásukat bérbeadó tulajdonosok hagyományosan nagy várakozással tekintenek a felvételi ponthatárok kihirdetésére, hiszen a jó helyen lévő albérletek villámgyorsan elkelnek a piacon. A tudatos és persze a saját tanulmányi eredményeikben bízó diákok, illetve szüleik már jó előre elkezdhetnek nézelődni az albérletek között, hogy akár a ponthatárok kihirdetésének másnapján lecsaphassanak a legjobb albérletekre. Aki az utolsó pillanatig vár, már csak a kevésbé kedvező adottságú ingatlanok közül válogathat, ha még marad egyáltalán miből válogatni. Azoknak a szülőknek, akik – azon túl, hogy gyermekük lakhatását biztosítanák az egyetemi tanulmányok alatt – befektetésben is gondolkodnak, kiváló megoldás lehet egy egyetemhez közeli, többszobás lakás megvásárlása.


Mennyi adót kell fizetni albérlet kiadásakor? ITT kiszámolhatod!


„Befektetési célú lakásvásárlásnál az árnövekedésen túl a bérbeadhatóság a legfontosabb szempont. Az egyetemek környékén szinte minden ingatlant ki lehet adni, bár a bérlők jóval igényesebbek lettek, s már nem csak az ár számít. Azt javaslom, hogy aki az egyetemistákra számítva, befektetési célra vásárolna lakást, forduljon olyan ingatlanközvetítőhöz, aki pontosan ismeri a legfrissebb piaci igényeket” - fogalmazott Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. Az alábbi körkép mind az albérletet keresőknek, mind a befektetési szándékkal vásárlóknak kínál lehetőségeket.
Budapest

Az első öt legnépszerűbb felsőoktatási intézmény között két budapesti egyetem is szerepel, de a TOP 10-es listán további fővárosi felsőoktatási intézményeket is találni, beleértve a Budapesti Műszaki Egyetemet, a Corvinus Egyetemet, vagy a Semmelweis Orvostudományi Egyetemet. Mind az ELTE, mind a BME a XI. kerületben (ezen belül Lágymányoson) helyezkedik el, ahol az OTP Lakóingatlan Értéktérkép legfrissebb felmérése szerint átlagosan 564 ezer forintba került tavaly egy négyzetméter. A kerület amúgy is a befektetők egyik kedvenc célpontja, ami a jó bérbe adhatóságnak, a régóta emelkedő áraknak, valamint az új nagyberuházásoknak és infrastrukturális fejlesztéseknek köszönhető. Leginkább a lakótelepi lakások ára ugrott meg: egy év alatt 20 százalékkal drágultak ezek az ingatlanok.

„Rengeteg a kiadó lakás, azonban a bérleti díjak itt folyamatosan nőnek, az elmúlt 6 évben 50-80 százalékos emelkedés tapasztalható” – jelentette ki az OTP Ingatlanpont XI. kerületi irodájának vezető értékesítési tanácsadója. Heinrich Ádám hozzátette: „egy jobb állapotú és elhelyezkedésű garzonlakás havi bérleti díja átlagosan 137 ezer forint, míg egy több szobás, társbérletnek is megfelelő 100 négyzetméteres lakásé legalább 200 ezer forinttól indul. Az elmúlt időszakban kicsit megtorpant a lakásbérbeadási kedv, sokan kivárnak. A felvételi ponthatárok bejelentésétől azonban nem számíthatunk a bérbevevők szempontjából kedvező bérleti díjakra, ezért is érdemes előre gondolkodni ebben a holt időben.”

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Debrecen

A Debreceni Egyetemre járók száma közel 25 ezerre tehető, idén pedig további 16 500-an jelölték meg valamelyik helyen. Debrecen belvárosi ingatlanai a főváros egyetemi kerületeihez képest ugyan valamivel olcsóbbak, de elérhetik néhány budapesti külvárosi kerület átlagárát. A lakáskeresők tavaly átlagosan 319 ezer forint négyzetméterárú lakásokkal találkozhattak, azonban a Vénkert és az Újkert ingatlanai között találni négyzetméterenként 450 ezer forintért is lakást. Debrecen ingatlanárait a városi fejlesztések, más nagyberuházások, illetve a külföldi hallgatók utóbbi években megnövekedett száma (és nagyobb vásárlóereje) is felfelé tolja, amely az albérletet keresők dolgát is nehezíti. A korábbi tendenciákhoz hasonlóan a diákok kiemelt szempontja az ingatlan elhelyezkedése és mérete. Vannak szülők, akik azon kívül, hogy biztosítják gyermekük lakhatását, leendő ingatlanukra befektetésként is tekintenek, sőt még a rezsit is megspórolják nekik. Egy többszobás lakás megvásárlása esetén a többi szobát társbérletként kiadva nem csak a fenntartásra, hanem akár zsebpénzre is futja a bérleti díjból.

„Debrecenben egy 52 négyzetméteres,teljesen bútorozott lakás havi albérleti díja átlagosan 150 ezer forintra tehető, azonban vannak olyan frekventált elhelyezkedésű, jó állapotban lévő ingatlanok is, amelyek bérleti díja elérheti a 240 ezer forint összeget havonta” – mondta Nagy Enikő, a debreceni OTP Ingatlanpont iroda vezető értékesítési tanácsadója.

Szeged

A Szegedi Tudományegyetem hosszú évek óta a legrangosabb felsőoktatási intézmények közé tartozik, nem csupán hazánkban, hanem külföldi hallgatók körében is igen népszerű. Idén összesen 14 500-an en jelölték meg az intézményt, ezzel stabilan megtartva a negyedik legnépszerűbb egyetem helyét. A városban átlagosan négyzetméterenként 258 ezer forintért lehetett 2018-ban ingatlanokat vásárolni. A hallgatók körében a Tanulmányi Információs Központ elhelyezkedésében egyfajta egyetemi gócpont, függetlenül attól, hogy vásárlási vagy albérleti szándékról beszélünk.

„A Tanulmányi Információs Központ környékén jellemzőek a 30 négyzetméteres garzonlakások, ezek ára 14-15 millió forinttól indul” – mondta el Nyári Imre, az OTP Ingatlanpont szegedi irodájának vezető értékesítési tanácsadója. Hozzátette: „egy-egy beékelődött újépítésű ingatlannal is találkozhatunk, amiket már a tervezőasztalról megvásárolnak. Ugyanezen a környéken egy használt másfél szobás ingatlan nagyságrendi ára 19-22 millió forint. A panel övezetekben másfél, esetenként kétszobás lakásokra valamivel olcsóbban találhatunk. A Makkosház vagy a Felsőváros részen egy panellakás ára átlagosan 15 millió forintra tehető. Szerencsére ezeken a városrészeken jó a tömegközlekedés, a hallgatók könnyen eljuthatnak a központba. Az albérletpiacon nagy a szórás; a külvárosi részeken akár már 60 ezer forintért is lehet garzont bérelni havonta, de a Belvárosban egy többszobás lakás esetén 150-200 ezer forint havi bérleti díjjal is számolhatunk.”


Pécs

Hazánk legrégebbi felsőoktatási intézménye, a 650 éves múlttal rendelkező Pécsi Tudományegyetem napjainkban is népszerű. A belváros keleti részén lévő jogi és közgazdasági karhoz közeli albérletek valamivel olcsóbbak, ám havonta így is minimum 100 ezer forintba kerülnek. Ugyanakkor a nyugati oldalon, az orvostudományi kar közelében akár 20 ezer forinttal is magasabbak lehetnek az albérleti díjak. Az egyetemek közeli vonzáskörzetében elhelyezkedő ingatlanok iránti kereslet tavalyhoz képest kissé csökkenni látszik, és a szolgáltatásokban gazdagabb, a belváros szívében található ingatlanok irányába helyeződik át.

„Akik Pécsen szeretnének ingatlanba fektetni, egy központi helyen lévő újépítésű ingatlan esetében 600-700 ezer forintos négyzetméterárral számoljanak. Ennél olcsóbban, négyzetméterenként akár 200-300 ezer forintért Kertvárosban találni még az egyetemisták számára vonzó ingatlanokat.” – összegzi Borvári Mária, az OTP Ingatlanpont pécsi vezető értékesítési tanácsadója.

Hozzászólások

Montenegró korlátozta a belépést, Koszovó is szigoríthat

A fertőzöttek számának növekedése miatt Montenegró újabb szabályokat hozott arra, kik és milyen feltételek mellett léphetnek be az országba. Koszovó pedig az országban élőket fegyelmezné szigorúbb intézkedésekkel.
2020. 07. 12. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szakmai beszélgetés indult a KSH online felületén

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) júniustól KSH Podcast néven szakmai beszélgetést indított online felületén a statisztika iránt érdeklődőknek - közölte a hivatal pénteken az MTI-vel.
2020. 07. 12. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a jelentkezés a Magyarország Szépe versenyre

Elindult péntektől a jelentkezés a Magyarország Szépe versenyre, amelynek magyarországi döntőjét idén is a Duna Televízió és a Duna World csatorna közvetíti élőben.
2020. 07. 11. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul az ingatlan-adásvételek száma Magyarországon

lakáspiaci tranzakciók száma
2020. 07. 11. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszatért Magyarországra az Andersen adó- és jogi tanácsadó

Visszatér Magyarországra az Andersen nemzetközi adó- és jogi tanácsadó cégcsoport az OrienTax Adótanácsadó Zrt. és a Szabó, Kelemen és Társai Ügyvédi Iroda júliusi egyesülésével - közölte az Andersen Adótanácsadó Zrt. szombaton az MTI-vel.
2020. 07. 11. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordot döntött a fertőzöttek száma Horvátországban

Ismét rekordot döntött az új koronavírussal fertőzöttek száma Horvátországban - derült ki a válságstáb szombati közleményéből. Zágráb szigorít a nem uniós állampolgárok beutazási feltételein, az uniós állampolgárok, köztük a magyarok, továbbra is korlátozások nélkül léphetik át a határt.
2020. 07. 11. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Túlkínálat keletkezhet az ingatlanpiacon az Airbnb korlátozásával

Sajtóértesülések szerint megszületett a terv a rövid távú lakáskiadás szabályozására, korlátozására. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint a járványhoz köthető intézkedések enyhülése minimális élénkülést hozott az Airbnb-s piacon, ugyanakkor a kiadás szigorítása nehéz helyzetbe hozhatja az ingatlanok tulajdonosait. A szakértő szerint túlkínálat keletkezhet Budapesten, ezzel együtt a beinduló turizmus növeli a keresletet, a két tényező pedig kiegyenlítheti egymást.
2020. 07. 11. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Belgiumban mától kötelező a maszk viselése

Belgiumban a szövetségi kormány döntése szerint szombattól kötelező a maszk viselése üzletekben és olyan beltéri helyiségekben, mint a mozik, színházak és koncerttermek, konferenciatermek, múzeumok, könyvtárak és imahelyek - írta pénteken a helyi sajtó.
2020. 07. 11. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

WHO: Nem tudni, mikorra lesz vakcina

Összehangolt erőfeszítések folynak a világon a koronavírus elleni oltóanyag kifejlesztésére, de egyelőre nem lehet megmondani, hogy mikor lesz kész a vakcina - mondta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodájának vezetője pénteken Budapesten, egy angol nyelvű sajtóbeszélgetésen.
2020. 07. 11. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Leáldozott az emeltdíjas hívásokkal való visszaéléseknek?

Se szeri se száma azoknak az eseteknek, amikor valaki furcsa számokról hívást kap, és ezeket felvéve a telefonszámlája az egekbe szökik. Az alapvető óvatosság mellett, – hogy ne fogadjunk olyan hívásokat, amik egzotikus országhívószámokról érkeznek – mostantól a törvény is véd bennünket. Az ilyen csaló hívások számlái ugyanis a jövőben a szolgáltatót terhelik – hívja fel a figyelmet a téma két szakértője, a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda és dr. Bocsák Attila ügyvéd.
2020. 07. 11. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakulnak a lakáscélú hitelek Magyarországon- egy ábrán

lakáscélú hitelek összesen, ebből: államilag támogatott lakáshitel; devizaalapú lakáshitel; millió forint Lakáscélú hitelek állománya Magyarországon
2020. 07. 11. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Itt nyaralnak a magyarok idén - ez van...

A magyarok többsége a koronavírus-járvány miatt elrendelt határzár feloldását követő időszakban is óvatosan tervezi utazásait: a Netrisk.hu 6000 fős felmérése alapján a válaszadók 50 százaléka a nyár végére vagy őszre tolta ki következő utazását, 18 százalékuk csak jövőre tervez útra kelni, az idén nyáron nyaralni indulók 56 százaléka pedig a határokon belül marad.
2020. 07. 11. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kinek a hangjában bíznak a magyarok, ha okoseszközökről van szó?

A Kaspersky megbízásából készült, mesterséges intelligenciával foglalkozó kutatás eredményei szerint a magyarok sokkal inkább kedvelik női hangot, amikor okoseszközöket- és okosszolgáltatásokat használnak. Az is kiderült, hogy a magyar válaszadók általánosságban a férfihangot csak akkor tartják megbízhatóbbnak, amikor vezető nélküli autóról van szó, habár úgy tűnik, hogy más korcsoportokkal ellentétben a Baby Boomer generáció hitelesebbnek tartja az információt, amennyiben egy férfi hangján hallja.
2020. 07. 10. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hőség, UV-sugárzás, erős szél, zivatar, minden lesz holnap!

A hőség, az extrém UV-sugárzás, az erős szél és zivatar veszélye miatt is figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szombatra.
2020. 07. 10. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alulteljesítő volt a magyar piac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 190,80 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel, 35 589,60 ponton zárt pénteken.
2020. 07. 10. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A járvány pénzügyi hatásai erősíthetik a magyarok megtakarítási hajlandóságát

A koronavírus-járvány felértékelte a pénzügyi tudatosság szerepét. Az OTP Bank megbízásából készített kutatás* adatai alapján ugyanis azok, akik legalább félmillió forintnyi megtakarítással rendelkeztek, saját megítélésük szerint könnyebben vészelték át az elmúlt hónapokat. Többségük most pozitívabbnak értékeli az anyagi helyzetét, mint az elmúlt egy évben. Hetven százalékuk azt is tervezi, hogy a következő hónapokban ugyanannyit vagy többet tesz félre, mint eddig, és csak hét százalékuk látja úgy, hogy egyáltalán nem tud majd megtakarítani a jövőben.
2020. 07. 10. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az elsők között vált folyamatos távmunkára a Vodafone Magyarország

Hazánkban egyedülálló módon a Vodafone Magyarország júliustól az ügyfélszolgálatos kollégák számára is lehetőséget biztosít a folyamatos távmunkára. A vállalat ügymenetében eddig is napi rutint jelentett az otthoni munkavégzés, azonban az elmúlt hónapok tapasztalatai rámutattak arra, hogy ezt a megközelítést olyan területeken – így az ügyfélszolgálatra – is be lehet vezetni, ahol eddig elképzelhetetlen lett volna. A programra jelentkező kollégáknak a vállalat a járványt követően is lehetőséget biztosít a távmunkára, ezzel úttörő szerepet vállalva az innovatív, digitális munkavégzés kialakításában.
2020. 07. 10. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghódították a piacot a fogyasztóbarát lakáshitelek

A 2017. évi indulás óta több mint 1000 milliárd forint értékben, mintegy 80 ezer hitelfelvevő kapott Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelt (MFL), amelyek piaci részesedése az új folyósításokon belül 2020 májusára elérte a 75 százalékot - olvasható a Magyar Nemzeti Bank honlapján közzétett szakmai elemzésben.
2020. 07. 10. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A nyaralni készülők többsége idén belföldön tervez pihenni

A magyarok többsége a koronavírus-járvány miatt elrendelt határzár feloldását követő időszakban is óvatosan tervezi utazásait: a Netrisk.hu 6000 fős felmérése szerint a válaszadók 50 százaléka a nyár végére vagy őszre tolta ki következő utazását, 18 százaléknyian pedig csak jövőre terveznek útra kelni. Idén nyáron a nyaralni indulók 56 százaléka a határokon belül marad.
2020. 07. 10. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A LIDL-ben csak magyar görögdinnye lesz!

Szombattól kizárólag magyar beszállítótól érkező magvas görögdinnyét vesz át raktáraiban a Lidl Magyarország, mellyel elindul az igazi dinnyeszezon az üzletekben. A hazai dinnye előnyben részesítésével az áruházlánc célja ezúttal is a magyar termelők kiemelt támogatása. A Lidl Magyarország a 2019-es szezonban közel 12 000 tonna magyar görögdinnyét értékesített belföldön és a külpiacokon összesen.
2020. 07. 10. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások: