Megkezdődött az idei legnagyobb lengyelországi NATO-hadgyakorlat

Tizennyolcezer katona részvételével megnyitották csütörtökön Lengyelországban a Dragon-19 kódnevű hadgyakorlatot, amely az idei év legnagyobb nemzetközi művelete a NATO keleti szárnyán - közölte a lengyel közszolgálati hírtelevízió, a TVP Info.

Megkezdődött az idei legnagyobb lengyelországi NATO-hadgyakorlat

A június 25-ig tartó, védelmi jellegűnek bejelentett gyakorlat műveleti része szombaton kezdődik a nyugat-lengyelországi Drawsko gyakorlóterepen. A Lengyelország által kétévente megrendezett Dragon-19 keretében haditengerészeti műveleteket is gyakorolnak a Balti-tenger partjai mentén, valamint légi- és kibervédelmi képzést is végeznek.
   
A hadgyakorlaton 2500 katonai járművet vetnek be. Részt vesznek benne a lengyel katonák mellett a szövetséges alakulatok, köztük a Lengyelországba 2017-ben telepített NATO-egységek.
   
A lengyel és az amerikai elnök által szerdán Washingtonban aláírt, a lengyelországi amerikai katonai jelenlét megerősítéséről szóló nyilatkozat értelmében a mostani gyakorlat fő helyszínén, a Drawsko Pomorskie közelében létesített 35 ezer hektáros gyakorlóterepen hoznak majd létre amerikai tanácsadók segítségével közös lengyel-amerikai kiképzőközpontot.

Hozzászólások

Nagyot javult a gazdasági hangulat az euróövezetben

Váratlanul nagy, a várakozásokra messze rácáfoló mértékben javult a befektetői hangulat Németországban és az euróövezetben januárban a mannheimi ZEW gazdaságkutató intézet kedden publikált felmérése alapján. A németországi mutató négy és fél éves, az euróövezeti pedig közel két éves csúcsot ért el.
2020. 01. 21. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel zártak a vezető tőzsdék

Csökkenéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden, és szerte a világban túlnyomórészt eséssel reagáltak a tőzsdék a Kínában egyre nagyobb méreteket öltő járványra.
2020. 01. 21. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az adóparadicsomban bejegyzett csehországi cégek száma

Csökkent az adóparadicsomokban bejegyzett csehországi cégek száma, míg az általuk ellenőrzött tőke értéke mérsékelten emelkedett - derült ki a Bisnode tanácsadó társaság legfrissebb, kedden Prágában nyilvánosságra hozott adataiból.
2020. 01. 21. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Macron és Trump megállapodott

A kiszivárgott hírek szerint Emmanuel Macron francia és Donald Trump amerikai elnök megállapodásra jutott, hogy Franciaország idén nem vezet be digitális adót, ami leginkább az amerikai tech cégeket érintette volna.
2020. 01. 21. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Brexit: Lehetséges-e az akadálytalan kereskedelem az EU-val?

Liam Fox volt brit külkereskedelmi miniszter szerint a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után nem lesz lehetséges a teljesen akadálymentes kétoldalú kereskedelem az Európai Unióval.
2020. 01. 21. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordmagasságba emelkedett az áram ára Németországban

Tíz év alatt több mint egyharmadával rekordmagasságba emelkedett az elektromos áram fogyasztói ára Németországban a t-online.de hírportál német dpa hírügynökség jelentéseit és több szakmai portál kalkulációit idéző beszámolója alapján.
2020. 01. 21. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az uniós csatlakozás támogatottsága Szerbiában

A szerb lakosságnak már csupán a 35 százaléka támogatja az ország európai uniós csatlakozását, míg ez az arány három éve még 47 százalékos, hat évvel ezelőtt pedig 51 százalékos volt - derült ki a Faktor Plus közvélemény-kutató ügynökség felméréséből, amelyet kedden ismertetett a Danas című szerb napilap.
2020. 01. 21. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Merkel csak a márciusi EU-csúcs után döntene a Huaweiről

Angela Merkel német kancellár szerint az európai uniós (EU-) tagországok vezetőinek márciusi tanácskozása után kellene dönteni Németországban arról, hogy részt vehet-e a kínai Huawei az újgenerációs mobilt távközlési hálózatok (5G) kiépítésében és üzemeltetésében - jelentették hétfőn német hírportálok.
2020. 01. 21. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A különnyugdíjak eltörléséről szavaznak Romániában

A különnyugdíjak eltörlését célzó törvénytervezetet is napirendre tűzik a román parlament jövő heti rendkívüli ülésszakán - jelentette be hétfőn az ellenzéki Szociáldemokrata Pártot (PSD) vezető Marcel Ciolacu, a román képviselőház elnöke.
2020. 01. 21. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2020-ban 900 millió euró jut humanitárius segélyezésre

900 millió eurós humanitárius segélyezési költségvetést fogadott el az Európai Bizottság - közölte a testület egyik szóvivője hétfői brüsszeli sajtótájékoztatóján.
2020. 01. 20. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Négy új járatot indít Szentpétervárról a Wizz Air

Négy új járatot indít nyáron Szentpétervárról a Wizz Air magyar hátterű légitársaság - közölték hétfőn orosz hírügynökségek.
2020. 01. 20. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak az európai tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn a pénteki záróértékeikhez képest.
2020. 01. 20. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Brexit után – Vonatkozik- a magyar társadalombiztosítás a Magyarországon dolgozó britekre?

Az Egyesült Királyság kilépése az Európai Unióból hatással lesz a nálunk dolgozó brit állampolgárok társadalombiztosítására. Február elsejét követően két lehetséges forgatókönyv jöhet szóba, attól függően, hogy január 31-ig a britek aláírják a kilépési megállapodást az Európai Unióval vagy sem. Aláírás esetén, 2020 végéig az EU jogát kell alkalmazni a nálunk dolgozó britekre, ennek hiányában viszont az EU-jog alkalmazhatósága azonnali hatállyal megszűnik. -foglalta össze a Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda.
2020. 01. 20. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új főügyész kinevezését kezdeményezte Vlagyimir Putyin

Igor Krasznov, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) helyettes vezetőjének főügyésszé kinevezését kezdeményezte hétfőn az orosz parlament felsőházánál Vlagyimir Putyin orosz elnök.
2020. 01. 20. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

EU: napirenden a közös konszolidált társaságiadó-alap

Körülbelül két évtizede merült fel először a társasági adózás EU-n belüli egységesítésének ötlete, kidolgozott irányelv-tervezettel és konkrét javaslatokkal azonban először csak 2011-ben állt elő az Európai Bizottság. A közös konszolidált társaságiadó-alap („CCCTB” – common consolidated corporate tax base) ötlete akkor nem kapott egységes pozitív fogadtatást, a tagállamok végül nem jutottak konszenzusra a javaslatot illetően, főként az egyedi adóztatási szuverenitásuk és gazdasági érdekeik miatt.
2020. 01. 20. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A britek nélkül kezdődik a davosi csúcs

Ma kezdődik a svájci Davosban a Világgazdasági Fórum, melynek témái a gazdasági egyenlőtlenségek, a bolygó megmentése és a 4. ipari forradalom lesznek majd.
2020. 01. 20. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Miért tart Boris Johnson a skóciai népszavazástól?

Boris Johnson brit miniszterelnök joggal tart az újabb skóciai függetlenségi népszavazástól, hiszen az bizonytalanná teheti a brit államszövetség sorsát - mondta Frank Tibor külpolitikai elemző hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2020. 01. 20. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

London kivételével csökkenéssel nyitottak a tőzsdék

London kivételével indexcsökkenéssel nyitottak hétfőn a főbb európai értékpapírpiacok.
2020. 01. 20. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csúcson az euróövezeti infláció

Decemberben hat havi csúcsot ért el az euróövezeti infláció az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteki publikációja alapján.
2020. 01. 20. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új kutatás: A farkasok is visszahozzák az eldobott labdát

Meglepte a kutatókat, hogy egyes farkaskölykök is ösztönösen visszahozzák az eldobott labdát, ahogy a legtöbb kutya.
2020. 01. 20. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások: