Megmozdulás a cukorbetegekért

Magyarország szerte 16 különböző helyszínen közel 1.000 cukorbeteget mozgatott meg a Botra fel! Nordic walking túra a cukorbetegekért elnevezésű program. A Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége (CEOSz) által kezdeményezett, idén először megrendezett túra arra hívja fel a cukorbetegek figyelmét, hogy rendszeres testmozgással a diabétesz jobban ellenőrzés alatt tartható. Egy másfél órás, intenzív sétával már megfelelő lehet vércukorszintjük.

Megmozdulás a cukorbetegekért

Szakképzett edzők vezetésével, 16 hazai helyszínen – két fővárosi helyszín mellett a nagyobb megyeszékhelyeken, így Debrecenben, Szegeden, Győrben, Veszprémben, Székesfehérváron, valamint Monoron, Sárváron, Balatonszabadin, Várpalotán, Mátrafüreden, Gyálon, Sopronban, Kaposváron, Törökszentmiklóson – idén májusban először rendezték meg a Botra fel! Nordic walking túra a cukorbetegekért elnevezésű eseményt. A túrán országszerte közel 1.000 cukorbeteg vett részt, fiatalok és idősek egyaránt. Azért vállalkoztak a körülbelül 1-1,5 órás testmozgásra, hogy megtudják, ez hogyan befolyásolja a vércukorszintjüket. A résztvevők vércukorszintjét ugyanis a séta előtt és után is megmérték.

 

„Még egy ilyen viszonylag rövid, de intenzív testmozgás után is legalább 1, de akár 2 egységgel is csökkenhet egy cukorbeteg vércukorszintje” – emelte ki Füzesi Brigitta, a CEOSz elnöke. „Ez azt jelenti, hogy egyes betegek csupán a mozgással a normális, vagy normál közeli szintre csökkenthetik a vércukorszintjüket. Azok, akik rendszeresen mozognak, jelentősen lassíthatják a cukorbetegség előrehaladását és a szövődmények kialakulását.” Hozzátette: a mostani rendezvényen a betegek saját maguk is megtapasztalhatták a testmozgás jótékony hatását.

 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A CEOSz azért választotta épp a Nordic walking-ot, mert olyan mozgásformát kerestek, amely a nem és életkor szerint is nagyon heterogén összetételű cukorbetegek mindegyike által művelhető, ráadásul könnyen beépíthető a mindennapokba is. A cukorbetegek többsége nem sportol rendszeresen, gyakoriak a mozgásszervi problémák, sokan rendelkeznek már különböző szövődményekkel. A CEOSz ezért is szeretné a mostani túrát, még több helyszín bekapcsolásával, évente ismétlődő, nagyszabású, országos rendezvénnyé tenni. Céljuk, hogy az eseménybe minél több egészséges ember is bekapcsolódjon, hiszen nagyon sokan vannak olyanok, akik épp a testmozgással előzhetik meg a cukorbetegség kialakulását.

 

A WHO becslése szerint ma 400 millió cukorbeteg él a világon, a jelenség hazánkban is fenyegető, hiszen jelenleg közel 800 ezer diagnosztizált cukorbeteg él Magyarországon. Közülük 120 ezren folyamatos inzulinos kezelés alatt állnak. Minden második cukorbeteg pedig nem képes tartani az előírt vércukorszintet, ami különösen súlyos egészségügyi kockázatokkal jár.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Csaknem hatszázezer a fertőzöttek száma a világban

Világszerte 597 335-en fertőződtek meg az új koronavírussal, a halottak száma 27 365, a gyógyultaké pedig 131 712 - tájékoztatott honlapján a Johns Hopkins Egyetem.
2020. 03. 28. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hogyan kell helyesen viselni a szájmaszkot?

Annak ellenére, hogy sokan döntenek úgy, szájmaszkot viselnek, mégis kevesen tudják, hogy ennek is megvannak a maga szabályai és, hogy önmagában a szájmaszk nem véd meg a vírus ellen - olvasható a kormány koronavírus-járvánnyal foglalkozó tájékoztató honlapján.
2020. 03. 28. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Pozitív lett a brit miniszterelnök koronavírus-tesztje

Boris Johnson brit miniszterelnök szervezetében is kimutatták a Covid-19 megbetegedést okozó, SARS-CoV-2 nevű új koronavírust - jelentette be pénteken a Downing Street. A londoni kormányfői hivatal szóvivője szerint az 55 éves Johnson tünetei enyhék.
2020. 03. 27. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Porfelhő miatt nőtt a légszennyezettség Magyarországon

Porfelhő miatt emelkedett a szálló por koncentrációja Magyarországon - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2020. 03. 27. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A vidéki településeken is változik a közlekedés

Újabb módosításokat vezetnek be a közösségi közlekedésben több vidéki városban: tovább csökkentik a járatok számát, mert sokkal kevesebb az utas a koronavírus-járvány miatt. Egyes településeken éjszakára, néhány helyen pedig teljesen leállt, illetve leáll a helyi autóbusz-közlekedés.
2020. 03. 27. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az influenzások száma

Az új koronavírus-járvánnyal összefüggő, március 16-tól életbe lépett intézkedések hatására az elmúlt időszakban még tovább csökkent az influenzaszerű tünetekkel rendelkező betegek orvoshoz fordulási gyakorisága, ezért a héten rögzített adatok vélhetően nem mutatják reálisan az influenza járványügyi helyzetét - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ csütörtökön közzétett jelentésében.
2020. 03. 26. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Repülőtéri napi értesítő: Tájékoztató a COVID-19 járványügyi intézkedésekről

A Budapest Airport minden nap (de legfeljebb kétnaponta) délelőtt Repülőtéri napi értesítőt ad ki, hogy a friss információkról, adatokról tájékoztassuk a közvéleményt. Kérjük, kövesse Facebook-oldalunkat és weboldalunkat, ahová a Repülőtéri napi értesítő feltöltésre kerül.
2020. 03. 26. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

400 ezer önkéntes segítő jelentkezett Nagy-Britanniában

Egy nap alatt több mint 400 ezer önkéntes segítő csatlakozott Nagy-Britanniában az új koronavírus okozta járvány megfékezését célzó küzdelemhez - mondta szerdán Boris Johnson miniszterelnök.
2020. 03. 26. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így védekeznek az önkormányzatok a járvány ellen

Számos módon védekeznek az önkormányzatok a koronavírus ellen. Maszkokat osztanak, az óvodákba online beiratkozást indítanak. Pest megyében rémhírterjesztő ellen emeltek vádat. Mindeközben egyre többen segítik lehetőségeik szerint a védekezést.
2020. 03. 26. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Biztosított a gyógyszerek folyamatos utánpótlása

Biztosított a gyógyszerek folyamatos utánpótlása, ezért nem fontos, hogy azokat több hónapra előre kiváltsák - hívta fel a figyelmet a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke szerdán, a kormány Facebook-oldalán közzétett videójában.
2020. 03. 25. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Németország még mindig a járvány elején tart?

Németország még mindig a koronavírus-járvány elején tart, és még nem lehet pontosan látni a vírus terjedésének lassítására tett intézkedések hatását - mondta a Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) vezetője szerdán Berlinben.
2020. 03. 25. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassan eléri a félmilliót a fertőzöttek száma

Elérte a 422 989-et az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma szerda reggelre. A halálesetek száma 18 916, a gyógyultaké pedig 108 578 lett - tájékoztatott honlapján a Johns Hopkins Egyetem. A keddi adatsorban még 381 499 fertőzött, 16 557 haláleset és 101 794 gyógyult szerepelt.
2020. 03. 25. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tábori kórházat állítottak fel a budapesti Szent László Kórház udvarán

Egy nap alatt állítottak fel tábori kórházat, sátorrendszert a katonák a budapesti Szent László Kórház udvarán - írta a honvedelem.hu.
2020. 03. 25. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Előszűrésen kell részt venniük a véradásra jelentkezőknek

Előszűrésen kell részt venniük a véradásra jelentkezőknek - mondta Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgató-helyettese a járvánnyal összefüggésben hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2020. 03. 24. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ez az online kérdőív segíthet a járvány terjedésének modellezésében

Egy országos epidemiológiai előrejelzési rendszert fejleszt a Szegedi Tudományegyetem több hazai felsőoktatási intézmény és kutatócsoport bevonásával - közölte az az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn az MTI-vel.
2020. 03. 24. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nő a májrák előfordulási aránya világszerte

A májrák világszerte növekvő előfordulási arányára hívja fel a figyelmet az Amerikai Rák Társaság (ACS) Cancer című folyóiratának internetes oldalán megjelent új tanulmány.
2020. 03. 24. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Wizz Air szállította haza Kínából a kormány által megrendelt védőfelszerelést és koronavírus-teszteket

A Wizz Air szállította haza Sanghajból a magyar kormány által megrendelt egészségügyi védőfelszereléseket és koronavírus teszteket.
2020. 03. 23. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Emirates bejelentése a Covid-19 járvány kapcsán

A COVID-19 járvány kitörése óta az Emirates Airline a hatósági korlátozásokhoz és a utazási igényekhez igazítja működését. A légitársaság mindaddig működteti a járatait, amíg utasai biztonsággal hazaérnek, miközben egyre több ország alkalmaz utazási szigorításokat, vagy akár teljes zárlatot. Az Emirates fenntartja a nemzetközi teherszállító kapacitását, és Boeing 777-es flottáját a létfontosságú áruk, köztük orvosi felszerelések szállítására állítja szolgálatba.
2020. 03. 23. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megérkeztek az egészségügyi védőfelszelések Budapestre

Hétfőn a kora reggeli órákban sikeresen megérkeztek a magyar kormány által megrendelt egészségügyi védőfelszelések Budapestre - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn az MTI-vel.
2020. 03. 23. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Még mindig sokan járkálnak New York utcáin

Önpusztítónak nevezte Andrew Cuomo, New York állam kormányzója, hogy még mindig sokan járkálnak az utcán.
2020. 03. 23. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások: