Megnyitották a kínai kormányzat nemzetbiztonsági irodáját Hongkongban

Megnyitották a kínai központi kormányzat nemzetbiztonsági irodáját Hongkongban szerdán - adta hírül internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

Megnyitották a kínai kormányzat nemzetbiztonsági irodáját Hongkongban

Az ügynökséget, amelynek feladata, hogy felügyelje az új nemzetbiztonsági törvény alkalmazását, és útmutatást nyújtson a helyi kormányzatnak a jogszabállyal kapcsolatban, a keményvonalasnak tartott Cseng Jen-hsziong, a Kínai Kommunista Párt kuangtungi ágának korábbi főtitkára vezeti majd. Cseng a megnyitó ünnepségen leszögezte: ügynökei nem fogják megsérteni a hongkongiak jogait. Az új nemzetbiztonsági törvényről pedig úgy vélekedett, hogy a jogszabályt az emberek jólétének érdekében léptették életbe.
   
Luo Huj-ning, a központi kormányzat hongkongi képviseleti irodájának vezetője a megnyitón hangsúlyozta: "fölösleges pánikot és félelmet" keltenek mindazok, akik megkérdőjelezik az anyaország igazságszolgáltatási rendszerét és jogállamiságát.
   
Az ügynökségnek átmenetileg helyet adó épület, amely korábban szállodaként működött, a tavalyi tüntetéshullám egyik népszerű gyülekezőhelyén található, a város egyik divatos lakóövezetében. A SCMP egy hivatalos, meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt írta: a helyszín kiválasztásának fő szempontja volt, hogy az iroda "nyíltnak és korrektnek" mutatkozzon a hongkongiak szemében. Egy másik forrás pedig a lapnak elmondta: az irodában kétszáz-háromszáz ember dolgozik majd.
   
Az iroda megnyitásával egy napon Kevin Yeung hongkongi oktatási miniszter egy, a hongkongi diákok szólásszabadságáról szóló kérdésére adott írásos válaszában közölte: az iskolák nem tarthatnak olyan rendezvényeket, amelyeken a politikai nézeteiket fejezik ki - számolt be a Hong Kong Free Press című hongkongi híroldal. Yeung továbbá figyelmeztette a tanintézményeket, hogy nem engedélyezhetik a diákoknak, hogy politikai üzenetet tartalmazó dalokat játsszanak le vagy énekeljenek, illetve politikai állásfoglalásukat tükröző tevékenységet folytassanak. A miniszter a kormányellenes tüntetések himnuszaként emlegetett Dicsőség Hongkongnak című dalt hozta fel példaként.
   
A hongkongi kormányzat a múlt pénteken közölte, hogy a tavaly júniusban megkezdődött tüntetéshullámon rendszeresen skandált, "Szabadítsuk fel Hongkongot, korunk forradalma" jelmondat szeparatistának vagy felforgatónak minősülhet az új törvény értelmében. A szlogen a Yeung által említett dal szövegében is szerepel.
    

A Peking által június 30-án elfogadott, majd azonnal hatályba is lépő nemzetbiztonsági törvényt Hongkongra szabottan dolgozták ki. A jogszabály a jogsértések négy kategóriájaként a szakadár tevékenységet, a felforgatást, a terrorizmust, valamint a nemzetbiztonság veszélyeztetésére külföldi országokkal vagy külső elemekkel való összejátszást sorolja fel, és egyes esetekben lehetővé teszi a gyanúsítottak kiadását Kínának. A törvény ellen számos külföldi kormányzat és nemzetközi szervezet emelt szót, attól tartva, hogy tovább gyengítheti a hongkongi autonómiát.

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Az olaj ára nagyot emelkedett, Kínában (állítólag) nincs új Covid fertőzés

A WTI a soron következő, októberi határidőre 66 dollárig emelkedett. A hírek szerint Kínában nem találtak új Covid fertőzést az elmúlt napokban, ami jót tett a piacnak, ráadásul az ázsiai országban kezd az élet teljesen visszatérni a korábbi kerékvágásba.
2021. 08. 24. 13:00
Megosztás:

Lengyelország ezért épít kerítést a fehérorosz határon

Lengyelország két és fél méter magas kerítést épít a fehérorosz határon a magyar-szerb határszakaszon létesített kerítés mintájára, és kétezerre emeli a határőrök támogatására kivezényelt katonák létszámát - jelentette be hétfőn Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter.
2021. 08. 24. 08:00
Megosztás:

Nőtt a kínai távközlési szektor bevétele

Jelentősen nőtt a kínai távközlési szektor bevétele az idei első hét hónapban - közölte a kínai ipari és informatikai minisztérium.
2021. 08. 23. 12:00
Megosztás:

Merkel szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben

Németország támogatja, hogy újabb szankciókat vezessenek be Oroszországgal szemben, ha megpróbálja fegyverként használni Ukrajnával szemben az Északi Áramlat-2 gázvezetéket - jelentette ki Angela Merkel német kancellár vasárnap Kijevben, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón.
2021. 08. 22. 19:00
Megosztás:

Megszűnt a legnagyobb hongkongi tüntetéseket szervező szövetség

Bejelentette feloszlását vasárnap a legnagyobb hongkongi tüntetéseket megszervező jogvédő ernyőszervezet, a Civil Human Rights Front (CHRF) - jelentette internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 08. 16. 08:00
Megosztás:

Moszkva mielőbbi tárgyalásokat sürget az afgán konfliktussal kapcsolatban

Önzésükről lemondva komoly tárgyalásba kell kezdeniük az ország leendő átmeneti koalíciós kormányáról az afganisztáni konfliktusban szembenálló feleknek - jelentette ki Zamir Kabulov, az orosz külügyminisztérium második ázsiai osztályának vezetője vasárnap a Rosszija 1 televíziónak.
2021. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Moszkvába és Kijevbe látogat Angela Merkel

Az orosz és az ukrán fővárosban tesz hivatalos látogatást a jövő héten Angela Merkel német kancellár - jelentették be pénteken Berlinben.
2021. 08. 14. 15:00
Megosztás:

A kínai kikötő lezárás újabb gondokat okozhat

A világ harmadik legforgalmasabb kikötőjében, a Ningbo-Zhoushan-ban határozatlan időre lezárták egy egyik terminált.
2021. 08. 14. 00:05
Megosztás:

Gazdaság szabályozási tervet készített Kína

Kína kiadott egy ötéves gazdaság szabályozási tervet, ami a kulcsfontosságú iparágak szélesebb körű szabályozásának átfogó kereteként fog szolgálni.
2021. 08. 13. 22:00
Megosztás:

Gazdasági lassulást okoz a delta variáns

Ázsiában magukhoz tértek a piacok, hiszen Japánban a Nikkei 225 közel 0,6%-ot emelkedett, Kínában a Shanghai Composite index 0,2%-kal került feljebb, míg a Hang Seng index 0,3%-ot emelkedett.
2021. 08. 11. 14:00
Megosztás:

Egyre gyorsabban terjed a vírus Ázsiában

Ázsiában a piacok emelkednek, annak ellenére, hogy a vírus delta variánsának a terjedése egyre gyorsabb és egyre nagyobb aggodalmat okoz. A japán Nikkei 225 index 0,3%-kal emelkedik, a kínai Shanghai Composite index 0,4%-kal, illetve a Hang Seng index pedig 0,8%-kal kereskedik feljebb.
2021. 08. 10. 16:00
Megosztás:

Kialudt a láng, véget ért a nyári olimpia

A tokiói Olimpiai Stadionban rendezett vasárnapi záróünnepségen kialudt a láng, ezzel véget ért a XXXII. nyári olimpia a japán fővárosban.
2021. 08. 08. 21:00
Megosztás:

A japánok is úgy gondolják, hogy sikeresek vagyunk a járvánnyal szemben

Magyarország a harmadik a Nikkei japán gazdasági napilap listáján, amely a világ 120 országát rangsorolja aszerint, hogy hol mennyire sikeres a koronavírus-járvány kezelése.
2021. 08. 07. 21:00
Megosztás:

Új mélyponton a 10 éves kínai állampapír hozama

A 10 éves kínai állampapír hozama már hetedik hete megállás nélkül csökken, és tegnap újabb 52 hetes mélypontra esett.
2021. 08. 03. 15:00
Megosztás:

Tovább csökkent a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése

Tovább mérséklődött a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése júliusban, amikor az ország több részét megbénította a szélsőséges időjárás.
2021. 07. 31. 20:00
Megosztás:

Megijedt Kína a zuhanó árfolyamokat látva

A kínai vezetés megijedt a zuhanó árfolyamok láttán, és a piaci szabályozó elmondta a vezető bankároknak, hogy az eddig történt intézkedések nem a piac egészét érintő intézkedés sorozat részei, hanem csak az oktatásügyben akarnak rendet rakni.
2021. 07. 29. 15:00
Megosztás:

Kötelezővé teszik a nemzetbiztonsági oktatást egyes hongkongi egyetemeken

Kötelezővé teszik a hallgatók számára a nemzetbiztonsági oktatást legalább három, hongkongi egyetemen a szeptemberben kezdődő tanévtől - számolt be hétfőn este internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 07. 27. 09:30
Megosztás: