Megugrott a feldolgozóipari aktivitás a New York-ban

New York régióban az elemzők által vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt a feldolgozóipari aktivitás szeptemberben.

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed New York-i részlege kedden azt közölte, hogy az úgynevezett Empire State feldolgozóipari index 17 pontra ugrott szeptemberben az augusztusi 3,70 pontról. Szakértők kevésbé javuló mutatót, 6 pontot vártak szeptemberre.    
   
A pozitív érték a feldolgozóipari szektor bővülését jelzi.
   
Az Empire State feldolgozóipari index általában jól jelzi előre, hogy miként alakul az amerikai Institute for Supply Management (ISM) által számított országos feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI).
   
A szeptember elején közölt augusztusi feldolgozóipari BMI közel kétéves csúcsra, 56 pontra emelkedett a júliusi 54,2 pontról.  
   
A feldolgozóipar az amerikai hazai össztermék (GDP) mintegy 12 százalékát állítja elő.

Hozzászólások

Pluszban indult a kereskedés New Yorkban

Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek szerdán. A vártnál kedvezőbb adatok erősítették a gazdaság fellendülésébe vetett reményeket, ám a befektetők óvatosak, mert a két elnökjelölt első televíziós vitája kemény küzdelmet vetít előre.
2020. 09. 30. 16:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Színvonalon aluli vitát hozott az elnökjelöltek TV-s összecsapása

Sárdobálásról szólt az első vita az amerikai elnökjelöltek között, egyértelmű győztest a látottak és hallottak alapján nem lehetett kihozni. Szakpolitikai kérdésekről csupán általánosságban beszéltek a felek, többnyire egymás kritizálásával voltak elfoglalva. Az előzetes várakozások arról szóltak, hogy Trump felülkerekedhet egy élő vitában, de nem így történt. A következő vita október 15-én lesz az elnökjelöltek között.
2020. 09. 30. 13:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyorsult az amerikai lakásárak növekedési üteme

Gyorsult az amerikai lakásárak növekedési üteme júliusban az Egyesült Államokban, jelezve, hogy az ingatlanpiac erős maradt a gazdaságot megroppantó koronavírus-járvány kellős közepén is.
2020. 09. 30. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Joe Biden és alelnökjelöltje nyilvánosságra hozza adóbevallását

Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje és és alelnökjelöltje, Kamala Harris nyilvánosságra hozza 2019-es adóbevallását - jelentette be Katie Bedingfield, a Biden-kampány helyettes menedzsere kedden. - néhány órával az első elnökjelölti vita előtt - nyilvánosságra hozta a 2019-es adóbevallását.
2020. 09. 30. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre jobban bíznak az amerikaiak a gazdaság javulásában

Jelentősen, a vártnál is sokkal nagyobb mértékben nőtt a fogyasztók gazdaságba vetett bizalma az Egyesült Államokban szeptemberben köszönhetően annak, hogy a háztartások kedvezőbben ítélik meg a munkaerőpiaci helyzetet.
2020. 09. 29. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nobel-békedíj Trumpnak?

Donald Trump amerikai elnök újabb jelölést kapott a Nobel-békedíjra - jelentette kedden a republikánusokhoz közelálló Fox televízió. A javaslatot David Flint, ausztrál jogászprofesszor vezetésével ausztrál jogászok egy csoportja tette.
2020. 09. 29. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhe csökkenéssel nyitottak az indexek New York-ban

Enyhe csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek kedden, a befektetők kivárásra rendezkedtek be a két elnökjelölt első televíziós vitája előtt.
2020. 09. 29. 16:40
Megosztás:
Hozzászólások:

USA - Nos, mennyi pénzt pumpáljunk még?

Előálltak a demokraták saját, 2.200 milliárd dolláros fiskális csomagjukkal, ami az ő részükről a további tárgyalások alapját képezi.
2020. 09. 29. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kibertámadás érte az amerikai kórházakat

Kibertámadás érte az Egyesült Államok több mint 400 kórházának számítógépes rendszerét - jelentette helyi idő szerint hétfőn este az NBC televízió.
2020. 09. 29. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban indult a kereskedés New Yorkban

Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek hétfőn, a befektetők az előző hetekben rosszul teljesítő szektorok, így a bankok és utazási társaságok részvényei után kapkodtak.
2020. 09. 28. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Átmenetileg felfüggesztették a TikTok tilalmát az USA-ban

Egy amerikai kerületi bíró átmeneti időre felfüggesztette a kínai TikTok videómegosztó letöltésének kormányzati tilalmát. A döntést néhány órával a Trump-kormányzat tiltó intézkedésének életbe lépése előtt hozták nyilvánosságra.
2020. 09. 28. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi adót fizet Trump elnök!

Donald Trump amerikai elnök 2016-ban és 2017-ben csak 750-750 dollár személyi jövedelemadót fizetett - írta internetes oldalán a The New York Times című amerikai lap vasárnap. Reagálásában az elnök tagadta a lapban szereplő állításokat.
2020. 09. 28. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Donald Trump spanyol és afroamerikai szavazatokért kampányol

Donald Trump amerikai elnök spanyolajkú és afroamerikai szavazatokért kampányolt pénteken három tagállamban is.
2020. 09. 26. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így indították a napot az amerikai tőzsdék

Vegyes indexekkel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi pozitív zárás után.
2020. 09. 25. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb nagy pénzügyi csomag kell az USA-ban, mert baj lesz...

Újraéledt a remény az USA-ban, hogy mégiscsak készül valamiféle fiskális segélycsomag a gazdaság számára.
2020. 09. 25. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újpesti panelból indult kisvállalkozás most amerikai piacon terjeszkedik tovább

A Magyarországon piacvezető RoadRecord.hu Kft. örömmel jelenti be 2020-as amerikai piacra lépését MileageWise márkanéven. A meghatározó lépést a már meglévő világszínvonalú technológia teszi lehetővé, ami belföldön egyértelműen bizonyította sikerességét. 90%-os piaci részesedéssel Magyarországon a RoadRecord Online útnyilvántartó program magasan az élen jár az útnyilvántartás területén, mind népszerűség, mind felhasználói elégedettség tekintetében a maga 17.500 fős felhasználói táborával
2020. 09. 25. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Németország számára becsületbeli ügy az Északi Áramlat-2 megvalósítása

Németország számára becsületbeli ügy az Északi Áramlat-2 földgázvezeték megvalósítása - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatón.
2020. 09. 24. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge kezdés az amerikai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az előző napi nagy árfolyamesés után az amerikai értékpapírpiacokon.
2020. 09. 24. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump ismét nekiment Kínának

Donald Trump amerikai elnök Kínát bírálta a járványkezelése miatt az ENSZ-közgyűlés jubileumi ülésére megküldött, előre felvett beszédében kedden.
2020. 09. 23. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Moszkva nem szeretné, hogy az Egyesült Államok válságba kerüljön

Moszkva nem érdekelt abban, hogy az Egyesült Államok mély válságba kerüljön a novemberi elnökválasztást követően - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva.
2020. 09. 23. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások: