Megújul és bővül a HÉV-hálózat

Megújul és bővül a HÉV-hálózat, emellett 54 korszerű szerelvény is érkezik 2025-ig - jelentette be a HÉV-beruházásokat ismertető szerdai sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős államtitkára.

Megújul és bővül a HÉV-hálózat

Fürjes Balázs közölte, hogy a fejlesztés keretében a csepeli és a ráckevei HÉV-et a föld alatt meghosszabbítják a Kálvin térig, hogy összekapcsolódhasson a hármas és a négyes metróval. A mélyvezetésű szakasz a Soroksári út alá kerül, a HÉV ezért nem fogja többé elvágni a Dunától a Nemzeti Színházat, a Művészetek Palotáját, és a környező városrészeket. A hosszútávú cél az északi és déli HÉV-vonalak összekötése egy Duna alatti alagúttal, ez lesz az ötös metró - tette hozzá.
     
A HÉV-pályákkal és a megállókkal együtt az irányítási és az utastájékoztatási rendszer is megújul, valamint kapcsolódási pontok létesülnek a vasúti közlekedéssel 2027-ig. Az új HÉV-szerelvények beszerzési felhívása még idén megjelenik.
   
Az államtitkár hozzátette, hogy az 5-ös metró lehetséges nyomvonalainak vizsgálata, és a megvalósíthatósági tanulmány munkálatai már elkezdődtek. A metró- és a HÉV-beruházások - mint mondta - illeszkednek az uniós fejlesztési irányokhoz, több százmilliárd forintos költségüket ezért jelentős részben közösségi forrásból lehetne fedezni. A HÉV-fejlesztés részletes kiviteli tervek 2023-ra készülnek el, a tervezési és kiviteli tendereket nyílt, uniós eljáráson bonyolítják le. Fürjes Balázs jelentős, átlagosan legalább 40 százalékos forgalombővülést vár a beruházástól, ennek köszönhetően pedig arra számít, hogy az autós forgalom is jelentősen csökkenhet. A HÉV versenyképességét erősíti az is, hogy a menetidő minden vonalon minden lényegesen, a mostanihoz képest 10-20 perccel lerövidül.    

Az államtitkár megjegyezte, hogy a budapesti közlekedésről széleskörű szakmai-politikai párbeszéd zajlik, és abban mindenki egyetért, hogy új egyensúlyt kell kialakítani a közösségi közlekedés, az autós, a kerékpáros, a gyalogos, és a közösségi közlekedés között. Budapestre naponta 1,4 millióan járnak be máshonnan, ezért nyilvánvaló, hogy a közlekedésfejlesztés legfontosabb területe a közösségi, azon belül pedig a kötöttpályás közlekedés. A kormány - mint fogalmazott - elfogadja az erről szóló szakmai konszenzust, és három célt jelölt ki a fővárosi fejlesztésekkel. A budapestiek és a városmagba a külvárosokból, az elővárosokból, az agglomerációból érkező utazók gyorsabban, kényelmesebben és kevesebb átszállással, lehetőleg átszállás nélkül érjék el céljukat.    

Legyen továbbá kevesebb dugó Budapesten, a bevezető utakon, a városban is ritkábban, és kevesebb időt töltsenek dugóban az autósok. Legyen emellett tisztább a levegő, legyen klímabarátabb a budapesti közlekedés, és csökkenjen a légszennyezés, a szén-dioxid-kibocsátás - hangsúlyozta.    

Fürjes Balázs kiemelte, hogy Budapest nem csak belső kerületekből áll, minden része egyanrangú, és nem is lehet sikeres a külvárosai nélkül. Az agglomerációra is kiterjedő, fejlett közlekedés ennél is sokkal több embert érint, hiszen a HÉV-en hetente másfél millióan utaznak. Csaknem ugyanennyien utaznak naponta a fővárosba más településekről, de a kétharmaduk ma még az autót választja - tette hozzá.        
A BFK Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója közölte, hogy az ingázók érdekében új átszállási lehetőségek jönnek létre, a HÉV-pályákon pedig elővárosi vonatok is közlekedhetnek, így az új hálózat a tervek szerint délen Kunszenmiklós-Tass, északon Esztergom állomásig viheti az utasokat. Vitézy Dávid ehhez kapcsolódva a közlekedési szolgáltatások teljes integrációját szorgalmazta, hogy a buszjáratok rásegítsenek a HÉV-járatokra, és ne azzal párhuzamosan fussanak. Kezdeményezik továbbá, hogy a BKK futárrendszere a vonat- és a HÉV-járatokra is kiterjedjen.    

A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója közölte, hogy az egyterű, klimatizált HÉV-szerelvények közbeszerzési eljárása október elején jelenhet meg. Homolya Róbert üdvözölte, hogy a vasút és a HÉV fejlesztési tervei összekapcsolódnak, hiszen mindkét hálózat korszerűsítésre szorul, és a felújított székesfehérvári és esztergomi vonalak utasforgalma is igazolja, hogy van igény a kötöttpályás elővárosi összeköttetésre. A vezérigazgató szerint a közösségi közlekedés versenyképessége egységes, rugalmas tarifa- és jegyrendszerrel tehető teljessé. Ha a tervek megvalósulnak, és folytatódnak a már megkezdett fejlesztések az utasforgalom kétszeresére-háromszorosára bővülhet néhány éven belül - tette hozzá.    

Csepel fideszes országgyűlési képviselője üdvözölte, hogy a fejlesztési tervek mind a szükséges forrásokra, mind a kormányzat támogatására, mind a helyiek egyetértésére számíthatnak. Németh Szilárd a Kvassay híd felújításának eddigi tapasztalatai alapján abban bízik, hogy a HÉV-beruházás sem fogja hátráltatni a közlekedést, és ha véget ér, az itt élők a beruházás nyerteseinek érezhetik magukat.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: