Mennyi ideje van hátra a TikTok-nak?

Donald Trump a napokban lépéseket tesz kínai szoftvervállalatok ellen - közölte vasárnap Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a Fox televíziónak adott interjújában.

Mennyi ideje van hátra a TikTok-nak?

Az amerikai diplomácia vezetője utalt Trump pénteken tett megjegyzésére, és leszögezte: "az elnök megmondta, hogy elég volt és rendbe tesszük a dolgokat, tehát az elkövetkező napokban lépéseket fog tenni a Kínai Kommunista Párthoz kötődő és az amerikai nemzetbiztonságra veszélyt jelentő szoftvercégek ellen".        
Donald Trump pénteken Floridából visszatérőben Washingtonba, az elnöki repülőgépen újságíróknak azt mondta: be fogja tiltani a TikTok kínai videómegosztót az Egyesült Államokban, és erről elnöki rendeletet is kiad majd.
   
A külügyminiszter nem részletezte a várható lépések jellegét, és nem tért ki azokra a sajtóhírekre sem, amelyek szerint a TikTokot a Bytedance nevű kínai anyacégről leválasztva esetleg a Microsoft felvásárolná.
   
Az elmúlt hónapokban amerikai kormányzati tisztségviselők, köztük Mike Pompeo is, többször kijelentették, hogy a TikTok nemzetbiztonsági kockázatot jelent az Egyesült Államok számára, mivel a videómegosztón keresztül amerikaiak adatai kerülnek a Kínai Kommunista Párthoz.
    

"Amerikaiakra vonatkozó adatok biztonságáról van szó, de az Egyesült Államokban jó ideje azt mondogatják, édes istenem, miért ne engedjük meg, ha jól elszórakozunk vele, a vállalat pedig pénzt is csinál belőle" - fogalmazott a Fox televízióban Pompeo.
    

Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter néhány nappal ezelőtt a CNBC televízióban már kijelentette: a külföldi beruházásokat vizsgáló parlamenti bizottság vizsgálja a TikTok ügyét.

Hozzászólások

Lassult a Conference Board amerikai makrogazdasági indexének a növekedése

Elemzők által vártnál nagyobb mértékben lassult a Conference Board gazdaságkutató intézet amerikai makrogazdasági folyamatokat 3-6 hónapra előre jelző indexének a növekedése augusztusban.
2020. 09. 19. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre reálisabb hogy a TikTok az USA-ban marad

Az ügyhöz közel álló források szerint a ByteDance beleegyezett abba, hogy TikTok Global néven egy új entitást jegyezzen be az USA-ban a következő egy évben, ami a TikTok nemzetközi piacait foglalja magában.
2020. 09. 18. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen indították a pénteket az amerikai tőzsdék

Vegyesen indítottak a New York-i tőzsde irányadó mutatói pénteken.
2020. 09. 18. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Twitter szigorítja politikusok és újságírók fiókjainak biztonságát

A Twitter az amerikai elnökválasztás előtt szigorítani fogja a politikusok és az újságírók fiókjainak biztonságát - jelentette be csütörtökön a közösségi média.
2020. 09. 18. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Mínuszban indítottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek csütörtökön.
2020. 09. 17. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem változtatott az irányadó dollárkamaton a Fed

Nem változtatott az irányadó dollárkamatsávon az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer (Federal Reserve/Fed) monetáris döntéshozó testülete a szerdai ülésén, és kevésbé borúlátó gazdasági előrejelzést adott.
2020. 09. 17. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump telefonon egyeztetett a bahreini uralkodóval

Donald Trump amerikai elnök telefonon egyeztetett a bahreini uralkodóval - jelentette be a Fehér Ház szerda hajnalban.
2020. 09. 17. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Washington vádat emelt öt kínai állampolgár ellen globális hackertámadások miatt

Az amerikai kormány vádat emelt öt kínai állampolgár ellen globális hackertámadások miatt - jelentette be az amerikai igazságügyi minisztérium szerdán.
2020. 09. 16. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javultak az amerikai építőipar kilátásai

Az amerikai lakásépítő cégek derűlátóbbak voltak szeptemberben, mint egy hónappal korábban.
2020. 09. 16. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödéssel indult a kereskedés az amerikai tőzsdéken

Erősödéssel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2020. 09. 16. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megugrott a feldolgozóipari aktivitás a New York-ban

New York régióban az elemzők által vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt a feldolgozóipari aktivitás szeptemberben.
2020. 09. 16. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump rendkívüli állapotot hirdetett Alabamában

Donald Trump amerikai elnök rendkívüli állapotot hirdetett Alabama államban a közeledő Sally hurrikán miatt, és rendkívüli állapotot rendelt el Louisiana és Mississippi egyes megyéiben is.
2020. 09. 15. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel indult a tőzsdei kereskedés az USA-ban

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2020. 09. 15. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új, különleges szabályok lesznek az ukrán választásokon

Az ukrán kormány hétfői rendkívüli ülésén meghatározta azokat a szabályokat, amelyeket be kell tartani a koronavírus-járvány közepette az idei választásokon, beleértve az október 25-i helyhatósági választásokat - számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál a kormány hivatalos honlapján közzétett dokumentumra hivatkozva.
2020. 09. 15. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Putyin szerint alaptalanok az Oroszország elleni vádak

Nem helytállóak és megalapozatlanok az Oroszország ellen a Navalnij-ügyben megfogalmazott vádak - hangsúlyozta Vlagyimir Putyin orosz elnök francia hivatali partnerének, Emmanuel Macronnak a Kreml kedden kiadott tájékoztatása szerint.
2020. 09. 14. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödéssel nyitottak a New York-i tőzsdék

Erősödéssel nyitottak a New York-i tőzsdék hétfőn a pénteki vegyes zárást követően.
2020. 09. 14. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Oracle lehet a TikTok amerikai partnere

Az Oracle nyerte a TikTok-ért folytatott csatát az USA-ban, azonban ez valószínűleg más formában ölt majd testet, mint ahogyan eredetileg a felek ezt gondolták.
2020. 09. 14. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Washingtonban tárgyal Szijjártó Péter

Donald Trump amerikai elnök meghívására, egyedüli európai uniós miniszterként Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vesz az Izrael és az Egyesült Arab Emirátusok, valamint Bahrein közötti békemegállapodás aláírási ceremóniáján kedden a Fehér Házban. Az esemény alkalmával kétoldalú tárgyalásokat is folytat Washingtonban.
2020. 09. 14. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Michael Bloomberg százmillió dollárt költ Joe Biden támogatására

Michael Bloomberg milliárdos, New York város volt polgármestere százmillió dollárt költ vagyonából a demokraták elnökjelöltje, Joe Biden kampányának támogatására Floridában - jelentette be Kevin Sheekey, Bloomberg egyik tanácsadója újságíróknak vasárnap.
2020. 09. 14. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Regionális választásokat tartanak Oroszországban

Oroszország 85 régiójából 83-ban zajlott vasárnap regionális vagy helyi szintű választás, illetve népszavazás.
2020. 09. 13. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások: